Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-12 / 50. szám

2 MAGYAR PAIZS 1&07 deczember 12. fiatalja, deli menyecskék, töpörödött vénasszonyok, bűnnel terheltek, büntetést érdemlők, köztük akárhány zsiványképű: Németh Elek mindenikben egy-egy szent javulást remél: »Hát édes fiam!« igy, shát édes fiam!t ugy! A szentzsolozsmás pap nem beszél szebben a szűz Mária képe előtt, mint Németh Elek a sok vegyes érzelmű tömeg előtt. S keresi vala a legenyhébb paragrafusokat. Ám lehet, hogy a mikor épen mindenkinek jót akar és jót is tesz velők : akkor magának árt. Mert csak kifárad az ember épen a nagy türelemben, saját indulatjának a fékezésében. Lehet, hogy ez az oka a nyugalomba menésének. Fiatal korában vadászás közben nagy hűtést kapott a lábán s ez a rheuma féle betegség most nagyobb mértékben jelentkezve némileg akadályozza energikusabb munkaképességét. Talán ez, talán az. De mindenképen boldog lelkiismerettel teszi le hivatali pálczáját. Soha senkinek, sem magán embernek, sem a köznek bajt, kárt, hátrányt nem okozott öntudatosan, s talán öntudatlanul sem, sem hivatalában, sem a külső életben. Érzékeny szive azt el nem birná. Németh Elek az egyetemen tanári pályára készült. De aztán Vuchetichnek, Milán szerb király rokonának a családjában sok ideig nevelősködött s 1885-ben választották meg Zalaegerszegen városi főjegyzőnek. 22 évig dolgozott e városnak, annyi időn át a legnagyobb lelkiismerettel, sokszor kettős hivatalt viselve. A hivatallal járó apróbb nagyobb kellemetlenségeket otthagyja, hogy a családi boldogságot zavartalan jutalmául élvezze. b.— A hazaszeretet ép ugy gyökerezik a földben, mint az élőfa s a földönfutóvá tett népnek nincs hazája A jezsuiták. (III.) — Előadta Tucty János tanár az irodalmi é* mtvé" sieti kör előadásainak sorozatában. — Az alkalmat a harcz kitörésére La-Valette atya szolgáltatta, aki a martiniquei missiónak állott az élén, s mint ilyen az 1740-iki pápai bréve tilalmának daczára is nagy kereskedést űzött, oly gazdag lett, hogy Martiniqueban palotasorokkal dicsekedhetett. Mint ilyen Martiniqueból árukkal megrakott több hajót küldött Francziaországba és a küldemény fejében már előre felvett l

1/a milliót lAoney testvérektől. De az 1755-iki háborús időben az angolok a hajókat elfogták, igy a Lioney testvérek az árukat nem kapták meg,La-Vallette bukott, fizetni nem tudott, a kölcsönző czég tehát a rendet pörölte be. A jezsuiták kijelentették, hogy La-Valette a rend tilalma daczára kereskedett, s ők nem állhatnak jót egyes tagnak a kötelezettségéért. Mindennek daczára a franczia bíróság igy ítélt: A jezsuiták java közös lévén La Valett üzérkedése csak a rend tudtával és javára történhetett, azért köteles az adósságot és kamatokat megfizetni (1760). Egyúttal a parlament kimondja, hogy a rend szabályai ellenkeznek az állami törvényekkel, követeli tehát a regula megváltozását, hogy a rend függésbe jöjjön a koronától. A római generális azonban ezt felelte: sint, ut sunt, aut non sint. Legyenek amint vannak, vagy ne legyenek. Igy a parlament először feloszlatta a rendet, majd 1764 ben száműzte a rend minden egyes tagját. 3. Azon szoros viszonynál fogva, melyben a bourbon udvarok egymással állottak, a franczia példának hatással kellett lenni a spanyol és olasz xlourbonokra. Ebben az időben III. Károly a spanyolok királya. Lrélyes uralkodó, s a jezsuitáknak, mint a hagyományos rend fötámaszainak nagy híve. De- Aranda miniszter hamarosan a jezsuiták ellenségévé tette. 