Magyar Paizs, 1909 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-08 / 27. szám

6 M AGYAR PAIZS 1909. julius 2. könnyen felbontható. Teimészetesen senki sem gondol eljegyzésre, még kevésbé a házasságra, ha nincs meg a két fél közt a kölcsönös szerelem kapcsa s a fiatal embernek csak akkor szabad gyakrabban ellátogatnia a leányos házba, ha az eladó leány érzi magában azt, hogy komolyan szereti az ifját. A mormon leány nem azért megy férjhez, mert ez igy szokás, de oly kötelességének tartja a házasságot, amellyel az istenének tartozik. A törvényhozásban a nö együtt küzd a férfivel; künn az életben harczol az auktoritásáért, de a társaságban mindenképpen az övé az elóny s mindenfelé a legnagyobb tiszteletben van része. A világszerte annyira elterjedt szokásnak, hogy a nők is°dohányoznak, a mormon nö nem hódol, sót annyira érzékeny ebben a tekintetben, hogy sok férfinak vagy végképp le kell mondania a dohányzásról vagy elveszti szive hölgyét, mert az nem hajlandó olyan férfival osztani meg az életét, aki mindig dohányfüstös. Ha uri ember égő szivarral a szájában találkozik egy hölggyel, addig nem beszélhet vele, amig a szivarját el nem dobta. A mormon nö sohasem tér be olyan helyiségbe, ahol sört, bort vagy bármely szeszes italt árulnak. De az otthonában, gyógytárakban bőviben van a számtalan szeszmentes, üditő italoknak amelyeknek előállításához Amerikában oly jól értenek. A lényében a mormon asszony komoly; tudatában van mind annak, amivel a férjének, gyermekeinek és a vallásának tartozik. Otthonában a szerettei körében, a szerelem s boldogság tanyájában ó uralkodik és kormányoz s ott vidám, boldog és megelégedett. Az anyaságról magasztos fogalma van s mig anyává nem lesz, tökéletlennek tartja életét. A gyermek szent köteléke a házasságnak s még a legvagyonosabb nö sem bizza idegenekre a gyermeke nevelését. A mormon nö felfogása szerint csak az anya van hivatva nevelni a gyermekét mert csak ö benne van meg ehhez a kellő szeretet és türelem. A lelke legforróbb óhajtása, hogy a gyermekei a szülők hitében nevelkedjenek. Ugy hiszem, hogy nem megvetendő elvek ezek. Cselkó József. Tegyünk csak valamit! Iparosokat, kereskedőket: mindenkit érdekel. Zalaegerszeg, 1909 juiius 6. Kitörő lelkesedéssel fogadtuk, amikor a tulipán mozgalom aktuális lett. Kereskedőinket, iparosainkat kényszeritettük, hogy haladjanak velünk, mert mindenkitől elvártuk, hogy a tulipán ott ékeskedjék a kabátján s ha valakinél éppen nem láttuk a magyar iparpártolás simbolumát, hát bizony meggyanúsítottuk, megtámadtuk: jóllehet a mi tulipánunkat is Bécs gyártotta. Igy volt bizony! Sokan ugy mondják, hogy műlelkesedés volt az egész. Igazuk van. Csak nézzük meg, kik viselik ma a tulipánt? Azok, kik vissza akarjá'.c varázsolni a tulipán-érát! Végre is komoly akcziót kellene inditani. Nem divat hóborttá kell tenni a magyar tulipánt, hanem realizálni a simbolumot. Mert egyszer már mint divatezikk, nagy volt a kereslete! Nem divatezikké kell tenni a tulipánt! Azt mondám előbb: a?ok viselnek tulipánt, kik a »tulipán-érát« akarják visszavarázsolni. Hát nem igy áll egészen. Nem is tulipán-éra kell nekünk. Jöjjön a magyar iparpártolás, de nem szóval, nem szónoklatokban. Mire való a sok frázis?! Példát, jópéldát a tehetősektől, gyárakat a tőkésektől, pénzemberektől s ennek lesz eredménye, akár: tulipán-viselés nélkül is. Nem azért irom, mintha más nem tudná ezeket. De mennyire tudják, sőt: „tnlhaladott álláspont" ez ma már. De ez nem változtat fontosságán. Lényege abban domborodik ki, hogy a tűzre olaj legyen öntve. Elalszik a tűz, ha nem fújják s élesztik! Hát a parazsat fújom s olajat öntök rá, hogy lobogjon! Lobogjon erősen egetnvaló lángnyelvekkel, mert kell égni a tűznek, hisz nem lehetünk nevetségesek! Ne mondja senki se azt, hogy tudja a módját. Persze tudja! Az a baj. Tessék megmutatni a tudományt! Ne