Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-28 / 43. szám

X. év. Zalaegemeg, 1909, október 28. 43. szám. Előfizetési ár : Sjy évre 4 koront. fél évre 2 boron*. N«$jed évre 1 kor. szán 8 fillér. Beerkesztl Z. üox'^rá-bltL Lajos jyr-cL-n Tca-béii-saJs: • { Hirdetéssk dija megegyezés szerict. Nyilttér eora 1 kor Szerkesetőség é« kiadóvatal: Kossuth-utc*a 43. LENGTELPBEENCZ B O E B É L "ST QTÖEGT laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Halottak napja. Oly jól illik az ösz melahkóliájához, hogy azoknak a millióknak is, akik már nincsenek, elérkeztünk a napjához. Minden mélán leeső falevél, a borogó elmúlásra int. S csodálatos, talán az életküzdelmek megnehezedése okozza, hogy ma a halálfélelem ritka embert foglalkoztat. Ma már nincs szükségünk Piátónak azokra a bölcséleti fejtegetéseire, melyekkel Szókratész utolsó éjszakáját s a halálról való (ejtegetéseit glosszálja. A XX. század embere, ha valamit élt, elég megedzett arra, hogy ha nem is áhitja, de ne félje a halált. Hanem azért a temető ünnepe mégis szép. Idönkéut a sajtóban felötlik valami nagyon rideg, nagyon kegyetlen disszonáns hang, mely hadat üzen a sirok kegyeletének és a virágókkal ékes temetőt leszállítja a hiúság vásárává. Igen rideg, igen kegyetlen okoskodás az ilyen. Mert lehet ugyan, hogy az a babérkoszorú, melyet aranylivrés inas emel le a bakon, s a konvenczionális kegyelet külső jeléül elhelyez a siron, érzés nélkül való cselekedet: de nézzétek azt az igaz bánatot, melynek őszi rózsából (az ősznek e szép, de illatalan virágából) való a koszorúja Ha áttudnátok érezni a csordultig megtelt bánatos szívnek igaz érzését, ezért, a talán ritkább tiszta érzésért, megtudnátok bocsátani a másikért, a talmiért, azért, a mi csak szokás, azért a mi csak hivalkodás. Virágokkal ékes a temető. A kegyelet és szeretet virágaival. Vajha milliók szivében foglalna helyet egy vágy, aminek ma a tüdőbetegekért küzdő egyesület ad kifejezést, hogy egy szál virággal kevesebb legyen a koszorúban s ennek az egyetlen szál virágnak árát ajánljuk föl a tüdőbetegek gyógyítására. Gondoljuk meg, hogy ami temetőnkben is minden hatodik sírban tüdőbeteg halott nyugszik, olyan halott, akit meglehetett volna az életnek menteni, ha idejekorán neki való gyógyitóházban tudtuk volna őket elhelyezni, gyógyítani. A gyöngéd, a poétikus gondolatot meg kell érteni. A temetőknek ékessége nem lesz ezzel kisebb, de a keserű könnyekből kevesebb lesz. És nincs nagyobb boldogság, mint a szenvedés, a bánat könnyeit letörölűi. Vajha egész jelentősége szerint megértené a társadalom, mily nagy, mily szép tettekre van most alkalma. Halottak napja. Váljon nem tettünk-e sirba e napokban olyan nemzeti vágyakat is, melyek eddig ha sejtelemben, ha az ábrándok világában, ha a távol reményében, de mégis éltek? Nem tettük sirba. Csak az ember hal meg, aki egy nemzettest tagozatában az eszméket hirdeti. Az eszme, az mindig él. Nem lehet sirba tenni. Nemzeti eszméknek csak a szászadokban változó népfelfogás lehet megváltoztatója, de változott formában is előtör az eszme mindig, ha általánosan az emberiség közjavára szolgál. Szóljon ez a kis kitérés azoknak, akik a közélet felleges egét vizsgálják