Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-14 / 15. szám

1910. április 7. M A G Y A R P A I Z S 3 ideges lesz az az ember is, aki Daponta rendesen húslevessel él. A szakadatlanul való husieves és hus élvezése kifárasztja a vesét az ó munkájában. A tej megpihenteti. Az ember dühös természetét korlátok közé foglalhatja, ha 1-ször, naponta egy-két liter tejet elfogyaszt, 2-szor, ha sohasem iszik szeszes italt, 3-szor, ha a husievesébe egy vagy két ökölnagyságu kelkáposztát (és esetleg ugyanakkora karfiolt), 2—3 nagy vöröshagymát és egy-két póréhagymát főzet, 4-szer ha reggeli és ozsonnakávé helyett félliter olyan köménymagos rántott levest fogyaszt el, melynek rántása a derczelisztböl készült. (Dercze nem egyéb, mint kézi darálón, szél- vagy vízimalomban őrölt búzának, rozsnak finom korpája.) Lzen rántott levesbe ls 2—3 nagy fej vöröshagymát, egy evőkanál köménymagot, 2 nagy fej összeaprított kelkáposztát kell befőzni. Dühösségét korlátozza 5-ször, ha szomjúságát soha mással, mint tejjel oltja. 6-szor, ha áz illető minden pihenő idejét a szabad levegőn tölti; 7-szer, ha minden este meleg gyógytea-fürdőt vesz, ezután pedig gyümölcsmag-vizborogatással a testét begöngyölteti. Ily eljárással azután a dologtalanság-szülte, nemkülönben a sok husevéstől eredő dühösségét, idegességet, valamint a buja érzelgéseket tetemesen csillapítani lehet, máskülönben ennek káros következménye (a féktelenkedö, kicsapongó gondolatmenet s az ezt követő olyan cselekedet, mely az életet megrövidíti) az arcz üdeségét, szépségét megrontja, a véredényelmeszesedést pedig felette sietteti. A dologtalanságból és tultápláltságból eredő nemi izgalom a serdülő lányoknál legelőször is a beszédben árulja el magát. Az illető elmélázik, elme-eng, majd előadását vontatva kezdi, később inkább-inkább belemelegszik, de az előadás legfőbb tárgyáról csakhamar megfeledkezik, a beszéd lánczolatát elveszti, annak főirányát eltéveszti, azért a kitérő mondatoknál sok ideig vesztegel, a gondolatokból kikopik és beszédébe belesül. Majd minden cselekedet különös, hebehurgya, az előboenitöl eltérő, szokatlan lesz. Egyik szobából a másikba megy, hogy onnét valamit kihozzon, de mire odaért, teljesen megfeledkezik arról, hogy mit akart. Pénzét, zsebkendőjét elveszti. Kedélyhangulata, mint az áprilisi idó változékony. A gondos szülő mindezen bajt idejekorán megérti és a veszedelmet jókor elhárítja azáltal, hogy az étkezést szűkebbre, a gyermeket pedig erős dologra fogja. A derék, jóravaló, becsületes magyar földmives jószivvel és lélekkel dolgozik szántötöldjén még akkor is, ha éhségét csak egy kis tenyérnyi kenyérrel és szalonnával veri el, szomját pedig elég gyakrau békalencsés, ab. halas folyóvízzel, nem pedig hűvös helyütt tartott kristálytiszta borocskával kénytelen csillapítani. Hogy ebihalas meleg ivóvizétől a szántóvető nem kap tífuszt, azt a napi rendes tápláléka egyszerűségének köszönheti, különösen az elfogyasztott vereshagymában és fokhagymában Jevő savnak és illó olajnak. Ne gúnyolja hát senki a magyar szántóvetőt, hiszen a vereshagyma és fokhagyma, ezen »magyar vanilia« a paraszt embernek egyedüli óvszere a ragályos betegség ellen. Egyék csak valaki influenzájában 