Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-21 / 16. szám

1910. április 21. MAGYAR P A I Z S 3 a megbízatást, mert megvalának győződve, hogy "visszavonulásuk a hazát veszélybe döntené, mivel a régi intézmények többnyire megszűntek és kétséges, vájjon visszavonulásuk esetén a király nevemé-e ki uj minisztériumot. Ezen aggodalmat Széchenyi is osztá s igy a kötelességérzet bilincsei által volt a kormány rudjához csatolva s isaonyu keserűség között viselte hivatalát, mert a minisztérium megalakulása után csakhamar komor fellegek tornyosultak az általa imádott haza egére. A Magyar és Horvátországot több század óta összekötő kapocs megtört. Jellasics beütött az országba, a ráczok befészkelték magukat a bácskai sánczokba. A haza megmentése iránt való tanácskozásra gyűlt össze Pesten a magyar nemset első, népképviseleti országgyűlése. Itt szept. 4-én száz tagból álló országos deputáczió küldéJBfct határozták el, hogy a királytól a hadi és pénzügyi törvényjavaslatok megerősitését kérjék, továbbá Ó felségének Budára való költözését; mert mindenki belátta, hogy csak ez állíthatja vissza a megingatott bizalmat, ez csillapíthatja le a febudult kedélyeket, ez oszlathatja el hazánk egéről a vészfellegeket. De a fényes küldöttség eredménytelenül járt, idehaza pedig minden perczben bonyolultabbakká váltak a viszonyok; tágabb az űr Bécs és Pest között. Ekkor mondta Széehenyi, e jós szavakat : Én a csillagokból olvasok: vér és vér mindenütt. Testvér a testvért, népfaj a uépfajt togja mészárolni engesztelhetetlent és őrülten. Keresztet rajzolnak vérből a házakra, melyeket el kell égetni. Pest oda van. Száguldó csapatok dúlnak szét mindent, mit épitéuk. Ah, az én füstbe ment életem! És ez ember annyira szerette hazáját, hogy e jósigék kimondása után negyednapra megőrült. Tizenkét évig élt a Bécs melletti döblingi tébolydáben búskomor egykedvűségben. Sohasem hagyta el az intézet falait. Pedig tehette volna, betegsége nem volt nagyfokú, csak a haza sorsa fölötti bánat, a mély levertség zavarták meg a kezdetben oly ragyogó, éles elméjét. 1860. ápr. 8-án egy kétségbeesett pillanatában a hetven éves aggastyán golyóval vetett véget életének. A nagy tragédia szörnyű befej'ezése! Április 9-én jött meg a szörnyű bir az országba. Mindenki gyászolt, mindenki könnyezeit, még politikai ellenfelei is. Csak most kezdték igszán méltányolni, egész országban megismerni. Halála után az ó nyomdokain haladva kezdte előkészíteni Deák Ferencz a ^emzet és uralkodó között a kiengesztelődés nagy müvét, mely az 1867-iki koronázással ért befejezést. Óh ha ezt megérte volna, bizonyára vissza lett volna adva az életnek. Hiszen azért vágyott, azért küzdött ő mindig, hogy a haza törvényes, biztos uton érje el felvirágozását. Elmondhatjuk, hogy azok közé tartozik történetünkben, kiknek emlékét saját alkotásaik őrzik. Kedves iljak! Csak egy szavam vau még hozzátok ! Mi Európa közepén, mint sziget a zajló tengeren, védő testvérek nélkül állunk. A különböző ellenséges elemek között csak szorgalmas munka, értelem, tudomány, kitartás, a haza, király és Isten szeretete tarthat fenn bennünket, mindezekben minta Széchenyi, kövessétek az ö rak megvédése és oltalmazása tekintetében is. Kiterjesztik figyelmüket és gondoskodásukat ugyan az alantabb fokon álló állatokra is és szivhez szóló, lendületes czikkekben igyekeznek megtörni a hüllőkkel szemben általánosan megnyilvánuló ellenszenvet s helyette irgalmat önteni a szivekbe. Ámde sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy a régi előítéleteknek a sorompóit még nem sikerült megdönteniök és hogy a tudatlanságnak, a durvalelküségnek a kemény kérgén át nem hatolhatott az irgalomnak egy vékony sugara sem. Tav aszi sétáink alkalmával vérlázító jeleneteknek lehetünk a szemtanúi, amikor mocsarak és árkok partján összeverődik az ifjúság, sok esetben épen az iskolába járó diáksereg s köztük felnőtt emberek is, kik sportszerű mulatságot űznek abból, hogy mennél több békának kioltsák az életét. Bottal ütik, kővel hajigálják vagy gombostűből hevenyészett horoggal fogják ki a szegény