Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-07-16 / 29. szám

IX. év. Zalaegerszeg, 8908. julius 16. 29 szám. ElSfiaetési ár : Sjy érre 4 korona. íTél évra 2 korosa. Negyed évre 1 kor ágyas szán 8fi)lé\ Hirdetés»k dija megegyezés szériái. N/iItt{r tora 1 kor, Szerkesztőség éa kiadóvatal: Wlajsici-ntcia Í6. Seer^eszti Z. IEIo:i?-^á-bIb_ Lajos f LBNGTEL FERENCZ Munkatársat: \ BOEBÉLT GTÖEGT laptalajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A magyarság rajzban. (ii). Göcsejben. A meredek hegyi ut. Teskánd és Csonkahegy kát között van a Kandiké nevü hegy. Jókora nagy. Göcsejben ennek a hegynek a tetejéről lehet legmesszebbre kandikálni. Talán ezért van ez a neve is. Eiváltképen a keleti részén a szekér-ut jó hosszú s mint a gonosz kigyó farka, sokat caavaróg és kanyarog, mégis csúnya meredek is egyúttal. Mindamellett hogy lankásabban és kevesebb hosszúsággal is meg lehetett volna csinálni. Ennek a mintájára megy Kolozsvár és Torda között a Felek és Dobogó nevü hegyeknek az országútja hosszan és meredek helyeken. A Torda és Kolozsvár közötti vasutat már később csinálták Tisza Kálmán idejében. A 30 kilóméter távolságot majdnem 100 méter görbületes hosszúsággal futja meg róka-ugrások módjára Mezőnagycsánon keresztül, a hol Tisza Kálmánnak birtoka van. Ha a szekérutakat látja az ember, a naiv ember, önkénytelenül is igy boszankodik: Ejnye, be abderita dolgok ezek! De a ki a históriát tudja, nem butaságot lát ezekben. Tudni kell pedig, hogy a Kandikónak és Dobogónak s még száz ilyen hegynek az országutját többnyire a mult száznak 50-es éveiben osztrák mérnökök csinálták. Nekik használt, ha hosszú az út. Tovább készítették és tovább húzták érte a fizetést. Ha meredek: az sem árt nekik. Az igát már nem ők húzzák. Ha más húzza, hát gebedjen belé. Nekik aztán mindegy, ha az igát akár magyar marha, akár marha magyar húzza. * * * Fnrcsa csatolás. Pusztaapáti egy jól művelt birtokot jelent. A gazdája fizet a birtokért 100°/o pótadót Salomvár községnek. Mert közigazgatásilag Salomvárhoz tartozik. Egy községnek pótadója! még pedig 100%! Ez sok. De ha tudjuk az okát, nem sokaljuk. Salomvártól 5—6 kilóméterre van Zalalövő s a zalalövői vasút. A vasút élvezhetéséért fizet Salomvár, amig lerójja az ígéretet. Ezt meg lehet érteni. Pusztaapáti birtokosa fizet Salomvárnak 100°/o-os pótadót a zalalövői vasutért. Hogy pedig ezt élvezhesse: mit csinál ? hát kocsira ül s elvágtat 40 kilóméterre Zalaegerszegig s ott vasútra ül, hogy élvezze a vasutat. Mást mit csináljon ? mert házától a zalalövői vasútig igaz hogy csak 20—22 kilóméter távolságra van, de ebből 15 kilóméternek az utja a holdban van. — Ördög tudja, mért nem lehetett ezt közigazgatásilag a közvetlen szomszédos községek határaihoz csatolni! A közigazgatás szellemének persze az a czélja, hogy minél súlyosabbá tegye a magyar gazda állapotját. Takács Józsefné? Kerkakálóczfán beszólok a faluvégen Takács Józsefnéhez, a fiatal menyecskéhez: (de talán az öregasszonyt is ugy hijják) Termelnek magok kendert? Igenis termelünk. Aztán tudnak fonni? Tudunk hát a kerekes rokkán. Mégis szövik ugy-e? Azt nem, hanem átadjuk a fonalat a takácsnak s az szövi meg. Ejnye, ejnye! hát nem tudnak magok szőni ? De tudok én, én még szőttem magam! előáll nagy dicsekedéssel az öreg anyóka. Na lám, ezt szeretém én; az én anyám is épen ilyen asszony volt, amig élt, az is tudott ám szőni, fonni, ugy verte a bordát a négynyüstös vászonhoz, hogy döngött bele á ház; magát is ugy szeretem, mint anyámat; hát aztán mit szőtt? Vásznat s lett belőle lepedő, ágyterítő, ing, gatya, törülköző, abrosz és ilyenek. S van é még azokból? Mutasson egyet. S előszedi a nagy ládából, kitűnő erős vászon, néhány sornyi egyszerű sima hímzéssel piros vagy kék pamuttal. Lássa, az én anyám nehezebb figurákat is szőtt az abroszba: baraczkmagot, eperfa-levelet stöbbeffélét. Én is szőttem bele szilvamagot, baraczkmagot, mondja nagy őrömmel a néni s fia, menye együtt örvendeznek és dicsekednek anyjoknak