Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-09-10 / 37. szám

IX. év 37, szám, íllflfiiet si ár : •?y éne 4 korcn*. él é»ra 2 korosa. Ne-jjei évra 1 kor. gjas száa 8 fi)ló-. Hirdetésak dija megegyezés szerint. Njilttét tora 1 kor, Szerkesztőség é« kiadóvatal: Wlaisics-atet* S& Szerkeszti Z_ La.jOS 3VI-Lx-n Tratársate : f LEKGTSIj FEEBNC2 ^ BOERÉLT QTÖBGY laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE A kecskét már kipusztították az országbólLegelsőbben ezt, mert ez az az igénytelen szerény állat, amelyik évenként 10—12 frt költséggel eltartható, s ő viszont eltart a tejével akár tiz gyereket is a szegények családiában. Eszik az árokban bodzafalevelet, kotángkórót s egyéb szemetet és burjánt; a kőszikláról leszedi az ingó füvet, melyet ember le nem kaszálhat. Azonban kikergették az országból, mert attól félnek, hogy ketté harapja a szálas tölgyfa derekát. Nós megmentettük' az erdőt, hogy legyen elég tűzifánk, sok és olcsó. Ezért van aztán, hogy most 10 frt helyett 20 frtot fizetünk egy öl tűzifáért. Itt egy csapásra két nyereségünk van. A juhot is kipusztítottuk. Ezt azért, mert elbüdösiti a legelőt. Nincs édes „zsendicze", sem turó, sem sajt a juh-tejből; kiszorult a juh a Kárpátok hegylánczaira; a fejlődésre váró gyapjuipar is megállott és megfordult, visszafejlődik. Dehát csak értékesebb a fejér szarvasmarha. Pokolba a juhval! ne büdösítse el a legelőt a szarvasmarha előtt. A fejér szarvasmarhát azonban bekötik most a pajtába a jászoiy mellé, augusztusi kanikulában is. Ezt kívánja a „belterjes" gazdálkodás. De meg talán ezt kívánja a modern czivilizáczió is, mely kiterjed az oktalan állatokra is. A dunántuli svájczi-féle ökör már tüdőgyülladásba esik, mint egy elkényeztetett úrfi. Nem hallottam még róla, de azt hiszem, hogy a jászolybeli tehenet az idegesség és hisztéria is meglepi, mint a tulfinom műveltségű dámát. Nós, bekötik a jászolyba a Tekintetes ökröt és a tehéndáma őnagyságát. Urok és gazdájok pedig barom módra izzad, kaszálja, gyűjti, hordja nekik a füvet, szénát, ami csodás kis rétjéről. De néha ezt is vagy az árvíz elviszi, vagy a nap heve kiperzseli. Ahol a marha még haraphatott volna, ott a gazdaember nem kaszálhat. Nincs mit enni adnia. S hogy meg ne dögöljék: eladja. Eladja akármilyen olcsón is. Evvel tehát rendben vagyunk, mint a czigány a lovával. Ám örvendjünk, mert igaz, hogy evvel egyik rendi népünk: a földművelő-állattenyésztő népünk soványodik és pusztul, de a másik rend: a tisztviselő nagy hasat ver. A földművelőtől a mészáros olcsón veszi a marhát; következik a logika szerint, hogy a mészárostól a városi tisztviselő is olcsón vegye az ennivaló hust. Nem bij, ha csak képzeletben is. Mig az állati enyésztő nép valóságban soványodik: addig a városi tisztviselő legalább képzeletben lakzit csap és nagyhasat ver. A világ folyása azonban gondoskodik arról, hogy a szegény magyar földművelő-állattenyésztő nép ne pusztuljon. Jőnek az olaszok. — Segítségül jőnek. A Dunántulon egy-pár hét alatt 40 ezer szarvasmarhát vettek meg, még pedig az előbbinél pár forinttal drágábban. A zalaegerszegi vásárról csak tegnap mintegy 90 vasúti kocsi borjút vittek el. Igaz, hogy az olasznak ez is olcsó, de az eladó magyar földművesnek a szemében drága. Boldog és örvend, hogy drágán adta el az ökrét Iíjaz, hogy marhája nem maradt, de „jó vásárt csinált". S minthogy a marha az olasz-járás miatt drága, a mészáros is drágán veszi s a hust drágán adja: a tisztviselő városi ember immár a fantáziában sem csiphat lakzit. Azonban vigasztalók mindig akadnak: Igaz, hogy a tisztviselőnek kutya czudar sorsa van, de legalább meg van mentve a szegény földművelő nép, mert állatjával „jó vásárt csinált" az olaszok kö'zött. S igaz, hogy a földműves népnek nem marad elég marhája, mivel a földjét szántsa, de majd történik gondoskodás: vásárolnak az ő számára kiállítási áron is kövér orpington tyúkokat és simaszőrü siementhali teheneket, melyeket üveg alatt bolti kirakatokba lehet tenni. S igaz ugyan az is, hogy a városi tisztviselő- j nek sincsen a nagy drágaság miatt pénze, de nem látjátok, hogy 15 esztendő óta hétről-hétre folyamodik fizetésemelésért és lakáspénz emelésért és nem látjátok, hogy emberségesen, a körülményekhez képest meglehetősen teljesitik is a kívánságát. Csak valahogy sztrájkot ne