Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-21 / 16. szám

XI. év. Zalaegerszeg, 1910, április U. 16. szám. KMfisetési ái: Bgy érre 4 kot 04 f fél évra 2 kor 01 f N.gyedr. 1 kor 04 f ágjn szám 8 fillér. Hirdetés.k dija megegyezés szériát Nyilttér tora 1 kot Szerkesztőség és kiadóvatal: Kossuth-ntcía 43 B.erkeszti Z- Horc-vá-blfcL Lajos tVHu-Ti T^atár-sali: • ( LBNQTBLFBBHNCZ BORBOLT G-TÖ RGT laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Divatot kell csinálni a hazai termékek pártolásából. bagoly is a maga fiát dicséri.® Ezt a közmondást tanuljuk meg s alkalmazzuk mindenre. Dicsérjük azt a mi hazai, azért mert hazai. Lássuk szebbnek, azt a mi mienk. Féljünk mindentől, a mi idegenből került, mert bizonyosan van valami hibája, azért kínálják olyan nagyon. Az okos gazda nem vásárol háziállatot idegen embertől, hacsak elkerülheti. Pél, hogy valami hibája vin. Félni kell mindentől, a miről nem tudjuk, hol készült. A hazai iparvállalatok részvényeit ne engedjük idegen kézre. Csak hazait! Ez legyen az uralkodó divat, s rövid idő alatt milliókkal lesz gazdagabb népűnk és hazánk. Dr. Boros György. A zökcsölés és a makróbiótika. — Levél a szerkesztőhöz.* — Kedves Barátom! Lapod néhány száma nagyon egészséges orvosi tanácsokat ad, még a beteg embernek is. Ezt az is-1, azért hangoztatom, mert mostanság, már ugy áll a világ (s ezt örömmel hirdetem) hogy nemcsak a beteg emberek agyon kezeléséről, hanem az egészséges emberek ápolásáról és védelméről is szól a hir. Ez nagy haladás. Jólészi ChászárKároly, a ki száztizév előtt a váczi siketnéma intézetet alapította, nagyon okos ember volt. Korát meghaladta, ó azt az e'méletet állította fel, mint azt a váczi siketnéma intézet 100 éves jubileumáról kiadott könyvből sok évvel ez előtt olvastam, hogy egy * Lapunk olvasói mind nagyobb körben kezdik figyelni és méltáryoln azt a rendkívül nagyértékü munkát, melyet „Egy orvos" ir „Mikép lehetüDk hosszú életűek" ciimeu. Pedig még alig négyet ötöt közöltünk a Magyarországban eddig megjelent 66 czikkböl. Ezekből is látjuk sokoldalúságát és messzeható nagy czélját, mely izerén)spg nélkül mondhatélag szegény nemzetünknek regenerálására vonatkozik. E czikkek megjelenése közben olvasom azonban egy másik művét is, mely már 1905 ben megjelent. Az a czime, hogy: „Hasznos orvosi tanácsok, — avagy a Poloska ellen." A központ itt is a tüdővesz, Ugylátszik ermek speciális orvosa. Nem hssonlit ez a könyv sem a tudományos, sem a regényes, sem az életíajzi, sem ethnograíiai, tem államkormányzati, sem kortes szóncklatu könyvekhez, mégis mindenik. Olvasván, azt áliitom . . . nem I azt nem mondom, hogy az Egy orvos, ez vagy az az ember fog megmenteni minket, mert bolondnak, legalább is tullelkesültnek tartanának; de azt állítom, hogy az az eszme, melyben az „Egy orvos" él és muukálkodik, cs&k az az eszme fogja megmenthetni a magyar nemzetet, s így az az eszme lehet ennek a mozgó orszagnak a második megalapítója Sz. garas ára por megment egy ember életet. Akkor még nagy volt a porokba helyezett bizodalom. A Te doktorod még olcsóbb orvosságot ajánl, a zökcsölést. Ez eszembe juttatja Hufeland „ Makróbiótika"ját. Hufeland könyvét én, ezelőtt tán 30 évvel olvastam. Mondhatom, józan, helyes egéssségügyi tanácsokat találtam ebben a munkában. Természetesen a régi viszonyokhoz voltak azok alkalmazva. Sajnálom, hogy a „Makróbiótika"-t mint könyvtáram sok más érdekes és értékes könyvét, barátaim valamelyike elszerette. Nem idézhetek belőle. De ez tal?n nem is