Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-15 / 28. szám

2 M A G Y A R P A í Z S 1909. julius 15 intézet Értesítőjét Klinda Kálmán igazgató szerkesztette. A könyvben érdekes és értékes czikket ir Dr. Csurgó Jenő a siketnémaság betegségéről. 10 tanerő működött, 56 növendék tanitá-ára. Az 56 gyermek közül 1 ismeretlen helyről való, 1 fejérmegyei, 1 vasmegyei, 2 verőczemegyei, 5 Tolna-, 8 Zala-, 13 Baranya-, 25 Somogymegyéb51 való. 16 leány, 40 fiúgyermek. A mi ereklyénk. — Néhány szó az alsólendvai Hadik múmiáról. — A ^Magyar Paizs« egyik számában a közelmúltban megint felvetették az alsólendvai Hadikmumia ügyét. Én, mint az »Alsólendvai Hiradó« egyik szerény munkása, kötelességemnek tartom, hogy erre nézve egy kicsit az itteni viszonyokat ismertessem. Korántsem azért teszem ezt, mintha nekem és társaimnak talán Pilátuskénti kézmosásra volna szűkségünk, oh nem, mert a lelkiismeretünk áll mellettünk tanuként, hogy mint az »Alsólendvai Híradóé munkásai, tehetségünkhöz mérten, ugy tollal, mint szóval mindent elkövettünk, hogy a Hadik-mumiának méltóbb kegyeletet, tisztesebb j nyughelyet szerezzünk. De sajnos, mi majdnem valamennyien apró, jelentéktelen emberek vagyunk, kik az sAlsólendvai Hiradó"-ba dolgozunk. A többi emberek között kigúnyolt, észre sem igen vett, apró porszemek . . . Azok pedig, akik valóban segíthet- j nének ezen a bajon és nem kerülne nekik másba, \ mint néhány szóba és néhány fiiléibe, a Hadik- í múmia szomorú, elhanyagol', állapotát nem veszik l észre, vagy egyáltalában nem akarják észrevenni, , a mi figyelmeztető hangúkat pedig méltóságukon • alulinak tartják meghallani. Ők jobbára és talán j mind annyian át vannak hatva a reális érzelmek- \ tői, hogy minden ideális felfogást mellőz, nélkülöz j a lelkük Csak a jelennek és a jövőnek élnek, j Nem törődnek ók a múlttal, a multaknak ma ls | létező tanúival. A vadvirágos sírokkal, amelyek í félredült kereszttel, vagy teljesen jeltelenül álla- | nak a hajdani csatasikokon. Nem értik, vagy egy- jj szerűen nem akarják megérteni, hogy mit jelent 5 azokou a piros virá- . . . Nekik elég az, hogy < létezik ez a föld, amely megtermi a mindennapi '• kenyerüket, amel bi,-.tosit|a nekik a pénzt, az | uras életmódot. Mit törődnek ók azokkal, akik J ennek a földnek minden rögét vérrel szentel- 'í ték be?! ' \ Az ilyen egyének ha elvetődnek valamely vár- i romhoz, csak nézik a romokat, mint az a bizonyos állat az uj kaput . . . Nem értik ők meg, | hogy mit dalol ott a madár, hogy miről susog j ott a szellő ... no meg törődnek is ők azzal?! { Ők csak a pénzzel, az ő Istenükkel törődnek. Adják, még pedig igen előkelően adják a fátumba vetett hitet: Eljött az ideje, hogy ez, vagy amaz elpusztuljon, hadd pusztuljon, ha mai napság hasznát nem lehet venni. De ha valamelyik várrom bástyái között karácsony éjjelén tüz ütné fel magát, kik lennének az elsők, mint »Ök«, akik ásatnának, az elrejteni vélt pénz ulán ... Ha reá akadnának, annak már megvolna a maga haszna, de igy, minek? . . . na ja! . . . Ez a mi Hadik múmiánk is fölösleges portéka nekik. Mire való az? . . . Semmire. Ha az az »Emberbör« olykor-olykor egy kicsit feltámadna és elvezetné őket az egyes helyekre' ahova az é életének idejében pénzt, vagy más értékes tárgyakat rejtettek, oh akkor volna becsülete, talán még díszmagyart is csináltatnának neki ... De igy, mikor naphosszat nem csinál mást, mint alszik és a saját bőrével az egereket táplálja, azért csak nem érdemel meg valami tisztesebb ruhát?! Hogy valamikor a vérét, a vagyonát és életét áldozta fel a haza javára, az meg már régen volt ... a voltra egyáltalán nem ád a zsidó... Minek irjam le, hisz úgyis tudhatja, aki tudni akarja, hogy milyen elhanyagolt állapotban van az a mi Hadik-múmiánk. Szinte reszket a kezemben a toll, ha csak reá gondolok. A Hadik-múmiát ugy Alsólendva város, valamint a plébánia is a sajátjának tartja. Mindegyik harczo! azért, hogy a magáénak mondhassa, de azért egyik