1759—60-ban határkérdés miatt az angolok is francziák között háború tört ki. Spanyolországban angol és franczia párt keletkezik, ezek összevesznek, lázadnak, s a lázadók egy része az angolokat és jezsuitákat élteti. A lázongó tömeget a köztük megjelent jezsuita atyák csillapították le, s igy könnyű volt őket a zavargás szítói gyanánt feltüntetni. A méltóságára nagyon féltékeny és büszke királyt, ki előbb pártfogója volt a rendnek, csa't e vád alapján lehetett a rend ellenségévé tenni. Miután titokban éveken át készültek a csapásra 1767 ápr. 2-án az úgynevezett pragmatica sanctio által mindenkorra eltörölték a rendet Spanyolországban és gyarmataiban. óriási birtokát a király foglalta le az állam és egyház javára. Az atyákat bebörtönzik, száműzik, 5 ezret összefogdostak, hajóraraktak és Romába küldték. A szerencsétlenek sorsa, kik a hatalom polczárói letaszítva Romában nyomorogtak, részvétet keltett, de magát a rendet nem sajnálták. d) £ példát követték a kisebb bourbon államok. Nápolyból 1767 végén űzték ki a jezsuitákat, Párma és Piacenzábol 1768-ban. Az Italiában levő Habsburg-udvarok, a florenczi és milánói hasonlókép a jezsuita ellenes uj philosophiához és tanokhoz hajlottak, s igy csak az egyházi állam maradt meg a jezsuiták asyluma. Mikor igy elmérgesedett a jezsuiták ügye és az ellenszenv mesterséges eszközökkel általánossá tétetett, az volt egész Európát foglalkoztató nagy kérdés: ellenállhat-e a szentszék a franczia, spanyol és portugál udvarok ostromának, s fen tarthatja-e az egész közvélemény nyomása ellenére is a rendet. XIII. Kelemen 'pápa maga is a rendben látta az apostoli szék egyetlen biztos támaszát, azért védelmébe fogta a jezsuitákat, ellentmondott a franczia parlament végzésének, mely a rendet eltörölte. A Bourbon udvarok azonban annál inkább most már nyíltan követelték a rend eltörlését mint ők mondák az egyház békéje és egysége érdekében. Követeik egymásután járultak a pápa elé. XUI. Kelemen elhatározó válasz előtt halt meg 1769 febr. 2. Most a concláve hosszú tanácskozás után Lorenzó Ganganelli bíborost választotta meg, XIV. Kelemen néven, ö alatta dőlt el a jezsuiták sorsa. A hitetlenség és tisztán világi politika e korszakában a további egyenetlenség az államok és egyház között, nemcsak a jezsuitákra válhatott volna vesxélyessé, hanem a pápára, sót mag ra az egyházra is. Hogy a béke helyreállhasson XIV. Kelemen kénytelen volt feláldozni a pápaság legbuzgóbb előharczosait. Talán még lehetett volna folytatni a küzdőimet, de Ganganelli nem volt a harcz embere. Az iránt nem lehetett kétség, hogy a pápa végre is a jezsuiták ellen dönt, de a végső elhatározás hosszabb meggondolást követelt, s még 4 évig elhúzódott. Végre 1773-ban megjelent a »Dominus ac redemptorc kezdetű bulla, mely véget vet a rendnek, (jul. 21.) »A szt. lélek fuvallata alatt, mint bizton hisszük; kötelességünk által kényszerítve, mely a kereszténység békéjének ápolását irja elénk; meggyőződve arról, hogy Jézus társaságától már nem várható az a haszon, melyért alapították és annyi kiváltsággal ékesítették és belátva azt, hogy mig fennáll az egyház békéje nt>m állhat helyre — megszüntetjü. és eltöröljük a nevezett társaságot, annak minden hivatalát, házát, kiváltságát, szabályát, erkölcsét és szokását. A pápa csak félévvel élte tul a bullát s halála uj okot szolgáltatott a társaság ellen való vádakra, gyanúsításokra. Sokan a felvilágosodás uj diadala, egy uj kornak hajnalhasadása gyanánt ünnepelték a gyűlölt rend bukását. Legyőzöttnek vélték vele a középkort, az erőszakot és ravaszságot. De elfogulatlan itélőkben sem volt hiány; pl. a vallástalan Voltaire, a jezsuiták legádázabb ellensége igy ir: „ Űrügyül a jezsuiták üldözésére, a rosz, de senki által nem olvasott könyvekből származható veszély szolgált — valódi ok, a be folyással való visszaélés volt.* N. Frigyes porost király, kitiltotta az eltörlési brevét ezen kijelentéssel „ fel kell tartani a jezsuitákban a legjobb papokat és tanítókat, akiket csak ismertem." II. Katalin orosz czárné: »Ha pártfogolom ezen szegény, üldözött szerzeteseket, ezt nem szeszélyből, hanem alapos okokból, igazságszeietetből és azon reményből teszem, hogy népeimnek hasznára fog válni. Ezen békeszerető, ártatlan férfiak társulata élni fog birodalmamban, mert a szerzetek között ezt találom a legalkalmasabbnak, az ifjúság és tudatlan nép oktatására, minthogy az emberszeretetet, az alárendeltség érzelmeit s az igazi vallásosság elveit csepegteti szivökbe. Általában