Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-19 / 33. szám

X. év, ZatiggePMiefl, 8903. augusztus 19. 3Sj szám, S3öfl*et

5si ár : Sgy érre 4 korona, fél évra 2 korosa. Negjeá é?r« 1 kor. .ágya* szása 8 fillér. Seer^eszti Z. IE3Ioz?-^rá-bIhL Lajos Mn -n VatAranlr Hifdet/sík dija megegyezés szériát Nyiltiír iora 1 kar Szerkesztőst ét kiadóvatif: Kossuth-atcja 43 ( LENGYEL F3BENOZ ! \ BORBÉLY GTÖBGT laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A bambusznád és a magyar bot Szegény Yerga Tónyi, vagyis igazi nevén: Varga Antal, egymaga bizonyság lehet arra, hogy a fa-laragásnak iparművészeti elemei megvannak a zalai emberben. Néhai Varga Antal a szegények házában élt, ott is halt meg. Vékony magas ember volt,, de mindenek fölött rongyos és éhes. Volt neki egy — nem is kés, nem is kaczor, nem is bicsok, talán még nem is vaskó, csupán egy pléh-darabja volt, az is nyeietlenül. Neki ült evvel a pléhdarabba! egy mosdatlan hasáb fának, kampós botot faragott belőle, rávésett egy hossza kigyót sziszegő nyelvével; ez az első elmaradhatatlan kellék; aztán mogyorófát, az ágra mókust, a tövébe rókát képezett, tölgyfát tele makkal, alája disznócsordát alkotott tarisznyás pásztorral, aki nagyokat-nagyokat csattint a karikás ostorral, szinte lehetett hallani a maiacz visitást, amint rá-rácsapott egyikre másikra térintgeíés közben. Nem volt ennél különbül kiképezve a Homérosz féle Achilles pajzsa sem. El is adta Varga Tónyi a botot, melyet hetekig faragott, még három-négy koronáért is. Sőt Czinder uraság öt koronát adott egyért. Ellenben némelyiket oda adta Varga Tónyi egy porczió pálinkáért is. A fődolog itt az, hogy Varga Antalban is meg volt a fafaragásnak iparművészeti eleme. De meg van rajta kivül még igen sok zalai és somogyi emberben s gyermekben is őseredeti plaszticzitással. Meg van ugy, amint az országnak talán egy részében sem. Ostornyélre, kapanyélre, sétabotra, pásztorbotra, pipaszárra, sótartóra, gyufatartóra, késnyelekre káprázatos czifraságokat rajzolnak és faragnak az állatvilágból és növényvilágból. Pecsétnyomókat készitnek s azokra megfordított betűket vésnek. Nyolcz-kilencz éves gyermekek csupa fából kisméretű, de teljes felszerelésű gőzmozdonyokat faragnak ki és állítanak össze. Ilyenekről számtalan ujságczikkben tettem is már följegyzéseket. Itt-ott azt is megemlítettem már, hogy rendszerbe kellene szedni ezeket a tehetségeket és tovább fejleszteni. Édes istenem, hát hiszen a hol agyag van, ott a természet rendje szerint kifejlődik az agyagipar; lesznek ott fazekasok, kályhások stb. A hol sok békasó van, ott üveggyárat alapítanak. A hol mészkőhegyek vannak, ott meszet égetnek s krétát csinálnak. Ahol káka és nád terem, ott gyékényt fonnak az emberek s igy tovább. — Zalában és Somogyban is van fa elég, annyi legalább van, hogy pipára és sétapálczára telik. De ez semmi. Van ember is rá, aki teljes jó kedvvel és tudással meg is csinálja azokat a portékákat. Mondom, iskolába kellene terelni ezeket a tehetségeket, rendszeresíteni és fejleszteni kellene. Az ipari és kereskedelmi miniszter urnák a hatáskörébe tartozik. Ez időkben sokat beszelünk az iparról, annak fejlődéséről s a közgazdasag gyarapodásáról és soványságáról. Belevág ez a história ezekbe a témákba s ennek az időnek a kérdésébe. De iparművészeti voltánál fogva belevág minden idők kérdésébe, mert az őseredeti magyar ízlést, magyar stílust, az ősi magyar népnek lelki világát fentartani és ápolni minden időknek parancsoló követelménye — a mi saját itthonunkban. Gyötrő gondolatok ostromolhatnak bennünket, ha kimegyünk pl. a fiumei rakodó partra s lát uk, hogy a matrózok hozzák az indiai, kinai s japán partokon czifrázott