Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-12-03 / 49. szám

2 MAGYAR PAIZS 1908. deczember 24. A törvény végrehajtásában is meg kell nyilatkozzék a bölesesé?, a helyes jogi érzék és a gyakorlati iráoy. Azt mondják, rosszak voltak a régi mértékhitelesitök. Dehogy voltak. Jó vezetés, figyelem, tapintatos irányítás, helyes emberies bánásmód mellett ritkán lát az ember rósz hivatalnokot. De a legjobb erök is elernyednek, a hol se irányítás, se bírálat, se elismerés nem nyilatkozik meg. A fővárosi hivatal elég közel volt a központhoz. Ha lett volna, a ki évnegyedenkiut bár egy ízben szemlét tartson felette és a székesfővárost figyelmeztesse a szükségesekre, állandóan mintaszerű hivatal' lett volna. De ép az volt a baj, hogy erre sem volt erő. Az elmaradott állapotot és egyéb hibákat csak a törvényjavaslat benyújtása előtt, egy-két hóval vették észre. Gondoskodni kell tehát, az uj törvény végrehajtása körül olyan egyénekből álló testületről, a kikben bölcseség, tudás, tapasztalat, helyes érzék, emberies irányító képesség nyilatkozzék meg. Nem fenyegetésekkel, fegyelmi szabályokkal kel! az uj törvényt bevezetni, hanem lélekkel. Válogassa meg tehát a miniszter jól az embereit. Olyanokat ne állitson az ügyek irányítására, a kikre Petőfi szerint rá illik az, hogy: ,,Önnek pedig lélek helyett Spougvia ran, a síidében." Budapest. Omega. Nyilt levél Szterényi József államtitkár úrhoz. Budapest, nov. 22. Kegyelmes ur 1 A Magyar Paizs roppant fáradsággal gyönyörű dolgot közöl a mult számban (nov. 19.) a magyar ipar szempontjából. Egy mindenki által takargatott nyilt titokról lebbenti le a fátylat, hogy ne épüljön föl hazugságon egy uj állami intézmény, a magyar ipar fejlődés veszedelmére s a külföldi ipar hasznára ^s elömozditáslra. Mert Kegyelmes ur! tudjuk, hogy a kormány is megelégelte már a hazai ipar pártolásának azt a módját, a melyről gyakran hullik le a mi szégyenünkre a lepel, a hol szembe szökő a csalás és vesztegetés. Nem rég egész Európa kacíagott a -magyar vízórák czimén elkövetett csalisok felett. Nohát Kegyelmes ur, mi lesz most már a mértéktörvénnyel ? A tMagyar Paizsr vármegyénkint kimutatta, hogy mérlegkészitő és javító az országban csak itt-ott. van. Adataihoz nem fér kétség. Hivatalos helyről kapta, a mértékhitelesítőktől és egyeztette a kormánynak ugyancsak hivatalos adataival. Ezért kellett hát anuyira titkolózni ? Bizony, Kegyelmes ur, itt van is mit titkolni, mert ezudar módra szomorú ez a helyzet. A »Magyar Paizs«, a mint látom 2x2-vel bebizonyítja, hogy Magyarországon elegendő mérleg készítőket és mérlegjavitókat hiába keresnek. Ilyen az ország legtöbb vármegyéjében nincsen. Szükség lenne az uj törvény szerint már az első évben, ragy 400 ezer mérlegre, de oly kevesen vannak mérlegkészitők, hogy taián százezret alig lesznek képesek előállítani. Az a néhány fővárosi nagyobb mérlegkészitő is annyira hijjával van, a lap adatai szerint a kötelességérzetnek, hogy el se megy a törvénynek őket érdeklő részleteit tárgyaló gyűlésre. Viszont annyira tisztában van azzal, hogy ez a törvény nem lesz komolyan -végrehajtva, hogy vakon bizik, hogy az ő kommerz (értsd vásári, selejt árui) még ha nincs is a rendszer engedélyezve, hitelesítésre elfogadtatnak és ók a zavarosban fognak halászni. A mérlegkereskedők az osztrák gyárosokkal karöltve, viszont abban bíznak, hogy kijátszák a mértéktörvényt. Belopják okkal-móddal a külföldi árukat. Hiszen ugv'S gyarló fizetések vannak előírva az elöirányzatbaa az állami mértékhitelesítők részére. Ezeket nem lesz nehéz obulusokkal megnyerni. Aztán — a törvény kényszerhelyzetet teremt. És ha 20 fillérrel olcsóbb lesz egy osztrák mérleg, mint egy magyar ember készítette mérleg, az a kereskedő — a Magyar Paizs mult száma szerint kijelentette, hogy azt veszi. Szóljon most ehhez a dologhoz, ha tud, Kegyelmes ur! Ugy é, hogy nem tud. Pedig sok hozzá tenni való van ám. Először is nem szabad