Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-22 / 51. szám

30 MAGYAR PAIZS 1910. deczember 22. A basának mindegy, egy óra, tiz óra, fáradtság, nyugalom, egy perez, vagy az örökkévalóság. ^ Széchényi fia nem lehet renegát. A basa nem mohamedánus, a felesége is keresztény és görög. Csak egy van. De az izlámnak alig van igazabb kivé a basánál. Törhetetlenül hisz a törökben, a »mintaember« mondja. Abdul Hamid nagyobb a szemiben, mint nagy Napóleon és olyan tulajdonságokat fedez fel benne, amikről más nem tud senki. Pedig 20 év alatt csak egyszer szólította meg és már 10 év óta nem akar adni neki egy heti szabadságot. Őfelsége talán fél, hogy iem jönne vissza, külföldön maradna. És rosszakat beszélne őfelségéről odakünn, mint ama bizonyos Weiss basa, akit nagynehezen pénzzel, állásokkal lehetett visszacsalogatni, amikor már telepletykálta a világot. Igazolatlanabbul még nem félt Őfelsége. Egy ma született gyermek elárulhatja őt és a palaist, de a basa — soha! Maga a hűség a hála, a bonhómia. Szeret magyarul beszélni, különösen a gyermekeivel, akik nem értik. A kis Flórika tud egy pár szót és meg is fog tanulni, mert csudálatos nyelv-talentum : az anyjával görögül, az apjával francziául, az iskolában németül és az utezán törökül beszél. De magyarul énekel. Boldog mosolygással hallgatja ezt a basa, mert lelkének poézise és a gyomra, ezek magyarok még tökéletesen. Uzum-lugas alatt, langy szeptemberi estéken — a vérbe s gyászba borult Konstantinápolyban beszélgettünk arról is, hogy miért nem jön haza. A Széchényi fia idegen kenyéren. A kitől mi csaknem mindenünket kaptuk, annak a vérét más táplálja ! Megalázó, rut, gondolatnak is! — Már itt csak megélek a munkám után, exczellencziás vagyok és hamar tábornagy leszek. Mit csinálnék odahaza? Pedig szeretném látni Pestet! A szultán kegyelmes hozzám, szép fizetésem van és a kommeueziót kikapom rendesen. Huszonhat kenyeret egy nap, egy mázsa kávét, mindent, annak idejében még szőlőt is. iNincs jobb dolga a világon senkinek, miut a török katonának . . . Igen megbízható úriembertől hallottam, hogy a mikor a basa ezt mondta, hogy 3 hónapja nem kapott fizetést és abból élt, társaival, a kegyelmes urakkal együtt, hogy eladta a kommencziót a zsidónak. (Mert ott is van, csak hogy ott görög.) Hallani sem akart arról a basa, hogy rendetlenül kapják a lénungott és a mikor megkérdeztem : Igaz-e, hogy nemrégiben a bagdadi adóhivatalnál utalták ki a fizetését, hogy odamenjen érte, ha tud, ha mer? Azt felelte: — Ez rossz viccz. De nyomban rája szép tehér-piros arcza merő vörösség lett, mert hazudni nem tud a basa, ebben nem lett törökké. Ha az európai nagyhatalmak mindenáron fönn akarják tartani Törökországot, nem bánom, én se bánom, belemegyek, legyen. De csak ezért a mi magyar basánkért. Hogy oly őszintén, erősen hozzájuk tudott csatlakozni, ez az, ez már valami. És ha meggondolom, hogy milyen szomorú lenne a szegény basa, ha a szultántól elvennék Konstantinápolyt. Egyelőre maradjon hát csak nála, náluk kettejükuél. A nagyvárad—kolozsvári vasút mentén fekvő íllomásfőnökökhöz, gyárosokboz és iparosokhoz A Nagyvárad—kolozsvári vasutmenti iparról egy könyvet akarok irni. Ismertetni akarom e 150 kilométernyi utat, a vasút épités, forgalmát és fontosságát, — e vidéknek a földrajzát, terményeit — a lakosságot, néprajzot — a vasutmentén keletkezett műhelyeket, gyárakat, üzleteket, kereskedelmi vállalatokat — stb. egyszóval föl akarok említeni minden mozzanatot, ami nemzeti közgazdaságunkat és közművelődésünket egyénileg vagy közügyileg érinti ezen a területen. Erre a gondolatra ugy jöttem rá, hogy ez év szeptember 7-én volt negyvenedik éve e vasút megnyitásának. E negyvenéves jubileumot meg is akarták