Magyar Paizs, 1908 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1908-07-30 / 31. szám

IX. év Zalaegerszeg, 1908. julius 30 31, szám. JSMBiet si ár : 1t»y érre 4 korona Jél érra 2 koroaa. Ne f/el ént 1 k-r ijyw szám 8 fl lé . Hí deWsek dija megegyezés szerint. N ;:t r tora 1 kor, Szerkesztőség éa kiadóvatal; W)a?sici-atcia >5. Szerkeszti Z. HZoz?-vát:ItL Lajos LENGTELFERENCZ BOHBÉLTOTÖEGT laptulajdonos. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE r A balatonparti Ázsia. Igaza van Sági barátomnak, mikor éveken keresztül annyi tintát fogyaszt a Balaton kultúrájáért; mikor minduntalan szavalja, hogy az Istennek nagy kincsként örök ingyen adománya az a Balaton, vegyük haszcát: építsünk fürdőt, csináljunk közlekedést, adjuk tudtul a világnak, kerüljön már egyszer valahára idegen pénz is hozzánk, csináljunk forgalmi, kereskedelmi, vagy bármi névvel nevezendő gazdálkodást. S hogy a gazdálkodást megkezdhessük, világos dolog, hogy előbb egy kis általános műveltségre kell szert tenni. Legyen szárazföldi és vizi ut; legyen hajójárat, komp, vagy tutaj, stöbbefféle ; s legyenek a parton és a falvakban ha nem is müveit, de legalább tisztességes, emberséges emberek, vagy ha nem is tisztességes emberek, de legalább a saját javokra okosan gondolkozó, vállalkozó emberek stöbbefféle. De hiába lármáz Sági János, s hiába beszél akárki is akármit, durvák vagyunk, gorombák vagyunk, barbárok vagyunk, saját javunkra is oktalanok, élhetetlenek vagyunk, és a Balaton környéke forgalmi tekintetben csak olyan, mint Ázsia közepében egy darab Gobi sivatag. A napokban történt, hogy vármegyénk legelőkelőbb férfiai és hölgyei közül egy társaságnak volt útja a Balatonparton. Részint hivatalos eljárás, részint nyári kedvtöltés vezette oda a társaság tagjait. Aztán tettek ott olyan utazást Boglár és Révfülöp körül, hogy akármelyik poéta pénzen megvenné ezt a történetet, hogy verset, tárczaczikket, novellát, vagy regényt írjon belőle. Adhat is témát a regénynek egy-egy olyan eset, ha pl. egyik dunántuli főispán elvetődik véletlenül éjnek idején valamelyik rusnyák faluba, vagy egy alföldi csárdába, vagy a balkáni hegyek közé s pláné megakarja tartani inkognitóját. — Igen furcsa helyzetbe kerülhet s visszás állapotokat élhet át egy ideig: de hogy egy elsőrendű ember, egy fényes társaság, saját szülőföldjén, működése területén, egy nagyrahivatott vidéknek a góczpontján, hazátlanul bolyongjon, hányódjék, vetődjék, s lépten-nyomon életveszedelemnek legyen kitéve: ez a legszelídebb szóval szólva is — czudarság, s nem való jókedvű novellába, hanem komoly gondolkozásba ejti az embert a magyarországi szomorú állapotok fölött. Az emiitett társaság Boglárról át akart hajózni Révfülöpre, vagy talán Révfülöpről •Boglárra. Nem tudom. Mindegy. A hajós, vagy csónakos vitte is egy darabig, de meggondolkozott, aztán megfordult s letette a vendégeket a partra. Ezalatt besötétült. Háló helyet nem lehetett találni. Kocsi nem volt. A talusi szekér gazdája is álmos volt már. Nagy rimankodásra és dus fizettségre előkerült két egyfogatú szekér. Az idő esős, az ut sáros, a levegő s az ég sötét, a szekér rozoga. Aztán ment a menet Jassu léptekkel, esőben, sárban, vízben, faggyugyertvákkal világítva, hogy árokba ne dőljenek. Az utazás színezését elhagjom, a fantáziára bizora. Ilyen váuszorgás után hajnalfelé megérkeztek Tapolczára. Jó, hogy élve, mert a vadonnak sötét utiárkából már feléjök kiáltott volt egy kellemes hang: Hová mégy Nagyságos Asszony ? — Akárcsak a menekülők sorsa ez! Igaza van Sági Jánosnak, hogy több műveltséget a Balaton körül. De ugy vagyunk evvel, hogy 1000 esztendeig valánk igy ázsiai módra, 1000 esztendeig fog hangzani még a Sági szózatja, aztán a harmadik ezerben talán lesz egy kis műveltség és emberlakta vidék a Balatonparton is. B. Gy. Egészségesebb irány. Nagyon a programmunkba vág, s azért átvesszük ezt az egészséges czikket a Magyar országbői. Az a riadalom, mely a végrehajtási novella nyomán hitelezői körökben, főleg pedig a pénzintézetek köreiben támadt, szünőfélben vao. Nem is volt az a riadalom természetes; volt abban egy kis politikai demonstráczió, egy kis tájékozatlanság és egy bizonyos mennyiségű rossz lelkiismeret. Minthogy azonban pénzintézeteink túlnyomó nagy része nem hajlandó politikai demostrácziókban résztvenni, továbbá szeret tájékozva leuni és nincs rossz lelkiismerete: ennélfogva a nagy hűhóval megindított akczió megrekedt és lett belőle az, aminek lenni kell: hogy tudniillik pénzintézeteink, komolyan, higgadtan és a tényállás teljes ismerete alapján foglalkoznak azzal a helyzettel, melyet a végrehajtási novella teremtett. Legalább igy értjük azt a közleményt, melyet a Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetsége kibocsájtott, s a melynek az a lényege, hogy a