azt mondjátok: tudom, értem a módját az iparpártolásnak, hanem tettben mutas sátok meg. Gyakorlativá tegyétek a tudást! Én napirendre tűztem. Lehet, hogy ezeredik vagyok, ki sürgő sen kérem az „iparpártolás" gyakorlati kivitelét, napirendre tűzését! Napirendre az iparpártolással! Bizony ennek kell jönni. Jöjjön is példával, tettel s inkább kevesebb szóval, mert bizony: nem szóval és tanácsosai, de kalácscsal boldogítjuk , gazdagítjuk a magyar ipart és kereskedelmet! Eűnyit akartam a továbbiak előzményéül megírni . . . * * * Iparosok, kereskedők, szülők panaszáról szólok most! Panaszkodik az iparos, hogy nem tud tanonczhoz jutni. Hirdet az újságban, tudakozódik is nagy fáradsággal, kevés eredménnyel. Nem igen tud alkalmas tanonezot kapni. Legtöbbször semilyet sem ! Hát ez baj! Ugyanez áll a kereskedőnél. A szülök! Azokat pedig emészti a gonl, bú, fájdalom, hogy mit tegyenek gyermekükkel, mert csavargót, naplopót csak nem nevelhetnek s tekintetes ur sem lehet. Oda pénz is, tudomány is, szorgalom is kell, ami esetleg nem áll mindenhol készletben. Szóval most azt hinné valaki, hogy föntiekkel azt mondtam: iparos pályára s kereskedőnek nem kell tudomány, szorgalom és pénz! Kell! De mennyire kell. Sőt sok kell neki. Több mint gondolnók. De azt már elhiszi mindenki, hogy a tudományos pályára töjb készültség, iskolázottság kell. Manapság már mindjobban kialakul a nézet, a tudományos pályára a legjobb erőket alkalmazzuk. Volt idő mikor mindenki azon fáradozott, hogy gyermekét taníttassa. Ugyan nem azért taníttatták, hogy tudjon a gyermek, hanem hogy „ur" legyen belőle. Akármilyen bajosan ment. Csakis ur legyen. Bizony balga nézet! Nagy ur az a független iparos és kereskedő, csak kellő képzettsége s mondjuk kis szerencséje járjon neki! Most azon kell fáradozni, hogy a képzett és jó erőkből jusson az iparos és kereskedői pályákra is. Vagyunk elegen! Jut is, marad is. Majd "meglátjuk, hogy fellendítik ezek a köztiszteletben levő képzett emberek az ipart, kereskedelmet. Sajnos, ma van főleg olyan iparos, aki egy számlát, vagv üzleti levelet nem képes kiállítani. Olyan is van : aki írni nem tud. Ez még nagyobb hiba. Hát akkor hol keressünk műveltséget?? A műveltség nem az irás és olvasás tudásáaan rejlik. Ez csak alapja a műveltségnek. Fundamentum. Erre kell építeni. * . . . Menjünk egy lépéssel további Most föntiekben vázolt hiányok pótlása czéljából indítványt akarok tenni. A tanév befejeződött! Elemi iskolai II.. VI. oszt. középiskolai alsóbb I—IV. osztályos tanulókról esik szó. Hogy segítsünk a dolgon üdvösnek tartom, hogy a sajtó utján hivjuk fel illetékes hatóságok figyelmét először is a tanonczkérdésre! Ezt ugy gondolom, hogy Zalaegerszeg, r. t. város polgármesteri hivatala vegyen egy kis fáradságot magának. Tegye magáévá az ügyet. Vállalja magára a szülök, gyermekek és áz iparfejlesztés érdekében azon teéndót: 1. hogy a kereskedő és iparostanonezoknak ajánlkozó tanulókról és annak szüleiről névsort vezessen, azaz tartsa őket nyilván ! 2-szor. Minden szülő, ki gyermekét e pályák valamelyikére akarja adni, jelentkezzék a polgármesteri hivatalnál e czélbol. 3-szor. Érdekelt iparosok, kereskedők a polgármesteri hivatalhoz forduljanak. De van még egy indítványom! Jó volna talán, ha Zalavármegye is kezébe venné a tanonczkérdés ügyét. Felhívná intézetek igazgatóit, tanári karát, hogy az iparos és tanonezuak készülő ifjak névsorát s szülói igényeit, kiváaságát jegyezve küldje vagy a vármegye külön ez osztályához vagy a polgármesteri hivatalhoz! Ez ügyben átirni az összes vármegyékhez hasonló eljárás végett. Van aki esetleg czikkem olvasása után azt mondani: mi köze a városnak, avagy a vármegyének a tanonczkérdéshez? Legyen ez szülök és fónökök magánügye. No, no! Miüdeddig ugy volt. És ? Látják édes feleim milyen remekül áll az ügy?! Kózügygyé, — sót: nemzeti ügygyé lehei a