Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-14 / 7. szám

4 MAGYAR PAIZS 1907. február 14. Bischitzky Miksáné Nagykanizsa. 32 év óta fennálló legjobb hírnévnek örvendő hangszerrakláriban Nagykanizsán 14—bt ujak és kijátszottak nagy választékban kaphatók részletfizetésre is, a legjobb gyári árak mellett kaphatók, esetleg bérbe vehetők. Régi zongorák mindenkor becseréltetnek. Levélbeli megkeresésre azonnal válaszol. nek kis ingyen-munkss hadat a tavaszra — seemben a pusztító hernvócsapással. Sőt még másra is gondolnak, készülődnek a kis természetbarátok. Még itt sincs a tavasz, már kószitgetik a mesterséges madárfészkeket, költőládákat, hogy állandó, biztos otthont adjanak a madárkáknak kertekben, szőlőkben, s ekként szaporítsák mindenfelé számát a már-már nagyon is megfogyott kis barátinknak, jótevőinknek — az ég madarainak. Talán kedvet kapnak tőlük a nagyobbak, az öregek is s hozatnak a kőszegi gyárból néhány korona áru mesterséges fészket kertjeikbe, szőleikbe g jgy újra népes hangos lesz a liget a madarak dalától! de telve rakva lesznek a gyümölcsfák is á nemes terméssel örömére és javára a gonddal, kimúlt, reménnyel küzködő jó magyar gazdának. Óh bár igy történnék! Bencsik János. Hamvazó szerdára. (Vigasztalás). Amit a szív sugallatából írtak, azt nem szabad pusztán ésszel olvasni. Nem egy oly ember halad el mellettünk, kinek szive tele van bánat-fellegekkel és habár szemébe süt a nap, mégse látja azt. Hogy az élet tele van szenvedéssel ós világ-nyomorral: az oly igazság, amelyet már sokgzor hallottunk ós sokszor ki is mondtunk anélkül, hogy létünk saját öröme ezáltal bármily csekély kárt szenvedt tt volna. Kedves olvasóm! Ha éppen máma nem is éreznők magunkat szerencsétleneknek, akkor mégis vagy azelőtt voltunk már valaha ily helyzetben, vagy pedig ami még rosszabb, biztosak lehetünk róla, a jövőben talán gyorsabban, mintsem gondolnók egész váratlanul elér minket a srerencsétlen»ég. Mert miként Schiiler mondja: „A városok utczáin keresztül a nyomortól követve halad a szerencsétlenség. O

ft áll lesben az ember háza körül. Ma ezen kapun kopog, holnap amazon. De mindeddig még nem kiméit senkit. Előbb-utóbb minden küszöbön keresztül lép, ahol csak élő ember lakik." Itt van egy bánatába merült magányos vándor. Nem tudjuk miért szomorodik s nem is kérdezősködünk ezután; ő reánk nézve csak továbbra is a szenvedés megtestesülése, amely mióta emberek lakják a zöldet, ezerféle alakban látogatta meg már őket. Kedves olvasóm ! Vándorunkban tehát bajtársodit lásd, te szerencsétlen apa, te elárult barát avagy szerelme?, te tönkre ment kereskedő, te gikert nem ért művész, te mellőzött tiszt, te gyógyithatlan beteg, te ártatlanul elitélt és mindnyájan, ti többiek, kik — számtalanok — nem tudtok, mint a megsebzett szarvas a sűrűségbe menekülni és mosollyal az ajkon, de megtört szívvel vigasztalanul s reménytelenül járjátok életutotokat, mig a világ, melyben mindenki udvariasan ugyan, de bensőjeben hidegeu s álarcz alatt tartván saját szenvedéseit, halad el melletted. Közülünk nem egy igy szelt vigaszt nyújtó barátjának: „Boldogságom visszahozhatianul oda van, számomra többé nincs vigasztalás!. Ezt könnyed fejcsóválással halígatja barátunk. „Ha sok sebet kaptunk — igy viszonozza — föltétlen igaz, hogy sem vallás, sem pedig bölcselkedés nem képes arra, hogy fájdalmunkat megszüntesse. De £ mint az orvos enyitheti fájdalmunkat legalább addig is, mig a mindent meggyógyító idő meghozta a behegedést; ugy talál, amir.t azt magamon is tapasztaltam, egy megsebzett kedély is vigaszt és nyugasmat, ha még csak elég erővel bír ahhoz, hogy magát ha caak rövid időre is annyira összedje és bánatát, gondját elfelejtse, hogy igy a vallás vagy bölcsészet gyöngéd, szelid szavát