Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-23 / 38. szám

2 \í AGYAR PAIZS \ 1909. szeptember 23. Székely százados urnák! Helybeu. Kolozsvárt, május 23. b. 1849. E rendelet vitele után ön rögtön jelenjen meg a teljhatalmú biztos urnái, kitől megbízást kapand a Fejérvár alatti táborba pénzt szállítani A kellő fedezetet én rendelem ön mellé. Kemény ezredes. íme ilyen szolgálatokat tett hivalkodás és kérkedés nélkül nemzetének ez az erős lelkű, edzett testű székely hazafi. Midőn az ereklye-muzeum 1904-ben a Széli Kálmán rendelete értelmében e férfiú érdemeire a muzeum felhívta a miniszterelnök figyelmét, az osztály vezetői csak elsárgult aktákat láttak, de a szolgálat értékét megállapítani nem tudták. Más idők, más emberek . . . Kuszkó István. Séta — jobbra. Irta: Tivolt János. A mult héten egy hir döbbentette meg a város adózó polgáraicak nagy részét, az a hir, hogy a képviselőtestület elhatározta az uj laktanya megépítését. Az egyik helyi lap is, mint kész tényt, emiitette a dolgot, a mi szerencsére nem felel meg teljesen a valóságnak, mert a határozat bizonyos kikötésekkel, bizonyos feltételekkel hozatott meg. Nagy dolog! kényes kérdés a kaszárnya építésének kérdése. Ép azért huztuk halasztottuk az utolsó szót, mert igazán nem tudja az ember, hogy mire határozza el magát, mivel nyugtasm meg lelkiismeretét, mivel kerülje el azt, hogy a kisö utókor belőlünk ellenzőkből is, rövid vágott dohányu filiszterokat csináljon, a kik eljátszottuk a katonaságot, mint azok a bizonyos egerszegi csizmadiák a déli vasutat; csupán abbeli aggodalomból, hogy igy olcsóbb marad a csirke ára! Én az életben már három olyan városban laktam, a hol a mai, szélesldtkörü generáczió jókat huz, sokat gúnyolódik, azokoa a csirke árát féltő elődökön! A legtöbb ilyen gúnyolódó nem tud ugyan semmit, nem veszi magának a fáradtságot, hogy utána járjon a dolgok mibenlétének, hanem szajkó módjára ő is rug egyet a sirban porladó bürgereken, mert hiszen olyan kényelmes, olyan olcsó dolog az, viccelődni a régi jóhiszemű, józan és becsületes csizmadiákon. Még igazán széles látkoiu, komoly egyénektől is hallottam azt a mesét, hogy a déli vasút azért megy a henyei hegyléncz keleti oldalán, mert az egerszegi bürgerek féltek a cziviiizácziótól és a csirkék árának emelkedésétől. Én azonban szngény apámtól, nemkülönben több öreg polgártól u^y hallottam a dolgot, hogy egy dúsgazdag, hatalmas főúrnak állott érdekeben, hogy a déli vasút ott legyen a hol van! Mit tudtak azok a szeg- ny, elhagyatott föl nem világosított polgárok tenni, egy olyan hatalmas emberrel szemben, akinek a szava szentírás volt a méghatalmasabbak előtt is! Mit tudtak tenni főkép az akkori időben és viszonyok közitt? Hiszen még most is tudok egy vasmegyei várost, a hol háromnegyed óra járásnyira van a vasút állomás, mer közte és a város közt, egy grófi belsőség van! Tehát ne gúnyolódjunk uraim, hanem beszéljünk a kaszárnya építéséről. Miután a városnak egyezer adófizető polgára van, a képviselőtestület pedig csak 64 tagból áll, tehát azt hiszem nem lesz fölösleges dolog ha a kivül álló polgártársaimat is megismertetem a helyzetmiben létéről. Arról van szó, hogy a jelenlegi laktanya, amely, ha nem is palota, de embernek, lónak egeszséges terület, sehogysem kell katonáéknak. Nem kell sem igy, sem ugy, sem renoválva, sem átalakítva, sem kibővítve! Ugy mondják, hogy járt itt annak idején, egy humánus, okos altábornagy, a ki holmi szükséges átalakításokról kezdett beszélni akkori polgármesterünkkel, de a mi gavallér polgármesterünk avval vágta el a dolgot, hogy: D építünk mi úgyis szép uj kaszárnyát /« a mire az exellenczíás ur állítólag azt felelte : »Na ... na ... épített már Ön uj kaszárnyát? Tudja mi az?« Elég az hjzzá, ma más szelek fújnak a honvédelmi minisztériumban és a kerületi parancsnokságnál, mert, — mint mondom, — a jelenlegi kaszárnyának semmiféle formájáról hallani sem akarnak! Háthiszen kérem, mi is szeretjük annyira a mi délczeg huszárainkat, hogy szivesebben látnók őket szép, pavillonszerü palotákban, azonban, hogy egy német példaszót magyarizáljak: »A hol pénz nincs, ott a császár is hiába kopogtat!