Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-09 / 49. szám

X. év, IaSae(gers»eg

8 1909, deczember 9, 49* szám, SJSfisetísi ás : '3gj érre 4 korcn*, fél évn 2 kcross. Ntgyed érra 1 kcr. Sgj« száa 8 fillér. sei-fceBzti Z. ZE3Zo3TA7-á"tItL Hí aj os Hirdetíssk dija megegyezés szériát. Nyilttfr for» 1 kor Szerkesztőség éi ki*dóv»t»í: Kossnth-ntc?* 43. f LENGYBL, FBEBNCZ Munkatáreai: = V BOEBÉL "X" C3- ~ST Ö R GrST UptnUjdouos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Változtatás a Magyar Paizszsal. A változtatás az lesz, hogy jövő év elejétől kezdve az évekig tartó mutatvány-számot megszüntetjük, vagyis csak előfizetőinknek küldjük a lapot. Tisztelettel kérjük a hátralevő dijak elküldését. Január elsejével uj előfizetést nyitunk a Magyar Paizsra, melynek évi ára 4 korona. Zalaegerszeg, A Maggar Paizs kiadóhivatala. Iparpártolás. Két ága van eunek. Egyik az, hogy pártoljuk a miénket; s a másik az, hogy küldjük vissza az osztrákét. Egyiket sem tesszük eléggé s ennek a kettős betegségnek egyetlen egy orvosságát ismerem és vallom Igaz, hogy keserű orvosság, „keserű orvosság durva fakalánbande ha szerintem csak ez gyógyit, én már csak ezt .,praescribálhatom". Bizonyosan azt mondják rá, hogy szélsőségekben járok, mert azt javaslom, hogy nem kellenek sem iparpártoló, sem iparvédő egyesületek, — sem magyar fogyasztó és értékesítő, sem tulipán szövetségek, sem kokárdák, sem tagsági dijak, sem gyülekezések, sem szónoklatok; hanem végezzék a kötelességet eme hókusz-pókuszok nélkül a hírlapok, tudniillik a magyar hírlapok, feltéve, hogy túlsúlyban vannak nálunk a magyar hirlapok. Végeznék pedig ezek a hírlapok ugy a nemzeti kötelességet, hogy kiírnák: melyik boltban áruinak magyar iparczikket, melyikben osztrákot, — helyesléssel kisérve amazt, megrovással emezt; kiírnak, a közönségből ki vásárol magyar portékát és kicsoda osztrákot, — helyesléssel kisérve amazt, megrovássá' emezt; kiírnák naponként, hetenként, ugy amint közvetlen vagy közvetve tudomásukra jön, az egyes tárgyakat a csizmakenőtől fel a cséplőgépig: melyik magyar, melyik osztrák, melyiket ki árusítja, melyiket ki vásárolja. És elneveznék a hirlapok az áruczikket, az árusítót és a vásárlót vagy magyarnak, vagy osztráknak s ekként két pártra szakadnának a hirlapok is: magyar pártiakra és osztrák partiakra. Ha egyéb már nem, legutoljára talán a büszkeség, vagy a szégyenpír magyarrá tenné a magyar embert. Máskép a Mindenható sem tudna itt m8gya,r iparpártolást csinálni s a Mindenható sem tudna itt eligazodni, hogy melyik a magyar hazafi s melyik az osztrák hazafi. Igaz, hogy kezdetben sok embert igazságtalanul is kipellengéreznének, amint sokan kikaczaghattak engemet, akiktől egyet és mást vásároltam. Magyar portékát kértem s magyar gyanánt adták, de a markukba nevettek, mert nem volt az. Most az újságíró engem osztrák publikumnak pellengérezhet ; de én ráhárítom a felelősséget a boltosra, aki rászedett. Nem hiszem, hogy ennek az'erkölcsi bíráskodásnak jó eredménye ne lenne. Mert hogy simán, szőrmentiben borotválva, szép hegedűszó mellett csináljunk magyar világot: azt el hegedülte Szent Dávid. Nem halt meg, de egy alvó testhez haconlit ez a magyarság. Mese mellett s dajka danára még mélyebben elalszik. Valami riasztóbbat kell a fülébe fújni az alvónak, hogy fölébredjen, még ha egy kissé kellemetlen is a hang .. . 1898 óta alakultak iparpártoló egyesületek : Kolozsvárt, Zalaegerszegen, Budapesten. Ezek kis körűek voltak és vidéki szagusk. Mindenki rúgott egyet rajtok. Némelyik átalakult fogyasztó és értékesítő szövetkezetté ugyanavval a czéllal. Ezeket a czimeket pláné ellenségnek tekintették. Az alvilágnak minden szörnyetegét ráuszítva sokat elsöpörtek a föld színéről. Jöttek az uj czimek: Védő egyesület, Tulipánkert, Sorompó, Liga, Csiga-biga s Istennyila. Nem mondom, hogy kicsiny porcziókban üdvös dolgot nem csinálnak, de általánosságban az az eredmény, hogy a mig a dísztermekben gyülekeznek, szónokolnak és tisztviselőket választanak némelyek, addig a közönségnek egy része fizeti a tagsági dijat, a másik része kaczag, a kereskedő fütyöl az egésznek, az osztrák hallgat. Minek is csinálna ő lármát. Legzsírosabb marháinkat ő eszi meg, S azonkívül fizetünk neki évenként (1907) egyezer kétszázhetvenkét