Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-09-13 / 37. szám

Mii. év Zalaegerszeg, I9G6. szeptemEe^T szám. ElŐS««téri ár: t<gj ént 4 korosa, ff'íi ém 2 korona. Zívgytá é?r« 1 kor. tata 8 fillér. Alapító ós szerkesztő: BORBÉLY GYÖRGY. Hirdetések dija megegyezés széria Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal : Wlassics-utcza Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEG JELJ3NIK HETENKÉNT OST^TÖRTOSÖISR ESTE. Vidéki előfizetőinket kérjük, szíveskedjenek a lap árát elküldeni, mert a paponként dráguló nyomdaköltségek miatt az ingyen példány okat meg kell szüntetnünk. Magyar Paizsnak évi ára csak négy korona. Az uj alispán. Nem volt nehéz megjósolnunk, hogy szeptember 10-ike után Árvay Lajos lesz Zalavármegye alispánja Ámbár hallatszottak olyan hangok, hogy a választást elhalasztják, mert apályázatnál valami formahiba történt volna. Ugy látszik nem volt, mert felszólalás sem volt s a választás megtörtént. Egy pályázó volt s az meg is választatott. Közvetlen a közgyűlés előtt terjedt szét a közönség között — mert csak a póttárgysorozatba volt felvéve, hogy az alkotmányvédő bizottság fegyelmi vizsgálatot kér hét tisztviselő ellen, kik annak idejében Sulyovszky kir. biztostól véve fel a fizetést, nem engedelmeskedtek a törvényhatóság rendeletének; s szállt a hír, hogy evvel a cselekménnyel a leendett alispán némi viszonyban van. Ugy látszik azonban, ez az utóbbi hir sem volt alapos, mert az alispán-választás megtörtént s az illető tisztviselők ellen a fegyelmi féle eljárást csak i választás után rendelte el a közgyűlés. Tiszta eredmény tehát az, hogy van alispán. Sem a nép-kegyet nem lesve megtette ez a lap az észrevételeit a személyre nézve a választás előtt, — sem a hatalmasok szemöldökétől nem rettegve megteszi észrevételeit most választás után is — a tisztviselőre nézve. Felsoroltuk ismertetésül az előnyös és hátrányos tulajdouságokat. Hogy elméletileg is otthonos, mert jogász ember, s a gyakorlatban is jártas, mert régi tisztviselő. De rosz tulajdousága az, hogy előtte a mások véleményének igen kevés értéke lehet s igy felette való módon a mások sorsa sem nagyon aggaszthatja, következtetik sokan; az emberekkel való közlekedése nehézkes, stb. Megemlítettük volt azt a különösen sajátságos persze nem helyeselhető természetét is, hogy a hirlapirásnak ellensége. Erre nézve melegében megtesszük a felebbezést a roszul informált volt alispán helyettestől a jobban informált alispánhoz. Óhajtandó, lássa át azt és győződjék meg arról az aiispán hogy a hirlapirás jogosult — minek is mondjam ? — intézménynek mondom. Jogosult intézmény. Lássa át és győződjék meg az alispán arról, hogy a hirlapirás nem egy emberé, hanem egy nagy közönségé, inkább azé a közönségé, amelyik nem fér be a varmegye házába. De lássa át és győződjék meg az alispán arról, hogy ennek a közönségnek is van jussa a vármegye házához s minthogy ő nem fér be, elküldi oda az ő képviseléjét, az újságírót. Azért szoktak az újságírók néha többesszámban beszélni, mert egyszerre sok ember helyett beszélnek. Még teszek egy megjegyzést, a megtörtént dolog után most már óhajtásképen. Mert tessék elhinni, nem lényegtelen, nem haszontalan kérdés ez. Igen nagy hivatal, igen fontos hivatal az alispáni hivatal. Négyszázezer ember van ebben a vármegyében. És különböző sorsú, különböző rendü-rangu s különböző természetű emberek. Van köztük sok szegény ember, tudatlan és szerencsétlen ember. Jól esik aunak a nyomorult embernek, ha kalácsot nem is, de legalabb ha tanácsot kap. Jól esik annak az egyszerű embernek, ha látja, hogy sorsáért érdeklődnek s egyszerű emberséges módon szóba állanak vele a nagyobb urak; elsimul fáradt homlokán a barázda, ha egy kis őszinte nyájasságot tapasztal a hatalmasabbak részéről. Nem mondom én, hogy mindjárt pajtáskodjunk, tánczoltassuk meg a szolgálókat s ajándékozzuk meg piros kendővel a kisbíró lányát. Csak némelyik képviselőválasztáskor tesznek igy némely urak s ez a farizeuskodás bántóbb és gyalázatosabb az érdességnél s a nyilt ellenszenvnél. Nemi nem kell ily.i sok. Csak egy ió szó: s odaadja a legjobbik