szövetséghez tartozó pénzintézetek keresik a békés kiegyenlítés módját és eszközeit. Ez a helyes eljárás, nem pedig az adósok lelketlen és kíméletlen megrohanása. Ezen a módon a pénzintézetek már sokkal jobban beleilleszkednek azokba a mélyreható intencziókba, a melyek a törvényhozást a végrehajtási novella megalhotása alkalmával vezették. Mi lebegett a törvényhozás szemei előtt? Az, hogy a magyar társadalom beteg hitelviszonyait meggyógyítsa, hogy helyreállítsa a nagyon is megbillent egyensúlyt a jövedelem és költekezés között, hogy gátat vessen azoknak a pusztításoknak, melyeket egyfelől a könnyelmű költekezés, másfelől a könnyelmű hitelezés okoz a nemzet társadalmi életében. Ebből a szempontból tekintve, a végrehajtási novella egyik legfontosabb előkészítője a gazdasági függetlenségnek. Mert eladósodott és könnyelműen költekező tirsadalommal nagyon nehéz az ország gazdasági függet'enségét megszerezni és még nehezebb megtartani. Hiszen a közelmúlt évek tanulságai megtaníthattak bennünket arra, hogy milyen nagy veszedelmet jelent az ország gazdasági függetlenségének szempontjából a társadalmi eladósodás, főként pedig a külföldre való eladósodás. Valahányszor a nemzetnek a gazdasági függetlenségre irányuló törekvései erőteljesebben megnyilvánultak, mindannyiszor éreztük az ideaen és ellenséges osztrák tőke nyomását, mely éppen a társadalmat igyekezett nyomásával elcsúggeszteni és a gazdasági függetlenségre irányult törekvésektől elriasztani. A törvényhozás intencziója tehát nem a hitelezők megkárosítása, hanem ennek a társadalmi betegségnek a meggyógyítása volt. Már pedig más eszköz erre a gyógyításra nincs, mint egyfelől a hitelezőt fnagyobb óvatosságra inteni, másfelől pedig a társadalmat elszoktatni attól, hogy muló, jelentéktelen igényeit rögtön hitelmüvelettel fedezze. Csak a vak nem látja, hogy milyen borzasztó pusztításokat visz végbe a mi társadalmunkban az igényeknek óriási megnövekedése. Milliószor konstatálták már, hogy nálunk csaknem mindenki anyagi erejét felülmúló módon él, öltözködik, lakik és szórakozik. Bizonyos társadalmi kényszer fejlődött ki, mely az embereket arra kényszeríti, hogy magasabb, költségesebb standard ot life-ot folytassanak, mint ami őket megilleti. Nos hát, ezt a társadalmi kényszert csak egy másik kényszerrel lehet legyőzni. Amíg a hitelszerzés olyan könnyű volt, mint eddig, lehetetlen volt ellentállani a társadalmi kényszernek; ha a hitelszerzés nehezebb lesz: könnyebbé válik az ellentállás. Aki csak kölcsönszerzéssel mehet fürdőre, nem fog odamenni, ha nem kap kölcsönt. Ugyanígy vagyunk a szórakozással, a drága lakassa!, az öltözködéssel is. A magyar társadalmat — valahára — rá kell vezetni arra a reális alapra, hogy az életmódot a jövedelem szabja meg és nem megfordítva, hogy a jövedelmet kell kölcsönökkel és egyéb — sokszor még roszszabb — kisegítő eszközökkel kiegészíteni az életmódhoz képest. Ha ebből a szempontból ítéljük meg a dolgot, akkor a pénzintézeteknek azt a mozgalmát amelyről az Országos Szövetség közleménye ad hírt, egészen természetesnek találjuk, mert ez nem más, mint logikai folyománya a törvényhozás által a végrehajtási novellába lefektetett intenczióknak. Itt az ideje, hogy általános revíziót tartsunk; a hitelező revidiálja a maga váltóállományát, az adós pedig a maga életmódját és jövedelmi forrásait. Nagyon helyes az, hogy békésen, minden megrázkódtatás nélkül tárgyalják és állapítsák meg egymással, hogy az adósságnak visszafizetése hogyaa, mi módon történjék ugy, hogy se a hitelező ne károsodjék, se az adós bele ne pusztuljon Az adósságcsinálás pedig megszűnik megélhetési mód lenui Magyarországon és helyette ezernyi ezer háztartásba bevonul a rend, a takarékosság, a helyes beosztás. Igaz, hogy fájdalmas dolog a megszokott kényelmes életmódról és szórakozásokról lemondani, de meg kell történnie, ha a családot romlásba vinni nem akarjuk és zilált viszonyainkból ki akarunk bontakozni. A magyar társadalomnak az a része is, amely még nem tudja: tanulja meg, hogy a jobb életmód nem könnyelmű adósságcsinálás, hanem a fokozott munka és szoraalom révén érhető el. Ezen az uton mindenki elérheti azt, amit elvesztett. Lám, a Pénzintézetek Szövetsége maga is elismeri. hogy a novella a pénzintézeti hitelezést »más irányba« tereli. Hozzátebette volna, hogy »egészsége.sebb« irányba. Nem kell azt hinni, hogy a hitelrendszer most már visszafejlődésnek indul Magyarországon. Nem — csak a fattyuhajtások pusztulnak el Csak a helyes mederbe terelődik az a tőke, amely a gazdasági életet megtermékenyíteni van hivatva. Rákényszerül arra, hogy ne a fehér rabszolgasereg véres verejtékén osztozzék, vagy pedig könnyelmű emberek megromlásából szerezze meg üzleti hasznait, hanem az egészséges vállalkozói szellemet lássa el azzal az anyagi erővel, mely a »