tanonczképzést és nevelést tenoi. Mindeneseire van olyan fontus, mint a mennyire: nem volt fontos eddig! Tovább megyek! Még felügyeletről is kellene gondoskodni, hogy az a tanoncz jó műhelybe kerüljön s ne a czipő Egy éjjel Velenczében. Ma, mikor minden épkézláb magyar felkerekedik, hogy meglássa legalább egyszer ezt az érdekes várost, kevesebbet mondó czimet már nem irhatok felül, mint a mit oda irtam. Ezzel tartozom a mai kor szellemének és színvonalának, mert különben ósdi embernek tartanának, a kire figyelni nem érdemes. Már pedig én figyelemre méltó akarok lenni. Az aztán mellékes, hogy nappal voltam-e Velenczében, vagy, hogy egyáltalán voltam-e. Fö az, hogy látszassam valaminek és pedig mindig nagyobbnak, mint a mi és a mekkora vagyok. Ezért üdvözlöm én a reklámot. Tehát tengerre szálltunk. Fiúméról nem is írok. Mi az a tenger sima tükréhez képest, mikor az ember Velenczébe indul és a tenger van a szeme előtt. Bujj el Fiume öt kilométernyi magyar partvidékeddel, midőn a végtelennek látszó tenger nyílik meg előttünk. Most nincs becsületed. Bezzeg lesz majd, ha megint visszafelé jövünk. Milyen jó, hogy az értékárfolyam nemcsak esik de emelkedik is. Ezt is az uj korszak ismertette meg velünk. A tenger árfolyama azonban sem nem emelkedett, sem nem esett. Békétlenkedtünk is egy kicsit, hogy oly egyhangú az utazás. Szerettük volna, ha egy kis váttozatosság szakítja meg az egyhangúságot, mert még a kovásznai asszony is azt mondja: váriétás délétás (varietas delectat). A változatosságban azonban nem óhajtottuk a 100%-ot elérni, szerettünk volna ugy 50 percentre kialkudni: hogy t. i. legyen is, nem is változatosság; veszedelem se érjen, de azért mégis iegyen mit hangos szóval elmondanunk itthon. Nem történt semmi baj. Utólag azonban aligha meg nem kapok valami gvomorháborsági zavart attól a sok kérdéstől, a mit erre vonatkozólag intéznek hozzám barátaim és ismerőseim. Elértük Velencze látóképét. Ugyan ki tudná megállani, hogy tel ne rohanjon ilyenkor a fedélzetre ! A város csodás képét akarja felfalni, szemével mindenki és ím, a finánezba botlik mindenki. De ha feltártuk előtte keblünket, azaz monopoliumi titkainkat és táskáinkat, szabad az ut, azaz, hogy a tenger. Mert még nem vagyunk parton. Attól néhány száz méterre köt ki a hajó. Gondolások raja lepi el a hajó környékét. Ezek ott a bérkocsik, melyek a hajóról éppen a szálló küszöbéig viszik el az utast. Mi csak a partig mentünk. Minket itt e parton várt egy hazánkfia. Először ő ismert ránk beszédünkről s mindjárt meg is hivott szállójába. Elfogadtuk. Szállójának aztán ezt a nevet adtuk később: Gr. Hotel Schwartz de la Poloska. Egyébként szeretetreméltó öreg ur a tulajdonos, honfitársainknak figyelmébe ajánlom. Mit mondjak pár napi velenczei tartózkodásunkról? Nem komoly tanulmányra, de felületes szemlélődésre mentünk oda. Az eredmény sem lehet más. A mi feltűnt, az maradt meg. Mert Velence a feltünőségek és szélsőségek hazája. íme egy pár pillanatnyi felvétel. A középkorban Velencze világjáró útjában idegen országokba kalandozott s Egyiptomig is elhatolt, hogy drága műkincseket gyűjtsön magának : ma a békés világban a népek ezrei önkényt tolulnak oda s viszik pénzbeli kincseiket a velenczeiek markába. A mult idők hatalmas alkotásait, intézményeit büszkeséggel mutatja az idegennek az utolsó rendű benszülött is, de egy néhány fillernyi haszonért nem átallja kabátodat s — arezod bőrét is lehúzni. A maga arcza bőréről nem is szólok. A kereskedői szellem oly eleven nálűk, hogy a zsidó elbujhatik — s el is bújik — mellettük. Túltesznek az örményen, még a székelyen is. Páratlan figyelemmel, előzékenységgel hivogat boltjába, hogy csak épen nézd meg azt: de ha nem vásárolsz valamit, kész a megsértésre is. Négy négyzetméternyi boltját, hogy uagyobb legyen, hires tükreivel rakja ki s végtelennek látszó termeivel tévedésbe ejt.