Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-21 / 42. szám

X. év. Zalaegerszeg, 1909. október 21. 42, szám. SlGflietési ir : !?gy éne 4 korona. 3" él évra 2 koioaa. Nagyed évra 1 kor. Sgtfea szán 8 AH ér. Szerkeszti Z. Hor-vátli Lajos IvUtx-n TratAarsalg • ( Hirdetések dija megegyezés szériát. Nyüttér jora 1 kor Szerkesztőst éi kiadóvataí: Kossuth-atcza 43, LBNGTaLFBEBNC2 B O R B É! L "5T fJTÖEGT laptniaidonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Dolgozzunk a télen. Szomorú a tél képe. Az a szomorú kilátás van a télre, hogy a pauperizmus, a szegénység ijesztőbb mérveket fog ölteni. Tudjuk, hogy némely vidéken a buza gyengén adott. Az arató rész nem igen sokat juttatott a munkás ember kis kamarájába, eladóra alig jut belőle és ha mindjárt ősszel neki esünk a késznek, mig újra vidul a határ, bizony sok gondteljes nap virrad a magyar munkásra. Ebben a helyzetben még inkább meg kell gondolnunk, hogy a mezei munkásnak a téli keresetre való alkalmat meg kell okvetlen adnunk. Mivel adhatjuk ezt meg jobban, mint a gazdasági házi iparral. Körülbelül 100.000 már azoknak száma, kik Magyarországon háziiparral foglalkoznak, vagyis: nyiríaseprüt kötnek, gyékényt fonnak, talicskát, kaszakapa nyelet faragnak, szóval odahaza kis tudománnyal, de nagy igyekezettel és szorgalommal napról-napra az élelmiszert megszerzik. Hogy a mezőgazdasági háziipar nem atéle csipp-csepp dolog, kitűnik abból, hogy Dorozsmán a gyékényfonók szövetkezetében 300.000 korona volt a forgalom. Pedig még itthon csak a kezdet kezdetén vagyunk. Hiszen például Svájczban a kopár óriás hegyek országában, a hol nem terem bma egy szem se, a nép mégis igen jól él. Jólétét köszönheti a téli iparűzésnek. Az a sok uri gyerek, a ki karácsony tájt babát, lovat, kocsit és más eféle játékszert kap a fenyőgalyas karácsonyfa alatt, azt a svájczi háziiparosok eszkábálták össze. Néhol az órakerekeket csiszolják, másutt a művirágokat Kossuth csókja. Irta: Ágh Ábel. Zöldelő mezőben áll a sátortábor, Ott pihen a sereg! A büszke a bátor Damjanics vitézi! Szép csillag-szemével a hadak istene, Mintha dalt, altatót szellőnek intene, Fiait ugy nézi! Méltó a pihenés a kemény nap után! Hullott az ellenség villogó kard nyomán, Hova sújtott a kar! Vérben búcsúzott el a nap is az égről, A halálra hullott muszkák tetemétől, Igy győzött a magyar! Néma, mint temető, az alvó hadsereg Sötétség mindenütt 1 Amott kis fény dereng A legszebb sátorban! Mint az éber csillag: halvány fénye lobban; Halk beszéd hallatszik: az alvó sziv dobban. Ki az, ki ébren van? Kinek fénye lobban, kinek szive dobban. Szent hazaszeretet te tudod legjobban, Hogy Kossuth van ébren! Hős vezérkarával aggódó gond rágj,->, Nemzete jövőjét szomorúnak látja, Bus látnók szemével! Egyre győz a magyar — bár kevés az ember — Osztrák-orosz-sereg, mint tajtékzó tenger, Tör ellene zordul! készítik, vagy a képkereteket vésik, ott mindenütt vastag füst csavarodik föl a házak kéményén és bizony a tűzhelyen tyukleves fő, pedig Nagy Frigyes a hires porosz király nem kivánt egyebet népeinek jólétére, minthogy minden alattvalójának legalább vasárnap tyúk főjjön a fazekában. A népjólétnek ezt a fokát elérték a háziiparral. Mert hiszen ennek nagyon is sok előnye van. Egyik előnye az, hogy nem kell hozzá tőke, ellehet kezdeni pénz nélkül. A másik, hogy a földmivelésügyi minisztérium küld akármely faluba tanítómestert, a hol a munkásság sorakozik, hogy ő télen valamely háziipart akar elsajátitaui. A harmadik nagy előnye pedig az, hogy majdnem minden vidéken a természet jóformán ingyen nyújtja a háziiparnak való nyers anyagot. Okos ember természetesen a háziiparnak azt a fajtáját választja, a melynek nyers anyaga a keze ügyében van. A hol erdő van, ott a fafaragás háziiparának kell természetszerűleg elterjednie. Vizöntötte területeken a nád, gyékény, sásfonás ipara fog virágzani. A hol szalmát kaphatunk vagy kukoricza csuhét, ott ezeket fogjuk feldolgozni. A fő az, hogy a mit dolgozunk, azért pénzt