Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-17 / 11. szám

XI. év. Zatoagerueg, 1910. márczius 17. II. szám. £16fls«t.«8i ár : f*7 éne 4 kor. 04 f fél érre 2 kor 04 f N.gyedre 1 kor. 04 f 4fjM bzím 8 fillér. 6E ericenzti Z_ Hor"vátli Lajos Mu-ixlsia-té.ra&ls: • ( Hirdetések dija megegyezés szériát, Nyilttér sora 1 kos Szerkesztőség é« kiadóvatal: Eoísuth-ntcra 43, LENGTEL FEEENCZ BOHBÉL T G-ST Ö RO-T laptnlaidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Márcziusi szellem. — Szavalta szerző márczius 15 én a főtéren. — Tisztelt Polgárok! Az esztendők körivén pályánkat futva, néha napfogyatkozásba esünk, néha fényáradatban uszunk. Majd a földi rosszak, bajok szenvedések sürü köddé verődött ősképei, majd a fénylő napsugár tűnik elő. Azt a napot, mely megtöri a zord tél zsarnoki uralmát s a porhanyó földből előtörő uj életre mofolyg, azt a napot, mely a magyart fény özönnel veszi körül: a történelem nyelvén — márezius idusának hívják. Márczius idusát ünnepeljük ma. A vér nélkül megvívott népjogok fenséges csatájának az évfordulóját. Riadó örömdalt harsogjatok folyamok mint óriási aeolhárfák ezüst húrjai. Tavaszi szellő az alföld síkján, csapj át érczesen zengő dityrambusba. Ha van egy csepp vér szivünkben a márcziusi ifjak véréből: lelkesedve járja az be keringési pályáját. De még sem. Ne tovább! Csendesüljön le a ssabadság mámorában viczkándozó lóiek, Jöjjön elő az értelem. Tegyen számvetést e rideg számító érzéketlen szellem. Ha felvesszük azt a ruhát, melyet a márcziusi ifjak viseltek, kezünkbe szoritjük ugyanazon kard markolatját, melyet ők rántottak ki a nagy eszmék védelmében ; elmondjuk ugyanazon szavakat s elszavaljuk ugyanazt a verset, melylyel ők köszöntötték a szabadság hajnaihasadását: akkor ez az ünnep csak puszta emlékezés lesz. De ezen hagyományos évről-évre megismételt utánzat vájjon elég-e ? Én ugy érzem, elmém azt mondja: nem! A föltétlenül lelkesítő elmaradhatatlan csillogás velünk született kedvelése még nem meriti ki a hazafiság teljes fogalmát. Yajjon bizonyos-e az, hogy a márcziusi ifjak emlékéhez méltóan ünnepelnek-e, ma széles hazánkban mindenütt, azok kik öblös torkokkal, unott kongásu frázisok kíséretében dicsőitik a szabadság születésének évfordulóját? Én ugy érzem, elmém azt mondja: nem! Ha másnap visszaadják a daliás termetekre, s nem görnyedt alakokra illő kölcsönkért attillát, s nem adják vissza a kikölcsönzött frázisok felhalmozott tömegét: vájjon meg volt-e az ünnep erkölcsi eredménye? Én ugy érzem, elmém azt mondja: nem! Nem szabad, hogy a múlté legyen e nap, mert a jövőjé kell lennie. A legenda aranyszálaival átszőtt tanítást a jelen szempontjából kell megszívlelnünk. Eothadásból indul az élet! A természet rendje szerint a földbeültetett parányi magvacskának először alakját vesztenie, szétrothadnia kell, hogy életet adhasson annak a gyenge hajtásnak, melyből a hatalmas tölgy keletkezik, melynek belombosult tetője alatt életek tanyáznak. Állami rothadásból. korhadt rendszerek összeomlásából keletkezik az újkor. Természet törvénye ez. A különböző természeti erőknek különböző egymásra hatása. A társadalom élete éppen ugy mint csaknem minden létező jelenség egyaránt mutatja ezt. Midőn a szőllőt kipréselik és nedvét hordóba cserpálják, ha nem tudnók biztosan, nem is mérnők elképzelni, hogy ebből a zavaros mustból valamikor a színarany bor fog kiváltani. De ha mélyebben tekintünk a dolog lényegére, természetesnek kell ezt találnunk. A hordóban nem történik más, mint két erő, a tiszta bor és a seprő egymással küzdelembe áll, mert a tisitaság és a piszok egymással bekén meglenni nem tud. Mikor forr a must, vagyis a küzdelem hevében a felületesen szemlélő talán azt látja, hogy már-már diatalt arat az erőszakosan küzdő sepredék a szerényen önerejére támaszkodó feltűnést kerülő tiszta boron, amidőn váratlanul közbeszól a természet: leinti a fáradt küzdő erőket. Beáll a nyugalom s észrevehető, hogy súlyánál fogva a seprő a hordó fenekére száll s mint győzedelmes fél felette áll a színarany bor. így van ez az állam és a társadalom életében. így van ez nálunk is. A márcziusi ifjak évtizedek óta forrongó társadalmunkba