Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-24 / 12. szám

XI. év, Zalaegerszeg, 1910

. márczius 24 12. szám, ffleenfcesiati Z. ZHZoi-v^á-blb. Lajos í L Ei 1ST C3- TE Xj FÍDEBNCZ = \BOEBÉltqy öbgt laptul&idonos. ülőfisetési ár: Így évre 4 kor 04 f fél évre 2 kor 04 f Nsgyedra 1 kor. 04 f ffigysa izám 8 fillér. Hiídetés»k dija megegyezés szeriit. Nyilttér lora 1 ka; Szerkesztőség és kiadóvstai: Koisuth-utcía 43, ült. Csodás égi rege, mely ide-oda két ezredéren át megujul és mintha az Ég is világosabbá, érthetőbbé akarná tenni e szent legendát, tavasz fuvalmából ébred, a fü ki zsendül, a fák rügyei kipattannak, a krisztusi lárka ezüstös bolyha szimbolizálja a feltámadás keresztény ünnepét. De hát ebben a korban, amelynek vannak repülőgépei, biologiai laboratóriumai, neoimpressziós festészete, Strausz Richárd kusza zenéje, Ady verse, ebben a korban, amidőn, ha akármilyen félékenyen is, de még a tömeg ajkán is felhangzik az atheizmus: váljon ebben a korban hiszünk-e feltámadásban? A sírból kikelt Istenembernek megujult életében? A húsvét megindító szent ünnepe ad erre világos feleletet; a zugó harangszó; az élet viharában szinte közönyös lelkeknek húsvéti hangulata és öröme. A keresztény tanok isteni eredetét és erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy még az egykor milliókon és milliókon uralkodó eszmék egyre buknak és megsemmisülnek : a kősziklára épített anyaszentegyház megáll és ha még oly szilajul csapkod talapzatánál a kétely és ha még oly közömbös is akarna lenni az élet fordulatos áradatában uszó hitközöny: ma inkább érezzük, mint bármikor, hogy Krisztus tanításai érthetőbbek e kor gyermekének, aki szinte megcsodálja, hogy a szocziálizmus nagy eszméit magába foglaló keresztény tanok hogyan hathattak oly mélyen a názáreti tó környéki halásznépre? Hiszen a krisztusi tanok alapja az emberszereteten alapuló egyenlőség, mely a huszadik század szocziális törekvéseinek, mondhatjuk fundamentuma. Jóformán meg sem tudjuk érteni azt az egyszerű halásznépet, hogy tudta Judeától Galileáig végig kísérni a közülök sarjadzó prédikátort, akinek vonzó szaván, tiszta életén és szerető szivén kivül nem volt egyebe. Szinte csodáljuk, hogy Palesztinában, ahol a római impérium még akkor tisztán ragyogott, eljöhetett az uj szellem, mely az emberiséget átvezerelte és egészen uj fejezetet nyitott a világtörténelemben. Hogy ez az uj szellem éppen a nép legszegényebb rétegét vonta magával csodás bűvölettel, hogy a kereszténység románcza éppen azt a bibliai népet vonta be, mely évezredek óta bolyongva, fanatikus meggyőződéssel ragaszkodott ősi Istenéhez. De ahogy nem tudjuk megfejteni a keresztény szellem első térhódításait, ép oly csodálattal nézzük kétezredes fennállását és intézményét. És bármennyire sajogjuk azt, hogy a modern eszmeáramlatok kiölik a hitet: amint egy-egy keresztény nagyobb ünnep következik, éreznünk kell, hogy a kereszténység isteni müve szilárdul áll és megbirkózik még minden ellentétes eszmével, a természettudományos szabsdgondolkozók hadával, a vészesen mutatkozó hitközöcnyel is: ma, amikor minden tradiczió, minden hagyomány és uralkodó eszme kénytelen a kor lázadó szellemével alkudni, átformálódni, vagy megszűnni : ma a feltámadást hirdető harangszó több lelket érint meg, °mel Ég felé, mint valaha! Gyere húsvét! Töltsd be lelkünket édes enyhülettel s azzal a tudattal, hogy ha vannak is az emberi haladásnak tévedései, ha ezredéven át nem is tudtak a krisztusi tanok egyetemesen érvényesülni: az emberiség halad, fejlődik és Krisztus tanításában erősebb, igazabb lesz. Én hisxek Krisztusnak s minden jónak a felíámadásában s minden szépnek és őrökigaznak a diadalában és e hitben megigazulva kívánom a szép, a megelégedett, a boldog húsvétot olvasóinknak. K. Feltámadás. Különös fogalmat alkottunk mi a feltámadásról. Azt hisszük, hogy először meg kell halnunk, s csak azután támadhatunk tel. A mi végeseseü hittudósaink annyira