régi tudományával — s pokolra kárhoztatjuk az asztalon levő pókháló abroszt, melyet az útszéli vigécztől vásároltak; két hétig sem tart s mi ez a ládában levő erős abroszhoz képest! de ez a divat, bizonygatja a fiatal férj is. — Biz igy van ez, hogy is hijják magát anyó? fölírom a nevét . . . s mintha menykőcsapás ütött volna közénk erre a szóra. A fiatal férj elhallgatott, az öreg anyó kétségbeesetten lesütötte a szemét, az asztalra borult, a menyecske pedig dühös arcczal kezd szavalni, hogy hiszen az ő anyja nem is tud szőni, nem is szőtt soba, nem is az övé az a láda holmi; a vén asszony is motyog valamit, hogy hiszen ő nem is igy, nem is ugy, csak éppeg hogy látta a szomszédban a szövést; a férfi is rágyújt, hogy náluk nem szőttek soha, — S én most sem vagyok biztos, hogy kétségbeesett állapotjukban vájjon nem álnevet mondtak é Takács Józsefnéban? Ez azonban mindegy. Csak az nem mindegy, hogy ezek a szegény emberek attól féltek, hogy adót vetek rájok azért, amiért régen becsületesen szorgalmasan tudtak dolgozni. Micsoda logika ez! De felette nagyon nem csudálkozom rajta. Mennyi csalódásnak és mennyi csalatásnak ki van téve a jámbor falusi ember! S ha városi emberrel van találkozása, milyen ritkán részesül bizalmas Ő3zinte barátságban és emberségben. Vagy talán őszinte barátság é az, ha a képviselő minden öt évben egyszer kezet fog kérges tenyerével, tánczba viszi a menyecskét és tiz krajczáros piros kendőt vesz neki a választás napján ? Ő is átérzi az érdek bűzét a piros zsebkendőn. Épen ugy átérzi a noha érdeknélküli, de affektált, gőgös leereszkedését a többi esetleges városi társalkodóknak is. Vigécczel is találkozhatik. A kinek pedig a vigécz fölírja a nevét, az annyi mintha a nyakát már beledugta volna a hurokba. Ő sem egyenes tehát: gyanakodik, bizalmatlankodik és fél. Hát aztán még miféle városias emberrel van találkozása? Az adószedővel, a végrehajtóval, a fináncczal, a zsandárral, a szolgabiróval. Egyik sem a szép szemiért látogatja meg. Pénzt kér, követel, vesz, kutat, vallat, dorgál, parancsol, büntet. Nem szükséges épen a mai napra gondolni. Ezek között nőtt fel. Egyikben sem látja közös sorsosát. Egyikkel sem osztályos; barátságos sem lehet, s igy bizalmas sem lehet. Ezeken a hivatal-falakon keresztül bennem sem láthatta meg az embert. Csak városi lakost látott. * * * Útszéli gyümölcsfák, Girbe-görbe, hepe-hupás föld ez a Göcsej. De hegyein és völgyeiben gazdag erdőségekkel dús Kánaán. Ha egy kissé barátságosabb volna! ugy értem, hogy műveltebb ábrázatú, Ne csak amit az Isten tenyészt az ő jóvoltából, legyen rajta az is, amit ember művel. Lenne jobb hálózatosabb utja, rendszeresebb iskolája, több faültetés, oltás és nemesítés a házak körül s az utak mentén. Miért van az, hogy a megyének némelyik részén vaunak gyümölcsfák az utak mentén, más részen nincsenek? Erre nézve az alispán vagy tett intézkedést, vagy nem tett. Ha tett intézkedést, hogyan van az, hogy némelyek semmibe sem veszik azt ? Ha nem tett, elég kár, mert hiszen jó példával elől jár Szepetk, Szalapa, Zalaistvánd stb. Ezektől meg lehet tanulni a kulturát s annak áldását. Óriási az az anyagi eredmény, a mit az országút melletti gyümölcsfák adnak ingyen, munkanélkül, földvásárlás nélkül. És szebbé teszik a műveltségnek ábrázatját. Rá kell szoktatni a népet, ha önmagától nem jön rá. A katona sem megy háborúba vezér nélkül. De aztán ő is örvend, ha csatát nyernek. Rá kell vezetni ezt a sokat sújtott szegény magyar népet a művelődés országútjára, közelebb a boldogulás mezejére mert kötelessége ez a vezéreknek. A vezéri pálcza nemcsak ütésre van, hanem arra is, hogymint a hajdani vezér, ha kell, a kősziklából is vizet fakasszon vele a szomjazó nép számára. Borbély György. Írják a lapok, hogy Zalában sertésvész van, ennélfogva innen Ausztriába disznót kivinni tilos. — Vájjon mikor fogják azt irni a lapok, hogy Ausztriában pántlika-vész, vászon és posztóvész var, tilos onnan Magyarországba hozni a sok ringyet rongyot?