Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-01 / 48. szám

30 MAGYAR PAIZS 1910. deczember 22. és mivel azt átvenni vonakodtak, a megrendelő iv aláírásával bizonyították elleneik, hogy megdelték a könyveket és kíméletlenül beszedték a küny árát a perköltségekkel együtt. Ilyenek és ehhez hasonlók, a polgári törvénykönyv sokat emlegetett 31 és 32 ik § a szerint a jövőben meg nem történhetnek. De az egész vonalon az uj polgári törvénykönyv a kisembernek érdekét óvja. Igy, a többek között az is nagy könnyebbségére lesz a szegény embernek, hogy a kétszáz koronán aluli váltóperekben az ügyvédi képviselet kényszere nem lesz meg. A modern humanizmus szelleme lengi át ezt a törvényt és Plósz Sándort aki egy emberéleten keresztül fáradozott megalkotásán, milliók elismerését és háláját érdemli meg. Amit a törvényhozás ilyen dicsérendő sikerrel indít védvén, gyámolitván a parasztot, — azt nem kis szeretettel cselekszi a földmivelésügyi minisztérium, egy helyes és alkalmatos intézménye. Ez az intézmény az ingyenesen működő országos Tudakozó Iroda, ahová ma már naponta százan fordulnak levelekkel és személyesen, főleg olyanok, akik eddig a nagy város forgatagában tanácstalanul bandukoltak, napokat vesztettek végre is vak vezetvén a világtalant, dolga végezetlen mentek haza. Mióta az iroda fönnáll, azóta Magyarország földmjveló népe a maga élethivatása felöl, tehát gazdasági téren a földmivelők országos irodájától szakbeli tanácsot, útbaigazítást kap. Szervezetével valóban közszükséget elégítettek ki és csak az a kár, hogy valamennyi minisztériumban nincsen ilyen iroda fölállítva nhol az ügyes bajos ember a maga dolgáról, beadványáról tájékozást kaphatna. Némely vidéken parallel a tudakozó irodával népvédő irodák működnek, szintén nagy sikerrel. Valamennyi a kis ember védelme jegyében, az emberszeretet törvényei szerint. Azért is van sikere és hatása; és éppen e sikert és hatást szemlélve óhajtjuk, hogy hasonló intézménye legyen a mi pátriánknak is. Rabok gazdasága. A zalaegerszegi kir. törvényszéki fogház kertgazdasága az 1910. év folyamán több mint 16000 K tiszta jövedalmet hajtott. Kezdve a salátán, fiatal fog és vöröshagymán, friss retken, uj krumplin, spárgán, zöldbab,paradicsomon, mindenféle termény a zalaegerszegi piaczra kerül. Egyenruhás fogházőr áll a kosár meilett, tizedes mérleg áll előtte és kilogram szerint méri a vásárló közönségnek eladandó holmiját. Az egység árat ö szabja meg s ehhez alkalmazkodik a piacz. Az Isten áldása nem hogy nyomasztólag hatna a kialakulandó piaczi árakra, hanem az egész piacz az ó általa az napra megállapított árhoz tartja magát. Ez által eléretik az a czél, hogy a magán termelők silányabb terményeinek ára is felszökken. Ugy a piaczon, mint a nagy vásáron a földterményeiből és a rab munkaiparból befolyó összeg bevándorol a kir. adóhivatalba, az igazságügyminiszteri tárcza javára. Ha azonban Magyar ország milliárdos költségvetését czimek, fejezetek és rovatok szerint alaposan átvizsgáljuk az ilyen fogházak által beszállított jövedelmek ott bevételként nem fordulnak elő, egyszerűen azért mert arra nem is számítanak, sokkal magasabb erkölcsi színvonalon képzeljük az államot, sem hogy az általa gyakorolt