ne adjunk. Most, mikor Magyarországon a gyümölcs és szőlő termelés olyan dicsérendő lendületnek örvend, most persze, hogy legjobb lesz gyümölcs és szőlő szállító kosarakat kötni. És itt a falu érdemes bírájához, elöljáróságához szólunk. A földmivelésügyi minisztérium a községnek ingyen ad annyi nemes fűzfa dugványt, a mennyit a község akar. Azonfelül mindenhol megmunkálására holdanként 100 korona segítséget Í3 ad a földmivelésügyi Bárátja, testvére: horvát, oláh, a tót — — Nagy Isten! haragod sújtsa a lázitót! — Mind ellene fordul! Igv kesergett, vérzett az érző honkebel, Bús beteg szivére gyógyitó irt nem lel, Bármerre tekintsen! össeb is újra ég: rut belviszály éled! Hol vagy égi király? Csügged a te néped! Már reménye sincsen! Megzörren a sátor! Vérző honvéd lép be, Aléltan, mély sebbel vezérek elébe, Az arcza lángrózsás! Egyszerű a szava, gyenge eröfogytán; »Je!entem alísan egy gaz kémet fogtam, Künn őrzi egy pajtás!« »Ott fogtam a flótást, ott az őrtűz mellett Mint egy sunyi farkas kullogott, várt, lesett Kicsike bokorban. Nagy marék pénzt adott: csak eresszem által! Zsebei dagadtak sok fránya Írástól! Mind átadom! Itt van!« Aléltan lerogyott egy álló helyében! Lelkesedés gyújtja villámszikraképen A vezérek lelkét! nUraim! — Kossuth szól, könnyes szeme [ragyog — Nem vész el a magyar! Életét a gazok Nem zúzzák szerteszét!® »Hisz egy-egy óriás llai ereje! Poklok ördöge sem mer szállni ellene! örökké élsz hazám! miniszter. Azért adja ezt, hogy termeltetvén a faluban valamely eddig, értéktelen sovány földön a nemes fűzvesszőt, a nép ráadhassa magát a fűzfa vessző fonására, szőlő és gyümölcs szállító, nemkülönben baromfi szállító kosarak készítésére, a melyekből elég furcsa, hogy Galicziából millió darabokra valót hozunk minden esztendőben Magyarországba. Pedig készíthetné ezt a nép, csak akarat kell hozzá. — Csak akarat. k.— t.— Mi az élet? Egy nagy titok, melyet mi halandó emberek, sohase fogunk teljesen megfejthetni. — Születéshalál! Mi a születés, a halál'' Nem más, mint átbatolhatlan titok; s sohase fog ember ezeknek valódi lényegébe behatolni, a mig él. Elfogadjuk mint természetes dolgokat, mert minden nap történnek; de azt éppen nem tudjuk felőlük, hogyan jönnek létre, vagy hogyan lennének elkerülhetők. Azt az időközt, a mely a két határ közé, t. i. a születés és haldl közé esik, nevezzük életnek, s a helyet, a hol ezt az időközt, az életet töltjük, azt — ugy közönségesen — világnak módjuk. Ha számithatok a kedves olvasónőim kis türelmére, akkor beszélgetünk egyet-mást erről a világról s az — életről. * * * Csalódnék azonban, a ki azt hinné, hogy az élet ciak — tréfa; nem játék az, sem pedig élvezet. A? élet nehéz munka! Lemondás, folytonos lemondás: ez titka, értelme, ez rejtélye. Azért gondolnunk kell mindig csak a kötelességek teljesítésére, nem pedig kedvencz eszméink, eszményeink, óhajaink s vágyaink teljesülésére, elérésére. Mert az élet oly fáradságos gyaloglás, a mely közben találkozunk sziklákkal, hegyekkel, folyókkal, hideggel, torrósággal, viharral, ellenséJer közelebb fiam! Beményt hozó csillag! Tábornok ur van-e még hadnagyi csillag? Adja ide hozzám!« »Mit? Nem fogadod el! Ejnye fiam! No lám! A hadnagyi rangot csak nem kevesled tán? Tetted bár roppant nagy!« Megkövetem ássan! Cseppet sem keveslem! De már inkább vagyok csak első közember, Mint tán gyenge hadnagy! »Jer keblemre fiam! Tartsd ide homlokod: Nagy lelked oltára 1 Hadd nyomok rá csókot. Jutalmul fogadd ezt!® Majd könnyes szemével feltekint az Égre! Most ébred a hajnal biborlánggal égve! Kossuth imába kezd : »Nagy Isten! kormányzol sok népet, nemzetet, Óvjad hű magyarod! Hozzád száll esedez Szent kérő fohásza! Hisz oly sokszor dúlta hónát sok ellenhad Ten karod adott irt, hogy eddig fenmaradt Sok sebe-bajára!« »Adj keblébe szivet, mely a honért dobban, Adj agyába lelket, mely a honért lobban Lángoló szent tűzben! Adj sok ily hős fiat áldó Atya néki! Hadd lássa a világ, hogy joga van élni! Hogy vele vagy Isten!®