meghallgathassa. De hogy ily vigaszt képesek legyünk befogadni, feltótlenül szükséges, hogy vallási igazságokban okvetlenül higyjünk, habár Szent János evangélista szerint a vallás nem szabadakaratunk müve, hanem sokkal inkább Isten ajándéka és kegyelme ; e ez az ajándék nem adatott meg mindenkinek. Azonban sokkal kevesebb vigaszt nyújthat a vallásnál a bölcsészet. Ez elméleti tudományt nagyra becsülöm, melyet legkiválóbb képviselőinél tanulmányoztam. Élesíti az elmét, megvilágosítja az értelmet ós még sokkal magasabb értelemben valamely nép kultúrájának virága gyanánt ismerhető el. De mit is használ egv, a nehéz gondtól megtölt embernek ha a transcendentalis ideálismus vagy realismusnak a Kant-kategóriáinak ós kategorikus imperativusának elméleti problémáit bármily élesz ésszel vizsgálja is. A semminél is kevesebbet! Ha azonban vigasztalást keresünk a bölcsészetnél, akkor főlényes arczal azt mondják nekünk, hogv az nem is arra való, hogy az ember mulandó személyes gondjaival törődjék vagy hogy egy bubánattól megtört szívnek fájdalmát enyhítse. Azt állítják egyúttal, hogy a bölcsészet sokkal magasabb álláspontot foglal el és vigasztkereső lelkeknek cnak azt ajánlhatja legfőlebb, hogy a vallásnál keressenek segítséget ós vigasztalást. A? egész filozófiai irodalomban, amennyire ismerem, tényleg nem létezik egy könyv sem, mely valamiképpen alkalmas volna arra, hogy nagy fájdalomtól értintett embernek közvetlen vigaszt nyújthasson ós megbomlott lesújtott kedélyét fölemelje. A még XIV.szádaddal előbb irts ma is olvasott „A filozofia vigasztalásai" czimü könyve Boótiusnak nem felel már meg a mai kor világnézetének, amiről mindenki meggyőződhetik. Igy tehát igaz marad az, hogy az, aki csak emberek vígasztalásában megbízik, tényleg teljesen elhagyatott. Az emberek, kiknek legtöbbnyire síját bajuk van, hidegen elfordulnak tőle s ha a vallási igazságokban nem hisz, a filozofia is azt jelenti ki neki, hogy egy ember meghasonlott szivének kicsiny bajával törődni móltóságával nem fór ö?sze és hogy az nem is az ő feladata: akkor már csak egy vigasztalója marad hátra, mindenesetre egy jó s teljesen megbízható vigasztaló, kihez azért a legvégsőbb esetben mindig nagyobb számban folyamodnak a szerencsétlenek seregei: a halál I Cselkó József. A yágőhidról. Polgár Arnold állatorvos ur helyes dolgot cselekszik, hogy immár nyilvánosan is szóba hozza a vágóhíd ügyét. Ebben a felszólalásban van olyan részlet is, a mely egyik másik egyes várofi lakosnak nem fog tetszeni; de az általánosabb szempontot tekintve megbecsülhetetlen ez a felszólalás. Hogy áll a dclotr a vágóhíddal? Hát ugy, hogy ezelőtt kitudja miko; csináltak egy vágóhidat a Zala partjára, de felül ám a városon, hogy a dög-szenyet hozza le a viz a város mellett a fürdőhelyekre. A mai embernek az esze persze azt mondja, hogy a városon alól kell azt a hidat csinálni. Csakhogy itt az a bökkenő, hogy a nagy költséget nem birja a város. Ezen akar segíteni a megyei állatorvosnak a tervezete. Polgár Arnold kir. állatorvos egy terjedelmes és részletes szabályrendeletet dolgozott ki a közvágóhidról, a husvágásról, a kimérésről, állategészségügyi intézkedésekről s a vágóhídi igaz gatói állatorvosról. A tervezet a mostaninál jobb, teljesebb vágóhidat követel, megszabja a vágódijat ('nagyobb állatnál s disznónál 3 korona) s pár fillér orvosi dijat, gondoskodik az árakról, a kimérésről, a tisztaságról, rendrői, emberi és állati egészségűmről stb. A tervezet szerint a vágódijakból évi 11 500 korona bejön s ez le tud törleszteni 30 év alatt 200000 korona tőké , ami épen elég az uj vágóhíd felépítésére, kivált, hs ertókesitjük a régi alkotmánynak a részeit, s a helyét. És igy a Közegészségnek és Ízlésnek megfelelve a Zala partjára a városon alól is