áldozatokat, kogy aztán válogatott kegyetlenségekkel agyonkinozzák. Vad lárma, kaczaj és ujjongó rivadozás kiséri ezt a hóbérmulatságot, hogy minden jobbérzésü kebelben felforr a düh és felkél az utálat az emberi barbarizmusnak emez undok megnyilvánulásán. Lehet, hogy túlzás, sötélenlátás, beteges fantádicső példáját. Dolgozzatok és imádkozzatok s Isten áldása lesz rajtatok és édes magyar hazánkon! Éljen örökké Széchenyi emléke! Miképp lehetünk hosszúéletűek ? Elbeszéli: Egy orvos. LVI. Mi azzal büszkélkedünk, hogy emberi életet a törvényen kivül nálunk jogosan senki el nem vehet. De mit dicsekszünk ? Mit nyerünk vele, ha a satnyákat, nyomorultakat, ugy a szülő, valamint az iskola, nemkülönben a társadalom veszni engedi? Pusztulni engedi azáltal, hogy a szülő minden fuvó széltől és testmozgástól kiméli. Ti jámbor, együgyű anyák! Ne féltsétek fiaitokat a széltől! Eresszétek ki még ha hordja a bavat is. Fázik? Vetkőztessétek le, dörzsöljétek meg testét hóval és hátát ököllel verdessétek öt, tiz perczig. Most öltöztessétek fel és semmit sem fog fázni. Igy kell védekezni a hüléstől, de nem az ajtók, ablakok bezárásával, az örökös szobai levegőszi/ássál, A tanulót a szülő kérésére az iskolaorvos a torna (és rajz) alól minden szire-szóra felmenti. Az ily elkényeztetett, tehát elcsenevészedett tanulóval a közegészségügyi intézkedések sem törődnek semmit; katonaságnál egyáltalában nem kap testi nevelést, mert oda nem is veszik be. A társadalom némely rétoge számkiveti, mert bizonyos hivatalokra csupán ép testűeket vesznek fel. Ezek minden gyámolitás, útbaigazítás nélkül, mint a beteg csirkék, addig ödóngenek, vergődnek, sínylődnek, mig valamely más kór őket el nem söpri. Most kik a szívtelenebbek ? A dórok-e. vagy mi? A különféle irányú gyógymódra vonatkozó utasításaim csak abban különböznek egymástól, hogy mig a harmadfokú súlyos tüdővészben szenvedőket az ápolók folyton zökcsölik, éjjel pedig kettőztetett nagy gonddal ápolják: addig az ép és egészséges emberek naponta reggel 7—10 — 15 perczig, a satnyák pedig 20 perczig vessék alá magukat az itt sorrendben ismertetett gyógymódoknak. Ezen csekély időt, még csekélyebb fáradtságot ne sajnálja senki m. gátol, aki önmaga ellensége nem akar lenni. Mert az itt közlötí utasításaim nem egyebek, mint az oly házi nemkülönben iskolai gyógytorna fundamentumának letevése, melylyel a skrofulának, puposságnak, satnyaságnak, csontszunak, tüdővésznek és egyéb számos betegségnek nemcsa< hadat izenünk, de felettük győzelmesen is diadalmaskodhatunk. Gyermeknevelés terén az állam maga járjon elől jó példával akként, hogy gyermekmenhelyeit, bölcsődéit, óvodáit, elemi és középiskoláit a czikksorozatomban közölt és ezuíán közlendő utmuta tásaim alapján rendeztesse be már azért is, hogy egykoron az o t dívó ápolás, testnevelési, gyógytornázási rendszer az ezt elsajátítani akaróknak mintául szolgáljon. Sőt ami sok-sok megtámadott és veszélyben forgó életet adna vissza, utmuta lásaim nyomán redeztesse be az állami tüdővészgyógyitó szanatóriumokat is. A gyógygyakorlatok enyhébb hatású, könnyebb és a zsenge, itju kornak megfelelő részét helyes, zia ! De mindenkor ösztönszerű borzadással fordulok el amaz emberfiától, ki valamely teremtett lénynek a védtelenségét arra használja fel, hogy hatalmát éreztesse vele, erejét kipróbálja rajta s aztán a neki okozott szenvedésekben gyönyörködni tud! Mert látnoki lelkem előre sejti már benne a bitóhalálnak átokterhelt várományosát. Temérdek békahulla és a kegyetlenül megcsonkított áldozatoknak az ezrei jelzik ama duló hadaknak az útjait! A hüllőknek a szívóssága mellett pedig napokig eltart a megcsonkítottak kínlódása, amíg végre a napnak aszaló sugarai meg nem váltják és a necropborusok sirásó serege el nem takarítja őket. Minden állatnak kisebb nagyobb méitékben adott a természet tehetséget arra, hogy megtámadás esetén magát védelmezhesse. A méhnek, darázsnak van fulánkja, a kígyónak méregfogat a madárnak szárnya a menekülésre ; karma, foga, szarva az egyiknek, ereje és gyorsasága a másiknak. Csak a szegény békától tagrdta meg a védekezésnek