Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-09-13 / 37. szám

2 kozatok, kiknek egész élete nem jelent egyebet, mint enni. inni, esetleg reggelig meghalni. Ezeket a benső életfokozatokat csak azoknál találjuk, a kik el vannak határozv?, hogy a pusztán ter mészetes létből, mely sok más lénynyel egyenlő, egy valóban szellemi élethez utat nyitnak maguknak. Ily benső élelfokozat négy különböztethető meg. Az első fokozat csak akkor érte el czólját, ha a fiital ember (leány ugy mint fiu) tiszta az eszményéle irányzott érzékkel, az erkölcstelenségnek minden bélyege nélkül, munkakedvvel ós meglehetős számú hasznos hivatás-ismerettel került ki belőle. A második fokozat, ha kellőleg megy végbe, szentelve van három fontos doiog megszerzésének; polgári állásnak, becsületes házasságnak és egészséges vallás-erkölcsi életnózetnek. A harmadik fokozat áll a tulajdonképeni életmunkában, életküzdelemben. A negyedik pedig képezi az élet koronáját, betetőzését az igazi siker által. Ha a nevelés ugy hatott a fiatal ember lelkére, szivére, hogy e négy életfokozaton kellőleg keresztül ment, — akkor az megfelelt magasztos hivatásának. Ugy hiszem, senki sem fogja tagadhatni azt, hogy az emberi életben főleg az ifjúság korában nagy tényező a — nevelés és hogy az anyák gyermekeik, nevezetesen pedig fiaik jellemképzésére döntő bef Ivást gyakorolnak. Onnan van az, hogy a fiuk azután rendesen inkább anyáik, mint atyáik jellemét, természetét követik. * * * Mindenki belátja, hogy a belső óletfokozatok nem létezhetnek azon emereknél, kiknek egész élete ebből áll: enni, inni, s — meghalni. Ellenkezőleg e belső fokozatok csak azoknái képzelhetők, akik arra határolták el magukat, hogy a pusztán természeti életből valóban szeHemi életie magukat át küldjék. Az emberi élet négy fokozatának feladatai norlalis viszonyok közt a következők: Az első fokozatnak feladata, hogy fiatal embar iszta, az eszményére irányított érzelmeket szerezzen magának az erkölcstelenség bélyege nélkül ; s hogy hasznos ismeretekkel eUátva, munkakedvet tanúsítson. A második korszak szentelve van rendes viszonyok közt, három dolog megszerzésére: polgári M AGYAR PAIZ

S állás, tisztességes házasság ós ép vallás erkölcsi életnézet. A harmadik fokozat abban áll, hogy az ember megállja helyét az életküí.delemben; ez a tulajdonképeni — életmunka. A negvedik az élet megkoronázása az igazi siker által s végre az átmenet egy — tágasabb hivatás körbe. Megjegyeztem már. hogy minden életnek vannak fokozatai, de egyiknek lefolvása sem egészen egvenlő a másikkal; s még a látszólag természetes fokozatokat is néha megfordított sorrendben látjuk, ugy hogy vannak emberek, a kik ifjú korukban az öregek okosságával bírnak s megfordítva mások csik az öreg korban rendelkeznek szellemi ifjúságukkal. Kell tehát, hogy minden életkor saját produktumát lerakja s az emberben háti a hagyja, és pedig: a gyermekkor a gyermekséget; az ifjúság — a gondolkodás üdesógét s magas röptét, z mely a tetterőt létrehozza; az (érett), férfi ós nőkor — a gondolatok s érzelmek érettségét s a jellem szilárdságát. Csak ez esetben lehet azután az öreg kor is azzá, a mivé lennie kellene, t. i. nyugodt áttekintése az életnek. Vonatkozással arra, a mit közönségesen boldogságnak vagy boldogtalanságnak, nehéz vagy könynyü