Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-25 / 8. szám

& A íl FA ÍZ [M09. február 25 az még akkor neken kegyetek, helyesebb, szövöttesakarja, es Igenis, hová vezet, hol áll meg a féktelen ezifrálkodás? ez az országos nyavalya? Hisz ma holnap ki lesz zárva minden társaságból bálból az, a kinek nem jut selyemre, bársonyra, „flitterre ?! Mert hát, hogyan merészkedjék, hogyan érezze magát jól a polgári ibolya a kámétiák között? . . . Node ne tréfálkozzunk tisztelt hölgyeim, mert őszintén megvallva, nem ez a kesernyéskedés adta a kezembe, a tollat, sokkal magasabb szempontok vezérelnek; aggodalommal már nem is a tisztelt hölgyek, hanem a szeretve Untéit honleányokhót fordulok; ugyanis ne feledjék el magyar honleányok, hogy sajátos, mostoha politikai és közgazdasági helyzetünknél fogva nem fordulhat elő életünkben olyan mozzanat, kezdve születésünktől, koporsónk bezártáig, a mikor az ossirdk iparnak ne adózzunk. A mióta Magyarországon a tisztviselők fisetése javítva l9tt és hozzátehetném, a mióta a „tulipános" mozgalom a gomblyuk kokárda alakjában megindult, (?) évi ötven-hatvan taillió koronával nagyobb osztrák behozatal! Jele, hogy tisztviselőinknek csak háromnegyei része, szorult tényleg a segélyre s legalább is egynegyed részére nézve ez csak arra jó, hogy hizlalják az osztrák és egyéb külföldi selyem és csipke gyárakat! Bátran merem állítani, hogy ha az egész országban sikerül két millió koronát a jelzett czólra összetánczolni, akkor evvel kapcsolatban legalább tiz millió tributumot fizetünk osztrák ipar feneketlen zsákjába! És ezt í a mikor külföldi szerencsétle- ik meg a szivünk! Honi ányok! Nem gondolják hogy legalább ilyen alkalmakkor hazafiasabb, okosabb volna, hazai ben mulatni!? Aki épen teheti tegye 1 a különbözetet a i >tékonyság oltárára! De hát — ugye, — ki kezdje el? Kicsoda? A mikor senki sem akar szegényebbnek látszani a másikánál? Hát ezt bizony csupa hazafiságból azoknak a köröknek kellene megkezdeniük, h kikről tudjuk, hogy nekik brüszeli csipkére is telik. Mi férfiak pedig, — házasok ugy, mint jövendőbeliek, — alaldtsuk meg a ,.hazafi takarékes férfiak lig ját." Alapszabályunk első pontja mondja ki: hogy feleségeinknek toilletre, kalapra, czipöre s egyéb ruhára évi jövedelmünknek csak legúlebh 10%-át adjuk. Csak olyan mulatságra, báíba megyünk csak olyan hölgygvel tánczMuuk, a ki hazai szö<• öl-'énben jelenik meg Csali: olyan 1-úiyt veszünk feleségül a ki ligánkba beirotkr.zik. pártoló t.'riulL Alapszabályaink többi pontja aztán bizonyos enyheséggel ki< rjeszkedli itnék a konyha művészet bizonyos ismérveire is . . . Ne vegyék tőlem rosz néven a t. hü

:gyei., de minden csak tőlünk férfiaktól függ! A fő azonban az, hogy a mint a költő mondja: Ha férfi vagy. légy férfi, ne hitvány gyönge báb ! A főczélnak minden mellék körülményt, kényeimet, rokonszenvet, grand signeürséget, sőt bizonyos fokú szerelmet is alá kell rendelni! Leírtam ezeket a dolgokat, pedig magam sem igen hiszek bennük, különösen nem tegnap óta, a mikor egy kupéban utaztam három tulipános fiatal zséntrivel, a kik az egész nton arról diskuráltak, hogy az egyiknek hatvan frankért csak Parisban, a másiknak 16 koronáért csak Bécsben s végül a harmadiknak tizennyolez forintért Budapesten is tudnak jó czipőt csinálni! Szegény ország, árva nép az, a melynek vagyonos, úgynevezett „ősmagyar" osztálya így gondolkodik! Pedig ezek nem is hölg3