2—3 reszelt vereshagymát, 2—3 kávéskanálnyi köménymagot turo, vaj és tejfel keverékkel: egy nap múlva észlelni íogja, hogy a vereshagymasav a baktériumokat megöli. A nagyurak a veres- és fokhagymának ezen gyógyhatását, különösen pedig a tulerős, tulsok étel veszedelmes voltát elismerni vonakodnak. Még nem is oly régen a sokféle ételtől megzabálva, a bortól megittasodva a négy-öt órás ebéd elköltése után kábult fővel a kerevetre vágódtak és ott aludták ki mámorukat. Másnap pedig egyéb hasznos dolog hiányában ugyan ezt újra kezdték. Holott valójában a szegény ember érdemlené meg a pompás ételt és italt, a gazdagnak pedig leghathatósabb orvossága a fárasztó, testedző munka lenne. Igy nem ölné meg őket a dologtalanság kö/etkeztéban felgyülemlett bomlástermék, a paraszt pedig kellő táplálkozás hiányában nem száradna ki, mint a füstön lógó kolbász. A gazdagoknál nem köszöntene be idő előtt a véredény-elmeszesedés, melynek egyik hatalmas gyógyszere: 1-ször a levesbe fűszer gyanánt főtt 2—3 gramm Drossera rotundifolia, 2-szor az izzasztó, fárasztó kerti, mezei, paraszti munka, 3 szór a gyógy tea-fürdés, 4-^zer a gyógyzökcsölés, különösen a tiprás. A szorgalmas munkásember a tyúkokkal fekszik és kakasokkal kél fel. Örül, ha kora reggel dologhoz láthat. Nem teher annak a munka, hanem élvezet. Jutalmul a tartós egészséget, vidám, dévaj öregséget nyeri. Csak azután a korhely munkások részegeskedésétől ne kapjon vérszemet. Mihelyt azonban ezen szakadatlan munkavágy lohadni kezd, reggelenkint és estenden azonnal az erösebb fajta zökcsölési, kenés-fenési gyakorlatot vétessük elő. Alkalmazási idejét eleinte 4—6 perczre szabjuk, később pedig 2—3 hónaponkint egy-egy perczczel toldjuk meg, máskülönben tüstént jelentkeznek a véredényelmeszesedés káros következményei, amennyiben a legjelentéktelenebb betegség is az embernél megátalkodik, sőt elhatalmaskodik. Ilyenkor azután már egy napot se halogassa az ember a kincseket érő gyógy tea-fürdést és az utána rögtön következő gyógy-zökcsölést, nemkülönben a kenekedést. Hogyan lehet megismerni, hogy valaki 20—30 éves korában már véredényelmeszesedésben szenved? Hájoljék le törzsével vízszintesen, mint azon iskolásgyermek, aki tanára előtt tisztelegvén, magát mélyen meghajtja, e közben nézzen a tükörbe: a halántékán kellő megvilágítással megláthatja a kacskaringós véredény-dudort. Akinek pedig 40—45 éves korában látása romlani kezd, bízvást megrendelheti a »Drosser;\ rotundifcliat«. Amely feleség férjét igen szereti, tegyen e növényből négy evőkanálnyit a 2 liter mennyiségű husievesbe leghasznosabb fűszer gyanánt. Egyébiránt teának főzve egy hónapra 70 gramm 30 részre osztva elegendő. Bővebb felvilágosítással szolgál a zselizi gyógyszerész. Ezen fű űzi el legdiadalmasabban az ólálkodó betegséget és halált. A többek közt ez gátolja meg leginkább a lassú gyógyulás egyedüli okát a véredény-elmeszesedést, de csak azon esetben, ha legalább egy évig küzdünk ellene ernyedetlen szorgalommal, ha t. i. a testnek igen kellemesen eső meleg gyógytafürdés annyi ideig tart, mig az ujjak hegyein ránczok mutatkoznak és ha a gyógyzjkcsölést és kenést fürdés után, nemkülönben reggelenkint egy negyed, vagy télóráig