Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-06-29 / 26. szám

XII. év, Z«l»eg»r»aeq, 1311. junius 2

9. 26. szám Slőflsetésl Ar : %jr évre 4 kor 04 f i*él évre 2 kor 04 f Hegyedre 1 kor 04 f ígye* szám 8 flilér. Hi'dct('6»k dij* megegyezés szerist. Nyílt..r sora 1 kor Szerkesztőség ki&dóvatti. Kossuth-utc e 43 Z. üox-vá-tltL Lajos / X. EL 3ST <3- "3T.&1 X. IET £1 3S, JED N O Muntatáreak s ^ B O R B ^ Y O-Y ö R Q lap t' ajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Kérjük olvasóinkat, hogy jnllns elsején küldjék ei az előfizetést s az esetleges hátralékokat, hogy a lap küldésében akadály ne legyen. A héloták. Még ennél is rosszabb. Mert hiszen kik a héloták? önhibájukon kivül szomorú sorsra jutott emberek. Hélosz görögül mocsarat jelent. De a mocsár nem tartalmilag függ össze ezekkel a szegény emberekkel. Az Eurotász folyó torkolata mellett keletkezett egy varos s a mocsaras vidék után Hélosznak nevezték el a várost is. A hélosz beli emberek derék, jellemes emberek voltak. Nem szerették az idegenek parancsolatját. S ezért lettek tragikusok. Spárta elfoglalta ezt a várost s parancsokat osztogatott. A héloszbeliek nem engedelmes kedtek. Spárta aztán irgalmatlanul beverte, le iporta őket. A városi elpusztította, az embereket összefogdosta, s a spártai urak házi és mezei szolgálatokra kemény munkásokat, az állami hadseregek pedig harczedzett katonákat nyertek, fogtak, ezekbe n a rabszolgákká tett héloszbeliekben. Aztán csereberét csinálhattak, vásárt űzhettek a bőrűkón, eladhatták drága pénzen. Ez mt g egyszerű dolog. De törvényt hoztak arra, hogy ezek a rabszolgák külföldre ne mehessenek, nebogy valamely jobb sorsra jussanak, és törvényt hoztak arra, hogy a vásárló uj rabszolgabirtokos; k meg ne ölhessék ezeket a nyo morultak?t, nehogy a halállal boldoggá tegyék Őket. Raadá-ul pedig, hogy a világtörténelemnek késő századaiban és ezredeiben is ekként szerepeljenek, a megbélyegzésnek örök emlékezetére minden foghot, mnden lenézett szolgát ők róluk neveztek el héiotáknak. A héloták tehát nem aljas emberek, csak boldogtalanok, tragikusok, s méltók a legnagyobb rokonszenvünkre. Egyik pesti lapban olvashatunk egy érdekes czikket : „A koronázatlan király" czim alatt. A czikk erősen támadja Gróf Tisza Istvánt erőszakos batalmaskodásaiért. Legújabban Gróf Tisza István országgyűlési képviselő megállította a vonatot, mint Józsué a napot, sőt visszarendelte, hogy ő is ülhessen föl. Miért nem taitja meg a Gróf a törvényes szabályokat ? Miért csinál ő kivételt a maga szamára 20 millió s néhány százezer ember között egyes egyedül ? Hiszen egy ilyen szabálytiprás miatt rengeteg bajok keletkezhet nek: az összes hálózatban vagy vonatösszefitközések, vagy késlekedések lehetnek s ezek miatt ki tudja, hány embernek mennyi kára, vesztesége keletkezhetik. A neki engedelmeskedő vasúti tisztviselő, aki vissza „czurukkoltatta" a vonatot, nem engedelmeskedett a törvénynek, a szigorú vasúti szabályzatnak. Ezért azt a vasúti tisztviselőt kérlelhetetlenül és szigorúan meg kell büntetni. Ha pedig nem büntetik meg, ujabb törvényszegés. De hat miért engedelmeskedik a vasúti tisztviselő egy privát embernek inkább, mint a törvénynek? Itt a dolog veleje. Mert hiszen Gróf Tisza István orsz. képviselő egyebekben mai törvényeink értelmében csak olyan polgára a hazának, mint én, meg akárki más. Most még miniszter sem. Az em itett ujságczikk kemény szatirával rójja zsarnokoskodását. Pedig nem ő a hibás. Ha vannak, a kik jól belepillantanak a pszichológiába, ismerhetnék Gróf Tisza István természetét. Ő a hajdan pusztuló római világnak hű hasonmása. A pusztuló Rómában csak két elem volt: ur és csőcselék. Gróf Tisza István — erről talán nem is tehet — csak két embert ismer: urat és szolgát. Azért nem tehet róla, mert az életben csak evvel a kettővel találkozott. A vele hasonmásu emberek, barátai, azt hiszem — a főrendek közül néhányan — alkotják az egyik osztály t, az urak osztályát, első sorban ezek között élt. Ismer másodszor az uradalmi béreseket is, mert mondják, kitűnő gazda. Ezt a két osztályt ismeri, s ebbe a két osztályba besorozhat ónak tartja a nemzetet is, a világot is, s minden embert. A két osztály közül melyikbe tartozhatik a vasúti tisztviselő

