Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-14 / 15. szám

2 MAGYAR PAIZS 1910. április 14 térül a külömbözet abban, hogy a pémünk nem vándorol idegen főidre, a honnét csak uzsorára kapjuk vissz i, hanem itthon marad. És ha bekövetkezik az az eset, hogy az osztrák piacztól való elzárkózásunk miatt egyelőre nélkülöznünk kell a lukszus-czikkeket, mivel azokat itthon még nem vagyunk képesek olyan minőségben előállítani, mint Ausztr'ában, akkor se riadjunk vissza egy kis nélkülözéstől a jobb és szebb jövendőért s jusson eszünkbe, hogy hatvan esztendővel ezelőtt anyáink és nagyanyáink inkább az itthon készült, úgynevezett „kékfestő" ruhában jártak, apáink és nagyapáink pedig megelégedtek a kevésbbé mutatós, de annál tartósabb posztóval, csakhogy pénzünket ne adják oda az osztrákoknak. Hej, ha Kossuth Lajos csak néhány esztendeig fejleszthette volna a gyönyörűen indult védegyletet, hova jutott volna azóta a magyar ipar és kereskedelem! De nem késő most sem, ha annyi esztendő múlva most valósítjuk meg a nagyszabású gondolatát, mely bizton elvezet bennünket a boldogulás és anyagi jólét útjára. Ezt a czélt szolgálja a Magyar Védő Egyesület és az annak kebelébeu alakult ifjúsági liga, a Sorompó, amely már eddig is lelkes buzgalommal szervezte az egész országban a magyar ipar támogatására irányuló mozgalmat. A vidéki társadalom minden vezető tényezőjének csatlakozni kell ehhez a mozgalomhoz és vegyék kezükbe a propagandat különösen a nők : áldásosabb, hazafiasabb, jótékonyabb és üdvösebb dolgot ennél csakugyan nem művelhetnek ! Ezeknek a soroknak különösen most van aktuálitásuk, amikor a tavaszi idény kezdetén, a társadalom minden rétege nagy beruházások előtt áll. Ne feledkezzék meg róla senki sem, hogy mivel tartozik hazája iparának és ha csak pár fillérrel is, de legyen részese mindenki annak a nagy nemzeti munkánek, a mely Magyarország iparát fogja megalapozni és gazdag virágzáshoz juttatni! Gróf Széchenyi Istvánról. Tartotta Tuczy János tanár, az április 8. emlékünnepen. Tekintetes Tanári Kar! Kedves Ifiak! Minden nemzet csak addig méltó a fennmaradásra, mig hazája nagy riait tiszteleiben részesiti, mig ezeknek iutézméuyeit aggódó gondoskodással, gyermeki kegyelettel igyekszik biztosítani az időnek és viszonyokuak mindent felforgató viszontagságai ellen. Ezen tudat vezérel bennünket, midőn a mai napon Széchenyi István halálának 50-ik évfordulóját megünnepeljük. Széchenyi István korszakalkotó, nagy alakja történelmünknek. Óriási eszével, csodálatos munkabírásával, a haza oltárára tett áldozatokban páratlanul áll. Sok hazafi szentelte már életét nemzete üdvének. Számos nagy emberünk fáradozott már oly intézmények létesítésén, melyek az ország hasznát, boldogulását czélozták. Da együttesen sem érhettek ei oly sikereket, mint Ó. Szinte mondhatjuk, hogy összes nevezetesebb intézményeink, a melyek a legújabb korban hazánkat Európa művelt nemzetei sorába emelték, tőb- vették eredetüket. És ami talán még ezeknél is fontosabb, az, hogy a főúri nemzedéknek a hazai és nemzeti dolgok iránt való érdeklődésre, a közügyekkel való foglalkozásra ő adta az első példát, az első lökést. Felrázza őket a tespedésböl, példájával lelket önt beléjök s fellépését a tettrekész, munkás főuraknak egész sora követi. A Napoleoni háborúk lezajlása után, nagyobb utazásokat tett. Utazásai alkalmával érlelődött meg lelkében a gondolat, hogy egész életét édes hazájának szenteli, hogy a magyar haza reformátora lesz. Készült is erősen e nagy feladatra, sokat tanult, főként a nyelvekben szerzett magának nagy jártasságot. A magyar mellett beszélt németül, latinul, francziául, angolul és olaszul. Óriási önképzéssel megismerkedett a világ nevezetesebb népeinek történetével, minden ország alkotmányával, intézményeivel. Mindezt, miként naplójegyzeteiben maga irja. (15 éves korától kezdve, mikor úgyszólván a nagy világba bocsájtva) saját erejére utalva, önszorgalomból tette. Ily előkészület után lépett fel nagyszerű reformeszméivel oly időben, mikor az országban legnagyobh vala a közöny minden hazai ügy iránt. Alkotásai között az első helyen áll a magyar tudományos akadémia. 