Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-01 / 48. szám

XI. év, Zalaegerszeg, 1910. deczember í 48 számi ElffflKteri ái : •cy érre 4 kor 04 f Kim 2 kor 04 f H«S7«4h 1 kor. 04 f ggyi asán 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szeriit. Nyilttér iora i .. Szerkesztőség kiadóYfttfti: Kossuth-atcia 43 taerkesztl Z. ZEEozr-váljIti- Lajos ( LENGYEL FBBE1TCZ Mun^atöraak = V B O P. B É L T <3- ~ST Ö IR, <3 X" laptulajdonoB. MEGJEI-ENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A magyar nép művészete Ezt a czimet loptam Malonyay Dezsőtől, de a mit mondani akarok, a tartalmat nem. A magyar népnek igen is van művészete. Sőt volt. S szomorú elmélkedésre adhat alkalmat az az állapot, hogy épen a haladott, a fejlettebb korban kezd pusztulni ez a művészet. Gyarmathy Zsigáné meg akarta állítani ezt a pusztulást. Csak késleltette ideig óráig, de nem szüntette meg. Ü meghalt s utána kihal a kalotaszegi magyar művészet is. Ki fog halni, ha csak nem támad egy uj Gyarmathy Zsigáné, vagy a felbuzdult társadalomnak az ereje, vagy a kormánynak tervszerű intézkedése meg nem menti a haláltól. S a miképen el fog pusztulni a kalotaszegi varrottason a magyar nép művészete, azonképen megelőzte ezt, már pusztulásban a székely szőttes az ő virágos alakzataival s a somogyi, zalai és vasmegyei fa-faragványokon diszlő ezer alakú domborművű czifráxat is. Igaz, hogy nagy munkával és fáradtsággal hozzálátunk s összeszedegetjük a magyar népnek e költészetét, remek maradványait, gondosan elrakosgatjuk a muzeumba ét kegyelettel őrizzük; lerajzoljuk £s lefestjük s szép mondásokban irást csinálunk róluk, csattos könyvekbe rakjuk képben és Írásban őket, vagyis — árnyékaikat, hogy muzeumokban és könyvekben lássa a késő nemzedék: mi volt hajdan a magyar. Szép és kegyeletes, szükséges és hasznos ez a munka. Amint szép virágos a sirhalom s aranyból van a koporsó. De csak halott van abban! Ám koporsó a muzeum és a temetőkert, s a valóság nélkül a könyvbe vetett fényképmásolatok csak suhanó árnyai az egykor élő testekuek. A valóságát kell megmenteni a dolgoknak, nem a képmását. Nem egyszer irt a Magyar Paizs szerény elmélkedésem alapján a magyar nép művészetéről, különösen a somogyi, zatoi és vasmegyei néplélekről, a benne gyuladozó isteni szikráról, melyet nemcsak nem szabad kioltani, de kötelességünk ápolni és fejleszteni. Mert ilyen szellemi alapon kell, hogy nőjjön a nemzet, ha a saját lábán és saját erejéa akar megállani. Saját lelkének a kidomborodottságával kell nőnie, fejlődnie és erősödnie a belőlről jött fejlődés törvénye szerint és nem idegen elemeknek a külsőleges hozzáNem egyszer irtam njságczikket óhajtva kérlelő hangon, hogy adjunk iparművészeti iskolát ennek a somogyi, zalai, vasmegyei magyar népnek, még pedig geográfiái otthonában. Mert van ugyan itt-ott, egy-két iparművészeti iskola, Gölniczbányán hol, de az ott van. Én ugyan jobban szeretném, ha ii magyar vidéken volna ilyen iskola, kettős szempontbcl is. A tótok és szászok izlése legfeljebb tapadólag járulhat hozzá a magyarság fejlődéséhez, de nem virtualiter. Egy-két zalai juhászgyereknek sikerült is eljutnia Göluiczbányáig. De micsoda ritka és véletlen eset ez! és Isten csudája. Holott megfordítva: magának az iskolának, vagyis a kormányzatnak kellene fölkeresni ezeket az anyagokat. Mert nem annyira magánérdek ez, mint inkább közérdek. A nagylengyeli Fitos Ferencz már nem juthat el Giluiczbányára, akármicsoda figurát faraghat botjára és szivarszipkájára, mert elmúlt 20 éves, s a paragrafus útba áll. Megpróbálom, gondolám, ha már itt nem sikerül, hátha lehet teret találni számára, más helyen, de mégis alkalmasabbat, mint ha falun duhajkodnék — vesztett idővel. Hátha lehetne értékesíteni egy bútorgyárban. De Thék urnák igaza vau. Akármilyen remek faragványokat csinál is Fitos istenadta erejével, de lassú az a gyárak rohamához képest. Innen a kővetkező választ kaptam. Nemeslelkü Emberbarát uram ! Véve f. hó kelt lehelét jelea