humanismus által szabad levegőre eresztett rabok izzadságos munkája által teremtett tiszta hasznot zsebre akarná vágni. Tehát ez a bevétel, mint előirányzat nélküli jövedelem duzzasztja az állam kasszáját, esélyektől függ, a mi ha el is maradna egy század percenttel apasztaná az államháztartás esetleges deficzitjét. Annyi mint egy csepp a tengerben. Pedig ezzel a tiszta haszonnal sok jót lehetne tenni. Itt van a szük fizetés keretébe szorított s a nagymérvű drágaság által agyongyötört családos állami tisztviselői kar, itt van a majdnem éhezésnek és nagy nélkülözéseknek kitett sok nyugdíjas és a még keserűbb kenyéren tengődő nyugdíjas özvegy és árva. Istenem I Milyen jótétemény volna ezekre, ha kora tavasszal zöldelő salátától kezdve mindenféle főzeléket, továbbá télire való paradicsom és burgonya szükségletet az állam által limitalt igen olcsó árban kaphatnák. Még a szabadságuktól megfosztott rabok is szívesen kapálnának, mert tudnák, hogy verejtékes munkájukkal könyet törölnek le egy egy nyomorba jutott özvegy vagy árva arczáiól. Humanismust humanismusért. Ha a rabok sütköréznek Isten jótékony napjában, a helyett, J hogy a sötét czella hideg nyirkos levégőjében » morphondiroznának elkövetett bűneik felett, a ,' társadalom által velük szemben gyakorolt ezen jótéteményért szolgáltassák vissza a jót és nemeset a társadalomnak, különösen azon rétegnek, melynek az ő bűneik megtorlása és fogva tartása közvetve munkát is okozott. Ez volna egy kis statusrendezés, rendezné a kis fizetésű család évi büdgetjét. Vagy nem? Egy állami tisztviselő. A testvériség jegyében.*) Hivatalok és fizetések. Valamikor réges-régen még »Igazmondó« koromban egy néhai lapban, a Magyarságban már szóltam erről a thémáról. Homályos érzések kergetőztek akkor bennem, amik azóta szépen kiforrtak és megértek. Annak oka azonban, hogy most napvilágot látnak, nem is annyira a magam nyomorúsága, hanem inkább egy szegény vasati őrnek az öröme. Merthogy a múltkor a vonatok utján, a vasúton jártam, összeakadtam egy őrrel, aki megérezte bennem a szegénnyel, az elnyomottal való rokonszenvet és szabadjára eresztette a nyelvét. Azzal kezdte, hogy milyen szégyen a városunkra, hogy munkapárti követet választott. Hej! ha ok szegény emberek mehettek volna szavazni és oda, ahova nekik tetszik: bizony most is függetlenségi volna a követ. Hanem az urak, az urak! . . . Azok nem tudják, mit tett a szegény vasúti őrökért az a Kossuth I . .. Azok mindig csak egymást marjákfalják és főképpen és legtöbben azt, aki józan munkás és rátermett ember, mint a volt követünk. Hej I azok az urak . .. Nem hiába, hogy a hal is a fejétől büzhödik . . . Igy a vasúti őr. AZ egyszerű ember őszinte beszédje alatt sűrűn bólintgattam, csak Kossuth Ferencz imádatszerü említése bántotta a fülemet. Mert, énnekem, ha pártjabeli jelöltre szavaztam is, a pártelnök nem valami rokonszenves. Hogy miért nem, azt most nem firtatom: nagyon el találnék térni a tárgytól. Annyi igaz, hogy én szeretek arról is jót hallani, akit nem szeretek. Kíváncsian tudakoltam hát a vasúti őrtől, hogy miért sajnálja Kossuthék bukását. Azért — mondta az én emberem, — mert a szegény vasutasokért, miértünk annyit még egy miniszter sem tett, mint