fontos. Fontos az, hogy nem csak a berlini nimetnek, nekünk is van Hufelandunk. Modern és talán még jobb is, mint az övék. Sugd fülébe lágyan orvosodnak azt is, hogy nekem volt egy öreg tanítóm, egy vén fizikus, a ki saját életét nem csak 74 évig tartotta ki, mint Hufeland, hanem a ki 94 évig élt. Ez az ember engem, 5—7 éves koromban, kigyógyított a tüdőbajból. Nagy szo volt ez akkor azért, mert olyan bánya vidéken születtem, a hol érczeket szabad tűznél pörköltek. E pörkölés füstjében a kénessav és más gyilkoló méreg alkatrészek a füsttel elszálltak, a levegőt ugy megmérgezték, hogy a kertekben elpusztultak a gyümölcsfák, a házak zsindelye pedig leesett, mert a szeget idő előtt megette a rozsda ; elképzelhető, hogy az emberek tüdeje, szervezete mit szenvedett. Én mint 5 éves gyerek itt tüdőbajt kaptam, két város összes fő és rendes orvosai lemondottak rólam. Ám azért 50 éves korral most is irom neked, hogy buzdítsd ismeretlen orvosodat, hogy az elmélet után, a gyakorlati téren is siessen, mint eddig tette, előre és csak előre! Nem uj különben ez az irányzat, melyet a m. é. végén, a M. Országos Testnevelési kongreszszuson is hangoztattak, hogy t. i. az egészséges ember ápolására kell törekednünk és a test szervezetét ellentállóvá kell tennünk, hogy a hetegségek arányát redukáljuk és hosszú életűvé tegyük az embert. (Főképen a magyart. Sz.) Ez már megnyilatkozott a japánoknál, sok idővel ezelőtt. Ott az orvosokat csa'c az egészséges emberek fizetik. Beteg ember semmit sem fizet. A betegség tartama alatt az orvos ingyen köteles a pacienst kezelni. Teszi is ezt nagy lelkiismeretességgel és mindent elkövet, hogy a beteget mielőbb talpra állítsa, meit ez az ő kenyér adója. Nálunk is azt kellene behozni, hogy az egészséges emberek fizessék a doktort és a sok betegsegitő egyletek, tényleg ezt czélozzák is. Goudot kellene fordítani arra is, hogy az egészséges emberek lépten-nyomon kapjanak könnyű szerrel utmutatást egészségük ápolására és.fenntartására. Ma sem az érdekelt, sem a hozzátartozói nem törődnek az egészséggel. De mikor „dögrovás"-ra kerül, akkor gyúrják belé a kanalas orvosságot, a csepeket, a porokat. A hozzátartozok valóságos luxust fejtenek ki; a legelőkelőbb orvosokat hivják a halófélben levőhöz. Tartatnak konzíliumot. Fizetnek dúsan vbinat pénzH, orvosnak, patikásnak, csak bár néhány napra meghosszabbithassák szenvedését, annak a szerencsétlennek, a ki talán az elővigyázat legelemibb, szabálya megtartása mellett, eme néhány napi kínszenvedés helyett, ugyanannyi éven át tánczolhatott volna és örülhetett volna az életnek. Még sok itt a tenni való és helyes, ha lapod rendszeresen foglalkozik e kérdéssel. SztmlélS. Gróf Széchenyi Istvánról. (Folyt.) Tartotta Tuczy János tanár, az április 8. emlékünnepen. Tekintetes Tanári Kar! Kedves Ifjak! (II.) Ne várjunk mindent a kormánytól, cselekedjünk magunk ! A második előítélet, hogy a magyar dicsStégt a múltban van, Mohácsnál elenyészett, most mint nemzet, életünk végnapjait éljük. Széchenyi ezen a lélek ruganyosságát megölő nézet ellen tiltakozott és hogy a múltról levett súlyt a jövendőr* vethesse, hogy a koporsóról az életre, a tehetetlenségről a tettek végrehajtására terelje a közfigyelmet, kimondta e prófétai jós igéket: »Magyarország nem volt, hanem lesz! Soha gondolat, eszme nagyobb hatást nem idézett elő, mint Széchenyinek ezen kijelentése. A nagy izgatónak ez a gondolata szerencsés ihlet volt. A nemzetnek erőtől pezsgő része szentírási igének vette a jóslatot, hogy a magyar