törvényt végrehajtási stádiumba engedni, ha azt látjuk, hogy annak végrehajtása a mi iparunkat sorvasztja és a külföld iparát segiti hazánkban elterjedni. Másodszor, ha egy olyan állami intézményt szervezünk, a milyen a mértékhitelesités, ügyelünk arra, hogy ne nyissuk meg, minden magyarországi falu, mindenik boltjának ajtaját a külföldi mértéktárgyak számára. Itt nagy tartózkodással kell, hogy legyen a kereskedelmi minisztérium már annál az oknál fogva is, mert hiszen a minisztérium élén Kossuth Ferencz áll. Már pedig azt minden iskolás gyerek tudja, hogy az ő édes apja fogadalmat tett, már 48 előtt jóval, az általa alapított Védő Egyletben, a magyar ipar pártolására. Ennek követése minden más törvény fölött áll. Ez a magynr sziv törvénye. Aki tudatosan megszegi, hazaáruló. A ki nem igyekszik Kossuth Lajos útmutatását követni és megtartani, az vonuljon vissza. Azt látjuk, hogy mérlegek tekintetében felsültünk. tötte figyelmemet és kocsisomat kezdtem felőle faggatni. ó nem sokat kérette magát, szívesen mondott általánosságban egy-két szót róla. De részletesen csak hosszas kérlelés után tudtam megtudni mindent. — Tudja a nagyságos apát ur (mert a malom a zalaapáti papoké), mért nem adja árendába. Mert olyan elátkozott malomba senki sem megy. Rossz hire van annak az egész megyében. Csodálom is, hogy a tekintetes ur nem hallotta még. Nem hallottam öreg. Hát aztán mért lenne az elátkozott? kérdem álmélkodva. — Aki molnár ebben a malomban őrölt, az mind szerencsétlen lett. Az egyiket a malomkő ütötte agyon, a másikat a járókelők gyilkolták meg, a harmadiknak meg egy kis lánya esett bele a rizbe. Szegény kis lány oda is veszett. Fürdés közben az ár elkapta és levitte messze. Ott fogták ki valahol, ahol most a vasúti híd van. Erről a legutolsóról meg nem is jó beszélni. Legjobban ezeknek az esete rémitett el mindenkit ettől a malomtól. Én nem is tudom a nagyságos ur mért nem bontatja le? Milyen nagy föld van ott használatlan és mennyi széna teremne ott a viz partján. Az egész megyében nem terem olyan jó széna, mint erre mifelénk a Zala partján. — Hát mondja öreg, — vágtam a szavába, mikor láttam, hogy eltér a tárgytól, körülbelül hány ére annak, hogy használatlanul áll ez a malom ? — Most a tavasszal mult harmínezhat esztendeje, hogy az öreg Szalay itt hagyott bennünket. Igen nagyúri mesterember volt. ó maga nem igen azeretett dolgozni, hanem minden munkát rábízott szegény Istenben boldogult bátyámra. KI 's vezette az a munkát rendesen; szerette mindenki a környékben. — Hát aztán hogyan történt a dolog? faggattam tovább. — Nagyon ügyes, jó tanuló gyerek volt, kit az akkori apát ur papnak szánt, de mivel öt elhelyezték innen, hát Antal bátyám sem lett pap, hanem elment ide Szalayékhoz molnár-inasnak. Mikor felszabadult, szeretett volna elmenni vándolni, hogy egy kicsit világot próbáljon. De édes anyám nem eresztette el, sajnálta elengedni messze idegenek közé. Csak maradjon Antal itthon. Majd lesz a környékben valahol egy malom gazda nélkül, átveheti azt és igy legalább nem kell neki elmenni hazulról. Antal bátyám itt maradt és az volt a veszte. Szalaynak már régen elhalt a felesége; de volt neki egy leánya, ki fiatal létére nagyoa szépen elvezette a gazdaságot. Bátyám gyakorta el tréfálgatott Emmával. Ez volt a neve a kis lánynak, mert az apja nemes ember volt és ezzel igen nagyra volt. Leányának sem adott valami közönséges nevet, hanem uri névre kereszteltette. Komának is nem egy mesterembert, hanem az uradalmi kasznárt hivta meg. Emmával Antal nagyon sokat együtt volt. Összeszoktak. Ha Emma elment az erdőre epret, vagy gyógyfüvet szedni, mindig magával hivta bátyámat, ki szintén nagyon kedvelte a kis leányt. Időközben Emma párját ritkító szép kifejlett leány lett. Szép karcsú termete egyenes tartása volt. Haja és azemei feketék voltak mint a bogár. Hangja nagyon szép volt. Szépen tudott énekelni. Bátyáai, ha vasárnap délután a cziterát kezébe vette és játszott rajta, ő mindig énekelt. Más mértéktárgvak előállítása dolgában pedig még rosszabbul állunk. Az a kérdés már most, hogy vájjon lehetett volna e a törvény életbeléptetésétői számítva, két év alatt helyzetet teremteni? Ö Felsége az 1907 V. t. ez.