« Forgatjuk a dolgot igy, ugy ; meghányjuk vetjük és mindig csak arra lyukadunk ki, hogy erre a mulatságra sokat rá kéne fizetnünk 1 Háthiszen igaz, minden mulatság pénzbe kerül, de itt meg az a bökkenő, hogy szegények vagyunk mint a templom egere! Nincs miből, rá fizetni! Az 500 iparos polgárnak aligvan betevő falatja, a munkás máról holnapra él, a kereskedő és kiskereskedő ugyan még napjában egyszer jóllakhatik, de azért mégis küzdés, reggeltől estig tartó fáradtság az élete! Vagyongyűjtésről alig lehet szólni! És ennek a kizsarolt 900—1000 embernek kell az összes közterheket viselni! Nem vagyok ellensége a tisztviselő karnak, Isten látja lelkemet, meggyőződésem, hogy azok felének az élete is tengődés! De nekik legalább van — ha kis karéjba is, — da biztos kenyerük, van nekik s családtagjaiknak biztosított jövőjük! Van egyéb, számtalan kedvezményük! De sőt tovább megyek, van sok a ki alig dolgozik egy évnek kétszáz napián napi két-három órát! Persze, hogy mégis törülgeti verejtékes homlokát, ennek sem mindig a munka az oka, hanem inkább a könyelmü, nagylábon élés, a paloták utáni vágy! Az a megfoghatatlan hóbort, hogy a kinek 70Ó—800 korona lakbér illetménye van, az okvetlen hét-nyolcz száz forintos lakásban akar lakni! Milyen másképen festene a helyzet, ha például a tisztviselők is hozzájárulnának a községi terhek viseléséhez! Hisz ők is élvezik a városnak minden előnyét! Élvezik a járdát, világítást, közbiztonsági, közegészségi és kulturális intézméuyek áldását, a vidéket, a sétányokat, de még a vágóhíd alatti Zala fürdőt is. Mármost milyen könyen tudnánk mi kaszárnyát is építeni, ha a Zalaegerszegen székelő s. évi három négyszázezer korona törzsfizetést élvező tisztviselők csak a fizetésük után eső egy-két százalék községi pótadót fizetnének! Kérem az én t. tisztveselő polgártársaimat, ne vessenek rám követ, a községi pótadó kényszer kérdését nem épen én találtam föl! Volt erről már úgynevezett ankét is, azonban morfiumot adtak be neki, hogy még néhány évtizedig el szenderegjen! Ez magyar speciálitás . . . Node térjünk vissza ismét a kaszárnya ügyhöz. A kaszárnya építése egy budapesti ur számítása szerint ' 900.000 K Egy fedett lovarda 150.000 » Árfolyam csökkenés 54.000 » Időközi kamatok 30.000 » Előre nem látható kiadás 12.000 » Vagyis, összesen: 1,146.000 K Mond : Egymillió egy száznegyvenhat ezer korona. Erre fel kellene venni egymillió kétszázezer korona kölcsönt, a miből azonban az imént említett árfolyam csökkenés folytán csak 1,146.000 koronát kapnánk kézhez! Mert tetszik tudni, az pénzű jyi furfang, hogy száz korona helyett csak kilenczvenöt korona ötven fillért adnak! Mármost a fenti egymillió kétszázezer korona kölcsönnek 5

3

5/iooo-lékos ötven évig tartó, évi kamatos törlesztése hntvannégyezerkétszáz korona ; a fentartási összeg hatezer korona, vagyis az évi teher: hetvenezerkétszáz korona. Erre, igen optimistikus számítás szerint, csak hatvankétezer korona fedezet van, s a hiányzó nyolczezerkettőszáz korona ugy nyerne fedezetet ha a honvédelmi minister, városunk díszpolgára, magasabb lakbérosztályba sorozná Egerszeget és ha a vármegye felemelné az évi katonai hozzájárulást négyezerkétszáz koronával I Ez a két utóbbi »Aa« az, a mitől az augusztus 25 iki közgyűlés függővé tette az uj laktanya építését! Föltéve, hogy a magasabb lakbérosztályba való sorozás bekövetkeznék; föltéve, hogy a vármegyének, egerszegi érdekek iránt való megfoghatatlan hidegsége felmelegszik, akkor a fenti szükséges fedezet, — ugy látszólag, — fedezve lenne! A ki azonban valaha csak egy hidast épített, az tudja, hogy az az előirányzott husz forint helyett, harmincz'sa került .