Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-18 / 20. szám

XII. év, Bili

, május 18. 20 ssá a ttic-fisetasl áz : évre 4 kor. 04 f m ána 2 kor 04 f Sfssyaöre 1 kor. 04 f Sgyau száa 8 fillér. m j Ffirdetíssk dija • megegyezés szériát. Nyilt'ír sora 1 kor Szerkesztőség kiadóvatai: Kossuth-utcsa 43 Smerkeszti Z. ÜODC-^á-tltL Lajos r LENG H, FERENCZ : i BOHBÉj..T9TÖBQr iap aidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Bor meilett. Szeretlek én is színig telt pohár! A bor szikrázó lelke engem is Ragad magával mint a többi láng És ég a lelkem. Hát had égjen is. le nem azért szeretlek telt pohár, Hogy tán a szomjak szomját érzeném. Hanem azért, mert átlátszó kehely, te, őszinte lelket öntögetsz belém. II. Mik is vagyunk mi voltaképen ? Én és ti többi mások. Józan fajankók, mondhatom, Copfos komédiások. Minden szavunk egy ámítás, Arczunk megannyi lárva, őszinteséget vallani A lelkünk nyitja zárva. Ellenben ha beszél a száj: Megannyi bók, zománczos. Elcsábítjuk az ördögöt, Szavalván: oh te bájos! Ellenséggel találkozunk ? Köszöntjük tisztelettel. És rázzuk egymás jobb kezét Mosolygó gyűlölettel. Törpék az órjást legyezik, Hogy ludlábuk ne lássa S Hüvelyk Matyiknak nyal kezet A lelkek óriássá. Ks több efféle törpeség S ez miud nem fájna nékem. Más villámok czikáznak itt Lelkemnek fellegében. Az fáj nekem, az önti el A lelkemet haraggal S minden haragnál villogóbb Lázongó indulattal, Hogy hazug szóval áldozik Az is, ki gyónni ott áll Isten, Szabadság és Haza, Elótted hármas oltár! III. Hadd rijjou az a hegedű! Gzigány, egy régi dalt 1 Egy dalt, amelynek szózata Szülőföldjén kihalt. Sirassuk ezt a szép hazát Itt hármas bérez alatt. Holott egy nemzet sülyed el És egy világ kaczag. IV. Ejh, hagyd el azt a szomomt! Villogni, zúzni vágyom. "Van még, ha kell, igaz magyar llég e nagy világon. Zúgasd czigány: jön a vihar, Dördülni hallom itt-ott. Lesajtó villámok hegyén Egy nemzet lelke villog! Jékey Aladár. Magyar ipar - magyar nemzeti közügy. — Borbély Sándor igazgatónak elnöki beszéde a váczi magyar védő egyesületben. — A mi jelenünk igen érdekes ! Aki nyitott szemmel jár-kél s hozzá egy kissé gondolkozik is, lehetetlen észre nem vennie s nem látnia, hogy a legutolsó néhány év alatt oly gyors, mondhatnám oly rohamos átalakulás vett erőt a lelkeken, hogy más időkben egy emberöltő alatt sem történt ennyi változás. Részletezésbe nem bocsájtkozhatom bele, nem is szándékozom belemélyedni. Megelégszem azzal, ha csak sejtetnem Í3 sikerül a mondanivalómat. Szenteljünk egy néhány perczet annak az eszmének, mely a mi sajátos érdekünk mellett másoknak, többeknek érdekét is magában foglalja e czim alatt: nemzeti közügy. De itt mindjárt meg is döbbenek egy kissé, még pedig a saját magam hangjától. Vájjon nem elkésett hang é ez? Nem időszerűtlen beszéd é ez? Nem túlhaladott álláspont é ez, melynél divatosabb és sokkal érdekesebb beszédanyagok forognak ma már közszájon: utczán és szalonokban, boltokban és műhelyekben? A kabarék és mozik, a szoknyanadrág és a munkabérfölemelés korszakában vájjon nem vakmerőség é a komoly, nemzeti közügyre kérni ,egy kis figyelmet ? Mert nekem ugy tetszik, hogy oly időszakban élünk, mint mikor a rómaiak panem et circenses: kenyérért és élvesetekért kiáltoztak, ez lévén egyedüli legtöbb kivánságuk. A mai korszellemnek e megnyilatkozásával okvetlenül viszonyba kell hoznom a mai komoly feladatunkat, a magyar ügy védelecét, hadd lássuk: mily alapon állunk, mily eszközeink vannak és mire lehet reményünk, kilátásunk. A mi jelszavunk és feladatunk minden