Magyar Paizs, 1907 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-18 / 16. szám

mi. SlSfiset'si ár : %y éne 4 torina. él érrt 2 korona. Ne fi ed ém 1 kor. jágías száas 8 fi lé-. aaiacgersaeg, g9Q7

. április 18. 16 ? mzém. Hitdet'sik dija mtgjegyz s sz^rist Nj-iltír sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóvat*!: W.farsict-utc.a ib Szex-lcesz-bi Z. ZEíozrr^rá-fclx Lajos f LSWGTBt, F.BEBNCZ V 3B O S, R 3 ~ST G Ö <3-"S" MEGJELENIK HETENKÉN'^ CSÜTÖRTÖKÖN ESTE Különös irányzat. Följegyzek egy kis gondolkozásra méltó dolgot. Ezelőtt néhány esztendővel beszélgettem egy miniszteri tisztviselővel. Az egyik miniszter akkor Dr. Wlássics Gyula volt. A tisztviselő minden teketória nélkül kivágta, mintha csak arról volna szó, hogy a kubaszivart szeretem é jobban, vagy a portorikót ? kivágta mondom, hogy a Kegyelmes ur amúgy is szándékszik megszüntetni azt az állapotot, hogy a tanárok hírlapot szerkeszthessenek. (Tudnivaló, másfaju állami tisztviselők nem is igen szoktak újságírással foglalkozni.) Láttam, hogy ennek a tisztviselőnek halvány fogalma sincs arról, hogy miről van szó. Könnyen ráfoghattam azt is, hogy ez a szándék nem a miniszternek az invencziója. Sőt, minthogy a gondolat szabad, abban is tamáskodtam, hogy a miniszter ur tudná, honnan fú a szél és hová fú. S minthogy jó indulattal vagyok iránta, ugy vélem, hogy neki sincs még sejtaime sem. Az bizonyos, hogy akkortájt csakugyan léptek vissza a lapszerkesztéstől itt-ott a tanárok. Most más miniszter van A tanárokat azonban most sem nézik jó szemmel, ha újságot szerkesztenek. Akarva nem akarva ennek az a következménye, fcígy ne foglalkozzanak ilyen haszontalan mellékes dologgal. Mondjanak le. Tehát az irányzat most is tart még. Tart, mert kerem, ugy áll a dolog, hogy ha az alma lehull a fájáról, nemcsak a földig esik, tovább megy, s kivá t ha a föld nagyon puha, mélyen benyomul a földbe. A Toldi Miklóstól kiröpített malomkő „ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?" A hegyről leszaladó gyermek nem ott áll meg, ahol akar. A meredek lejtőn leguruló biczikli a tehetetlenségnek fizikai törvénye szerint önkényt fölmegy a következő dombnak a derekáig is . . . A napokban történt, hogy a magyar országházban egy Vajda Sándor nevü oláh képviselő elmondta vagy nem mondta, de mint elmondottat, beíratta a Naplóba azt a csinált versét, melyben a magyarokat legkevesebbnek gézengúz népnek nevezte, ázsiai vadcsordának stb., kiket az oláhok védelmeznek és tartanak kegyelemből. — Versét kinyomatta az oláh újságokban is. Sokan ugy vélekednek, hogy a föidgolyóbisnak akármelyik nemzete — a magyaron kívül — izekre szakgatuá az ilyen embert Vajda Sándort a harmadik napon jegyzőkönyvileg megrótták, írását megsemmisítették s őt magát talán ki fogják nézni a parlamentből. De erre a szigorú intézkedésre azt mondja a Népszava cz. újság, melyről tudni kell, hogy nem a magyar nép szava, csak a magyar nép savából él, azt mondja a Magyarország idézése szerint, hogy a „képviselők részéről ez komiszság, alávaló, ripök, brutális terrorizmusnak a féktelensége ez, hogy t. i. Vajdát megrótták; felháborodásra sincs ok, mert Vajdának joga volt e beszédre, s ezt elrabolják tőle a magyar képviselők, akik csak élősdiek s olcsón jutnak műdiadalhoz* stb. A tanároknak, akik jobbára mégis csak inkább magyarok volnának, nem tanácsos a hirlapirás. Másoknak már inkább lehet; pl. akik a Népszavát írják ; akik a fővárosba gyülekednek össze, azoknak inkább dukál a tollforgatás Magyarországon, mert ők vannak inkább arra hivatva, hogy közvéleményt csináljanak s ingyen vasúti jegyet használjanak Végtelen kár volna az " 'et ellensúlyozni. Borbély György. Séta — jobbra. Irta Tivolt János. Remegve merek csak tollat fogni, mert kénytelen vagyok ismét Nagykanizsáról, illetve a szabadkőműves-mester és szabadkőműves inasokról irni, mint akik múltkor irgalmatlanul rám támadtak a megyétől való külön válásról irott czikkem miatt! Ugye, pedig akkor sem állítottam többet, minthogy abDa a dologba, a szabadkőműves pénzeszsákokoü kivü! még egyéb tényezőknek is Iószen beleszólásuk ! ? Az eredmény, várakozásomon fe'ü!, nekem adott igazat, mert nem kisebb emberek, mint Hertelendy Béla és doktor Szekeres József indították meg az e'lenmozgalmat! íme a két szélsőség! Az egyik törvényhatósági jogot, szabad királyi várost, megyét, megyeszékhelyet és évenkint három hónapi „udvartartást" kiván; a másik meg, nagyközséggé való visszafejlődést óhajt. Engem Kanizsához sokkal nagyobb hála fűz, semhogy az utóbbit kívánnám nekik. Most csupán csak azérc teszem szóvá az ügyet, hogy rámutassak arra, hogy azok az