és százat teszek egy ellen, hogy ennél a milliós építkezésnél felmerül legalább is száz, százötvenezer korona költség többlet, s kérdem, honnét veszik erre a fedezetet ? Hisz magának Táásá urnák, a műszaki ellenőrnek, kijár, közel harminczezer korona! A külső szenyviz csatornát egyszer fentnevezett ur, a fülem hallatára 26—30 ezer koronára taxálta! Hol az a számtalan, előre nem látott, vagy látott, de nagy bölcsen elhallgatott pótlás ? Mert kérem, nem a tanácsban de vannak ám olyanok is a kiknek érdeke a laktanya építés 1 Tóásó urat nem akarom megvádolni, de neki p. o. érdeke, hogy építsünk. Hisz ö már évek óta fárad, dolgozik, utaz, közben jár, eddig teljesen ingyen. Sőt még a városban is vannak, a kik roszszalják az én és vagy harmincz felebbező társam. eljárását, mert az a nézetük, hogy had épüljön a kaszárnya, had forogjon egy kis pénz! Én vagyok az utolsó, a ki iparos, vagy téglagyáros polgártársaimtól rosz néven venném, hogy ők dolgozni, fáradni és valamit keresni akarnak, azonban uézzék meg ók az érem másik oldalát is s látni fogják, hogy pillanatnyi, azaz hónapestig tartó verejtékes muukájukkal megkereshetnek ugyan (mert a vállalkozók igen csekély hasznot engednek !) néhány száz koronát, azonban még az unokáink is azt fognák siratni! És hát bocsánat, mennyi az olyan iparosok, kereskedők, földmivesek száma, a kikhez egy fillér sem jut el a millió koronából! Az ilyen nagy kérdésnél fölül kell emelkedni az esetleg előtörekvő önzés fölé! Mert hiszen mi nem akarjuk elveszíteni a helyőrséget, mi szívesen építünk laktanyát, mi boldogok leszünk, ha iparostársaiak munkát s kenyeret nyernek! De ne igy, ne ilyen nagy áron! Ne, esetleg ujabbi 30—50 százalék pótadó emelkedése árain! A mikor látják nagy lelki küzdelmünket, látják nagy szegénységünket, látják, hogy mennyire azon vagyunk mindnyájan, hogy igenis legyen kaszárnyánk, ka'onaságunk, akkor miért nem nyújtja segitő kezét az állam, a megye! Miért nem követnek el hatalmasaink megyebeli követeink mindent, de mindent, hogy a megye székhelyét fejlesszék s hogy avval áldozzanak, ha másnak nem Deák Pereocz emlékének mint a ki szerette Egerszeget! Nem "elég egy-egy kérelemre ráírni, hogy : Dpártolom;« hanem fel kell utazni és nem sza bad addig békében hagyni azt a minisztert, mig meg nem győztük nyomoruságunkról, mig igéretét nem vettük atyai gondoskodásának! Az államnak milliói hevernek kamatozatlanul a kedvencz pénzintézetek vasszekrény 'Áben, adjon az állam nekünk csak egy-két százezer korona kamatnélküli kölcsönt és mi áldani fogjuk őket s minden közbenjárót! Vagy építsen a vármegye, mi szívesen adunk, rongyos gúnyánk daczára ingyen telket. Oit van Szombathely, Kaposvár illetve, Vas- és Somogy vármegyék, ott vannak megyei kaszárnyák! Hisz a befektetett összeg nem elveszett pénz! Mi szívesen fektetnénk be, de nincs, mitl Igy áll a kaszárnya ügye, tisztelt polgártársaim; baj ha elviszik a katonaságot! Baj ha itt hagyják! Nem is szólva arról a mostoha helyzetről, hogy a régi laktanya kiürítése uy is, ugy is, évi huszonöt harmincz ezer Korona bevétel csökkenést jelent. Szánjanak meg bennünket, a kiíi segíthetnek rajtunk! Éretlen kritikával nem, csak pénzzel közteherviseléssel lehet a bajon segíteni. Várossy Vendel művészete. Királyi bot az iskola szolgától. Juhásznak a fia. Ó maga is őrzött juhokat. Fun-faragott, mint többi társai. De tovább ment. Megtanulta a betű vetést, a szálkás irást, sőt olvasni is tud. Most 500 korona évi fizetéssel a tapolczai állami polgári fiu iskolánál iskola szolga. Előbb, 16 évig ezred trombitás őrmester volt. A fúrást-faragást ott sem tagadta meg. Nem volt tiszt az ezredében, aki valami faragott tárgyat nála ne rendelt volna. Az ezredében a tisztek az ó általa faragott gyufatartót használták. A tisztek szobáibau levő képek az általa készített keretbe föglaivák. Disz botot a tisztek nála rendeltek. Szivartartót és gyümölcs vázát, ha' szépet akartak az ezredének tisztjei beszerezni, Várossy Vendel ezredtrombitás őrmesternél rendelték meg azt. A komisz életet nem tartotta kényér keresetnek, otthagyta azt; a komisz mondurt levetvén, Czivil lett. Nem volt mihez forduljon. Elővette a bicskáját. Faragott: tükör rámát, képkeretet. Eladta, abból élt ö és neje egyebek hiányáhan. Senki sem akadt, aki művészetét felfedvén, őt — kiben egy művész lélek lakik, — méltánylásra érdemesített