s szivükben a halottak napi melankólia hinti hangulatát. Mennyi igaz sziv sirja ki magát most ez időben! S a méla emlékezés hánynak hoz szivébe enyhületet? Az bizonyos, hogy a halál a legdemokratikusabb intézmény, legjobban hirdeti, hogy egyenlők vagyunk: biboros trónou, a nyomor tanyáján egyaránt megjelenik a kaszás, aki egyszerre véget vet a szenvedésnek, a gyönyörnek, élvnek és keservnek. Neki csak egy szava van: fűit. Halottak napja van, de még minket, akik bolyongva járunk »a földi téreken«, az élet hiv. Hagyjuk legtisztább kegyeletünk érzését kint a temetőben, annál a sirnál, amely szeretteinket takarja és jöjjünk ki a temetőből az élet kedvével, hogy betöltve hivatásunkat átadjuk helyünket azoknak, akik a nyomunkba lépnek. K. Iparpártolásunk és az osztrák bojkott. (B. E.) A legutóbbi nemzeti ellenállás alkalmával a magyarság egyrésze s az is csak szórványosan megpróbálkozott volt az osztrák iparczikkek bojkottjával. A társadalom abszolút szervezetlensége és a hazai beszerzési források felőli teljes tájékozatlanság miatt sikereket nem is várhattunk s igy egész bojkottmozgalmunk a reménytelen visszatorlás bélyegét viselte magán. Ma azonban ha esetleg ujabb ellenállásra kényszeríttetünk, sokkal nagyobb reménnyel foghatunk egy ujabb osztrák bojkott rendezéséhez, mint négy év előtt. (Részben 10 év előtt. Sz.) Azok, akik minden hazafias irányú vállalkozás kudarczán örvendezni szoktak, az iparpártolastól azzal igyekeznek elvenni a könnyen hevülő hazafiak kedvét, hogy ime — daczára a nagyhangú iparpártolásnak — a külföldi áruk behozatala évről-évre emelkedik. Az a puszta tény, hogy behozatalunk nem csökken, a társadalom iparpártolása daczára sem, valóban sokakat elkedvetlenít, pedig ha azokat a számokat, (nemcsak magyar, hanem osztrák adatok alapján is, melyek a magyar kereskedelmi forgalmat fejezik ki, megszólaltatjuk, akkór az elkedvetlenítő számoszlopok mellett találunk nem egyet olyant is, melyek a küzdőket további kitartásra ösztönzik s a csüggedőkbe reményt öntenek. Nyilvánvaló dolog, hogy egy ország fogyasztóképessége a rendes körülmények között a lakosság szaporodásával és vagyonosodásával arányban nő. Igy tehát, ha valamely áraczikkből a behozatal nőtt is a mult évhez képest, az nem jelenti azt, hogy a tudatos hazai ipar pártolása hiábavaló dolog, hiszen pl. a behozatal legalább is egy korona értékkel kisebb, ha én az illető czikkből egy korona értékű hazai származásút vettem. Ha tehát kellemetlen az a tudat, hogy valamely nem kivánt czikkből a behozatal növekedett, minden öntudatos iparpártoló a hazafias kötelességteljesítés édes örömét is élvezheti, hiszen az a többlet-behozatal még nagyobb lett volna, az iparpártolók nélkül. íme néhány adat, hogy a társadalom iparpártolásának nemcsak erkölcsi téren mutatkozik már eredménye. Az összes behozatalból jutott: a készgyártmányokra a félgyártmányokra 1901-ben 1905 ben 1906-ban 69'66% 65-32<>/o 66'4<>/o 10 08% 10'79% 13-6o/o Szóval a behozatalból a kész gyártmányok értékének arányszáma — daczára a természetes fogyasztás növekedésének — leszállott 3-25%-al, 1901-től 1906-ig, mig a félgyártmányoké - tehát az itthon feldolgozandó A temetőben. Járok a temetőkertben. Nekem