magyar ügynek általános védelme. Főként pedig a magyar ipart kívánjuk elsősorban pártolni. Mert a tapasztalat arról győzött meg, hogy özönével jön be hozzánk a finom, és közepes, a hitvány és selejtes külföldi áru, de mindenikért egyformán finom veretű, igaz, jó magyar arany gurul ki garmadával a külföldre. Ki vonja kétségbe azt, hogy ez előbbutóbb a nemzet elvérzését eredményezi! Miért történik ez? Több oka van ennek. Egyik az, hogy a külföldnek (nyugat felé) fejlettebb az ipara, mint nekünk; mert századokon át mi nem ipari eszközt, hanem kardot forgattunk kezünkben: védtük magunkat és őket a keleti beütésektől. Ők, a nyugatiak a mi őrtállásunk mellett nyugodtan fúrtak, véstek, kalapáltak: mesterek lettek az iparban, meggazdagodtak és tekintélyesek lettek. Portékáik Ízlésesebbek és a legtöbbször — legalább is látszatra — olcsóbbak, mint a miéink. Tehát a versenyben elül és felül vannak. A kényszer és az emberi hiúság a nyugati piaezokra csalta a magyart a vásárra. S ez a megszokás most is tart zészben kényszerűségből, nagyobbrészt azonban hiúságból. De mindkét esetben főként azért, mert a nemzeti öntudat lanyha, a nemzeti lelkiismeret alszik. Értem én azt, hogy ha némely oly dolgokért megyünk külföldre vásárra, melyek hazánkban egyáltalán nem kaphatók. Igy: nem nélkülözhetjük pl. a tüt, ollót, árat, gombot, órát, palatáblát, palavesszőt stb. Ezeket külföldről kell beszereznünk, mert hazánkban ezek ez időszerint még nem készíttetnek. De hogy azokat a tárgyakat is külföldről vegyük, melyek egyrészt inkább luxus-tárgyak, mint életszükségletek, másrészt pedig hazánkban is készülnek : ez kézzelfogható hazafiatlanság; sőt több: modern hazaárulás. Hogy csak egy pár példát említsek a sok közül, nem is a legjelentősebbet! Erdeink még elég bőven termik a fát. Az okos külföldi levágatja velünk a fát, aránylag olcsó pénzért elviszi a nyers anyagot, aztán kicsinosítja a darabosságot és visszahozza hozzánk csiszolt készítményét és sima bottal vág finoman végig a nemzet egyik gazdasági erén. — Kender, len, gyapjú és selyemtermelésűnk nyers anyagát jobbára a külföld dolgozza fel számunkra. S a magyar az ezekből készült divatos czikkeknek tülekedő vásárlásával önkényt — de tudatlanul — nyújtja oda nyakát, hogy az idegen kéz gyártotta selyem zsinór finoman fojtsa meg egyik legvastagabb gazdasági ereinket. De ki akarhatná s ki is tudná mindazt felsorolni, hogy hányféleképen történik ez a nemzeti gazdasági öngyilkosság? Helyette mondok egyet. Tegyünk egy eszmei próbát. Zárjuk el minden országnak a határát ugy, hogy se oda be, se onnan ki ne mozdulhasson egy lé'ek se. Tartsuk igy zár alatt az országokat egy néhány évtizeden át. A legtöbb ország régen felemésztette már önmagát, a mikor hazánkban nemcsak enni-inni való is lesz még elég, de az ipari munkálkodáshoz szükséges anyagokat is bőven megtalálhatjuk. Oly igen el vagyunk látva az Isten és a természet jóvoltából mindennel! Olyformán vagyunk, mint az egyszeri magyar, ki hadakozni készülvén ellenfelével, csak arra kérte az Istent, hogy ha már neki nem segit, az ellenfelének se segítsen, a többit majd elintézi ő. Bárcsak itt se segítene a magyarok törvénye az ellenfélnek azzal, hogy bebocsájt nyakunkra és vesztünkre minden idegen gyártmányt! Mert e segitség nélkül mi még el tudnánk lenni valahogy! Midőn a magyar ipar védelmén s a magyar vagyon megmentésén munkálkodik tgy néhány rajongó s látja azt a nagy közönyt, mely a közönséget ngy elborítja, mint deres őszön a köd és ökörnyál ellepi a nagy határt : aggódva és csüggedetten gondol a nagy