Magyar Paizs, 1911 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1911-05-18 / 20. szám

2 MAGYAR PAIZS 1911. májas IS. feladatra és majdnem kétségbe esik a reménytelenségen. Mert itt sokkal mélyebben rejlő akadályok állanak a nemzeti ügy, a magyar ipar fellendülésének útjában, mint a melyeket közönségesen emlegetni szoktunk. Mindenesetre baj az is, hogy nincsen elég gyárunk; kevés, igen kevés a kiválóan szakképzett iparosunk ; a tömegiparosság pedig általában nem vivta ki még a tanultság, a fegyelmezettség és a pontosság elismerését; portékáink nagy része sem versenyezhet Ízlésben és árban a nyugati külföldivel — de mindezeket tudva is, nem itt van a baj gyökere. A magyar iparnak e kinos vergődéseért még nagyobb mértékben a nagy közönség és a portékákat közvetítő kereskedő is felelős. Ne vegye tőlem senki rossz néven, ha a közügynek szolgálni akarásában tapasztalato mat és meggyőződésemet nyíltan megmon dom. Egyénileg senkit sem akarok bántani, sérteni. Én ugyanis azt tapasztaltam, hogy ma már — hála Istennek — nagyon kevés az a magyar vásárló, a ki valamely boltba bemenvén, egyenesen idegen gyártmányú portékát keres, kér. Ő kér szappant, czérnát, czukrot stb. a nélkül, hogy hangsúlyozná a magyar gyártmányt. Ea mindenesetre hiány a magyarság szempontjából. De az aztán már nemcsak hiány, de hiba, hogy a kereskedő nem a magyart, hanem rendesen az idegen gyártmányút nyomja a vevő markába. Hát ahhoz mit szóljunk, ha a jószándéku vevő hangsúlyozottan magyar portékát kér, a kereskedő' azonban hallgatagon, sokszor pedig még kereskedői hangos becsületszavára is hivatkozva, idegen portékát séz oda magyargyártmányként, — mert azon több a nyereség százaléka? De a vásárló közönség sem külömb — általánosságban szólva, A kereskedő nevelhetné a közönséget, a közönség pedig szoktathatná a kereskedőt. De egyik sem teljesiti ezt az önzetlen kötelességét, mert oly világban élünk, a mikor mindenki csak magára gondol, a közjó eszébe sem jut. Az én világát éljük. Az uj eszmék tömegesen és hirtelen szállták meg lelkeinket. A telefon, a drótnélküli távíró, a léghajó stb. oly gyorsan hozták el nyugatról hozzánk az uj eszméket, hogy azok a mi készületlen berendezkedésünkhöz mérten számunkra még nyersek, meg nem a mi használatunkra valók. De mert ujak, divatosak, tetszetősek, bevesszük azokat; — még pedig mohón. A vége az hogy megfekszik erkölcsünknek a gyoarát. Sem időnk, sem készületünk nincs hozzá, hogy hasznosan szívja fel azokat a nemzet teste. Betegség, talán nagy betegség jön nyomába. A láz már is jelentkezik. Az uj eszmék jobbára az egyén érvényesülésének szép czimén jőnek hozzánk. És az egyén kezd is már érvényesüli*, — de a l őznek a kárára. A régi erkölcstan azt tanította : az államnak — a kőznek — az érdeke az első. Az uj erkölcstan ezt hirde i: én vagyok az eiső. E jelszó alatt aztán lerántjuk magaslatáról a tiszteletreméltó tekintélyt, sárba tiporjuk az eszményt, félrelökjük útjából a rajongót s még jó szerencse, ha csak lemosolyogjuk azt, a ki a nemzeti eszmékért lelkesedik. Az egyénnek érdeke — a mely részben szerintem is jogos — már lábra kapott, meg fog ólni, ne téltsük. Sajnos azonban, hogy az egyéni önös czélok érvényesülésével nem tart lépést egyszersmind a nemesebb erkölcsi elfogás