úgynevezett „közvélemény" gyártók és képviselők mennyire távol állanak az igazi néplélektőí és mennyire nem ismerik a megélhetés gondjait! De még városuk polgári ágának az érzelmeit — sem. Pedig hát, ugy van ám az, kedves ós tiszteletreméltó kis kollegáim, hogy — egy-két íuczat embert kivéve — a nagykanizsai polgárok élete is csak veríték és küzdelem! Azok előtt is első a kenyér, s csak azután jön a vakparádé. És hát az a komédia, a mit a t. kezdeményező urak rögtönöztek !? Igazán csudálom, hogy a jobb izléstl emberek le nem intették a bohóczkodást! Ők ugyanis nagy rakéta durrogatás meilett, nem hoztak abszurdabb határozatot, minthogy a kiküldött bizottság készítsen három hónap, záge! három hónap múlva jelentést! Még ha az nap április elseje lett volna, akkor megérteni tudnám a kedélyeskedóst; de hogy komoly férfiak, nagyhangú kezdeményezők, hozzanak olyan határozatot, a melynek alapos elvégzéséhez elegendő három arra termett egyén, és kétszer huszonnégy óra, az legalább is — nevetséges), vagy kényszer eltemetése a fölvetett eszmének. Igy jár minden olyan eszme, a melynek nem az igazi közérdek, nem az igazi közvélemény szolgál alapul! * * * A művészetek kezdetei. A folyó évi április 7-én tartott szabad iiczeumi előadás vázlata. — Tartotta: Aledgyesi Lajos főgimn. igazgató. (Folyt.) Ennek a kornak a dicsősége az épités megkezdése. A palaeolith kor emberének még nem volt épitett lakása; mikor tropikus meleg volt, a fák árnyékában húzódott meg, a jégkorszakban pedig barlangokban keresett oltalmat az időjárás viszontagságai ellen, melyekből a barlangi medvét ki kellett ^szorítania. Voltak szárazföldi lakásaik (gödrök rendszerint kerek alappal, melyek oldalait czölöpökkel biztositották a föld beomlása ellen), de ezeknél érdekesebbek a viz szine fölé épitett úgynevezett czölöpépitményeik (tavi lakásaik). Ezek nyomaira először a zürichi tó partjain bukkantak 1853-ban; akkor n. i. nagyon száraz és hideg tél volt, a tó vize nagyon leapadt, az élelmes svájeziak a tónak szárazon maradt szegélyeit kertnek hóditották el, az uj vizvonal mentén falat emeltek, trágyául pedig oda hordták a tó sarát; a sár kotrása alkalmával akadtak sok czölöpre és ezek közt csontmaradványokra s mindenféle eszközökre; szövés mintákra is találtak olt, miből következik, hogy már ruhát készítettek maguknak. A tavi lakásokat fagerendákból rótták össze; a faépités, mert a fát könnyebb megmunkálni a kőnél, megelőzte a kóépitést, mely utóbbihoz a mintát nem a gödörlakástól, hanem a tavi lakástól vették. A tavi lakások belseje rekeszekre oszlott, melyeket agyaggal betapasztott sövényfalak választottak ei egymástól. Vizben azért építkeztek, ho^y meg legyenek védve a vadállatok és ellenség támadása ellen; v. ö. Velencze keletkezését. Nagyobb gondot fordítottak azonban a holtak lakásaira; ezt látjuk a történeti korban az egyptomiaknál is (pirámisok !) A sirgödrök oldalait nem czölöpökkel, hanem lapos kövekkel bélelték ki s ilyenekkel fedték is; azután, nem egyszer hegymagasságnvira, földdel hantolták be. A sirhalm ok tetején asztalalaku kőrakás volt (dolmen), a dolmenek körül pedig egyesével hosszú köve ket (menhir, faragatlan obeliszk ') állítottak fel mindezek a halottaknak szánt v jelek voltak- Bámulatos a kövek roppant nagysága; micsoda fáradsággal járhatott akkor e sziklák összehordása, elrendezése és felállítása. Az építésben még csak annyira jutottak, hogy követ kő mellé, vagy követ kőre tudtak rakni, máris egy hatalmas érzés hevíti őket, a túlvilág sejtelme, és az, hogy a mulandóval szemben az örökkévalót juttassák kifejezésre. Ezt látva, ki tagadhatná az összefüggést és szellemi rokonságot a neolith kor ezen kezdetleges síremlékei és a történeti kornak ide vágó impozáns alkotásai közt? A bromkor nevét a bronztól veszi, mely a réznek és ónnak keveréke (arány 93 réz, 7 ón, vagy 83—17); az ón keményebbé és könnyebben olvadóvá teszi a rezet. Ebben a korban főleg az ékszerek érdemelnek figyelmet művészeti tekintetben. Egy őskori uri nő teljes ékszerkészlete a következő darabokból áll: hajék (diadéma), nyakék, karperecz, mindenféle díszített gombos tű (a nagyobbak ruhaneműek összetűzésére szolgáltak, a kisebbek hajtűk lehettek), a gyűrű, mely a ritkább ékszerekhez tartozik. Különösen dívott a karperecz, gyürüalaku, de nyitott, vagy csigavonalalaku és nem egyesével, nem is csak a karjukra fűzték, hanem a lábukon is viselték; előkelő úrinő 40-et is hordott, 10—10-et a karjain, ugyanannyit a lábain. Ily teljes karpereczkészlet (40 db) egy fonyódi urna sirból került a Darnay muzeumba; e részben a legteljesebb magyar lelet. Vannak Mai számunk 10 oldal.