Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-22 / 51. szám

1910. deczember 22. Betegek De legyenek, legyenek, Hogy az István borából Vigan töltögessenek. Eljöttünk mi most este, most este István köszöntésére. A tengernek vizei. Ahány csepppől állanak, állanak, Annyi szent, jó áldással Istvánunkra szálljanak. Eljöttünk mi most este, most este István köszöntésére. A menyország piarczán, piarczán Háfom angyal trombitál. Gyere István menjünk el, menjünk el, Menyországot nyerjük el! Eljöttünk mi most este, most este István köszöntésére. Sipok és trombiták Vigan harsogjatok, Szent István napjára Köszöntést hozzatok ! Eljöttünk mi most este, most este István köszöntésére. Mint ékes rozsaszál Nyilik a kis kertben, Illatozzék István Szentek seregében ! Eljöttünk mi most este, most este István köszöntésére. Ha elvégeztük már Életünk pályáját, A szent angyalokkal Mondhassunk glóriát. Hársfakéreg a bocskorom, Nyirfakéreg a nadrágom. Ha szeretnek becsoszogok, Ha elkúdnek elcsoszogok. Természetes, hogy Dem küldik el a köszöntőket, hanem szives szóval beinvitálják egy kis jó kalácsra, sonkára meg pogányvárira. János nap előestéjén a következő vallásos tárgyú ének a köszöntő: Vitessék fal mennyekbe, mennyekbe Ott ültessék szentségbe, szentségbe, A szentek seregébe, Az örök dicsőségbe. A Jáuo^nak kertjében, kertjében Piros alma terem benn. Fája szülte bimbaját, Bimbaj i a virágját. Bimbó szülte virágját, Virágja az almáját. Az almája szent Annát, Szent Anna szűz Máriát. Mária a szent fiát A világ megváltóját. Mária a szent fiát, A világ megváltóját. Ezelőtt néhány évvel, hogy Pacsán működtem, gyűjtöttem össze e verseket, de mindeddig nem volt időm közzétenni. Más időben ugyanis nem időszerű, csak ádventban. Aki igyekszik behatni a nép lelkébe, annak elég értékes dolgok ezek. Benn van e versekben a nép egyszerű lelkének minden alapvonása. Az első regős versben benne van, hogy mit tart a nép a földi boldogság legfőbbjének. Igazán meglepően kedves az a meleg, bizalmas és mégis tiszteletteljes hang, ahogyan a »szegény« regős beszél a gazdával. A második versben naiv, de kedves formában incselkedik a szerelmes párokkal. Hasonlatai határozottan találóak. Ártatlan < pajkosság, pajzán bizalmas jókedv vonul végig az c egész versen. Ilyen vers termelésére csakis romlatlan sziv képes. A többi vers mind nagyon szépen hozza kapcsolatba a köznapi életet a túlvilággal s amidőn a földi jólétről beszél, akkor is ott van a gondolat, de van ám e földi javaknál egy fontosabb jó, ezt kívánjuk neked kedves gazdánk. E versek oly kedves és hű megnyilatkozásai az ártatlan, romlatlan népléleknek, kár lenne őket föl nem jegyezni. Hiszen jön a »czivilizáczió«- kiirtja az a nép szivéből az egymás iránti szeretetet, az Isten eszméjét, mindent mi nemes és szent ma. fna. M A (t Y A R PA1Z kS karácsony. (V. L,j Karácsony misztériuma a két ezredév szinte betekínthe,tétlen lusztruma felé tart és ha akármennyire sajogjuk is a huszadik század erkölcsi eiilyedését, látva a karácsony ünneptáji készülődéseket, megihletve a karácsony csodásan átformáló hangulatától, meriük mondani, hogy a hiterősség és a mártírok korában se lehetett nagyobb ennek a poétikus ünnepnek varázsa. Nagyobb nem, de egyetemesebb semmiesetre se. Ma öt világrésznek születik Megváltója és millió kételkedő, a szkepszis által most, megnyomorított ember hajlik a betlehemi jászol felé. Micsoda hódítása ez a karácsony kétévezredes mithoszának! A keresztény hitnek első századaiban naiv, minden erkölcsi ráhatásra hajlékony embertömeget