lovát, de agyonüt, ha elvész tőle egy kovát — mondja Arany János. A kovát sem kell elvenni, csak sértsd meg az önérzetét. Ezt pedig halálra sérted, ha hatalmaskodol előtte. Persze, mindenki ugy vág vissza, a hogy tud. Aki nem győzi okkal, közbevág botokkal. Petőfi pl. verssel hadakozik a hatalmas emberrel szemben s azt mondja, hogy „Nincs nevetségesebb az embernél. Oly kevélységben, olyan gőgben él! A világot fitymálják ajkai, S mintha az eget akarná szántani, Orrával, oly magasra tartja fel . . . — Kevély ember! miben kevélykedel?!" Petőfinek elég a képletes ostor is, ez a szatíra, evvel is vérig hasogatja a bőrünket. De a szegény ember azt kapja, a mi a keze ügyébe akad. Nem gondolok a botra. Elég, ha csak a gyűlöletre gondolok. Pedig mondom, istenemre mondom, nincs jámborabb, csendesebb, becsületesebb ember a magyarnál. Miért van mégis, hogy a köznép irigy, bizalmatlan, sőt gyűlöli az urat, a kabátos embert és kész a „czuczilistaságra" is? E-st halljuk, ezt látjuk s ezt tovább mondjuk. De arról nem hallunk beszédet, hogy mi ennek az oka. Én megmondom, csak ne haragudjanak meg az urak s erre meg is kérem. Honnan ismeri a mi falusi népünk az urakat ? Kiről, miből ismer rájok? Hát azokról, akikkel érintkezik, akiket lát. Hát kiket lát? Látja a katonát a puskával, a zsandárt a szuronynyal, a finánczot a karddal, az adószedőt a törvénytáblával, a végrehajtót a dobbal, a kisbirót a pálczával s a szolgabírót négylovas hintóval végig nyargalni az utczán. Ezek mind azért vannak, hogy lőjjenek, szúrjanak, vágjanak, nyúzzanak, parancsoljanak, büntessenek. Jóakaró embertársat,őszinte barátságos arczot ritkán lát ezek közül. Már pedig ha félelemmel, gyötrelemmel és rettegéssel töltöttük meg a szivet, ott nem kereshetünk magunk iránt bizalmat és szeretetet. Tisztelettel gondolok minden komoly tisztviselőre, minden müveit elöljáróra. S ugy is képzelem a dolgot, hogy időközönként ha a főszolgabíró vagy más előljáró tisztviselő meglátogatja a községeket: tanácsokat osztogat, megmagyarázza az életbevágó törvényeket, egyről-másról felvilágosítást ad, szóba elegyedik a néppel, érdeklődik a sorsuk iránt: eresztett-e a buza? milyen veszedelmes a sertésvé?z! Ezt nem lehet eltagadni, mert Bulgáriának vagy Németországnak mekkora kárt csinálnánk! Nekünk sem esnék jól ugy-e ha ők károkat okoznának nekünk s megmételyeznék a disznóinkat stb. Ebből értenek az emberek. S meg is köszönik. De ha annak a főtisztviselőnek túlvilági hangon az az első és utolsó szava, — hogy: megbüntetem kendet öt pengőre, mert nem meszelte be az ólat: hát ennek bizony természetes gyümölcse esak az, hogy: „A rosseb egye meg az urakat! amennyi a világon van, mind!" Mert mondom, hogy tisztelettel gondolok azokra, akikre . . de vannak olyan földi hatalmasságok, kivált a fiatalabb kakastollasok között, s ez százados bününk, akik szentül megvannak győződve arról, hogy azokat a községeket azé t teremtette az isten s beléjök lakósokat azért adott az isten, hogy objektumok legyenek, hogy legyen, akik felett uralkodhassunk, mint egy-egy mennydörgő lelketlen Juppiter. Kívánatos, hogy az alispánnak át meg átjárja a szivét az a tudat, hogy nem a közönség van a tisztviselőkért, hanem a tisztviselők vannak a közönségért. És kívánatos, hogy ezt a tudatot tartsa meg és tartassa meg másokkal is. Ennyi elég is. S ha ez megvan, akkor nem baj, ha ellensége is a hirlapirásnak. Mert hiszen a hirlapirás is a közönség érdekeért van. Kell hogy legyen. Borbély György. Hiába mondja, hogy szereti hazáját, a ki nem dolgozik érte, mert az igazi szeretet hazánkért való munkánk megnyilatkozása legyen. Az élet fokozatai. Ugyhiszem, aligha szükséges bizonyítani még azt, hogy a családban az anyák a fő elem és a döntő tényezők a gyermekek nevelése s jellemképzésénél, főképen a férfi gyermekekre vonatkozólag ; valamint az is bizonyos, hogy á fiuk rendesen inkább hasonlítanak az anyákhoz, mint az atyákhoz. Kevésbé ismeretes, hogy afiukajellem és hajlam tekintetében gyakran anyjuk fivéreihez hasonlók. De vannak benső életfokozatok is. Magától értetődik, bogy azoknál nem léteznek e benső fo-