4? Miért ne parancsolna tehát egy egyszerű vasúti tisztviselőnek ? aki bizonyosan nem tartozik a főrendek közé. Az ő ismeretkörében mért ne parancsolna ugy ennek is, mint az uradalmi béresnek ? ő nem hibás. Hanem, hogy a köztisztviselő miért engedelmes szolgája egy magánembernek ? Ebben a kérdésben van a dolog veleje. Hat engedelmeskedik bizony, mert Gróf Tisza István volt már miniszterelnök s ezért, meg egyebén is nagyhatalmi ember. Aztán még lehet miniszterelnök ezután is. Tehet ő arról, ha á tisztviselő kuruttyoló békánál tartja maga magát a nagy ur előtt? Kiván»a-e Rudolf voSt koronaörökös, hogy Gróf Szécbény Pál kezet csókoljon neki ? Rendelte-e azt törvény, vagy óhajtotta-e azt Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök, hogy panaszos korában a kir. törvényszék már az ítélkezést megelőzőleg hódoljon előtte? Nem. Eszembe jut tehát egy eset. Jó néhány évvel ezelőtt a kir. törvényszék elé kerül két embier. Az egyik felperes, a másik alperes. Az 1848. törvények között van, sőt a 12. pont kö/ött van a „törvény előtti egyenlőség." S hála istennek, ez meg is valósult, ugy a hogy. Tudjuk azonkívül, hogy milyen nagy jelentősége van ennek a kifejezésnek: bírói függetlenség. És saját szemünkkel láthatjuk is az életöen, hogy ezt a kifejezést milyen köíelességtudóan védelmezik is maguk a törvény bírók. Láthatjuk, hogy a függetlenség megtarth vtásáért általában kivül maradnak hétköznapi élet hullámain ; kevésbé vesznek részt a társadalmi élet mozgalmaiban; egymás között meglehetős zárt falankszot alkotnak, csaknem, mint a katonák. Egyfelől különösnek tűnhetik föl ez, de másfelől helyeselni kell, hogy annál inkább megmaradjon a tekintély és a függetlenség. Nos, megjelenik a kir. törvényszéken, a független bíróság előtt bizonyos pörös ügyben két ember, akiknek a törvény itt egyenlőséget ad. Az egyik Dr. Wekerle Sándor miniszterelnök, a másik egy Bartha Miklós nevezetű ember. Bemegy Bartha Miklós s adjon isten! fogadj isten ! vagy a mint a törvényszéken szokás. Benyit Wekerle miniszterelnök s a kir. törvényszék az üdvözlésnek és hódolásuak jeléül bírástól, elnököstül együtt föláll. Tehát nemcsak a biró, de a iüggetlen itélő bíróság, föláll az egész törvényszék. Volt-e itt már szükség a további tárgyalásra és ítélkezésre ? Ki ne látta volna itt már döntés előtt a döntést ? Hogy ha ez birói függetlenség és törvény előtti egyenlőség volt: akkor én szegény skribler is koronaügyész vagyok. Még csak avval sem védekezhetik a tőrvényszéki bíróság, hogy hiszen Dr. Wekerle Sándor az ország miniszterelnöke, mégis csak nagyobb ember. A bíróknak tudniok kellett, hogy Bartha Miklós meg Magyarországnak egyik legszebb lelkű irója. Avagy Cicerónak kell-e idejőni, hogy megmagyaj rázza nekünk a nemzeti jó irók iránti tiszteletet ? A bíráknak tudniok kellett, hogy Dr. Wekerle Sándort cáak a király nevezte ki miniszterelnöknek, de a költőt az isten adta a nemzetnek. A vasúti tisztviselő nem megfelelő körülmények között engedelmeskedik Gróf Tisza Istvánnak, a független bíróság alkalmatlan helyen és időben hódol a miniszterelnöknek. Mert a magyar nemzetnek mostani életében nagy a szolgalelkűség Hanem azért ezek a mi embereink nem héloták. A htlotákat erőszakkal tették rabszolgáká ; a mi embereink önként jelentkeznek. Ez a különbség. A héloták tragikusok voltak, a mi embereink komikusok. Ezért nem tartom én őket hélotáknak, hiába írtam oda czimül. Borbély György. Festetics Tassiio berezeg. Bécsből jelentik, hogy a király három főnemest, köztük Festetics Tasilo grófot herczegi rangra emelte. Keszthely urának e rég várt rangraemelése szinte frappáns közvetlenséggel jött a Zala róla szóló czikksorozatának befejezése után. Ez a czikksorozat igen jól ismertette a nagy grófot. Keztyüs kézzel bánt vele, de alaposan rámutatott tenger hanyagságára. Most herozeg lett belőle se kárunk, se hasznunk benne. A fővárosi lapok, melyek az uj herczeget alig ismerhetik, általános és közkeletű frázisokban dolgoznak, midőn az uj herczeget ünneplik, megemlékezvén világhírű