1825 november 4-éu a pozsonyi országgyűlésen a magyar nyelv hivatalos használata került szőnyegre, s a nagy többség egy akademiasze-ü tudós testület alkotása által vélte a czélt elérhetőnek. Elhangzott sok szép, hazafias beszéd. Végre Felsőbűki Nagy Pál, keserű szemrehányásokat tett a nemzetnek és kormánynak a magyar nyelv elhanyagolása miatt, s élénk színekkel rajzolta, mikéut a nemzetiséget és magyar nyelvet eddigelé csak a szegény tudós és író haza fiak mentették meg. Képezze tovább ezt a nemzetiséget és nyelvet az ország nagyjainak hazafias áldozata, mert ide is, mint az egykori fővezér szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz és megint pénz. Nagy Pál szavaira az általános mély csendben fölállott a mögötte ülö Széchenyi István: sNekem, monda, e házban nincs szavam. De birtokos vagyok. És ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse és ezzel elősegítse magyar honosaink magyar nevelését: jószágomnak egy évi jövedelmét rááldozom.« Örömriadásra fakadt az egész tábla, mert a felajánlott összeg 60 ezer forintra, mai értékben és pénzben 1 millió koronára ment. A nagypélda rögtón követőkre talált, s résziD' azon nap, részint az országgyűlés folyamában 250 ezer foriutot (mai pénzben és értékben 5 millió koronát) irtak alá. Széchenyi legyen szavára tehát, meglett a magyar akadémia. Az eredmény óriási hatást keltett. Azonnal országszerte ismertté lett Széchenyi István neve. A nemzet figyelme feléje fordult, tőle várta az ország sorsának jobbra fordulását. És a nemes gróf ettől kezdve lelke egész erejével, a hazának, a közügyeknek szentelte minden idejét, egész életét. A főurakat kívánta elsősorban megnyerni a hazáuak. Azért Pestet az ország igazi fővárosává, szivévé igyekezett tenni, mely ide vonzón minden szellemi és anyagi erőt. E czélból alakította a fővárosban a lóverseny egyletet, hógy lóversenyek tartása által a fővárosba édesgesse a külföldön mulatozni szerető főúri világot. A lóverseny társulatból fejlődött ki idővel az országos gazdasági egyesület, melyet ismét a nemes gróf szervezett, teremtett. Az Üllői-utón ó vette meg az egyesü letnek azt a házat, mely Köztelek név alatt szép palotává emelkedett, s az országos gazda.»ági egyesületnek ma is központját képezi a díszes gazdasági muzeummal. Eszmecsere végett klub >t szervezett, ez rövid idő múlva Nemzeti Kaszinóvá nőtt sót példájára az or.szágban egyre keletkeztek ilyen 1 kaszinók. Ezek nemcsak kellemes, nemes szórakozást nyújtottak, han^m újságaik, hazai és külföldi mű vekből álló könyvtáraik utján emelték, terjesztették a műveltséget, eszmecserék által szaporították a reformot akarók számát. Ekkor került napirendre a nemzeti szinháe ügye. Széchenyi e dologban is tevékeny részt vett, ámbár ő nem a mai Rákóczi útra, hanem a Dunapartra óhajtotta építtetni a színházat. Egyik legnagyobb alkotása Pest és Buda között a lánczhid. Óriási mű ez, akkoriban valóságos világcsoda. Széchenyi 21 esztendeig küzdött, áldozott e hid létesítéséért, mig végre miü

;ók árán felépült. Érdekes, hogy a nemes gróf a lánczhid emtlése által egy magasabb czélt akart elérni, a költséges hidon való átkelésért mindenkinek fizetni keÜ3tt, s igy megtörte a nemesnek nem fizetési előjogát. A Duna-gőzhajózásnak felvirágoztatása legfőbb czéljai közé tartozott, hogy igy a hazai főváros a Fekete-tengerrel legyen összeköttetésben. Nagy föladat volt ez, mert Szerbia és Oláhország között a Dunának átjárhatatlan sziklás medre vala. A viz, a Vaskapunál mintegy 30—40 kim. hosszuságban, kiálló sziklák, kövei között folydogált. A hajózás lehetetlen volt. Itt utat kellett nyitni a hajóknak és ez