ama gonosz tetteknek, melyekről a rendet vádolják soha sem láttam bizonyítékait s bátorkodom állítani, hogy szentséged sem látta azokat. (Katalin levele a pápához.) Hogy tehát a jezsuiták, ha valának is egyeseknek hibái, bűnei, a mi nélkül ilyen nagy testületet, melyben az egész világou elszórva 30—4# ezer ember van folytonosan, nem is képzelhetünk ... de hogy egészben véve sem az egyházra, sem az államokra, sem a királyokra, sem ez erkölcsre nem voltak veszélyesek, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy mikor a kath. országok uralkodói és vezetői kiüldözték őket, a pápa eltörölte a rendet, s majd az egész világ átkot szórt rájuk, Európának két leghatalmasabb, felvilágosult nem katholikus fejedelme, a protestáns N. Frigyes porosz király és Il-ik Katalin orosz czárné, a gör. kel. egyház feje, adtak az üldözötteknek menedéket,, befogadták őket országaikba, hogy a kath. iskolák szervezésénél hasznukat vehessék. Ez a tény legékesebb bizonysága annak, hogy a jezsuiták igen is használható emberek voltak. Épen azért VII. Pius pápa 1814 aug. 7-ikén visszaállította a rendet, de ez előbbi gazdagságát, hatalmát, befolyását és tekintélyét vissza nem nyerhette, noha a kath. világban ma is elsőknek, mintaszerűeknek tartják az ö iskoláikat, noha a római jezsuita generálist ma is fekete pápának nevezik, jelezni akarván ezzet azt, hogy épen oly fontos egyéniség a kath. egyházban mint maga a pápa. Egy igen nagy jelentősége mégis van a jezsuiták eltörlésének, az t. i. hogy az államok kiveszik a nevelést az egyház kezéből. De még ez az átmenet sem történhetett óriási megrázkódtatások nélkül. Mert a protestánsok iskoláit kivéve Európa összes iskoláiban jezsuiták tanítottak, most a jezsuiták eltörlésével sehol sem volt elegendő tanerő, különösen nem nálunk Magyarországban, hol még nem fejlődhetett ki világi tanári kar, s igy a jezsuiták mellőzése egyenesen az iskolázás kárára t jrtent. Azért a társaság kíméletlen elpusztítása után még olyanok is sajnálták a rend eltörlését, akik tanait nem helyeselték, erkölcséi mintaszerűnek nem tartották. A jezsuiták száma, mikor üldözni kezdték őket 40 ezer vala, eltörlésök idejében 25 ezer, ma 12 ezer. Gyávák szokása a megfélemledés, mi tartsunk ki hűen a mellett a mozgalom mellett^ mely a magyar nép ezreit lelkesülten viszi előre, hogy a magyar ipart és kereskedelmet megteremtsék. Hogyan lehetünk gazdagok? Aki előbb-utóbb gazdag akar lenni, az ne törekedjék bizonyos kerek pénzmennyiség összehalmozására, hanem tekintse a pénzt oly eszköznek, amely valami jó czél eléréséhez vezet; mert különben hamis uton halad. Amerika a »határtalan lehetőségek országa* meglehetősen világosan mutatja azt: micsoda tér nyílik meg a sziláld és munkás jellemek számára. Nézzük csak meg az amerikai milliomosokat és milliárdosokat, hogyan lettek ők azzá! Saját erejükből gyakran nyomorult, Ínséges viszonyok körül csekély iskolai műveltséggel és minden tőke nélkül kezdték meg pályájukat. Edison újságkihordó fiu volt és ma a föld minden müveit embere ismeri nevét. Carnegie volt sürgöny kihordó, ma pedig ötven millió dollár áll rendelkezésére évenként. T. Sears Richárd, a Sears-féle nagy szállító czégnek tulajdonosa; Rocbuk és tsa Chikagóban még 18 év előtt távirdász volt a Pacific vasútnál heti tizennyolcz dollárnyi fizetéssel. Üzletét azzal kezdte, hogy zsebórákat és revolvereket árusított. Ma pedig Chikagó egyik elővárosában nagy komplexussal bir és nyolcz ezer alkalmazottat foglalkoztat, akik számára külön iskolák, kórházak és könyvtárak vannak felállítva. De hány hasonló eset van ezeken kivül. És aogyan kezdték meg az ezen modern Krözusok? Miben áll nagy sikerük titka? Néhány egyszerű szabályban. Csak még a megfelelő személyiség kell ezen szabályok teljesítéséhez és meg van a — fényes jövő! A meggazdagodás szabályai ime itt következnek. Dolgozzunk. Ez nagyon is mindennapi ízetlen,' j ostoba mondásnak látszik; de még sem az, Nagy különbség van munka és munka között. Dolgoz-