Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-09 / 49. szám

2 MAGYAR PAIZS 1909. deczember 9. A jo érdekében. Az 1894. évi XII. t. cz. (Mezőgazd. és mezőrendöri) világosan kimondja, hogy minden község határában található kopár, vízmosásos területek, utak szélei, utczák, terek befásitandók. Ez a törvény nagyon fontos ránk Zalamegyeiekre is, mert általában a mi megyénk talaja nagyon alkalmas a gyümölcstermelésre. Sajnos azonban, e törvényt már 1894-ben alkották, s még ezideig nincs meg a kellő hatása. Bizonyára az illetékes hatoságok és tényezők megtettek amit e törvény részükre elő ir. Hogy tehát ma, 15 év múlva sem állnak a fásitás terén e törvény intencziója szerint az ügyek; másban kell keresni az okot. Hogy valaki fát neveljen, ahhoz a fának a »szeretete« kell. És ez a szeretet nincs mef, kellőleg a mi jó zalai népünkben. Szerat borjut, csikót nevelni. Szeret) a szőlőt plántálgatni. De van is a Zalavölgyben szép szarvasmarha, a Muraközben szép csikó s Badacsonyon kivül is a megye legnagyobb részében szép szőlő. Pedig ezeken kívül hol a gyümölcstermelésre oly pompás előfeltételek vannak a fatenyésztést is kellene szeretni, s meg kell szerettetni. Kezdjük a préventiv eljárással. Ha megszűnik az ok, megszűnik az okozat. Szüntessük meg a nép iudolencziáját. Fogékonnyá keil tenni a nép lelkét, meg kall szerettetni a néppel a fát. Ez nincs a törvényben ez a szeretet. Mert ahol ostornyélnek levágják a legszebb sudárnövésü nemesítést, ott maga a szigoiu törvény nem használ. A hol úriember (tehát művelt, de mint látszik a művelt nem feltétlen finom lelkű) letépi, kitűzi, vagy hízelkedve, bókolva adja hölgyéuek a gyönyörű almafa virágot; használ é ott a törvény? Tudjuk, hogy Francziaországban mint a kis gyermeket, ugy dédelgetik a fát. Tudjuk, hogy Csehországban majd minden szobában élőfa van dísznek. Sót tudjuk, hogy egyes keleti »vad« népek imádják a fát. Ha szeretjük a fát, akkor szívesen is ültetjük és gondozzuk. Városi embernek mily kedves foglalkozás lenne, ha — bár kicsi — udvara tele volna fával. Ha ősszel, tavasszal fát ültetne, tisztogatna, udvarát csinositgatná, eleven sövényeket ültetgetne. Egészségre, kedély hangulatra »anyagiakra« jobb lenne ez, mint a kávéház füstös páratelt levegője, vagy az idegölő kártya. Városon csak ott látunk ss.ép udvart fákkal, virágokkal, rózsával, hol van olyan jómódú a tulajdonos, hogy mindezt kertészszel, munkással csináltathatja. Pedig mindenki elismeri, hogy egy szépen gondozott fával beültetett udvar milyen szép. Épen a középosztálynak kellene a fát szeretni és fát ültetni, mert az ülő életmódot folytató hivatalnoknak, zárt helyen dolgozó iparosnak szükséges a kedélyt nemesítő szabadban foglalkozás, mely még némiképen hasznos is! S igy »hasznos a kellemessel^ találkozik. Csupán a hasznot tekintve fontos a gyümölcstermelés a nagy és kis gazdának. Mennyi haszontalan terület hever használatlanull. Csak egy kicsi gondolkodás után is láthatjuk, hogy: ha a legjubb fekvésű s talajú földek eleget jövedelmeznek, ha gyümölcstermelésre vannak berendezve, mennyit veszítünk azáltal, ha a gazdaságunkban itt-ott elmaradozó területecskéket gyümölcsfával nem ültetjük be. Példa rá Tirol, példa rá Svájcz, hol egy talpalatnyi földet sem látunk parlagon. De mindezekhez »érzékt, lelki finomság kell. S akik bírnak ezea jó érzékkel, azok ne lankadjanak, ne fára Ijanak, hanem buzdítva tanítsanak, hogy végre legyünk egyszer mi is igazán ós minden tekintetben kulturállam! Békefi László. Dr. Boros György és az uj reformáczió. Most, hogy Tisza István a református egyháznak a modern eszmékkel való összeegyeztetéséről tartott nagyhatású beszédet, épen aktuális felemlíteni azt, hogy Dr. Boros György tanár, az unitárius theologia nagytudáhu, kiváló