millió koronát sok egyéb között ángyélikáért, pántlikáért és 5 krajczáros aranyórákért. Mert nézze meg akárki, mi folyik itt kivált a nyugati városok piaczain országos vásárok alkalmával. Észbontó ez az állapot. Miket vásárol a magyar parasztság az osztrák szemétdombokról ! Ám csupa magyar közgazdaság. Azok az idegen árusítók bizonyos vámadót, helypénzt fizetnek magyar városaink pénztárainak a gyarapításához — tiz-tiz fillérrel, — alól pedig ezerekig fejik meg a népet. Olyanforma állapot ez, mint akinek felvagdalt melléből csorog a vér s ha a vérvesztés miatt megfájul a teje, torma levelet tesznek a homlokára, hogy ne fájjon a feje. . . Visszatérve, mondom, nem igen sokat használtak és használnak azok a külön nevü és czimü egyesületek, és diszelnökségek. Ha mégis látjuk jó eredményként, hogy itt-ott a közölség legalább beszél róla, sőt itt-ott tettekkel is pártolja a magyar ipart, s ha látjuk, h->gv a kereskedők között is van egy kis buzgóság s igyekszik magyar czikkeket közvetíteni: azt nem annyira az egyesületeknek, mint inkább a hirlapok Írásainak köszönhetjük. Élő lelkiismeret a hirlapirás. Vagyis a közönség tudata. A közvélemény ellenére mar nem lehet áJarczban járni. Végezze kötelességét a magyar hirlapirás az említett tényezőkkel. Állítsa két táborba a közönséget. De csak kettőbe. Hogy tisztában legyünk. Vagy magyarok vagyunk, vagy nem. A mig igy élére nem áll a kérdés, addig várhatjuk, mig a Duna kiapad, hogy jöjjön el, 1917, a te országod! Borbély Oyörgy. A magyar iparért. A novemberi Hivatalos Közlöny két jelentős rendeletét közli a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Mind a kettőt az összes oktatásügyi hatóságokhoz intézi s mind a kettő a magyar ipar pártolásáról szól. Ennek a két rendeletnek biztosan számiihatunk biztos eredményére, ha elgondoljuk, hogy az iskolákban s a kultuszminiszter hatáskörébe tartozó hivatalokban még miniszteri rendelőt hiányában is milyen nagy fogyasztó közönségre találhatnak a hazai ipartermékek. A papír-, íróés rajzeszközök fogyasztóinak legnagyobb részét az iskolák, hivatalok képezik, hol a magyar gyártmányú áruczikkek eddig is különös pártfogásban részesültek. Hogy mégis számottevő azoknak a kultúrintézményeknek a száma, melyek nem fejtettek ki eddig ez irányban kellő tevékenységei, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Apponyi miniszter szükségesnek tartotta ezen rendeleteket kiádni. Az első rendelet határozott ténykedést követel. Elvárja minden hatóságtól, hogy az iskolákban és hivatalos helyiségekben kizárólag inagyaj gyártmányú iparczikkeket használjanak. Figyelmeztet a Magyar Védő-Egyesület és a SorompóLiga működésére. Felsorolja az összes hazai papír-, írószer és rajzeszközök gyárait, ismerteti a védőjegyeiket s erős hangon rendeli el, hogy a lehetőségig minden alkalommal ezeknek a gyártmányait vásárolják és az iskolák növendékeinek őzeket ajánlják. Végül pedig fegyelmi megtorlással fenyegeti azokat, kik e rendeletnek nem igyekeznének minden esetben eleget teaci. A másik rendelet a magyar háziipar támogatását ajánlja az oktatásügyi hatóságok figyelmébe. Az Országos Magyar Háziipari Szövetség munkásságára figyelmeztet s ajánlja, hogy ahol háziipari ezikkek beszerzésére szükség merül föl, fölvilágositásért forduljanak a szövetség irodájába. Kétségtelen, hogy a miniszter e rendeleteinek feltétlenül meg lesz az üdvös eredmónye. A magyar kultúrintézmények most nemcsak jószántokból és pusztán hazafias érzelemből fogják a magyar ipart támogatui, hanem felső rendelet folytán kötelezve is vannak erre. De az iránt támad e rendelet olvasása iránt kíváncsiságunk, milyen hatással lesznek Apponyinak ez ujabb rendeletei a nemzetiségi iskolákban. Agitálni fognak-e ellene, elküldik-e a külföldre elferdítve, siralmas panasz kíséretében, lelketlen magyarosítást emlegetve? Vagy elraktározzák az irattáraikban szó nélkül és örülnek azon, hogy van most ujabb hatósági intézkedés, amit kijátszhatnak? Mert az ilyen rendeletek kijátszás i, nálunk nagyon sokszor hősiesség számba megy. És azután rkadnak sokan, akik fajuk hőseiként szeretnek szerepelni. Kívánatos volna, ba arra nézve is intézkednék a közoktatásügyi miniszter ur, hogy figyelemmel kisérh?tő legyen, mennyiben tartják meg uj intézkedését a nemzetiségi iskolákban.