%ae;eu), hogy nagybecsű levele kellemes perczet szerzett egyrészt, másrészt pedig lehangolt, mert párifogoltja érdekéóen mit sem teheiek. Hatásköröm kiméit, az e óforrások korlátoltak, gyengék, s csak erős mérlegelés aUpján tehetek elvétve valamelyest az iparművészeti]nk fejlesztéseért. Egyes emberek sorsával alig érek rá törődni, meri tömegek várják azt, a mely parancsoló, s ez igénybe veszi az erő minden nemét. Az Ön nemes törekvése meglelte a kellő útirányt pártfogoltja érdekében s a kiket felkeresett, azok feladata lett volna a tudás tág terét Fitos részére kérése folytán megnyitni, hogy értékessé tegyék az emberi tünet azon nemét, a mely a íulturára nézve becsciel bir. Én, a magán ember le vagyok kötve és sajnálom, hogy önt nem követhetem és meieg hazafias érzéssel pártfo goltját nem alkalmazhatom, mert a vállalat, melynek élén állok, nem képző intézet, hanem gyár, a hol a rohamos fejlődés irányit mindent, tekintet nélkül azon ideálizmusra, a mely önt körülveszi. Igaz tisztelettel THÉK ENDRE Csak vissza kell térnem ahhoz az óhajtásomhoz, hogy egy speczialis iskola kell itt a nép fiának Olyin iskola, amelyet nem izgat a gyár rohama, de amely alkalmas arra, hogy tovább fejlessze az ősi tehetséget. De a beszédnél többet ér a tett. A gyakorlati térre kell térni. Már ez alkalommal tisztelettel fölkérem a Magyar Paizsnak összes olvasóit, szíveskedjenek munkatársul szegődni. Szíveskedjenek összegyűjteni az adatokat arra nézve, hogy melyik községben vannak olyan családok, melyeknek tagjai, iskoláztatás nélkül szeretettel szoktak faragni? miféle tárgyat? s aeokon miféle esifraságokat? A kutatás legfőképen terjedjen ki Somogy, Zala és Vasvármegyékre. Szükséges a név, foglalkozás, életmód, kor s egyéb körülmények. Nem érdektelen megemlíteni az adatgyűjtésben azt is, ha valamelyik családban régen volt ilyen hajlam, de az ilyen tagok kihaltak, s a mostaniak nem foglalkoznak ilyen időtöltő mulatsággal. Szeretném, ha ez a felhívás minél inkább elterjedne ebben a három megyében, — még pedig eredménnyel. Épen azért igen szeretném, ha a laptársak közölnék ezt e felhívást, vagy ennek az értelmét. Az adatokat összegyűjtve, tervezetet készitnénk, kéréssel fordulnánk a városhoz, a vármegyéhez s a magas kormányhoz, ahol jól megokolt kérésünket figyelemre méltatnák s elérhetnők, hogy egy iparművészeti iskolánk legyen, közművelődésünk sugár kévéjében egy sugárral több; s ezzel nemcsak azt érnők el, hogy áldatlan szegény magyar népünknek néhány poétikus lelkű gyermeke kenyérhez jut, — de arra is jó lenne, hogy magyarságunk egy miliméterrel mélyebb s igy erősebb fundamentumon álljon. Ugyan kérem, szóljanak hozzá mások is. Borbély György A paraszt jogvédelme. (V.) Jóformán azt lehet mondani, hogy soha nem mutatkozott még a törvényhozásnak a kisemberek exisztencziáját érdeklő kérdések iránt pregnánsabban jóindulata és jogvédelme, mint most, az általános polgári perrendtartás hatalmas törvényalkotásánál. A XX-ik század küszöbén és valószínűleg az egész századon át fog lengeni a szélesebb néptömeget, a minden embert egyenlően boldogítani kivánó eszmeáramlat. Bizonnyal föl lészen jegyezve, hogy ezen törekvések sorában a magyar törvényhozás polgári kódexe melyet a jogkereső közönség Plósz Sándornak köszön, a kisemberek védelme terén nagy szeretetet és méltánylást tanúsít. De valóban szükség is volt már erre a törvényre. Háoy írástudatlan, a törvények rengetegeiben eligazodni nem tudó, a saját aláírásának jogi hatályát nem ismerő földmivelő embert forgatta ki vagyonából a lelketlen kereskedelem, a lelketlen ügynök. Aztán hánynak vagyona nagy részét emésztette föl az oktalan pereskedés s ennek nyomában micsoda tenger keserűség nőtt abban az egyszerű magyar szívben, amely természet által beleoltott igazságérzetre appellált, midőn torkát fojtogatták a sommás eljárás kötele és a birósági végrehajtó hivatalos eljárása. Mennyi keserűség fakadt föl az urak ellen, akik anyagi romlását oly kérlelhetetlenül okozták. És mindenesetben a törvény ellen zudult a keserűség, mely az égrakiáltó igazságtalanság indítója. Azért reszket minden parasztnak a keze, mikor uri ember aláírását kéri és nincsen az a jámbor népszámlálási lapocska, a melyet ne azzal a gyanúval irna alá a paraszt, hogy talán erre az aláírásra a házacskája a földje is rá megy. Sokszor sajogjuk, hogy a földmivelő osztály nadrággyülölete rémséges és egyre fokozódik, hogy az inlelligenczia egyre tért vészit a vezetésben és itt-ott az urak ellen való gyűlölet zendülésben, vagy paraszt bojkottban nyilvánul, — alig tévedünk ha mindezeket a jelenségeket ba tudjuk azoknak a vérlázító nagy igazságtalanságoknak melyeket a lelketlen kereskedelem és komisz pereskedés okozott. Amikor halljuk, hogy egy-egy kisgazdának udvarára annyi minden fajta mezőgazdasági gépet szállítottak, hogy egy gazda, aki néhány mázsa műtrágyát rendelt, vaggon számra kapott belőle és mivel azt átvenni vonakodott, a vasúti fekbéren kivül egy hosszú eljárás összes perköltségeit fizette és az értékét vesztett műtrágya mégis a kezén ragadt; vagy mikor olvassuk, hogy egyszerű paraszt embereknek százkoronás diszmüveket sóztak a nyakára