sem gondoskodik róla . . . Szeretnők tudni, hogy tulajdonképen kinek a kirtokában van! Ha a városéban vau, akkor azt szeretnők tudni, hogy mi jogon nem engedték meg egykor gróf Hadik Gusztávnak, a mi Ereklyénk egyik leszármazottjának azt, hogy a múmiát a saját költségén üvegkoporsóba tétesse?! És miért nem engedték meg szintén a papok, a közelmúltban egy Alsólendván mindenki által tisztelt, jó, nemesszivünek ismert alsólendvai úriasszony által a Hadik-mumiát felöltöztetni, aki ugyanis azt a feleletet kapta, hogy püspöki engedély nélkül nem lehet. (Az egereknek azonban a méltóságos püspök ur engedélye nélkül ís meg lehet enni . . .) Ez sem rossz! . . . Ha pedig a plébánia jogos birtokában van, akkor megint azon csodálkozom, hogy a papok, akikről minden embernek szinte kötelessége, hitbeli kötelessége feltenni a legnemesebb, legideálisabb érzések bírását, ilyen vak szemekkel nézik annak az egykori hősnek a pusztulását, aki hajdanában a keresztény vallás érdekében is küzdött a török ellen . . . Vagy talán ők sem adnak a múltra, a voltra ? Mai napság a vallás sem más talán, mint üzlet?! Különben a plébániára nézve kár is emiiteni ezeket, hogy miért, arról meggyőződhetik bárki is, ha felmegy az alsólendvai »Szentháromság« kápolnába. Ott a Hadikkal való bánásmódon kivül még láthat olyanokat, amelyek nem az Isten házába valók. Szemetet, piszkot, felszakadozott padozatot ós ha felemeli az oltárok közepén levő oltárköveket, amelyekben szentek ereklyéi vannak elrejtve, oh akkor igazán megborzad, valami undor fogja el. Mit mondjak többet erről ? Csak annyit mondok, hogy akik nem tudnak megbecsülni egy szent, mondhatni Isteni ereklyét, azok hogyan tudnának megbecsülni egy ereklyét, amely nekünk szintén szent, de amely csak emberi? Az olvasók közül is bizonyára, de jó magam is hallottam már más vidékre térve, amidőn egyes lendvai emberek a mellüket verve dicsekedtek a Hadik-múmiával. Szerettem volna megfogni a nyakcsigolyájukat és megkérdezni tőlük: Tettél-e érte valamit?! Nem vetek bele többet, csak néhány évet és a mi Hadik-múmiánk nem lesz egyéb száraz csontváznál, ha idejekorán nem viselik jobban gondját. És akkor azok, akik segíthettek volna ezen és akik most nemtörődömségükkel pusztulni hagyják ezt a minden magyar ember előtt szent ereklyét, felelőséggel tartoznak majd nemcsak a városnak, hanem az egész magyar hazának. Anyagilag nem, de erkölcsileg. De akkor már késő lesz . . . Az igazat megvallva, mi, mint az »Alsólendvai Híradós munkásai amidőn más városok fiaitól hallunk buzdítást a múmia ügyében, mindig fájó érzések viharát érezzük szivünkben. Testünklelkünk megrázkódik, de önérzetünk nem vádol bennünket, mer', tudjuk, hogy megtettünk mindent, amit csak megtehettünk. Megteszünk ezután is mindent, hogy célt érjünk. Igaz, reményünk megcsappant a nagy részvétlenséggel szemben, de azért egészen el nem vesztettük, mert hisszük, hogy van még városunkban néhány lelkesebb ember, aki megfogja érteni igaz ügyünket, aki táborunkba áll, egy harczisorba velünk és segit küzdeni azért, amelynek az elősegítése — városunk minden polgárának, a legalacsonyabb rangútól a legmagasabb rangúig — kötelessége volna. Hisz mind magyarok . . . Ezt talán csak nem tagadják el? . . . Alsólendván, 1909 julius 10. Ifj. Reverencsics István, az „Alsólendvai Hiradó" főmunkatársa. Kossuth miniszteri működése. (i.) (P.) A napokban egy vaskos kötet látott napvilágom amely Kossuth Feseucz három éves kereskedelmi miniszteri működéséről számol be. Attanu mányoztuk ezt az érdekei és tanulságos művet, s minden túlzás nélkül megállapíthatjuk róla, hogy igazán ércznél maradandóbb emlékét képezi e rendkívüli munkaerővel, fényes talentummal és bámulatos alkotóképességgel megáldott államférfiú korszakalkotó és áldásos tevékenységének. Sajnálatunkra, ezen a helyen a rendelkezésünkre álló szük tér korlátai nem engedik meg, hogy csak per tangentem is ismertethessük e nagyszabású működés részleteit. Csak a kereteket