sorsnak, nevezni szoktunk: arra tanit a tapasztalás, hogy az élet négy szakaszból áll; melyek közül az első és utolsó hasonlítanak egymáshoz, a két középső ellenben nem egyenlő. A kinek nehéz, boldogtalan ifjú kora volt: az könnyebben nyer kedvezőbb, eredményesebb férfi kort; de nehezen — felhőtlen aggkort. S megfordítva: az aranyifjúság majdnem mindig az élet középszakasza fáradalmainak s vihaiainak előhírnöke, a mehet nyugodtabb életalkony követ. Van egy kor az embernek, főleg a fiatal embereknek életében, a mikor az anyjuktól ós az iskolától átvett ép erkölcsi érzést össze kezdik mérni az élet tényével; 8 mivel az élet sok tökéletlenséget, sőt sok megvetésre móltót s utálatost mutat nekik: ennek folytán eszményiségükkel nem tudnak mit csinálni. Ilyenkor sokan kétségbeesnek, eldobják az egész idealizmusukat, vatjy padig erős pessimisraust szereznek maguknak, mely az életben hosszú ideig kíséri őket s a kíméletesebb ítéletnek csak nagy nehezen enged. Hogy az ember saját sorsát csakugyan maga 1906. szeptember 13. ké3zitse, alakítsa: azt ón bizony abszolúte nem írom alá; s igy tehát azt se hiszem, hogy az ember mindig raját szerencséjének kovácsa. Ds viszont azt sem fogadom el, minthi akarat nélküli labszolgái lennénk valami vakon kormányzó — fátumnak. Az életben vannak oly n^hóz pillanatok, amelyekben az embe;nek — férfinak ós nőnek egyaránt — t gósz erejére van szük -óge, hogy a rossz gondolatoknak ellentállhasson. A megpróbáltatások ilyen óráiban az erős hitű ember bátran sőt daczosan megveti a lábát ós nem enged senkinek ós semminek. Cselkó József. ZalaYármegye söpröget. A hétfői gyűlésen a választások érdekeltsége mellett is érdekes sőt egykissó izgatott tárgyalása volt az egyik pontnak, melyben az alkotmányvédő bizottság fegyelmit kór indítani het megyei tisztviselő ellen, — kik a tavasszal a 80-as bizottság pónztárnokától Nagy Lászlótól nem vették át a fizetésrészüket, mert ők Szulyovszky kir. biztostól vették fel a fizetésüket. S minthogy evvel súlyosan megsértették a törvényhatóság rendeletét s hazafiatlanságoknak adták nyilvános tanújelét: vizsgálatot kér az indítvány. Az indítványt Bosnyák Géza adja elé. Sokan helyeselnek, néhányan „eíá'l

u-t kiabálnak. Egy ismeretlen hang baloldalról: „A ki a fekete táblát fel akatja állítani, annak a nevét kellene első sorban ráírni!" Sokan tudni vélik, hogy az ismeretlen evvel Koller Istvánra akar czólozni, aki befizette volna akkor az adót s a fiát katonának küldte. A/, ismeietlent lehurrogják „ki kell dobni!" kiáltásokkal. Kroller Miksa zalavári apát szól hozzá elsőnek. Hivatala papi, érzelme humánu3, szive szeretet — ha szótdarabolják is, ott lesz a haxaárt, de most csendes ido van, legyen bocsánat stb. Eitner Zsigmond közbevág : Mindenre bocsánat, de a hazaárulásra nem, soha! Kroller: a béke kedTanuljatok a többi nagy nemzetektől. melyek meg elégedettségüknek, hatalmasságuknak kulcsát a virágzó iparukban és kereskedelmükben birják. Német kivándorlási politika. Irta: Sz. I) (Folyt) Fenti közleményt egy brazíliai német telepes küldte régi hazájába, s ebből is látható, hogy mily hazafias érzés hatja át a német kivandoilót, még akkor is, ha hazájából elköltözött s más éghajlat alatt talált uj hazát s boldogulást. Nem feledi el édes szülőföldét, mely rá nézve