Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-04 / 31. szám

m. év. ^aiaeBasrweg, ÍSIO, augusztus 4 31. szám. £Üö£xet!<si ár : é»re 4 kor 04 f ••Fél éirrt 2 kor 04 f Ns«y«ér« 1 kor 04 f száía 8 fillér. Hirdettek dij» megegyezés szériát Nyilttér • ora 1 Sto? Szerkesztőség ék kiadóv&ta.: Kossuth-atca* 43 S^erizeszti Z. Horvá"blb- Lajos MTinkatársak = LENGYELP0BENO2 BORBÉLY C3-TÖEQ ST laptalajdonos. MEGJELENIK HETENKENT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Nemzeti munka. Az Iparvédelem irja,: Ha a magyarok Istene megszabadítaná népét a visszavonás örök átkától és megszüntetné az egymás közt való torzsalkodást, akkor e sárteken a leghatalmasabb és legboldogabb nemzet a magyar lehetne. Yolt országunk nagy, „volt hatalmas birtoka ; magyar tenger vizében hunyt el észak, kelet s dél hulló csillaga", seregeink elől rettegve futott az ellenség, remzeti királyaink udvaraban, hol segítségért, hol békéért kunyoráltak császárok fényes küldöttségei. Mind, mind elszállott a dicsőség a szalmaláng füstjének szárnyain — mert a magunk vérével egyek lenni gyengék valánk Hajrá! hejehuja hangzott most is végig hegyen völgyön, egymást a poklok fenekéig szívesen kergettük volna kancsalszemü szomszédunknak végtelen gyönyörűségére. A czéczó árát majd csak ezután kérik tőlünk. Bő terméssel biztat a jóságos anyaföld, le is fogjuk aratni a termést Istennek segítségével és az érte bef'olvó milliókkal, no hát mit is csinálunk majd — teletömjük tarisznyáját a fránya németnek, hadd izzadjon a tehertől a hunczutja. Kicsordul a köny a szemünkből uevettünkben, ha majd látjuk mint erőlködik czip?lni a teli tarisznyát ebadta sógorja. Selyemtinom, pihekönnyű, a leheletnél is enyhébb pántlikát, keszkenőt, patyolatot és sok-sok más bécsi rongyot majd csak kapunk a kincsekért. Még pírositóra is telik majd, ha önarczunk magától nem tud szégyenkezni azért az 1653 millió koronáért, a mit eddig olvasatlanul fizettünk évenkint a külföldnek ipari czikkekért. De jöhet ám még hét sovány esztendő, ezekre gondoljunk; taksrékoskodjunk. Mindenek előtt tegyük félre az egymás iránt való féltékenységet, a gyűlölködést, ha komolyan kiván nemzeti munkát kifejteni a társadalom. Legyen az minden politikai vonatkozástól mentes nemzeti munkálkodás, melynek czélja a nemzet Összes erőforrásainak egyesítése a magyar munkának megvédelmezése czéljából. Egyesült erővel védjök meg mindazt, a mit a nemzet a maga munkájának vall: a hazai ipart ás termelést a külföldi invázió ellen. Az egyoldalú gazdálkodás rendszere idejét multa, ipart kell teremteni mindenáron a meglevőnek megerősítésén fáradozni minden erőnkkel, de első sorban kormányintézkedésekkel. Lépten-nyomon vannak tételes törvényünk a hazai iparnak védelmezésére, de ezeket ezerannyi csalafintasággal kerülik meg és játszák ki azok, a kiknek jól esik azt megtenni. A legnagyobb óvatosság mellett megesik, hogy hamis árut rejt magában a legmagyarabb vignéta. A tisztességtelen versenyről, a rendelések gyűjtéséről szóló törvényeink megvolnának, de ki tartaná m-^g azokat . , Vígan vágt&f Bécs vigécze árukofferévei a Kundschaftho:, mely nem hivta, de mégis venni fog. Alapos a reményünk, hogy a kereskedelmi minisztérium ezeket a visszaéléseket meggátolja a törvények szigorú végrehajtása utján. Gyári iparunknak sok akadályt gördit útjába a szabidon futkosó külföldi vig^czhad Gyári ipart a múltban sok áldozat árán iparkodtak a kormányok teremteni, de a szubvencziós rendszer csak arra volt jó, hogy a külföldi inogó egynémely gyártelepnek Magyarországon ingyen szanatóriumot rendezzenek be. Ha elfogyott a szubvenczió aranykora, gyóári éjjel. Irta : Hantke Emil. Ez is akkor történt, midőn Hajdú Elemér hosszú távol maradás után újból kiment Sárréthyékhez. Mikor este ott ültek kiun az udvar árnyas bokrai és fái között és a lombokon a hold bágyadt világa olyan sejtelmesen szűrődött át, lefekvés előtt Malvinka odaszólt Hajdúhoz: — Ugy mondják, hogy ha valaki egy szobában először alszik és mielőtt elaludnék megolvassa, hogy hány szeglet van abban a szobában, akkor az, a mit álmodik, be fog teljesülni . . . Ugye elmondja majd reggel az álmát? . . . Hajdú egyedül maradt a vendégszobában. A kertre nyiló ablakokat nyitva hagyta, hogy a növényzet és a szellő susogása boldog álmokkal és édes vágyakkal teli légkört varázsolhasson körülötte. Odaült a nyitott ablakhoz, szivarra gyújtott és bámult ki a nagy messzeségbe. Miközben tűnődött. — Tényleg még ebben a szobábau nem aludtam. És a hogy Malvinka mondja, a mit ma éjjel álmodni fogok, az valóra fog válni. Nem rossz! Azaz, hogy . . . nem igen álmodom, de tegyük fel, olyat találnék mégis