és a jellemfejlődés. Tanítunk, de nem nevelünk; kezdünk okosak, rafináltak lenni — egymás kárára! — de a külfölddel szemben sem elég tannltak, sem elég eszélyesek nem vagyunk. Tolakodva lepjük el az ingerlő kabarék nézőterét, kettős árakat fizetünk az egy órás újdonságokért, mert újdonságok, azonban kicsinylő taglejtéssel térünk napirendre az egész életre szóló, jellemet képző, de már régi színdarab fölött. Szomjazzuk a divatot és erőnkön felül költekezünk anélkül, hogy előbb megdolgoztuk volna a reá való pénzt. Behozzuk és felfogjuk az uj dolgoknak szinét, felületét anélkül, hogy ismernőb, átalakitanók nemzeti szempontból annak tartalmát. Nemzeti szempont alapgondolata ma már nincs is. Csak egyéni szempont van, hogy t. i. anyagilag hasznos é az nekem s nyújt é élvezetet — nekem. Igy gondolkoznak ma már a legfelsők és legalsók, akár arról van szó, hogy vagyonukat értékesítsék, akár arról van szó, hogy a bécsi, berlini, párisi divat ízlését élvezzék — önmagukon. Ha tehát azt kell látnom, hogy a legelőkelőbbek, leggazdagabbak is igy tesznek — a kiknél a szellemi és erkölcsi érzék jobb kifejlődöttségét kellene feltételeznünk — ebben valami fájó mentséget találok kereskedőink és iparosaink javára. Mert utoljára is bármily jelantus szerepük van az iparosoknak és kereskedőknek a nemzet államháztartásában, mégis nem ők a nemzeti eszmény elsőrendű letéteményesei. Ők elsősorban kalmárok, azaz kereskedők, kik keresik maguk számára a hasznot. Ők ezzel az alapeszmével ajánlkoztak nemzettagokul s ezzel illeszkedtek bele a nemzettestbe is. S ha nagyrészük máig is csak önös czélt szolgál, erőltetett nyugalommal keli tűrnünk e különben tűrhetetlen állapotot. És ha a társadalmilag felsőbb réteghez számitható honpolgárokban nem él élénken a tudat, hogy tartsuk itthon a nemzeti vagyont: nagyon nem csodálkozhatunk, ha az alsóbb népréteghez tartozó kézműves és általában a munkás nem csinál lelkiismereti kérdést a nemzeti ügyből s ha ő is az én érvényesülésére ott keres munkát és ott talál hazát, a hol jobban megfizetik munkáját. Igy kezdődött meg s tart tovább az ujabbkori népvándorlás nem tömegekben, de szivárogva, egyenként és folytonosan. Még a boldogulás útjára is ki-ki egyénileg indul el. Meglazult a haza fogalma. Kezdenek lerom bolódni a nemzeti határfalak s lábra kapott a világpolgáriasság jelszava. Oly nagy eszme ez, mely hogy megvalósulhasson, előbb nemzetek kell, hogy áldozatul essenek neki. Én azonban nem habozom nyíltan kimondani azt, hogy nekem elsőbb az én hazám, mint a világ. S ha két faj közül az egyiket ki kell tüntetnem rokonszenvemmel, nem tétovázom kijelenteni, hogy az csak a magyar lehet, bármely más fajjal szemben. Szolgálni kívánom én is a világ általános jólétét, de a fokozatosságnak szemmeltartásával. Első a gyermekem, aztán a fajtestvérem, aztán a szomszédom és csak végül következhetik a földrajzilag s eszmeileg is távollevő amerikai és afrikai embertársam. Csak Krisztus lehetett oly nagy, hogy az egész világért éljen és haljon meg. Én sokkal gyarlóbb vagyok, hogy távolabbi közérdekért is élhessek, mikor legközelebbi fajtestvéreimen kell segítenem. És lehetnek még sokan, kik nálamnál is gyarlóbbak. Ugyan mily elszámitottság és vakmerő elbizakodottság az, hogy az ily emberek a