még a lehetségét is. Nincsen egyéb védelmi eszköze, mint az a bizonyos nedv, amitestéből kiválaszt s mely a szembe jutva, esetlei, némi gyulladást okozhat ugyan. De ahhoz is csak józan ésszel a legüdvösebben lehet alkalmazni anélkül, hogy vele legkevésbbé kárt tennénk. Szükséges, hogy e helyütt sokáig vesztegeljék, hiszen ezzel akarnám leginkább romlatag, lenézett hazámat szolgálni. Igy vélek leghathatósabban ós egyszersmind legkényesebben, úgyszólván gyermetek játszisággal a tüdövész ellen hadakozni, különösen pedig másokat a legsikeresebb hadakozásra betanítani. Ezek azon fundamentumok, melyekre hazánkat újra épitve látni hő vágyam szerint szeretném. Az egészségügy, különösnn pedig a gyermeknevelés terén még mindig nagy a műveletlen pusztaság. (Mire tanítson az iskola?) Az iskolának igen fontos kötelessége, hogy a tanulóknak ne csak lelkét, hanem testét is megerősítse, mert hiszen a fiatal, fejlődésben lévő szervezetnek legnagyobb ss.üksége van oltalomra, segítségre. Ha a szegény parasztember, ki a piaczon burgonyát, búzát akar venni, lehozza a padlásról a zsákot. Kifordítja, nézegeti, van-e hiba benne? Nem lyukas-e? Nem akarja, hogy jövet kihulljék belőle a drága eleség. Igy az iskolának is a lélek zsákjára, házára, a testre sokkal nagyobb gandot kellene fordítania. Az iskola a nyers anyagot meg sem vizsgálja, hanem a szülőkben vakon bizik, hogy ők a gyermek testi nevelését helyesen megadták. Pedig az nincs ugy. Az iskolának is előbb a testet kellene kifejleszteni, egészségessé tenni, hogy mint a jó zsák, befogadhassa és megtarthassa a szellemieket. Az iskola az együttes tanulásnak a helye. És mégis mit látunk az iskolában? Azt, hogy a gyermekek nem ott tanulnak. Ha letelik az idő: haza eresztik őket azért, hogy otthon tanuljanak, holott ha a gyermek egész délelőtt szellemileg foglalkozott: illő, hogy délután testileg, a szabad levegőben foglalkozzék. Ezen délutáni idő alatt képezze ki az iskola a gyermeket önálló kenyérkeresővé. Ekkor nem irtanák ki a tanulóból az önbecsülést, az önerejében való bizakodást, az önérzetességet. Mert mit ad tulajdonképpen az iskola? Kenyeret? Hányszori meddő szántás és vetés után? Adnak diplomát párosával is, de ha szekerét senki se segiti tolni, manapság, ba protekcziója nincs: 30—40 éves koráig kilincselhet ajtór.l-ajtóra, mig egy silány, állást elnyerni képes, akkor is feijebbvalói előtt hétrét meggörbülve, szolgamódra meg kell hunyászkodnia. Szükség, hogy az iskola a gyermeket oly fenkölt büszkeségre szoktassa, hogy ne tanítójának, hanem a saját lelkiismeretének dicséretét tekintse egyesegyedüli jutalomnak. A szülök, tanítók ebben gyakran tékozlók, gyakran tévednek is, de azon dicséret, amit a lelkiismeret diktál, sohasem jogosulatlan. A mostani ferde, téves nevelési rendszer vajmi keveset különbözik a mult századokétól. Ez fenyegeti legnagyobb veszélylyel Magyarországot, t^ért mondták ellenségeink, hogy »Faciam Hungáriám captivam, p^stea medicam, denique germanicam.« (Legelőször rabszolgává, azután koldussá s végre németté teszem a magyart. Sz.) Az iskola a gyermekeknek testét inkább el« gyötri, fejlődésében megakadályozza, mert a feja végveszély kényszerűségében folyamodik és hatása gyorsan múlik. Mi indítja a teremtés hatalmas urát arra, hogy egy nálánál ezerszerte gyengébb, védtelen teremtménynyel szemben ily embertelen kegyetlenséget tanúsítson? Biz' az nem egyéb, mint a lelke mélyén szunynyadó vadállat, melyet megtörni, leküzdeni a nevelésnek a feladata volna. Mert, amely gyermek az állaton kezdi kínzással, rendszerint az emberen végzi — öléssel. A bűnnek az iskolája az, hogy kiskorában a bogárnak lábait szárnyait lepi ki, hogy később az embertársai szivén tipródjék és a lelküket ölje meg . . Oh! — Te Isten fenséges képére teremtett ember ! Aki kultuszszá emelted szenvedő embertársaiddal szemhen az irgalmat : egy cseppnyi irgalmat jutass a náladnál alacsonyabb fokon álló, de veled az életre egyenlő jogosultsággal felruházott teremtményeknek is! Vedd oltalmadba az ártatlanul üldözötteket és védd a védteleneket! Németh Mtkné- Andaházy Irént.