beplántálták ezt a hitet az emberek gondolatvilágába, képzeletébe, hogy a tömeg ezt nem is merné vitatni a hittudóssal szemben. Én sem vitatom. Azért nem szállok harezba az ellen, mert jóleső érzéssel gondolok arra a lehetetlenségre, hogy a végitélet napján csontjaimat izmok kötik egymáshoz. Hogy agyamban a gondolatok czikkáznak. Szivem ismét hevesen lüktet keblemben. Ereim vértől duzzadnak. Szemeim újra élesen látnak. Fülem felfogja, tudásomra adja a szférák zenéjét. Kéjesen nyújtózkodom. Kiemelkedem a porból. Újra emberré leszek. Ismétlem, hogy jól esik nekem ez a gondolat. Majdnem a hit magaslatára emel. Ilyen hit mellett azt sem látom, hát van-e halál? Halál az vájjon, ha már nem látnak bennünket az utczán, uton, kertben vagy a mezőn jáakáln" ? Nem! Halál az, ha a test kihűl, megmerevedik? Nem! Halál az, ha a pondrók serege felemészti a testet? Nemi De mindezt csak a hittudósok okoskodása nyomán mondhatjuk. És mindenkor csak egy emberre. Nemzeti élétücknek igazi átgondolása más felfogást, meggyőződést ültet szivünkbe, agyunkba. Lelkemben az a ledönthetetlen felfogás jegeczesedett meg, hogy nekünk, magyaroknak élnünk kell, ha feltámadást remélünk. Magyar Anyák! Erősítsétek meg az én felfogásomat. Mondjátok : ha boldog állapotban vagytok, minőérzéssel hordjátok méhetekbena magzatot? Büszkévé teszen-e benneteket az a tudat, hogy majd egy uj tagot adtok a nemzetnek ? Kinek adjátok? A magyar nemzetnek! A gyermek tehát már születése előtt azé, Föltámadott. — Irta: Pataj Sándor. — Föltámadott kaszával a kezébe, Az ékes nép, S a merre lép Halál és pusztulás az utja képe. S fegyvert ragad a fegyver ellenében A rémület, Mely úrrá lett * gyáva, gyilkos uri nép szivében . . . De ime a csatazajban égi hangok: A tűzön át, A véren át Szólnak felénk az elnémult harangok: Erőszak utján ugy sem verheted le Az ellened. A fegyvered, Mely vértől gőzöl a kezedbe, tedd le. Csak egy van, amivel legyőzheted: A szeretet. A feltámadás ünnepén. A föld egy másodrendű csillag, kihűlt salakja a napnak, fényt, meleget, életet kölcsönkérő s rajta az emberek milliói, hemzsegő állatok, kik gyors változásban születnek, hogy halomra hulljanak. E föld felett köröskörül a meny, az óriás napok és csillagok hazája, hol minden végtelen, örök és ragyogó. Lehet-e hasonlítani a sötétséget a világossághoz, a cseppet a tengerhez ? Földünk a természetben oly parányi és alárendelt : lakói az emberek sem lehetnek különbek nálánál. Sárból gyúrta őtet a teremtő. De részei a mennynek, melyben hazájuk forog, szernök látja a fénysugarakát, melyek hírnökei egy más világnak. Ez nem lehet olyan, mint a mienk, annak lakói sem lehetnek olyanok, mint mi vagyunk, boldogabbaknak, angyaloknak képzeljük őket. S hová a távcső nem hatol, hol a fizika és matematika törvényei útba nem igazítanak, tovább hato'nak a mennyország titkaiba a bölcselet és vallás. Az lelket kutat a természetben, ez Istent. Uj törvényeket szab annak s nevezi logikának, emez dogmát tanit és eszközöket. De hit nélkül semmit sem érnek ezek ; hol hit nincs, az ember a földhöz tapad. S nem türi léte boldogtalanságát. Születik nélkülözésre, dolgozik fáradságra, szeret fájdalommal s meghil reménytelen. A szikra, mely benne fellobbant s érezve, gondolkozva lángra gyúlt, elalszik s hamvait eltemetik ásott gödörbe. A lélek, mely igy megszűnt, nem is létezett, csak tükrözése volt a természetnek. Az egyén, mint külön lény, nincs igazán, csak a faj létezik, mint fogalom a természetben, de hát az sem örök, az is kiveszhet. Csak az anyag nem veszhet el soha s annak viszonylagos tulajdonságai, a többi forma, mely összetörik és átalakul, forma és egyéb semmi. Midőn a Golgotáról eltemették Krisztust, igy vége volt mindennek. A pogány hitetlenség keresztre feszitette a hitvallást, melyet a farizeus megtagadott. De földünk forogva keresi a világosságot és fut a nap után s az ember lelke nem türi az örök sötétséget, éjjel nappalról álmadik s a sir-