Kossuth. Azelőtt csak tengődtünk, nyomorogtunk 300 frt fizetésen, most a szolgálatunk végén eljuthatunk 800 frtig ís. Ha ugyan megérjük — tette hozzá félbusau, de szeméből az örömtüze villogott. Azután nemsokára elváltunk és pedig kölcsönös örömmel. A szegény őr annak örült, hogy valakinek tiszta szívből kipanaszkodhatta magát; én pedig annak, hogy végre Kossuth Ferenczczel is megbékülhetek. Lassan, tépelődve bandukoltam a sötétedő őszi estén hazafelé eszméimnek fellegébe burkolózva, mint Mózes a Sión hegyről jövet. — Lám, lám! — igy fűztem a gondolataimat — már a vasúti örök is megkapják a létfeltételt és méltón, mert bizony elég terhes a szolgálatuk. Hát a szegény napszámosok vájjon honnan veszik az 5—600 frtot, amit létalapul általában emlegetnek? És vájjon a nemzet szellemi napszámosai a tanítók is csak 5—600 frtra érdemesek, mert a kérgeskezü testi munkások és alattabb kell állniok egy vasúti őrnél! ? Mi a képzettségbe.i különbség a napszámosoknál, a vasúti őrnél és a tanítónál és kinek mit ér a munkája ? Hasznos tényező és nélkülözhetetlen a napszámos, a vasúti őr is, de hát ők csak durva eszközei az emberi észnek. És ennek az észnek kifejtője, klmivelője csak annyira sem volna érdemes, mint ők! ? Ki mire érdemes hát, ha — mint illik — a munka fontosságát és a képzettséget is tekintetbe vesszük? Ha a létfeltétel 5—600 frt, amiből egy napszámos-, egy kismester-, vagy egy gyárimunkáscsalád szűkösen, de mégis megélhet és ruházkodhatik ;**) és ha egy alsóbbrendű hivatalnok elemi iskolával és katonai szolgálattal eljuthat 600—800 frtig: akkor már bármiféle középiskolai 4 osztályt végzett hivatalnok csak többet érdemel! És ha mellé még 4 osztályt, vagy szakiskolát végzett; — bizonyosan megint többet. Állítsuk csak egymás mellé, amit mondtunk: I. Napszámos, kismester, gyárimunkás létalapja elemivel, vagy anélkül 500—600 frt. ; *) A Nemzeti Iskola eiikke **) Fersie akkor a napszámnak is legalább 2 frtnak kellene ám lennie a cialádoi mnnkás részére 1 II. Alsóbbrendű hivatalnokok (vasúti örök, szolgák, felügyelők stb. elemivel és katonai szolgálattal, vagy utóbbi anélkül) fizetése 600—800 frt. A 600 és 800 frt közti különbözet kitöltésére szolgálna öt izben és öt évenként 40 frt korpótlék. III. Négy középiskolai osztályt végzett hivatalnok fizetése legalább is 800—1000 frt, amiben szintén benne van a fentjelzett korpótlék. IV. Hivatalnok 7—8 középiskolai osztálylyal vagy 4 osztálylyal és szakiskolával, okvetlenül megérdemel kezdő fizetésül 1000 frtot, amit az ötizben 100—100 frt korpótlék 1500 ra emel a 25-ik esztendőben. Hát az egyetemi képzettségüekkel, a középiskola után szakiskolát végzettekkel mi lesz ? Azok képezik majd az V. és legfelsőbb osztályt 15CO frt alapfizetéssel, mely ötszörös 200—200 frtos korpótlékkal 2500 frtig emelkedhetnek. Minthogy pedig a hivatalnok embernek a családtartás sokkal terhesebb, mint a napszámosnak, kisgazdának, iparosnak és gyárimunkásnak, mert a gyermekek nála csak fogyasztók, de nem segítők és szerzők is, mint az előbbieknél: ennélfogva minden családos hivatalnokot és pedig minden gyermek után külön-külön a II—III. osztályban 1—10 éves korig 25 frt, 10—20 évesig, vagyis pályavégzettségig 50 fit, a IV. és V.