gyakoroljuk. Máskülönben ezen óvintézkedések pontos betartása nélkül a nevezett időpottól fogva az ember már többé nem az életnek útját, hanem a halálnak nyomdokát tapossa. Az életnek folyását csakis csupán ily módon és mésként sehogyse tudjuk okszerűen biztos mederbe terelni! Csupán ezen csekély gondolkozás, még csekélyebb, de mindennapi fáradtság, alig számottevő költség árán tudjuk az öregséget elodázni, feltartóztatni, nem pedig a drága külföldi gyógyfürdők látogatásával. Hiszen minden józan, okos eszű ember szívesen védekezik az öregség ellen, ha ennek csínját binját egyszer is meghallotta, avagy ha ezt már máson alkalmazni látta. Mert jól tudja azt, hogy ezen gyógyzökcsöléssel az életerőt és ifjúságot sokkal biztosabb?n elraktározzuk, mint a labdacsokkal, vagy porokkal. Ilyenkor látja be azt, hogy mily hatalmas fegyver a gyógyzökcsölés. Ezen öngondozásunk, egészségügyi sarénykedésünk még 70—80 éves korunkban is egy szebb jövő hajnalának feltetszését, felpirkadását sejteti velünk. És ami a legfőbb, ezen csekély önvédelmi, öngondozá-i gyógyz >kcsölés megváltja az embert a? évekig tartó hosszas haldoklástól, AZ ember nem kénytelen haláltusájában a kaszás előtt eb módra meghunyászkodni és a leírhatatlan kínokat elszenvedni, mert az itt felsorolt módozatok betartása mellett a halál csak kéjutazás egy ismeretlen világrészbe. Ha az ember igen nagy összegű pénzzel telt erszényt talál, eleinte megörül a sok baakónak, megörül annak, hogy a tömérdek pénznek egy pillanat alatt, minden fáradtság, minden váltságdíj nélkül tulajdonosává, gazdájává lett. Rögtön teiveket sző, mert fellegvárait felépíteni reméli. A pénzből övéit segiti. De az öröm, mint a nyári szép idő, hirtelen megváltozik, komor, sötét fellegek tornyosulnak az érzelem világán, a süvítő orkán kegyetlenül csapkodja, messa a poros, szennyes lelkiismeretet, a kinzó mardosás közben egy hang, egy szózat mindinkább erőteljesebbé változik, mely azt parancsolja: JA pénzt add vissza gazdájának.® Hasonló lelki mardosás fogja el az orvost is azon betegnek láttára, akinek keserves arczárói, néma ajkáról, beszédes tekitetéról ezen esdeklő szó olvasható le: »Segitség.« Az orvos érzi, látja, tudja, hogy a betegnek lelke, mint müködó tüzhányó-hegy, háborog, a beteg érzi erejének rohamos fogytát, ezért gazdagsága tudatában is magamagát a legszegényebbnek tartia. Ámbátor körülállják gyermekei, neje, rokonai, kezelőorvosai, mégis magát oly elhagyatottságban érzi, miként az eltévedt bárány a toportyánféreg közeledtekor. A báránynak egyedüli védőeszköze a türelem, önmegadás, mert nála a következtető képesség teljesen hiányzik, de az embernél a haláltusában hatványozottan működik az ész, mely miatt a legádázabb harezot vivja. Olyan harezot, mint a párbaj, melyben segítséget nyújtani senkinek sem lehet, nem szabad. Mindegyiknek segedelem nőikül, csak egyedül kell megvívnia. Lelki harczának gyötrelmeit tetemesen sokasítja azon önvád, hogy: „Mitsem gondoztad, semmire sem becsülted egészségedet.