a valóságban látott mortirium vont e tiszta erkölcsi eszménybe és meg'gazulásba; ma a racionális korszellem áramlatában, a könnyen kezünkbe eső könyvek, filózofiai rendszerek, a salakos életküzdelmek és piszkos önzés korában, midőn leválik leikünkről minden hangulat, kihűl szivünkből a költészet és a miifdenben való kétely fog át hideg józansággal: micsoda bűvös erő, mely a karácsony ünnepében van, hogy ez sikerrel megharczol az élet minden köznapiasságával és a szabadgondolkodót egyszerre odavezérli a Jézushoz, aki jászolban született. Rosszak vagyunk, de még nem vagyunk elveszve. Még van ünnepünk és van hangulatunk. Az életben kavaroghatnak az Iparos-tanulók munkakiállitása. Története van annak, hogy most rendezték ezt a kiállítást. Mióta felújították az ipartestületi elöljáróságot, azóta napirenden van a testületben egy és más dolgokra vonatkozó, életrevaló eszme felvetése, megvalósítása. Ezek közé tartozik az is, amit Jády Károly előljárósági tag egyik juniusi ülésen vetet? fel : t. i. az, hogy a tanulók munkaképességét, szorgalmát, bemutató kiállítást ne a régi módon: nyáron tartsák meg, hanem a vásárló közönség kedvét keresve, ezt az alkalmat karácsonyi vásárral kössék össze. A tapasztalt, törekvő iparos eszméjét szép ki vitelben testesítették meg a kíállitó tanulók. Asztalos, bádogos, czipész, csizmadia, festő, géplakatos, kefés, késes, kovács, könyvkötő és szabó iparosokat képvisel ez a kiállítás. Minden tárgy magánhordja a tanulók által elsajátított gondosságot és az egész kiállítás azt igazolja, hogy a tanulók mesterei komoly, életrevaló uton vezet azokat a gyermekeket. Nehéz dolog volna egyenkint megemlíteni a sikerültebb munkákat, azért csak ugy nagyjában mondom, hogy Németh Gyula czipésznek a tanulója : Horváth Károly ; Börcz Jánosé: Szita Jenő; Pausa Jánosé: Bezlay Károly olyan lábbeliket állítottak ki, aminőt sem a »Kobrak« sem a »Turul« de még a mödlingi czipö gyár sem tud készíttetni. Veljácsek Lászlótól — Szűcs Jáczint, bádog-háztartási edényeket mutat be; Lendvay Pál asztalostól Skropocz Ferencz szalon asztalt; Jády Károlytól Borsa Elek egy öltöny ruhát; Vámosi István késestől Kőnig nevű tanuló a zsebbeli késnek a készítési módját kezdettől feltüntető, érdekes tárlatot stb. stb. Szándékosan hagytam utoljára Lusker János géplakatos tanulójának : Berghoffer Lászlónak a portékáját. Ez a fiu szerezte nekem arra a napra a legnagyobb örömet. Vissza varázsolta rég elmúlt gyermekkoromat. Gyermekálmaimat testosite • :e meg azzal a miniatura stabil géppel, amit művészetével ott működésbe ís hozott. Azért mondom én az ő munkáját művészinek, mert az ilyen, nagy tudást kivánó gép készítése kivül esik azon a körön, amelyben még most ő mozog. Szeretném mindegyik kiállító fiúnak a nevét, bemutatott munkáját felsorolni, de sem időm, sem terem nem engedi meg ezt a fényűzést. Még csak azt emlitem meg, hogy a.folyó hó 18-án tartott megnyitáson az ipariskolai tanítótestület, az ipartestületi elöljáróság, az iparos tannlók nagyszámban voltak jelen s csillogó szemmel hallgatták Dr. Korbai Károly polgármes ter látnoki szavait, aki »ezekben a munkákban erkölcsi alapot lát arra, hogy a kiállítói ennek a városnak, ennek a hazának az előmenetelére nagvot fognak majd alkotni.