álmoJni, a mit nem szeretnék valóságban látni. Most mi tévő legyek? Bizzam az álom fantáziájának könyörtelen szeszéjyére azt, a mi kihatással lehet talán egész életemre? . . . Na, na öreg! Hát csak nem hiszel ilyen kis naiv mesékben? Nem, nem, de . . . hát Malvinka mondta és ő meg tudja . . . Hopp! Megvan. Hiszen az ember rendesen arról álmodik, a miről vagy a kiről nappal gondolkozik vagy foglalkozik. Akkor nincs baj! Tehát aranyos kis Malvinkám, miután lelki világomban anélkül is állandóan szemeim előtt lebeg, legyen olyan kegyes és jó, emez állandóságban legalább is addig mig az álom szememre jő, megmaradni... Ott ülnek együtt a' régi megszokott helyüköa. Mind könnyelmű, léha, éjjimádó fiatal ember. Most különködésből egy olyan kisebb fajta bodegát látogatnak. Egy özvegy asszony a tulajdonosa, a kinek felnőtt leánya is van. És daczára annak, hogy minden nemesebb érzelmet guny tárgyává téve megvetnek, mégis jól esik nekik, ha a tulajdonosnő és leánya a törzsasztalhoz közéjük ülnek és elbeszélgetnek velük . . . Olyan melegebb, otthonosabb a légkör és vidámabb, kellemesebb a hangulat. Tettetett közönyösségük azt mondja, hogy csak változatosság, de magában érzi mindegyik, hogy ez az a szükséges valanr, a mit készakarva nélkülöznek. A szót Hajdú Elemér viszi. — Hát Bélát megcsípték. Mondtam is én mindig, hogy az a fiu szentimentális és nem józan gondolkodású. Az Isten tudja, hogy belekerül egy társaságba és nem telik bele pár hónap, már a csömörlésig erkölcsös és adja a nagykepüt. Egy kis vézna szőke leány miatt! De még ha lenne gyúltan párolgott vissza őshazájába a dédelgetett alapító. A közös vámterületről hazánkba gyári ipari telepet átültetni — elhibázott dolog, mert ezek az ipari ainphibiumok csak addig tartják fenn fiókvállalataikat, a mig általunk bőséggel tápláltatnak, de ilyenkor is többnyire félkészitményeket produkálnák nálunk, hogy hamarább odébbállhassanak annak idején. A textilszakban sok a tennivaló, 548 millió korona évi behozatalt kellene megszüntetni. Fájdalom, sok áru télig készen indul a fióktelepről a külföldi anyatelepre csinosítás cziméu é° ' ^őrizetlen mennyiségben vándorol vissza, a „kikészítés" után mint honi áru a fióktelepre. Amfibiumokból, ebből a fajtából elég volt. Csak a vámkülföldről telepitett olyan vállalat érdemes a legnagyobb méretű állami támogatásra, a mely elejétől végig, tehát kész árukat tud termelni. Mint agrárállam számoliiunk kell az évszaki helyzettel, mert nyáron megfogy a gyári munkások létszáma néhol V3-ára. Időszaki, a mezei munkák szünidején teljes üzemet kifejtő gyári vállalatok kellenek, ezek szorulnak támogatásra. Kisiparunk istápolandó, mert .a vidéis sok apró családfentartónak ad ipari munkát. A vándortanító mesterek missziója a tökéletességre, kézi gépek használatára oktathatná a kiválóbbakat. A kereskedelemnek is vannak specziális érdekei, de ezek nem lehetnek ellentétben az ipari munka érdekeivel, csak az ipari termelésnek érdekeivel szerves összefüggésben állók lehetnek jogosultak. A kereskedelem első sorban tartozik a honi iparnak produktumait elhelyezni az országban és kivüle. A mely kereskedelem a honi ipari termelésnek leküzdhetetlen külföldi verseny társat hoz a nyakára, annak nem lehet keresni valója e hazában. A kereskedelmet hozomány, hát érteném. De igy! Mert azt csak el nem birom képzelni, hogy manapság értelmesen gondolkodó ember azért nősüljön, mert szüksége van rá . . . vagy éppen szerelemből. Nevetséges! Szerelmes lehet e^y gimnázista, de nem egy felnőtt ember. Meg a/.tán a mai lányok! Többet tudnak azok már 14 éves korukban, mint dédanyáink az aranylakodalmukon. Üresek, félműveltek, minden nemesebb érzelem hiján csak hivalkodnak és élnek. Nem is élnek, csak czél nélkül léteznek. — Na hát nincs igazad — szólt közbe egy ujságiró fiu Török Adorján, a ki mostanában egy vereshaju korista lányról Írogatja alanyi költeményeit a lapokban — mert daczára, hogy látszólag ilyennek tűnnek fel, de azért, ha az ember kiismeri őket, hát bizony talál ott mindig finom és tisztult nőies vonásokat, a melyek a férfiak jellemére feltétlenül nemesitőleg hatnak 1 — Püff neki' És most véletlenül talál az iszapban, a csatornában egy csillogó tárgyat és most az ö Lilijéről azt hiszi, hogy gyémánt. — Hajdú ur! kérdek én magától őszintén valamit — vág bele Gizi a korcsmárosné leánya. — Nem csalódott szerelmes maga? — Ugyan, hogy kérdezhet ilyeneket. Szerelmes sem voltam soha. Nem mondom, ennek előtte érdeklődtem egynéhány lány után, össze is jöttem velők, már-már kezdtek volna bizalmasabban is lenni velem, de akkor aztán félre állottam. Hiába az én érzelmeimmel nem lehet érzelegni.