bambusznádat, sétapálczát, pipaszárat s többeffélét, melyek semmivel sem különbek 8 zalai czifrázott és festett magyar 1 otnál. Hozzák a czifrázott japáni bambusznádat, szétosztják, árusítják, hogy ne csak Ausztriába, de még Kínába is vándoroljon ki a magyar pénz ennek a vér szegény magyar életnek a kevés vére. Gyötrő gondolatok téphetnek bennünket: mért nem viszen az a matróz inkább magyar czifrázott pálczát meg ostornyelet szanaszét a világba? Miért? Mert nincsen itt sem elég. Mert a somogyi kanász csak maga számára készit czifra ostornyelet, botot. De -segítségére kellene menni, módját kellene keresni ainnak, hogy a nép fia könyebb szerrel, gyorsabban is többet készítsen. Avagy talán a mi fánk nem olyan értékes? Mesebeszéd. Igaz, hogy bambusznádunk nincs. De van a hígvelejű fűzfától s a gúzs-nyírfától elkezdve az aczélkeménységü fáig minden fajtából bőségiben. Azért kellene az ipari miniszter urat és Szterényi államtitkár urat megkérni, állítanának föl Zalában egy fa-faragó iskolát, hogy az eddig isten csudájaként ki nem pusztult fa-faragó iparművészeti tehetséget, mintegy nyakon csípve, tovább fejlesszük őseredeti stílusában. Az az értelme ennek az utolsó mondatnak, hogy abba a leendő iskolába ne német schulmeistereket tennenk mintákkal ellátva, hanem egy olyan szervező és tervező embert, aki, ha nem tud is rajzolni, festeni, vagy faragni, de a ki össze tudja válogatni az erre tehetséges családoknak tehetséges gyermekeit mind a két megyéből, s aki ki tudja találni a lehetőségét, a könyebb, gyorsabb munkának, s a ki nem kergeti, hanem vonzza az ifjút a munkára és a ki nem drezdai mintákat akar faragtatni a somogyi gyermekkel, hanem kilesi a magyar gyermekben a néplelket egyengeti útját ennek a kitörő áradatnak. Malonyaynak a Magyar nép művészete czimü könyve is megköszönné az ilyen munkát. Egyebünk ugy sem igen sok van. Bot még csak kerül erdeinkből. Csináljunk magyar botokat. Nem hiszem, hogy hazánkból ki ne verhetnők a bambusznádat a magyar bottal. Borbély György. Szeut István király. Nemzeti ünnep. Zalaegerszeg, 1909 aug, 18. Üdvözlégy augusztus 20.-a. Légy áldott szent királyunk napja üunepi fennségedben! Ragyogjon fényesebben a nap, tüzelje a forró honfiúi lelkesedést, hogy szerte ez országban lelkesen lobogjon a kifogyhatatlan magyar hazaszeretet szent tüze. Ünnepi pompában ragyogjon Magyarország, mert nemzeti ünnepet ül e nép. Zúgjanak a harangok, zendüljön fel templomban a tüzes hazaszeretettől izzó szent beszéd. Hirdessék a papok a törhetetlen magyar honszerelmet, hirdessék a magyar államiságot, hogy a nép szent lelkesedésének tüzében mellét verve kiáltsa; »Hálát adok Teremtő, hogy magyarnak születtem !« * Ssh' sem volt pogány a magyar! Természetimádó volt, de nem bálványokat imádott! A napot, holdat természeti jelenséget tisztelte. A jó szellemet imádta. Papjai az akkori kornak legkiválóbb férfiai valának. Tudósok, orvosok, hadvezérek voltak. Árnyas ligetekben tiszta, hófehér lovat áldoztak a jó szellem tiszteletére. Ez véres áldozat volt, valamint az Ur Jézus is véres áldozatot ^.ciTxxLlk: 11 - 14:0 ±ox±ii Egy modern, legújabb divatú — teljes matt hálószobát — mely áll: 2 db (két méter magas) fiókos szekrény, 2 db ágy, 2 db éjjeli -(márvány lappal), 1 db mosdó (márvány lappal ts tükörrel). — Azonkivül nagy raktárt tartunk legdivatosabb és legizlésesebben kiállított fiáié-, ebédlő* és &£ali3nggaa*mturákfál kezdve a ^egesgysserublaly. Ugyancsak elvállaljuk madracok, e»tto» mánck és különféle szcm^ec§-divámok készítését és javítását a legizlésesebb és legtartósabb kivitelben. kárpitos- és bnícrraMrs Nagykanizsa, Cseagery-G 3. (Nagykauiüai takarébpénitárípölet) 42—52 Nagj választék gyer1 és vaságyakban.