-ben a mértéktörvényt szentesítette 1907 jan. 12-én. Azonban egy félévvel az előtt mir tisztában voltak a mértéktörvény életbeléptetésének kérdésével. Tehát két éa fél év állt az előmunkálatokra rendelkezésül. Kegvelmes ur! MiL»en telt el ez a két és fél év? Abban, hogy mindig azt határeztuk. hogy/«!»<?ben fogunk határozni. Abban telt el, hogy a mai mértékhitelesítőket középiskolai könyvek tartalmának magolására miniszteri rendelettel kötelezték. Abban, hogy a hordójelzőknek külön miniszteri rendeletben ígértek iskolai könyveket, de még ma, a vizsga határidő küszöbén se nevezték meg ezeknek czimeit és szerzőit. Abban, hogy ma jobban titkolóznak a mértékügyekkel, mint ahogy titkolóztak az abszolutirmus idején a politikai ügyekkel. Mi akar ez lenni, Kegyelmes ur? A mértéktörvény előkészítése ma 4—6 embernek a foglalkozását képezi. Ezek a maguk dolgát elszigetelve, titokban csinálják. Miért csinált akkor az orsz g törvényt? Miért hirdették ki ? És ha már kihirdették, tehát nyilvános. miért akarnak kelle-netlen meglepetéseket csinálni, a titokban szőtt előkészületekből ? Hiszen ez nem magán ügye 4—6 embernek! És az országügyéről és annak elóre haladásáról levén szó, tesséx minden héten a nemzetnek beszámolni. Tessék folyton irányt adni az előkészületekre. Ez a kötelesség;, ez lenne a rend. Ha ez megtörtént volna, kezdet óta, az esetben ma Magyarország nem szorul mértékek dolgában a külföldre. Ha hétről-hétre kellően tájékoztattuk volna a helyzetről az ország népét, a helyzet kialakult volna. « Minden szakember lelkes mozgalmat fejtett volna ki, hogy hazája javára tehessen és ezzel maga is érvényesülhessen. Mi lett volna tehát a teendő? Az, ho;y széleskörű felhívásban, minden mérték kpszitöt felhívjanak, hogy a törvény hazafias intentiói érdekében fejtsék ki teljes odaadással működésüket. Tervet kellett volna készíteni az előre látható szükségletről. Az iparkamarák utján az iparos osztályt lel kellett volna hívni, hogy mértéktárgyak készítésében szerezzenek megfelelő jártasságot. A szakiskoláknak az ezzel való foglalkozás rendeletileg ki lett volna adandó, AZ iskolákban állandó gyakorlati tanfolyamok lettek volna tarSoiszor a nagyságos ur is megdicsérte őket Megszerették egymást. Most a télen mult harminezhat éve, hogy a gáti malom gazdáj i meghalt. Édes apám ezt akarta megvenni bátyámnak, hogy itt legyen önálló. Az időben is már benne volt; azt akarta édes apám, hogy házasodjék meg azután. Szemelt is ki számara egy gazdag parasztlányt, ki azonban bátyámnak nem kellett, ó mindjárt először megmondta, hogy vagy Szalay Emma lesz a felesége, vagy senki. Apám nem szívesen egyezett bele Antal szándékába, mert Emma nem sok tejbe aprítani valót hozott volna a házhoz. De mégis beleegyezett. Szerette Antal fiát, nem akarta a boldogságát megzavarni. Gyümölcsoltó Boldogasszony napján ment el apám megkérni a molnárleányt fia számára, A gőgös büszke Szalay hallani sem akart róla. Sirva kérlelte szegény leánya is, hogy engedje hozzámenni ahoz, kit ó legjobban szeret. — Egy sült paraszt nem fogja beszennyezni a Szalayak nemesi családfáját, — szólt gőgösen eltaszítva magától érdeklő leányát. Atyám ezek után szó nélkül távozott a molnárék lakásából. Szégyenében és dühében rettenetes átkokat szórt a malomra, meg a gazdájára. Antal, ki a kertek alatt várta atyját, már messziről látta haragot ábrazatát; rosszat sejtve elibe sietett és lélegzetét visszafojtva kérdezte atyámat utjának eredményéről. Atyám nagy haragjában megfeledkezett arról, hogy vigyázva kellene Antalnak elmondani a történteket, hogy nagyoa el ne veszítse a fejét, — elmondott neki miadeat, úgy ahogy történt.