rek, hanem férfiak voltak! Node azért irjunk nap-nap után a reálisabb beosztás mellett, beszéljünk az igények mérsékléséről, közben azonban azon járjon az eszünk, hogy honnan teremtsük elő a háromszáz koronát feleségünk báli ruhájára! Nem is szólván arról a körülményről, hogy ugyan az idén hova is küldjük famíliánkat fürdőre ? Óriási, hallatlan vérveszteség az, a mi nemzeti vagyonosodásunkat évről-évre éri! Magyarország flánczos publikuma egy-egy évben csak husz-harmincz milliót visz ki a külföldi fürdőkbe! A cseh Karlsbadban van évente ötvenezer, Marienbadban harminczezer fürdővendég, meg sem közelitem a valóságot, s mikor azt állítom, hogy ebből tizenötezer a magyar! a tizenötezeret fejenkint csak ötszáz koronával megsokszorozva, maga ez a két fürdő évi h'-tmill" ötszázezer koronánkat szívja el tőlünk. Isten csodája: Hogy még áil hatánk! Goya és Kossuth Lajos. Hogyan kerül egymás mellé ez a két név, tudja gólya, de majd meglátjuk. Csak bár azt tudnók, hogy ki az? vagy mi a szöszmenkö az a Goya?*) Gróf Kreith Béla következő levelet küldé : Gróf Apponyi Albert vallás- ós közoktatásügyi miniszter úrhoz. Mélyen tisztelt Barátom ! Midőn legutóbb a Kossuth-Muzeu segélyezése, esetleg megvétele ügyében hozzád fordultam, kérelmemre azt válaszoltad, hogy a „nyert informatiok után a gyűjtemény megvétele alig kívánatos és megfelelő pénzfedezet hiányára való tekintettel, alig lehetséges." 'Hogy a gyűjteményemről nyert informatióid tévesek voltak, azt alább kimutatom. Most azonban, midőn muzeumom fenntartása már teljesen kimerített, midőn tovább küzdeni képtelen vagyok, a hazafiság diktálja, hogy foglalkoznod kell a Kossuth-Muzeum ügyével, mert ez nemzetünknek egyik legfontosabb ügye. Ezért itt megismertetem veled muzeumom múltját, mibenlétét, gazdagságát műértékét stb. Azt hiszem, báró Helfert Józsefet személyesen is ismered s tudod, hoa;y ő az összes osztrák történelmi emlékgyüjtemények főfelügyelője, továbbá a Ferencz József rend fökanczellárja, valóságom bei*ő titkos tanácsos stb. Ő leg fők épen 1848—49-es historikus, kinek az e korra vonatkozó hatkötetes munkája egvike a legair.posabbaknak. Ezeken kívül báró Helfert kizárólag 48-as gyűjtő, ki 1818 óta gyűjti a szabadságharcra vonatkozó emléktárgyakat, tehát ő az említett tulajdonságainál fogva valóban a legkvalifikáltabb szakember ez én muzeumom megbecsülésére. Báró Helfert már 1898-ban háromszázezer forintra becsülte az én második, azaz a mai nagy gyűjteményemet, midőn az, az 1885-iki kiáll:. Asi műcsarnokban volt elhelvezve a Stefánia-uton a G»rbe*iud-pavillonnal szemben. Három napon át a legnagyobb alapossággal szemlélte emléktárgyaimat óg azután becsülte a jelenlegi muzeutnon antiquariusi értékét háromszázezer orintra. Az 1848—49-iki erekl vegyüjtemény és Kossuth imuzeum emlékt ir.:yni jelenleg a következők : 1. Kos-uth Lajosnak halálát megelőzőleg hordott mhói, sétabotjai, ''"-'ernyői, kalapja. Azon lepedő, m-dyen meghalt és a második, amellyel ravatalozásig leterítették. Ez utóbbi két becses ereklyét közvetlenül a halál után sürgönyileg kértem Ruttkayné Kossuth Lujzától ég meg is kaptam. Azonkívül Kossuth Lajos irótollai ós igen számos apró ereklyetárgyai. 2. Kossuth Lajos torinói lakásának majdnam teljes és többnyire Angliában készült bútorzata. Ezekből a Nemzeti Muzeumban csak egy ágy, egy Íróasztal és egy karosszék vau. Mig az én gyűjteményemben vannak Kossuthnak könyv- és ruhaszekrényei, asztalok, kredenczek, székek, fauteuillek, divánok, bilHárdasztal, számos állvány stb. 4. Több száz nagy olajfestmény ós aquarell, részben csatakép és részben 48-as jeleseink arczképei. 4. Néhány száz kisebb olajfestmény ós aquarell, melyek 1848-as csatajeleneteket ós e kor jeleseit ábrázolják. 5. Több ezer nyomtatott képek, proklamáeziók, okmányok, köztük Kossuthnak legtitkosabb iratai, melyeket tőle magától kaptam. 