« —l —c. atheizmus zavaros eszmeáramlatai, időnkint odasodorhat az élet ez eszmeáramlat közelébe : de van megtisztulás, van megértés, mert mikor karácsony éjén megszólal a harang, milliók szivében gyül életre az élő hit, hogy az emberiségnek — hiszen annyira szüksége van erre — megszületik megváltója. Ez a fenyögaiyas karácsony, e szent oltárának a karácsony misztériumának! Alatta állván, a öltővel mondjuk: »Gyermek vagyok, gyermek lettem ujra.cc És akiknek és akikért kigyúl a fenyögalyakon a karácsonyi fény, azok annyi hitet, derűt, költészetet, megindulást hoznak be naiv csodálkozásuk és örömükkel, hogy mindent feledve e tiszta, e szép perczekben, az élet vihara, küzdelme, a gondja, a lélek megtelik valami édes, megnevezhetetlen boldog enyhülettel és a karácsonyi mühosz varázslatában vagyunk! Mi kár, hogy a hétköznapiasság e kivételes, ez ünnepi érzésből oly hamar kizavar. De mindegy ! Éreztük bár pillanatokra ezt az érzést, lelkünknek szárnyakat, izmainknak uj erőt adott. Micsoda üresség, micsoda sivárság, micsoda boldogtalanság, aki a karácsonyi mithosz ez ünnepi hangulatát sohasem érezte. Betlehem táján a Libanon és Antilibanon déli leitőin a karácsony éjjelén birkapásztorok legeltették nyájaikat, ámbár olt is suba kell a hűvös éjjelen. Ezek a pásztorok égi sugalat által tanítva — ez is egyik szép legendája a karácsonynak — igy köszöntötték egymást: sBékesség a földön a jóakaratú embereknek!« Ez a karácsonyéji pásztorköszöntés hangozzék ma, némuljon el viszály és gyűlölség. Sze ssnk egymást. S igy emberekké válva, kívánjunk- egymásnak boldog karácsonyt! Karácsonyi legenda Irta: Kenedi Géza orsz. képviselő. Valamikor gyermekkoromban, ngy karácsony táján, egy istentelen kóborló emberről halló tam mesét aki a keresztvetést már régen elfelejtette és imádkozni sem tudott. Éjjel a fackasorditó lideg a falu leié űzte. Világosságot látott és betekintett. Karácsony estéje volt. Odabenn az egé -z család a betlehem körül énekelt. A kis Jézuska a jászolban feküdt és az állatok ráleheltek. Fejénél állott Mária, József meg a pásztorok. Az égben pedig angyalok hirdették nagy csilinge éssel: Glória, glória! . . . És a tévedező, világjáró ember Letérdepelt az ablak előtt: keresztet vetett és imádkozott. Ha ma jelképbe kellene állítani ezt a mesét, azt mondanám, hogy az a tévelygő alak nem volt más, mint a kóborló Tudás. A basa. Széchényi grófról, a konstantinápolyi tűzoltóparancsnokról. — Irta : Bródy Sándor. — Török postával levelet kaptam. Ki lehet az a naiv lélek, aki török postával küld nekem levelet? Hogy nem fél: leszakítják az irása bélyegét, bizalmas irását elolvassák, aztán kézbesitetlenül eldobják. A török pósta a kíváncsiságon, a kémkedésen és a megbízhatatlanságon alapszik. A szultán, tudom, nem levelez azzal, hanem correspondenziáját bízza a konstantinápolyi orosz vagy német postára. Valami nagy ravaszságnak kell abban lenni, hogy ez a török bélyeges levél megérkezett. Valami fanatikus ó-török írhatta és hát kinyitom. kinyitom és ime kipattan belőle a legrégibb magyar családok egyikének, legnagyobb nevű tagjának egyik sarja, több sarja. A magyar basa, felesége és gyermekeinek arczképe. A leglányosabb és leggyermetegebb lelkű basa ez, aki csak sütkérezett valaha a padisah fényében. És talán a legtörökebb is, daczára, hogy Széchényinek hívják. A megtestesült — igen jól megtestesült — nyugalom, csupa álmatagság, elül vagy tiz óráig egyfolytában a konstantinápolyi Pest fogadó lugasa alatt, elnézi, hogy érik a szőlő és várja, mig jön jelenteni az egyik ordonáne: tüz van basa, Jamgumvár! Felemelkedik és elmegy a tüz után, gyalogosan, mivel hogy a tábornoknak és tűzoltó főparancsnoknak nincsen lova. Pedig Konstantinápoly kövezete nem jó, és a távolságok benne olyanok, hogy amikor az ember azt mondja, itt a szomszédban — az egy órajárást jelent.