oly eszméket vetettek bele, melyek hivatva vannak azt átalakítani, hivatva vannak uralkodni, s mely eszméknek lankadatlan előrenyomulása a közelmúltban már a reménylett újkor küszöbéig ért el. Ekkor történt, hogy társadalmunkat idegen kezek ujra felrázták, elemei, erői újra összezavarodtak, s azt az állapotot mutatja, mit a bor életében látunk, hol a seprő került ideiglenesen felszinre. Ez az átmeneti alakzat azonban ne csüggesszen el, hisz a természet törvénye szerint a felszínen úszkáló szürke hősöknek értéktelen elemeknek erkölcsi fajsúlyúknál fogva kell alászállniok. Ne bíráljuk értelmüket, csak azt állapítsuk meg, hogy erkölcsi tekintetben olyanok, mint a léghajók, melyek mennél üresebbek, annál magasabbra szállanak. Egyébiránt fájdalmas jelenség ez igen tisztelt Polgárok. Annál fájdalmasabb, mert magyarokról van szó. Eszembe jut egy jelenet, mely az aranyműves műhelyében játszódott le, hol azt kérdezte a mester a vastól: Miért visitsz annyira ha reszelővel, vagyis egy más vassal dörzsöllek. Lásd az aranyat, az sokkal nemesebb fém és még sem rikolt annyira ha reszelem .Azt felelte a vas: Azért visítok sokkal erősebben, mert fájdalmam nagyobb, mivel engem édes testvérem bánt. Polgárok! Akkor lesz ünnep ez ünnep, ha tanulságot szerzünk belőle. Akkor ünnepelünk a márcziusi ifjak szelleméhez méltóan, ha hatványozott energiát, leszürődött komolyságot tudunk meríteni, mert nem az olcsó beszédtől megfertőzött ajak, hanem a szakadatlan munka, tántoríthatatlan jellem, kitartó küzdelem arathat csak diadalt. Az igazság a mi részünkön fekszik. Ellenségeink hangoztatott igazsága csak olyan mint a földbe szúrt fenyőgaly, melynek gyökere nincs, egy ideig csak zölden marad, reményt éleszt, azután rövid idő alatt elszárad, elpusztul. Ha élni akarunk követnünk kell Kossuth Lajos tanácsát, aki azt mondotta, hogy: „az a nép nem fog élni aki elvül nem választja azt, hogy aki őt kővel, ő azt mennykővel csapja meg " Ugy legyen! Dr. Dnbay István. Márczius 15. Tuczy János főgimn. tanár beszéde, melyet az irodalmi és művészeti kör márczius 15-iki ünnepélyén tartott. Tisztelt Hölgyeim és Uraim ! Ezer év előtt egy lovas csapat jelent meg Európa keleti részein, nagy küzdelmek árán eljutott a Kárpátokig, rövid idő alatt elfoglalta a Duna-Tisza rónáit s megalapította mai hazánkat. E lovasok a mi őseink. A keresztény vallás felvétele kivetkőztette őket ázsiai szokásaikból, művelt, szelid néppé tette. Nagyok, dicsők voltak, időközönkint Európának legelső hatalmassága. De nemcsak a szerencse dajkálta az uj népet. Jöttek a megpróbáltatások. A mongolok pusztítása, a törökök, németek dúlása nem volt elég, önmaga is gyakran fogyasztá erejét. Testvértestvér ellen harczol, a nagy urak meg a népet sanyargatták oly annyira, hogy ez végső elkeseredésében 1514-ben Dózsa G\örgy vezérlete alatt fellázadt s iszonyú pusztítást vitt véghez a nemesek között. Végre is a nemes urak leverték, leigázták, rabbá tették. Hosszú, keserves századokon át szorította rabláncz a nép karjait, megzsibbasztva tevékenységét, letiporva önérzetét, kioltva hazaszeretetét, önfeláldozását, áldozatkészségét. E rabságot megszüntette 1848. márcz. 15-ike. Lássuk tehát, mi volt a jobbágy 48 előtt, mit nyert 48-ban és miért oly nevezetes épen ez a márcz. 15-ike. 48 előtt a föld a nemeseké, a paraszt csak bérlő s mint ilyen a következő haszonbérrel tartozott: 1. Fizette a megyei, állami, hadi adót és minden telek után*) 1 forint füstpénzt. 2. Földes urának a termés kilenczedrészét, a* egyháanak termése tizedét. 3. Kisebb terhek voltak minden telek után a földes urnák évenkint járó 2 tyúk, 2 kappany, 12 tojás, egy itcze vaj, végül 30 paraszt együtt egy borjút és egy bárányt vala köteles átadni. 4. A fölJ és termény adón felül a telkesparaszt tartozott évenkint urának 52 igás, vagy e helyett 104 gyaloy napszámmal, 4 napi hosszn fuvarral, 8 napi hajtással a vadászaton. Ezenkívül folytonosan zaklatták és hajtották a megyei közmunkákra : utcsinálásra, folyamszabályozásra, a falu és pap földjeinek megmunkálására. És ba nem ment, vagy nem mehetett, *) A telek a föld termékenysége szerint 22—48 katasztrális hold között váltakozó terület.