kezdjenek egyszer a — körmöczbányai munkások. A kecske és u juh fogyatékán, a marha most pusztul. Az emberre ezután jón a sor. Borbély György. Hogyan keletkezett a tudomány? Figyeljük meg az őskor vademberét! Véletlenül valahol egy kova ütődött a másikhoz és abból szikra röpült ki. A vad ember eleinte megijedt ugyan, de különben jelentéktelennek tartotta volna az egész eseményt, a melyet csakhamar talán el is felejtett volna. Azonban másképpen történt! Ugyanis közvetlen közelségben volt itt a nap őskori fényétől ki száradt porhatag füzfatörzs vagy más anyag is, nagyon gyúlékony. És tegyük föl, hogy azt a gyúlékony anyagot a tűzkőből eredt szikra meggyújtotta és a tüzet szította. A vad ember eleinte megállott, feszülten figyelt, eltelve a szokatlan jelenség okozta bámulattól és rémültségtöl. Az első borzadalom elmúlt, helyt engedvén a nyugodtabb meggondolásnak. Az ember elmélkedett a fölött, kicsoda okozta ezt a fényes világosságot, ezt a tüzet? A szikra! Ugy nevezte ö el azt a tüneményt! És honnan repült ki a szikra? A kovából! És váljon ösztönszerűleg repült-e ki? Nem! Hanem a két kő összeütödése folytán. Az ember szokatlanul kifejlődött utánzási. majmolási érzékkel b.'rt. Megragadta gvors ügvességgel a követ és megkisérlette azt az egész proczedurát újból megismételni. És mondjuk, hogy többszöri fárasztó és hiába való kísérletezés ós sikertelenség után a dolog végre mégis sikerült. A szikra meggyújtotta a gyujtóanyagot; a száraz anyag csillogott, azután lángot fogott; a vad ember ujongott örömében; most már rájött, tudta, hogyan kell tüzet készíteni. Az első tudása: a tüzszerszám föltalálása. És figyeljünk tovább! A tűz, lobogott! Az ember telve bámulattal és nyers örömmel — titkolt, fojtott lé'ekzettel figyelte meg a varázstiizet. De nem sokáig tette! Látván, hogy a fényes vigan sistergő ismeretlen tünemény neki semmiféle bajt nem okoz; kiváncsiságtó.l vezetve, neki bátorodott és szándékosan a majmok módjára kezével hozzányúlt a tűzhöz. De jaj! fájdalmasan visszarántotta kezét, gyorsan megrémülve félreugrott. Mi történt? Hát megégette maját! Ahá! — gondolta magában a vadember, — hiszen ez fájdalmat okoz! És mikor okoz ez fájdalmat? Ha hozzányúlok! Akkor hát nem nyúlok többé hozzá. És ö most már kissé odább ült a tűztől, hogy azt megfigyelje tisztes — távolból. A megégetett vadember félt a tűztől?? De hát no! A mint ugy kissé üldögélt, a mi kedves vadonczunkat bizonyos kellemes érzet fogta el: kellemes meleg, a mely egész testén átömlött. De csak a tüz felé fordult test oldalán; háta hűlt volt. Véletlenül megfordult, s ime! itt ismét hasonló hatás! Most már a vadember azon törte a fejét, hogy keletkezik ez a kellemes érzet, ha én a tűz felé fordulok bizonyos távolságban? Közelről ugyanis, mint tudjuk — megégette magát. — Es mi oka ezen boldogító érzetnek? A tüz! Igy tudta most már a vadoncz, hogy a tüz — jó de rosz is. — bizonyos körülmények közt; megtudta, hogy a tűzzel megégetheti magát, de meg is melegedhetik kellemesen. És tovább! Véletlenül a meggyújtott éghetó anvagban, a mely az alatt porrá égett, ott akadt egy közeli vadalmafának *a gyümölcse. A vad ember jól ósmerte már ezt a gyümölcsöt, tudta, hogy az keserű, élvezhetlen. Látta ugyanazt a tűzben szép pirosan, frissen; és must a hamu alatt ismét megpillantotta; de már nagyon megváltozva. Érre az almát kivette a hamuból; észrevett belőle kellemes aromatikus illatot; ösztönszerűen megnyomta kezével, látta, hogy puha; a kellemes illat étvágyat gerjesztett; érezte éppen az éhséget, emésztő éhséget. Beleharapott a megsült almába. S ime! jól izlett és látta, hogy tűzzel az íz nélküli és élvezhetlen dolgokat ízletessé és élvezhetővé lehet tenni. Tudta tehát most már a vadember, hogyan készítheti a táplálékot, s igy lépésről-lépésra megismerte a tüz hatását a vízre s viszont a szél hatását a mozgásra stb. szaporodtak az ö tapasztalatai, az ö tudásai, melyeket saját hasznára kizsákmányolni törekedett. Micsoda tehát a tudomány ? A tudomány minden tapasztalat, minden megismerés, akár véletlenül, akár megfigyelés vagy pedig meggondolás és munka által lett az megszerezve. És micsoda a munka ? Fölhasználása ezen gondolatoknak minden emberi ténykedésben; igy tehát a munka bizonyát megtestesülése a tudománynak. Ami összes ténykedésünk tehát voltaképpen tudo~