ünnepelni Kolozsvárt. Magam is szerencsés voltam résztvenni a megbeszélő értekezleten. Az idő rövidsége miatt azonban nem sikerült megtartani ezt az emlékünnepélyt. Meg lehet azért tartani 1911. szeptember 7-én, vagy akár{ melyik nap, mert nem a kipéczézett időpont a fődolog, hanem maga a tárgy s annak nagyszerű tartalma. Hogy gimnáziumi tanár létemre miért érdeklődöm az ipar és kereskedelmi ügyek iránt, magam sem tudom, csak azt tudom, hogy érdeklődöm, még pedig nagy szeretettel; s ezt bizonyitja az, hogy a Magyar Paizs lapot első sorban a magyar ipar védelmezése végett alapitottam; s bizonyitja az is, hogy Csány László zalai születésű legnagyobb vértanunknak, volt közmunka és közlekedési miniszternek már-már feledésbe ment emlékét ez a szerény lap ujitotta fel és kultiválja annyira, hogy Zalában most szobrot emelnek nagy nevének, amely mozgalomnak megindítója s magam is egyik szerény harezosa vagyok. A kolozsvári értekezleten pedig a vasútnak 40 éves jubileumához feltétlenül hozzákapcsolandónak sürgettem a Csány emlékét is, aki erdélyi kormánybiztos és minisztersége korában tervezte és sürgette ezt a vasutat s nem ő volt az oka, hogy erőszakos halála után csak 21 év múlva 1870-ben építették meg. Ezt a vasutmenti ipar czimü tervezett könyvemet is tehát nagyrészben sugalmazza a Csány emléke iránti bála és szeretet. Ennek a gazdag tárgyú leendő könyvnek megkészitésére nagyobb mérvű tanulmányozást kell tennem, amire alig elégségesek az iskolai vakácziók. Azért tisztelettel fölkérem e levélben a nagyvárad—kolozsvári vasutmentén levő állomási főnök urakat, iparos, gyáros, kereskedő és bármely üzlettel foglalkozó urakat: legyenek segítségemre, adjanak kezem alá általok jól ismert adatokat, addig is, mig a személyes közvetlen tanulmányozást megkezdem. Legyenek szívesek írják le, bármily rendszertelenül (majd rendszerbe foglalom én), de a legmesszebb terjedhető aprólékossággal mindazt, amit hitelesen ismernek, tudnak, a földről, a népről, a föld terméséről s a lakosok termeivényérői, az ásvány, a növény és állatvilágról. A legjelentéktelenebbnek tetsző dolog sem jelentéktelen. Nem jelentéktelen, hogy az utcza porában kavics (békasó), avagy bazaltkő van; s fontos a maga helyén a monda, rege, legenda, mende-monda, mese és anekdota is. Mekkora területen mennyi a lakosság? mit terem a föld? mit termelnek az emberek? s mivel foglalkoznak azonkívül télennyáron, ősszel és tavasszal? A vasúti állomások hány embert foglalkoztatnak, melyiket milyen szerepkörben, hány családot tartanak el, mennyi fizetéssel? Milyen a forgalmi élet? a közügyre s az egyesekre nézve? Minden megálló és őrházról szükségem van jó fényképre, vagy hű plajbász rajzra, épen ugy a gyárokról, műhelyekről, telepekről. Ez utóbbiaknak főleg a legrészletesebb történetét kérem minden irányban (kihagyva természetesen, ami magán és közérdekből, nem nyilvánosságra vaió.) Legfőbb czélom e munkával a magyar ipar i-mertetése, méltatása és terjesztése. A könyv szerkesztését a húsvéti vakáczión meg keli kezdenem, hogv a nyáron elvégez! hessem; ezért az adatokat kérem, szíveskedjenek 1911. február végéig hozzám \ jutattni. Kitűnő tisztelettel BORBÉLY GYÖRGY í giinn. tanár, a Magyar Paizs szerk , s a Csány szobor-bizottság titkára. Miképp lehetünk hosszúéletűek ? Elbeszéli: Egy orvos. LXXVII. Fürdés. X délutáni 15., 16., 17- ik negyed órában a beteg 35, 40, 44 perczig fürödjék. (Naponkint csupán csak egyszer). A meleg fürdővizet kapor, zellerlevél, paradicsomszár, papsajt, pemetefű, dió és meggyfalevélből, buza- és zabkorpából készítsük. Mindegyikből vegyünk egy-kéthárom összemaroknyira valót, tegyük vastazékba, eresszük fel vízzel. Elég a fürdővíz mennyisége akkor, ha a mellbimbókig ér. (Ha valaki