világpolgáriasság zászlaja alatt a világ boldogitására indulnak, mikor a szükebbkörü buájvkbeli feladatot sem tudják teljesíteni. Nem kisérheti rokonszenvünk az ilyen időnapelőtti önző apostolokat, kik még itt is «ak az egyéni beesvágy kielégítését keresik és hajszolják. Lám a nyugati nemzetek nagyok, hatalmasak, gazdagok és tekintélyesek. Volna miből engedniök, hogy világpolgároknak látszassanak, de mindenik büszke arra, hogy 6 angol, franczia, avagy német. Ezek inkább lehetnének világpolgárok s bizonyos mértékben azok is, mert az ők műveltségük és összeköttetésük behálózta a Föld világát. De kérdezzétek csak meg a német impe átort: hajlandó e oly világpolgár lenni, hogy nemzeti létét adja áldozatul? Avagy menjetek keletre, délre kisebb szomszédainkhoz. Mondjátok a kis bolgárnak, románnak, hogy ne erőlködjék nemzeti léte érdekében, álljon a világpolgáriasság oly szolgálatába, hogy mondjon le nemzeti eszményéről! — A vérig sértett nemzeti érzés méltóságával fog kikergetni hazájából. Csak minálunk élhet ez a halva született eszme, csak minálunk táplálkozhatik ez a perverz gondolat, hogy a haza fogalma semmi, a modern felfogás szer'nt már túlhaladott álláspont, s aki ezt az eszmét még hirdeti: vagy elmaradott, vagy itéletnélküli rajongó. Az uj eszméknek e jelentkezése a lelkeknek és az erkölcsi felfogásnak szörnyű megváltozását jelenti. De azért ez még nem haladás t. uraim. A változás és alakulás még nem fejlődés is, mert fejlődésnek csak a jobb, a nemesebb irányú változás nevezhető. A népek jólétének fejlődése beláthatatlan időkig csak nemzeti alapon történhetik. Társulj fiaddal, testvéreiddel s fajrokonaiddal, fejsd ki ezek érdekében minden jóravaló képességedet ; közben műveld lelkedet a Krisztus erkölcstana szerint s hamarább leszesz világpolgár és világboldogító, mint bármilyen más erőszakos, vagy fonák módon. Az ilyféle gondolatokat nem tudtam elhallgatni, midőn az a tisztem, hogy a váczi Magyar Védő Egyesület élén a magyar ügynek, a magyar iparnak útjában álló akadályokat észrevegyem s azoknak elhárítására a talán ingadozni kezdő lelkeket némileg megerősítsem. Abban az értelemben, hogy becsüld az embert az emberért, én is világpolgár óhajtok lenni. De erős a hitem és megingathatatlan a meggyőződésem, hogy elsőbb a haza, mint a világ; s az általános boldogulás utja a nemzeti jólét mezején kell, hogy végig vezessen. Azért a magánérdek, a nemzeti ügy ás a világ eszme javára felbérem a t. jelenlevőket s mindazokat, kikhez gyenge szóm elhat, hogy első sorban azt pártoljuk, azt segítsük, a mi a nemzeí határán belüli jólétet és boldogságot hivatott előbbre vinni. Apró pénzre váltva s kézzelfogható ténykedésre szorítva általános eszmefuttatásomat, azt ajánlom, azt kérem, azért esedezem : magyar gyártmányú árut kérjünk a kereskedőtől s ne vegyünk oly külföldi portékát, melyből hazai gyártmány is van. Kiki addig éljen, mig a honnak él. Iparművészeti iskola, Felhívásunkra a válaszok sorozatát klasszika® ! példával, Deák Ferencczel kezdtük meg. ' Fölemiitjük ismétlésül: Arról van szó, hogy ; vas—zala—somogyi magyar népünk részére fara' gászati iparművészeti iskolát állíttassunk fel Zala1 egerszegen. i Mert ebben a három magyar megyében kiváló erö van a faragászati művészetre. Fa és fémipari