is van mit keresnem itt. Látogatóba jöttem egy kis halomhoz, melynek végén egy kis márványkő emelkedik, akkora, mint akik alatta alusznak. Olyan ez a kis kő, mint egy kis pásztor gyermek, órzi a másik két kis gyermeket, hogy csendesen alugyanak. Hideg őszi szél fú, s már-már nyitom a számat, hogy kérdezzem: Nem fáztok gyermekek ? De nem háborgatom. Elég, ha meggyőződöm, hogy itt vannak és jól vannak. Csendességben vannak, tehát boldogok. Föl van irva Nagyságos Bognár Géza sírkövén, hogy : »Halott csak az, kit elfelejtenek.« Igaza van a versirónak. És igaza van Szterényi államtitkár urnák is, ki a soproni iparkiállitáson meleg kézszorítással gratulált Wapper Ignácz kőfaragónak s egyúttal szobrásznak, amint megtekintette néhai Kovács Károly zalaegerszegi polgármesternek Wappertől készített márványoldal szobrát. Hiszen él ez! Ez él ! mondá az államtitkár. — Hát persze, hogy él. S igaza van a versirónak is, hogy: »Halott csak az, kit elfelejtenek.« A kis Margit, meg a nagyobbik Bandi sem halottak, csakhogy egy idő óta itt künt laknak. A kisebbik Bandi bent lakik velünk a városban. Évenként egyszer-kétszer meglátogatjuk őkek, hogy el ne idegenkedjenek. Különben a város lakosai és a temető lakosai között, az innenső és a túlsó világ között őrt áll Wapper Ignácz mint egy összekötő kapocs, aki nem engedi, hogy az eltávozottak messzire menjenek az ismeretlenség homályába. Sima márvány köveket farag Wapper Ignácz barátuk s a márvány kövek lapjain, mint sima tükörlapokon visszasugárzik az elköltözötteknek nevök, leikök, világító szelleműk. Nektek is csinált, két gyermek ! ilyen tükörlapot W

Tapper bácsi. Szereti a kis gyermekeket. Hogyne szeretne benneteket? Neki is van otthon egy sereggel. Az emlékköveket nem oknélkül tesszük a temetőbe a sírhalmok ajtói mellé. Átlátszó ablakok ezek az emlékkövek, melyeken át beszélgetünk távozott kedveseinkkel. Bejárom a temetőkertet. Kisebb képben hű másolata ez az innenső világnak. Itt is, néhol, néhol emeletes házaknak nagy üvegtáblás ablakain át néznek ki a bentlakók. Nagyobb területen azonban, a »korhadt fakeresztek« tanyáján töpörödött, roskadt kunyhóknak kis abiaknyilásaín bágyadtan pislognak ki a szomorú lakók, mint törpe mécsesnek halovány sugara. Itt is megismerjük, mely ablakon néznek ki daliás férfiak, töpörödött vén asszonyok, ártatlan kis gyermekek, aranyvirág leánykák, munkás koldusok és aranylánczos urak. Járok a temetőkertben régi sirhalmokon, kó s fa-keresztek közt, melyeket még Weisberger, Hudetz s Harkányi állítottak hajdan a régi világnak kifejezéseként. Az uj köveket mind Wapper simította s állítgatta sorba, újkori Ízlésünk müvészeteképen. Kereszt van egyiken, szomorú fűz máson, hogy hasonló legyen az a túlsó ország evvel az országgal. Kovács Károly szobra is az ő munkája a síremlékek közt, amelyről Szterényi mondá, hogy : »hisz él ez !« Csudálatos furcsa is ez a viláf. A túlsó is, meg az innenső is. Ma születünk, holnap meghalunk ; ma kaczagunk, holnap sírunk. Wapper Ignácz a temetkező intézetnek igazgatója. S emlékeket és szobrokat állit a temetőbe. Ma eltemeti az élőket s holnap feltámasztja a halottakat. Mert az emlékezés a multak feltámasztása. Borbély György.