dékánja, Tiszát megelőzőleg hasonló jelszót adott ki az unitárius egyháznál a Sepsiszentgyörgyön megtartott unitárius lelkészkor közgyűlésén, Az uj reformácziót tárgyaló beszédből kivesszük a következő részt: »Most a társadalomban és az államok életében a soczialismus, az egyházakéban a mondernismus uralkodik. Egyik sem jutott teljes hata'om. hoz, de mindenütt érezhető nagy jelentösé.gnkA két kérdés sokkal mélyebben érdekli az egyházat, mint az államot, mert az állam könnyen mondhatja azt, hogy az egyházzal nem törődik (Amerikában), de az egyháznak számolni kell a szoczialismussal és a modernismussal is. Más szavakkal azt mondhatom, az egyháznak uj reformatióra van szüksége, s ezt a reformatiót magok a papok, lelkészek fogják megteremteni, mert ha nem, akkor elveszítik a csatájukat s nagyou hosszú ideig nem nyerik vissza helyzetüket. Mit értek én az uj reformátió alatt? Megmondom röviden. Értem azt, hogy vallási fogalmainkat, hitünket, egyházi gyakorlatainkat, szószéki és társadalmi munkánkat gyökeresen meg kell változtatnunk, mert mindazok a fogalmak, amelyeket az egyház és a? egyházak a vallás és az egyház körében tápláltak és támogattak, teljesen megváltoztak. El kell hinnünk nekünk lelkészeknek, hogy Istentől taDitott elméleteinkben igen sok olyan j elem van, amelyet a kereszténység az őskori j primitív népektől, mi keresztény elődeinktől, örököltünk és a melyek mostani gondolkozásunkkal nem egyeznek meg, tehát megváltoztatandók. Hogy csak egy párt említsek meg, a megváltás, üdvösség, örökélet, föltámadás szavak drága örökségeink, de ha jól szemügyre vesszük a mai emberi lélekben élő gondolatokat, s ha bonczolgatjuk szive érzelmeit, nagyon idegenkedik attól, hogy annyi ezer éve élt vagy nem élt őseink bűne miatt ót Isten még most is s ezután is j büntesse. Talán jogosan gondol arra is, hogy \ vájjon helyes-e Jézus Krisztusra hárítani az emberek bűnét, most midőn a megbocsátás a bűnösökkel szemben a legmesszibb kiterjesztetik, most midőn a bűnben talált gyermekek és ifjak érdekében védőegyesületeket álli unk és tartunk fönn, s arra törekszünk, hogy a bűn útjáról letéritsük őket és jó irányba indítsuk. A mai felfrgás tehát egészen megfordítja az eljárást nem mások, hanem önmaga érdemeivel akarja megváltani a bűnöst. Üdvösséget emleget a mai közbeszéd, de az nem túlvilági életre szóló Ígéret, vagy buzdítás hanem olyas valami, amit itt és most már érezni lehet. A lelki üdvösség alatt olyasmit értenek, ami benne van a napi élet érzelmeiben. Szabadíts meg valakit nyomorától, betegsége mialatti szenvedéseitől s üdvözítőnek és megváltónak fog nevezni. Érdekes, hogy egy uj felekezet Amerikában egyenesen arra dolgozik, hogy híveivel elhitesse a testi fájdalom nemlétezését, hogy mindenhez csak elég erős hivés és még erősebb suggestio kell s azonnal megsemmisül minden a mi testi, uralkodó lesz a szellemi, mert ez s csak is ez létezik valóban. Ezzel merő ellentétben állanak némely filosofiai irányzatok — positivismus, darvinismus, materialismus, realismus, — amelyek az anyagi világot tartják valónak s a socialismus árnyalatai, amelyek nem ismernek el sem vallási, sem nemzeti, sem születési, sem családi korlátot, hanem szeretnének eljutni az absolut cummunismushoz, ami kevés munkát és sok élvezetet jelent.« Utolsó boldogság. Irta: Ágh Ábú. Elsírtál szemem minden könnyet, Pillámon többé könny nem reszket. Álmodtál lelkem sok-sok álmot, A régi könnyed, régi álmod Nem találod. Kiapadt forrás szemem gödre, Elszállt az álom mindörökre, Gondolatszegény büszke agyam, Szántatlan ugar: virágtalan, Illattalan 1 Lesz é még könnyem, lesz é álmom Göröngyös utam amíg járom? Valaha vájjon szivem boldog — Gyötör a kétség, durva gondok — Lesz é boldog? Nem soká! Egyszer lesz még könnyem, Lelkem majd álmot lát a könnyben, Megjelen multam tündérálma, Szivem szép kincse! Utoljára! Boldogságra! Utolsó könnyem akkor csordul, Valóra álmom akkor fordul. Merengve gondol szivem rátok S tőletek: remény, könnyek, átok! Mit sem várok. Akkor! — Ha nyit a késő virág, Hívogat örök álomvilág. Hajam dór fogja: közéig a tél, Zizegve hull az akáczlevél: Sírról beszél. Felhívás! Magyarország valamennyi Tanítótestületéhez. Szívesen közöljük a következő felhívást. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tanítótestület folyó évi november 5-én megtartott gyűlésén Bozsik Bála egyesületi tag a következő előterjesztést tette : »Ha nyugdíj viszonyainkat a Magyarországon bármely hivatalban, vagy munkálatban alkalmazottakéval összehasonlítjuk, kitűnik, hogy azok valamennyiénél mostohábbak, és hogy a mai lehetetlenségig megdrágult életviszonyok között tűrhetetlenek. Avagy tűrhető-e tovább az, hogy a tanítónak — ki minden erejét, egészségét, az egész életét a mások gyermekei felnevelésének szenteli — elhalálozása után az árvái koldusbotra jussanak? Vagy, — hogv számtalan súlyos sérelem közül többet ne is említsek, — tűrhető e az, hogy azon hosszú becsületes munkában kifáradt öreg tanítók, kik még a tanítói fizetésrendezés megtörténte elölt nyugdíjaztattak, s igy nyugdijukat a régi nyomorúságos fizetés után húzván, az általános drágulás folytán öreg napjaikra meg legyenek fosztva a megélhetés legszükségesebb feltételeitől is? Nem! Itt sürgősen segíteni kell a bajon. És mi akadályozna meg bennünket abban, hogy megkíséreljük nyugdíj viszonyainkat elviselhetővé tenni most, midőn a saját garasainkból összehordott olyan nyugdíj alappal rendelkezünk, melyhez hasonló nincs egyetlen toglalkozisbeli alkalmazottaknak sem Magyarországon? Mert ime: Szolnokon a legutóbbi 10 év alatt 3 tanitó élvezett hosszabb-rövidebb ideig csekélyke nyugdijat. Ez volt a nyugdíj alap összes kifizetési kötelezettsége a szilnoki tanítókkal szemben. Befizetést ellenben állandóan 65—70-en tolj esitettünk. Épen nem túlzás tehát, ha hozzá vetöleges számítással azt mondjuk, hogy itt a kiadás a bevételnek 40—50 százaléka. És igy van ez átlag a régebbi multakra nézve is az egész országban. Már most, ha közép számítással éveijte csak 25.000 tanitó után számítjuk is a befizetéseket, azon több nemzedékre kiterjedő időn át, mióta az alap fennáll, ehhez hozzászámítjuk a tőkésített kamatokat, valamint a tankötelesek és iskola fenntartók által befizetett summákat: bizonyára elég millió lesz kasszánkban ahhoz, hogy igazán szégyenletes helyzetünket — meglévő tőkénk csorbítása nélkül — legalább tűrhetővé változtassuk. Javaslom tehát: mondja ki Egyesületünk, hogy kívánja, mikép az országos tanítói nyugdíj alapot kezelő bizottság rövid idő alatt számoljon be nyugdíj alapunk kezelési módozatairól s annak vagyoni állapotáról, hogy sürgősen kiderüljön, mily mértékben segíthetünk a saját erőnkből önmagunkon. Közölje ezt a kívánságát az Egyesület valamennyi magyarországi tanítóval, hogy biztosan remélt hozzájárulásuk által ennek a kívánságnak a megvalósuláshoz szükséges suly megadassék.« Van szerencsénk felhívni t. Czimedftt, hogy ezen elfogadott javaslatot sürgősen a vezetése alatt álló tantestület elé terjeszteni, s annak véleményéről bennünket — a további intézkedés megtehetése vegett — azonnal értesíteni szíveskedjék. Kelt Szolnokon, 1909 november 14. Hazafias tisztelettel: Udvardy Ferencz Tm. egyesületi jegyző. Polónyi Mátyás vm tantest, elnök. Hivatalos rovat. 9209. 909. Hirdetmény Az 1886. XXII. tcz. 33. § a értelmében közhírré teszem, hogy Zalaegerszeg r. t. város 1910. évi legtöbb adót fizető képviselőinek névjegyzékét, — az e czélból kiküldött bizottság, — f. hó 13-án délután 3 órakor a főjegyző hivatalos helyi-