jelölhetjük meg egypár odavetett vonással és néhány adatot sorolhatunk fel, amelyekbői azonban mégis képet alkothat magának mindenki e roppant munkásság nagy arányairól és messze kiható közgazdasági jelentőségéről. A közlekedési politika terén fokozott figyelmet és áldozatkészséget tanúsított Kossuth a közutak fejlesztése iránt. Szakított a tranzversális utak építésének rendszerével, amely utak tudvalevőleg nem annyira a gazdasági, mint inkább a hadászati érdekeket szolgálták. E helyett a vasúti állomásokhoz vezető utak építését kultiválta, hogy igy a közlekedési hálózatot első sorban a praktikus szempontok és a gazdasági érdekek szolgálatáoa állítsa. Elkészítette az uj közúti törvényjavaslat tervezetét, amely lényeges és hasznos újításokat kontemplál, uj és igazságosaab alapokra f 'kteti az útadót és bizonyos idő alatt biztosítja 16 ezer kilométer járási közutnak kiépítését. Nagy áldozatkészséggel karolta fel az állami utak építését is, s e czélra egyelőre három millió korona költséget szánt. Hidak építésére 13 millió koronát fordított és még további költségeket preliminált. Megalakította az Országos Középitési Tanácsot, s elkészítette a mérnöki és építészeti gyakorlat rendtartásáról szóló törvényjavaslat tervezetét, amely egy műszaki kamara felállítását kontemplálja. A vasutügyben, mint nagyon fontos momentumot, fölemiitjük a vasúti szolgálati rendtartás elkészítését, amely a vasúti alkalmazottak jogviszonyait és illetményeit sznbályozza. Fölemlítjük továbbá az országos Közlekedési Tanács megalakítását és egy közlekedési akadémia fölállításának kezdeményezését. A vasúti beruházásokra, mint ismeretes, 202 millió kölcsönt engedélyezett Kossuth, továbbá a költségvetésbe is évenkint jelentékeny összegeket állított he, ugy, hogy e czélra 1910 végéig mintegy 340 milliót irányzott elő; de ezenkívül még 1911—1916. évekre további 795 millió értékű beruházást tervez, hogy a vasúti közlekedést a közszükségnek megtelelő nivóra eme'hesse. A vasúti alkalmazottak sorsának javítására 22 millió uj kiadást fordított. A forgalmi eszközök számát pedig három év alatt 386 mozdonynyal, 1907 személy- és 14376 teherkocsival szaporította. Három év alatt a vasütügyben negyven törvényt készíttetett, s a vasutvonalak hosszát mintegy háromezer kilométerrel növelte. Zaiavármegyei museum. ujabban beküldött ajándékok (80. közlemény.) Régi könyveket adtak: Zsömhölyi József (5 db), László Miklós (3 db), Horváth Rezsó (2 darab), Zsilinszky János fögimn. tanulók. Régi patk'H, sarkantyút ajándékozott, Iíeresztury György fögimn. tanuló Csány László és Damjanics János arczképe Borbély György fögimn. tanár ajándéka. Rierter. (Folytatjuk) Hivatalos rovat. 4856. 1909. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy az 1900 évi XVI. tcz. 8. §-a alapján minden munkaadó köteles a szolgálatában álló minden egyes gazdasági (külső) cseléd után az Országos Gazdasági Munkás és Cselédsegély pénztár javára a városi pénztárba évenkint előre 120 fillért befizetni. Ezen hozzájárulási dij minden év április 1 én esedékes. Ha azonban a munkaadó cselédeinek személyében vagy létszámában az általános összeírás foganatosítása után változás áll be, akkor a változás az uj cseléd szolgálatba lépésétől számított 15 napon belül a városi adóhivatalnak szóval vagy írásban bejelentendő és a hozzájárulási dij ezen bejelentés alkalmával (tehát április 1. előtt is) azonnal befizetendő, a cselédek személyében beállt változás esetén természetesen csak akkor, ha a munkaadó azt a szolgálatból eltávozott cseléd után azon évre még nem fizette be. Az Országos Gazdasági munkás és cselédsegély pénztár igazgatósága a törvényben baleset esetére biztosított segélyeket csak akkor köteles kiszolgáltatni, ha a balesetet szenvedett gazdasági \ cseléd után a 120 filléres hozzájárulási dij ápril l-ig vagy utóbb ugyan, de ez esetben legalább 30 nappal a baleset előtt tényleg befizettetett. Zalaegerszegen, 1909 junius 26. Fülöp, 1 b. polgármester.