« Csak az benne a vigasztalás, hogy a józan, jámbor, istenes életmódot követők haldoklása ettől merőben különböző. Kedves olvasó! Akarod-e ezen kinzó önvádat örökre elfojtani? Akarod-e, hogy halálos betegséged átélése hasonló legyen a tavasznak tarka virányai felett suttogó, lenge szellő átvonulásához? Akkor jegyezd meg ezen szabályt, hogy ne betegségedben, hanem egészségedben ápoljad és ápoltasd magad. Valami önvád fogja el ilyenkor az el nem fásult szivü orvost, mely önvád azt suttogja: „Annak idejében kell védekezni a betegség ellen, nem pedig akkor, amidőn az arra való idő már elmúlt. A háziorvosnak pedig az önvád ezt sutj togja fülébe: »Sohase várd be a betegség támaj dását, hanem te támadj. Akkor üzd el a betegséget, amikor még messziről ólálkodik.« Mert jogtalan vád, alaptalan rágalom az, amikor a jóságos természetet olyan szűkkeblűnek festjük le, mint aki a kigyónak, békának, krokodilusnak, elefántnak, hollónak, papagálynak, több száz évig ad időt ezen földtekén való csatangolásra, buezorgásra, sütkérezésre, a földnek urát, az embert pedig a rövid életre, az átlagos 30 évre kárhoztatja; amikor élete alig virrad, már is alkonyul. Az idő rövidsége miatt a művéss maradandót alkotni képtelen. Minél inkább belemerül az okoskodó és kutató ember a természetes gyógyerők tanulmányozásába, annál világosabb előtte, hogy a mathuzsálemi öregség korántsem dajkamese. Az ősember nyáron csupán csak gyümölcscsel, füvei, falevelekkel táplálkozott, télen pedig gyökereket, bimbókat és faháncsot rágcsált. Lakása nyáron az óriási fa koronájára iszalag- és gúzsból fonott kosárféle tákolmány volt. Ida menekült a mérges kigyók és fenevadak és a legádázabb ellensége, az ember elől. Szakadatlanul az éhség és az életre törő vademberek, állatok ellen viaskodott, munkálkodott. Nyugalma csak nagyon rövid ideig tartó volt. Munka alatt csakis előbbeni nehéz és komoly küzdelmet értette. Az ősember az életért való heves küzdelemben korán sem mulathatott pipafüstös, poros teremben zeneszó és pezsgők durrogása mellett. Lucullusi dáridókról mitsem tudhatott, inyencz ételnek az érett gyümölcsön kivül a cserebogarat, sáskát és szöcskőczombot, osztrigát, fiatal kígyót: tekintette. A szeretkezésre vajmi ritkán jutott ideje és alkalma, de ha volt is, az is csak rövid ideig tartott. Orgiákat nem ülhetett, mert hiszen saját társai űzték volna el. Télen a faodu, valamint a barlang szája elé köveket gördített, hogy az éjjeli magánlaksértést lehetetlenné tegye, da mivel ezt a téli álmukból felébredt medvék onnét elgörgették, azért fakopogtató madár módjára felülről szállott be az önvájta odúba, melynek nyílását kőbaltájával épp ugy kovácsolja ki, mint ezt a harkálytól látta. Levegője télben, tulban (tavasszal), kajszszal (nyáron), ősszel egyaránt ozóndus volt. Ezen balzsamos levegő és az egyszerű étel, az örökös mozgás, valamint a szellős ruházkodás, nyáron ruhanélkülisége adta neki a mathuzsálemi életet. De a művelődéssel kapcsolatban mindent, da mindent, ami csak élethosszabbitó: az ember magától oktalanul elvetett. Igy sülyedt az átlagos emberi életkor rövid 40 évre! De a gyógyzökcsölés, valamint czikksorozatom egészben véve esupán csak oly tanácsok lánczolata, mely elég kárpótlást nyújt azon egyszerű és természetes életmódért, melyet őseink követtek, de amit a czivilizáczió ma már lehetetlennek tart. Pedig itt a nagy tévedés! Az élet folyásának egészséges mederbe val