6. Fegyverek, magyar, osztrák és orosz felszerelési tárgyak, kaszák eredeti, vagyis 1848-ban készült nyelekkel. *) Haj, haj ! mennyiféle kép meg egyéb külföldi művészeti dolgoknak a vásárlása történt itt minálunk a a Pulszkyaknak előtte, alatta s utána! csak a bölei tanácsadók a megmondhatói. Sí. 7. Osztrákoktól elvett hadizászlók, honvédzászlók, dobok stb. stb. Ezek felemlítése után íme teljesen eltörpülnek azok a siakemkerek, vagy helyesebben egy csepet sem szakemberek, kik tág lelkiismerettel tévesen informáltak téged muzeumomról, anélkül hogy azt látták volna. Muzeumom 25 éves történetéből közlöm az alábbiakat: Már negyedszázad előtt érlelődött meg bennem az az eszm>\ hogy az 1848—49-iki emléktárgyakat összejyüstöm, mivel e nemeeti szempontból nagy jelentőségű dologgal szakszerüleg nem foglalkozott senki az országban. Én a magam által kigondolt mód szerint végeztem a gyűjtést ós ennek köszönhetem, hogy olyan gyűjteményre tettem szert, mely Helfertként páratlanul áll. Sőt Helfert kijelentette, hogy még az ő gyűjteménye is mögötte áll sok tekintetben az enyémnek, padig Helfert már 48 óta gyűjt. Az én módszerem abban állott, hogy százezernyi irott és nyomtatott körlevélben többször felszólítottam az összes községeket, az összes papokat, az összes tanítókat, hivatalnokokat tb., hogy hozzanak tudomásomra minden 48-as emléktárgyat, melyek létezéséről bárhol tudnak. Ezen támogatásukat természetesen képek, könyvek és egyéb művek tiszteletpéldányaival és gyakran pénzzel kellett viszonoznom. Képzelheted, hogy ily módon milyen nagy munkába ós milyen áldozatokba került az ereklyék összegyűjtése és összevásárlása. Midőn első gyűjteményem 15 év előtt a Nemzeti mnzeumba jutott, abba akartam liagyni a nagy fáradtsággal és áldozatokkal járó gyűjtést, de szándékomtól elterített egy felejthetetlen látogatás, amely életemnek legűnnepibb, legbecsesebb momentuma volt. 1892-ben ugyanis meglátogattam Kossuth Lajost Torinóban ós ekkor a varázslatos, leírhatatlan benyomás alatt, melyet reám gyakorolt, fogadalmat tettem, hogy egész életemet a Kossuth-kultusznak szentelem és az ő magasztos nagy eszméinek lelkes apostola leszek. Mert hogy milyen érzéseket ébresztett e lángszellem azoüban, kik látták öt és akik valóban látni tudnak, annak leírására nincs szó. T>> nem láttad őt! Wekerle sem látta, de tudom, hog'i- milliókért nem adnátok azokat a7. • .-.lékeket és azt « benyomást, melyet tett volu-i r.vok, ha be.-zéltn.ek volna a nagy halhatatlannal. Én sokszor álltam szemtől-szembe rele, mert sok napig állandóan a körében voltam. Ami a szabadságvágy, jogérzés, n ;mzeti öntudat óit egy ezredéven át a magyarban, az mind egybegyülemlett Kossuth Lajos nagy egyéni égében é példátlan erővel, fenséggel és diadallal sug';; ;ott tekintetében, nem :;.iiönbon arczának a szó erejével ható kiíejezésében. E nagy esemény után a buzgó és nagyarányú gyűjtésre főleg az bátorított, hogy Gerlóczy, a derék, a hazafias polgármester gyűjteményem részére dijtalanui ideadta az 1885. évi kiállítási műc. arnokot a városligeti GTbeaud-pavillonnal szemben. Gerlóczy után azonban a székesfőváros elvette a muzeumtól az 1885. évi kiállítási möcsarnok helyiségét. A székesfőváros akkori polgármestere Szabó nevű tanácsnokkal el is jött megtekinteni a gyűjteményt, de midőn ott állottak a vértanuk számos ereklyéi és szabads.ngharczunk egyéb szent emlékei között, igy szóltak: „Hát mi van itt olyan nagy érték, amelyért a fővárosnak érdemes volna egy ilyen helyiséget feláldozni!" Haragomban erre kinyitottam Kossuth Lajos egyik szekrényét, kivettem belőle Kossuth kalapját és ezt válaszoltam: „E kalap többet ér az egész központi városházánál; mert sem Nagy Lajostól, sem Mátyás királytól nincsen fövegereklyénk, de Kossuth Lajostól van. Szent István koronáját első legértékesebb ereklyénknek tartom, Kossuth Lajos kalapját pedig a másodiknak." Budapestnek két főbb tisztviselője e szavaimra, mint a bibliai ga«dag ítju, elszomo-