lesz. Az epedést, a sóhajokat tettvágy váltotta fel. A A kegyetlenség ellen. Még néhány nap és az első langyos eső után megjelennek a tavasznak tollatlan dalnokai: az aranyos szemű, tarka bőrű békák milliói. Valami bűvös jelszavára annak a titkos hatalomnak, mely látatlanul működik a természetben és az állatok ösztönében.' hosszú téli álmának a dermedtségéből, mintegy varázsütésre vetődik fel a békanemzetségnek egész tábora s méla danájuktól hangos lesz a táj. Midőn egy napnak a csendes alkonyában felharsan brekegésüknek az első lármája s a távoli berkekből a szellő szárnyain hol halkitva, hol erősbödve eljut a fülünkbe : örvendve üdvözöljük a rég nem hallott hangokat, mert immár vége a tél sanyaruságának s jön a tavasz tenger szépségével, igéretteljes reményeivel! Ha ezek a hangok nem is oly behizelgők és fülbemászók, mint az ég tarka tollú, ékesszavu dalnokainak a csicsergő hangjai; egyszerű szólamaid szépen és kedvesen illeszkednek bele a tavaszi természetnek csengő-bongó synphóniájába és egyik kiegészítő részét képezik ama fenséges pastorálénak, mely a világegyetem teremtő mesterét dicsérj. A télnek hosszantartó viszontagságai, az éhségnek és fagynak kiállt szenvedései után, dermedten, soványan, kiéhülve bújnak elő földalatti rejtekükből, hogy érezvén a teremtésnek áldásait, örömöt és boldogságot találjanak a létezésben. De alig, hogy újra láthatják a ragyogó napot, alig, hogy újra szívhatják az éltető levegőt: mindjárt minden oldalról reájuk tör az ellenség és megindul a kegyetlen üldözés ellenük. Nem elég, hogy az emberi inyenezségnek minden tavasszal millió és millió béka esik áldozatul (főkép Francziaországban, hol, mint különösen kedvelt és keresett csemege-czikk, óriási menynyiségben kerül a piaezra), nem elég, hogy a gázló madarak serege pusztítja őket és nagy contingense a téli fagynak is adózik az életével: az emberi társadalom bizonyos rétegeiben szint* virtussá válik minden évben újra és újra irtó hadjáratot folytatni a hüllők eme legártatlanabb s legvédtelenebb faja ellen, holott ma már minden gyermek tudja, vagy legalább is minden gyermeknek tudnia kellene, hogy rovarevő természetüknél fogva ép oly hasznos tényezői a mezőgazdaságnak, ép oly jóltevöi az embernek, mint a törvény védelme alatt álló madarak; sőt amennyiben egyes madárfajoknak a kártevési hajlamaik körülbelül egyenlőek a hasznosságuk arányával, még tán feltétlenebb elismerést érdemelnek amazoknál, mert a békák egyetlenegy faját sem lehet, akár közvetve, akár közvetlenül emberre, állatra vagy a növényzetre nézve hátrányos vagy káros tulajdonságokkal vádolni. A béka legyen az varangy, kecske, katona vagy lombi-béka stb. egytől-egyig kizárólag élő rovarokkal táplálkozik. Óriási falánkságánil fogva pedig, napi fentartásához rengeteg mennyiségű rovart fogyaszt. Volt alkalmam megfigyelni és tapasztalni, hogy egy még csak közepesen kifejlődött levéli-béka naponta átlag 60—70 legyat birt megemészeteni. Egy-két varangy pedig elegendő ahhoz, hogy egy jókora üvegházban szabadjára bocsátva a növények között egész éren át a legsikeresebb rendőri felügyeletet gyakorolja. Intelligens szőlősgazdáktól hallottam, hogy valóságos gyönyörűségük telik benne, ha észreveszik, hogy néhány varangyos-béka telepedett meg a szőlőjükben, mert ottlétük biztos halál a vinczellér-bogarakra, éji szenderekre és a szőlő mindennemű ellenségeire, ennélfogva csupa haszor: és áldás a gazdákra nézve. Mintha visszataszító, csúnya külsejéről tudomása volna: napvilággal szerényen meghúzódj