óriási pénzáldozatba került. De Széchenyi, mint egyéb vállalatainál, ugy itt is be tudta szerezni a szükséges összegeket és a Vaskapu kisebb hajók számára járhatóvá v lt. Megalakította a balatoni gőzhajózási társulatot, s a szép magyar tengeren ö bocsátotta vizre a Kisfaludy gőzöst. Majd a selyemtenyésztés felvirágoztatása érdekében látjuk működni; azután gőzmalmot, czukors gyárat szervez; közben rombol, építkezik Pesten, hogy a várost széppé tegye ; ö kezdte tervezni a budai alagutat is. Végre Ő szorította medrébe a zabolátlan Tiszát. Ezen nagy művek létesítése nem egymásután, hanem úgyszólván egyszerre foglalkoztatta. Összeteremtette a pénzeket. Az akadémiára, nemzeti kaszinóra, lóverseny-egyletre, gazdasági egyletre, színházra, lánczhidra, gőzhajózásra, szóval mindenre ó adott legtöbbet. Hozzá még a saját munkássága, lankadatlan fáradozása! Nagy vállalatai közben számos könyvet irt, temérdek hírlapi czikket tett közzé. Itt csak a legnevezetesebbeket ismertetem. Leghíresebb a y>Hitel« egy lángésznek ragyogó müve, egy előre látó, megfontolt tervü agitátornak kezdeményezései, indítványai, melyek eszmékben, később intézményekben óriási forradalmat idéztek elö. Ebben Széchenyi megtámadta a magyarországi faudalis birtokrendszert, mely a tulajdon valóságos eszméjével ellenkezik, melynél fogva a birtok, a fekvő vagyon sem értékben, sem jövedelemben nem növekedhetik, sem el nem adható, sem be nem ruházható, következőleg a birtokost ahelyett, hogy védené, sülyeszti, a helyett, hogy szabaddá tenné, bilincsbe veri és hozzálánczolja a szegénységhez, az előítéletekhez. Megtámadta az adóssági törvényeket, melyek a csalóknak, a rosz fizetőknek kedveznek. Megtámadja a robotrendszert, mely a nemzeterőből nagy összeget fecsérel el, mintha egy országnak kötélessége volna millió kezek által félév alatt egy óriási gödröt ásatni, a másik félévben megint betöltetni. Megtámadta a közlekedési eszközöknek jobbágy munkán nyugvó rendszerét, a minek következménye, hogy az utakon sárra sarat fektetnek, a mi miatt a forgalom örökké pang. E pontok által hadat izent az egész múltnak, ostrom alá vette: a régi magyar szabadság fogalom összegét. Ugyanezen munkájában, megtört két előítéletet is! Melyeknek egyike szerint hátramaradásunk oka a kormányban fekszik. Széchenyi ezt határozottan tagadta és kimondta, ha magunkat, ha jogviszonyainkat, gyökereseu reformáljuk, meg van mentve a haza. Ne várjunk mindent a kormánytól, cselekedjünk magunk! (Folyt, köv.) Miképp lehetünk hosszúéi etilek ? Kibeszéli: Egy orvos. LV. (Az ingerültség csillapítása.) A husevó állatok roppant ingerültek, kötekedők, irigyek, dűhöiek. A tigris, leopárd, ouka és puma macska még akkor is véreugzik, ha jóllakott. DJ ilyeuek a ragadozó madarak is. A ezivakodó sirály, a rikácsoló vércse, a csörecsattogtató füles-bagoly, a vijjogó saskeselyű, a a turul é> óllyü egytől egyig oly dühösek, mint a skorpió, melyet ha f ilboszantanak, mérges fulánkjával feltétlenül öl. Ha ellenségének ártani képtelon, önönmagát öli in g. A medve már szelieebb. Ez már »omnivui

u«, ami azt jelenti, hogy gyümölcsöt, növényt csak ugy, mint a hust egyaránt megeszi. Mellette az ember almehet békével. Ha megsebzik, még akkor sem tépi szét ellenségét, ha magát élettelennek teteti. Csak ugy, mint a legmérgesebb csörgőkifyó, vagy a lóhussal etetett alföldi komondor az embert nem harapja meg, ha mellette mozdulatlanul megáll. Tapasztalati tény az, hDgy az állatkertben a ketreczbe zárt tigris természete felette békésebb lesz, ha neki sok tejet, vagy tejben főtt rizskását ! aJnak. Ezt nemcsak az állatoknál, hanem az \ embereknél is tapasztalhatjuk. A sok hust evő ember ingerlékenyebb, mint a aövényevc. A bárány és egyáltalában minden növényevő í állat szelid. Ebből is világos, hogy a mai kor í idegességének legfőbb oka az, hogy az ember kelleténél jóval több hűit eszik. Ha&onlóképpea