fel lehet állítani. A szabálytervezetet az állatorvos bő indokolással és magyarázatta! fölterjesztette a városhoz, hogy valósítsák meg. — ő. Séta — jobbra. Irta Tirolt János. Nem szívesen beszélek mindig a magam dolgáról, azonban kénytelen vagyok vele, mert mármeg azt hallom, hogy ismét akadott egy megyei lap, a mely röpiratom megjelenéséből kifolyólag ráca huz a az „antiszemita" jelzőt. Ezekről á fülük mellett aranytollal a világra jövő Goldúein Számikról, ezeknek káros müködőséről már kénytelen voltam a múltkor is véleményemet elmondani. Hogy ama nézetemmel nem állok egyedül, jele a sok oldalról megnyilvánuló gratuláczió és elismerés. Azon polémiát megelőzőleg lepocskondiáztak akár egy kávéfőző legényt s mert volt bátorságom, erőm és anyagom visszapocskondiázni, lett belőlem egy antiszemita. Ha békében elviseltem volna sorsomat, megmaradhattam volna ostoba, buta gójnak. Szerencse, hogy ezek a felekezeti türetmeflenkedők csak egy csekély százalékát teszik ki, a magyar zsidóságnak. Most ugylátszik, egy másik Dovedli vette át a támadást. Hogy ki az, a ki mindenáron antesnemitát akar beiőlem kicsiklandozni azt nem tudom, csak sejtem; azt azonban tudom, hogy kár evvel a jelzővel annyira óa annyiszor dobálódzaui, mert könnyen megeshetik, hogy az igy elveszíti megbélyegző hatását és akadhatnak akik még büszkék is lehetnek rája és a a kik még érdemül tudják be az ilyen szereplést. A delikvenssel pedig elhitetik, megszoktatják azt a szerepet, hogy ő tulajdonkópen egy antiszemita, egy nemzeti hős. Segítsenek izraelita polgártársaim is az ujjnkra koppintani az olyai, Petőfi őrültjeként jobbra-balra korbácsoló gyűlölködő elfogultságnak. Erre nincs szükségünk, elég a magunk baja. Azaz : Uram s Istenem. Minek is bujkálok . . . Minek is tagadjam . . . Szókimondás lévén a magyar embernek főjellemvonása ... Kimondom ... Kinyögöm ... De csak ugy, amiként Simon Judith mondta: szakadozva . . . törten . . . Hogy nagy az én vétkem. Igenis! Ugy vagyon ! Hogyha a börze megrendszabályozása, a sajtó kinövéseinek megnyirbálása, a nemzetközi, hazátlan szocziáiisták ostorozása, a szabadkőműves érdekszövetségek eltörlése, a latifundiumok parczellázása, a kereskedelmi pályára való buzdítás, az erők ós megélhetési viszonyok leh tő kiegyenlítése, a progressiv adórendszer sürgetése, munkás biztosito intézmények létesítése, az általános titkos szavazási jog törvényerőre emelése, a köznép java, a kisemberek közötti szeretem és békének hirdetése ós egyéb ezekhez hasonló dolgok kiküzdése antiszemitismust képeznek, akkor, mi tűrés tagadás . . szó ide, szé oda .... én bizony javíthatatlan antiszemita volnék. Ai az . . . hogy bocsánat, mégsem lehetek annyira antiszemita, mert a napokban meg azt állította rólam három vidéki katholikus pap, hogy én — — filosómila vagyok. Mit irok én, mondották „urakról" amikor ón magam is „naccságos" ur vagyok. (Ej ha ! — Pedig ezt a csúfolódást még bérletem első hetében — lefújtam!) „Röpiratomnak — mondták ők — egész szelleme olyan, mintha azt egy — zsidóember irta volna! Ne, ne neked, ón szegény tar fejem. Már most aztán igazán nem tudom ám, hogy fiu vagvok-e. vagy leány?! Kérem segítsenek ki x csávából, mondják meg, mi vagyok „anti"-e, „filo" ?! Persze, most aztán már kénytelen vagyok kérve kérni t. támadóimat, kogy könyörüljenek rajta«, és csak üssenek ezután is erősen óa vigan, csak hangoztassák erősen antiszemitaoágomat, mert igy talán lemosni sikerül magamtól a — filosómitaság vádját! Mert hát, mégsem szeretnék „kétlaki" lenni . . . Én ugyebár szocziális bajokról, társadalmi kinövésekről 8 egynémely politikai dologról irtam ? A ki ezt teszi, annak nem lehet egy hatalmas, egy gazdag, egy főlényes, egy minden téren elhatalmaskodó felekezetet vagy mondjuk népréte^et