-beu 1—10 évig 50 frt, 10—20 évig, vagyis pályavégzettségig 100 frt családi pótlék illessen meg. Szégyennek és az állam részéről méltánytalan dolognak tartom ugyanis azt, hogy azokat a tisztviselőket, akik a maguk hivatalos munkáján kívül a gyermekneveléssel, eltartással, iskoláztatással is küzködnek, akik tehát az államnak, a köznek ujabb adófizető alanyokat is szolgáltatnak, azok csakis annyira vannak érdemesítve, mint akik csak a maguk édes önös érzelmeiknek élnek. A lakbér, hogy arról is szóljunk, a legkisebb hivatalnoknál is legyen elég két szobára, tehát 200 frtnál alább uem lehet a II. osztályban sem. A III—IV. osztályt megilleti a 3 szobás lakás 300, az V.-et a 4 szobás 400 frttal. Esetleg nagyon drága városban, pl. Budapesten lehetne a lakpénz 300—600—1000 frt is az előbbiek helyett. Az egyes osztályokban az előbbre jutás, mint jelezve is volt, korpótlékos rendszerrel történnek ; vagyis pl. az 1000 frtos kezdő fizetésű tanitó ötévenként 100--100 frttal jutna előre s érné el maximalis fizetését 25 éves hivatalnok korában. Ez eddig tehát rendben volna. De hát mi lesz vagy lenne a főbb hivatalnokok: igazgatók, főnökök, ellenörök, tanácsosok, miniszterek fizetésável I ? Semmi különös felkiáltás. Azo>< is szépen elférnek kiki a maga képesítése szerint való osztályban, a maga szőrüek sorában. Mert — és ezt jól jegyezzük meg — senkinek sem áll jogában csak azért szedni fel több fizetést, mert neki az Isten több észt, vagy hathatósabb pártfogókat juttatott. Ha valaki vezető állásra érdemes, vagy eljutott, hát az jusson magasabb rangra, parancsoljon százaknak, ezreknek vagy millióknak, az vigyázzon, őrködjék a terhes napi robotmunka helyett, de abban aki emelkedésben, parancsolásban aztán érezze ám kielégítve az ambiczióját is, meg a zsebét is. Ha egyszer majd így töltődnek be és fizetésemelés nélkül a vezető, a parancsoló állások: akkor marad el majd igazán az értük járó szeszett hajsza és tülekedés. Akkor majd jobban és szivesebben engedik előre az érdemesebbet a stréber urak, mert nem lesz érdemes felelősségteljes állásokra törni, tülekedni, hisz ugy sem jár velők es értük a baksis, a tiszteletdíj, amiért sok ember ugy meggörnyeszti és beadja a derekát fölfelé, hogy aztán annál jobban kifeszíthesse lefelé. Hozzáteszem, sőt feltétlen szükségesnek tartom még azt, hogy akinek van annyi családi vagyona, amiből a képzettségének megfelelő tisztvieselöi fokon megélhet, annak én az állam részéről nem adnék egy fikarcznyi fizetést sem. Az olyan ember, ha van vágya hivatalra, hát szolgájon a köznek önzetlenül: hivatásból, vagy rangért, ha neki ugy tetszik, de ne álljon a szegény tisztviselők útjába és elébe, hogy azokat személyével és magánvagyonával egyaránt háttérbe szorítsa. És ha talán az állami eltartást fontosabbnak és biztosabbnak tartaná a saját jövedelménél, akkor adja át a magáét a köznek. így lesz, vagy lenne vége annak a botrányos állapotnak, hogy vagyonos 14ha ficsurak családi összeköttetések révén •lébe vágnak az eszes és törekedő szegényeknek. Igy lesz, vagy lenne vége annak, hogy ezek a fizetésüket csak zsebpénznek tekintő, léha, könnyelmű fráterek munkában görnyedt társaik felett sütkérezzenek, vagy sok esetben az egyenlő