nyáron át mindezen gyógyfüvet nem szerezte be, elégedjék meg a szénapolyvával.l A fürdővizet sohasem szabad leszűrni. Maradjon benne a növény is. Ha a vasfazékban a viz fél- vagy háromnegyed óráig forrt, akkor már öntsük a fürdőkádba. Ez után ismét öntsünk friss vizet a vasfazókba, tegyünk bele annyi gyógyfüvet, mint föntebb emiitettem, hogy vele a fazék lazán, csaknem tele legyen, azután forraljuk ugyanannyi ideig, mint előbb, öntsük a többi teához a fürdőkádba. Igy fazekankint vagy üstönkint készítsük a fürdőt, főzzünk annyit, mig a kád kellően meg nem telt. Egyszeri fürdés után sohase öntsük ki a vizet a kádból, mert abban télen 10—15 ször, nyáron pedig 3—5-ször is lehet fürdeni, csak mindannyiszor újra kell fölmelegíteni. Ezért a fürdővízben szappannal mosakodni, avagy azt beszennyezni nem szabad. Ha a beteg a fürdőkádban nem izzadna, öntsünk fürdővizéhez meleg teát, melyet a fürdés időtartama alatt meg kell melegíteni. Erős izzadás esetén tehetünk a beteg fejére hideg vizbe mártott törülközőkendöt. Hogy a beteget a hideg- és meleghez egyaránt hozzászoktassuk : minden 3-ik perezben lépjen egy üres szapulóba, ott azután az egész testét egy pillanat alatt egy liter hideg vízzel öntsük végig, erre nyomban visszaléphet a meleg fürdőbe. Dagasztó nyomkodás felváltva paskolással. A 18-ik negyedórában, vagyis a fürdés után a beteget göngyölgessük szlraz lepedőbe, fektessük az ágyba vagy kerevetre, takarjuk be két vagy három vékony száraz lepedővel és ezen keresztül, nyomkodjuk öklünkkel, vagy a tenyér tövével, miként a kenyeret dagasztani szokás, majd pedig ' paskoljuk oly módon, mint a beteget a 14-ik negyedórában a tenyérlappal verdestük. Ha a beteg arról panaszkodik, hogy iázik, tegyünk rá vékonyabb paplant és ezen keresztül nyomkod; juk. Ezen nyomkodással és paskolással a beteg testét a begöngyölgetéshez készítettük elő. Gyümölcsmagviz borogatás a testpárolás gyógy fügőzökkel. A 19 ik negyedórában göngyölgessük be a beteg testét gyümölcsmagvizbe, vagy kicsiráztatott és összetört búzának vagy rozsnak levébe mártott (kicsavart) lepedőbe. Ezt biztonsági tűkkel szorosan és sűrűn le kell tüzködni. Ha a beteg a vizes borogatástól iszonyodik, adjuk rá a fehérneműjét, a lepedő helyett egy 6 méter hosszú, 60 czentiméter széles parasztvászon pólyát vegyünk, melynek végére kötószalagot varrassunk. A bepólyáláskor a beteg a szoba közepén álljon, önmaga körüli forgással kell a pólyát maga körűi övezni. A pólyának egyharmad része legyen bemártva a folyadékba, a többi száraz legyen. Ekkor a száraz lepedő begöngyölését megtakarítottuk. Itt hasonlóképp résen legyenek az ápolók és a beteg begöngyölését ugy intézzék, hogy meg ne hűljön. Ekkor fektessük a beteget az ágyba, melynek matraczára (szalmazsákjára) már jó előre (a mikor a beteg fürdött) 3—4 ujjnyi frissen lesarlózott füvet egyenletesen elhintettünk s két lepedővel leterítettük. Ez a fű lehet: keskeny levelű útifű, vagy közönsége* szénának való fű, vagy székfű, kapor, zellerlevél, zsálya, levendula, czitromfű, istenfa vagy sok-sok bodzavirág, avagy mindezek keveréke. Télen kitűnő testpárolót ad a megnedvesített széna, avagy szénapolyva összevágott kel-, avagy fejes káposztával keverve. Különösen jó a testpárolásra nagymeunyiségbeu learatott árva, vagy közönséges útszéli csalán, melyet árnyékos helyen kell megszárítani és télre szénapoiyvával keverve eltenni. Használat előtt a téli testpárolásra s^ánt száraz füveket egy-két óráig vizbe mártott czirokseprüvel kell bepermetezni, hogy ez idő alatt megnyirkosodjék, megereszkedjék. A fűllesztés alatt illanó olaj és oxigén száll el a gyógyfüvekből, melyek a test pórusain a szervezetbe nyomulnak, ott kellemes érzést keltenek és jótékony : álmot hoznak.