talán nagyon is mostoha volt, a messze távolban sem, hanem iparkodik őshazája érdeklődő köreit figyelmeztetni oly körülményekre, a melyek annak bármi tekintetben hasznára lehetnek. S egyengeti ki-ki tehetsége szerint az utána következendő kivándorlók útját tájékoztatva azokat már jó eleve, sőt ami azokat csak érdekelheti, A nómef kivándorlókat megelőzik rendszerint a tudomány emberei, akik tudományos czélból kutatnak ki távoli világrészeket 8 értesitik utjok eredményéről leggyakorlatiasabb formában a nagy közönséget, különös tekintetből arra, vájjon az a felkutatott földrész a né.metsóg érdekében mi hasznot, előnyt nyújt. A német kivándorlónak rendelkezésére áll a német könyvpiacz gazdag tárháza, melyben jobbnál-jobb földrajzi müvek, kitünö speczialis térképek s a kivándorlókat tüzetesen kitanító művek (tárgyaltatván bizonyos kivándorlási helyeket) olcsó pénzen kaphatók. De ezen kivül támogatja őket a német társadalom is, mert nagy a száma azoknak az egyesületeknek ós társulatoknak, a melyek a német kivándoilási ügyet ós települést különböző irányban és módban támogatják. De segiti egymást a német az egész világon, s ha jó dolga van egynek, nem titkolja el a többiek előtt, hanem hívja maga után a többit, útmutatást, felvilágosítást, tanácsot ád honfitársainak a legnagyobb alapossággal ós gyakorlati érzékkel. Ha pedig valahol már együtt vau 8—10 német, akkor nemsokára 3—4 féle egyletet alakítanak, legelőször dalárdát, tornaegyletet, lövész egyletet stb. Sokan nevetsógnek tartják e társulási szellemet ós elég sok adomát hallani felőle — bár én nem osztom azok nézetét. E társulási szellem tartja együtt a németeket távol hazájuktól, s ennek segítségével lehet őket pontosau számon tartani, mert legalább egy német egyletnek bizonyosan tagja a kivándorlott — arra mérget vehetünk. Ez egyletekben fesztelenül dörzsöli össze poharát a kezdő kézműves a gazdag kereskedővel, vagy a kereskedősegéd a tudós doktorral vagy előkelő hivatalnokkal. Számon tartják egymást ilyenformán társadalmi uton, s tolják egymás szekerét kö'csönösen, a lognigyobb eredmónynyel — mert a német kivándor'ó, különösen ott ahol nincs elszigetelve hanem csoportokban tömörült, boldogul. Da boldogul a német kiviteli kereskedelem is, mert a német ember bárhol legyen, előszeretettel hozatja meg hazájából szükségleti czikkeit. Ha mindezeket olvasván, az eszme társulás kapcsán a magyar kivándorlás vonul el önkénytelenül szemeink előtt, mit látunk ? Százezreit a kivándorolt magyar köznépnek, ószak-amerika bányáiban vagy nagy gyáraiban, olcsó napszám mellett emberfeletti munkát végezve, az állatnál kevesebbie becsülve, mert azt ott pénzért adják, „Hungárián" pedig jön magától, liferál eleget az emberbőr kereskedő. S móg hozzá nem is tudja a szegény pária ha nagv bajban van, hogy kinek panaszkodjék, az amerikai megveti, kineveti, félrelöki; — ha véletlenül rátalál Ausztria consulára, azzal csak ugy beszélhet ha németül tud — magyar érdekekről oly országban gondoskodva nincs, ahol több mint egy millió magyar ember lakik, s a hová évenkint most már közel 100.000 lélek kivándorol. Nincs aki pártját fogja a szegény magyar kivándorlónak, s nincs aki megértse panaszát, mert csak magyar vagy tót nyelven tud beszólni. Milyen más volna ha minálunk is az intelligentia venné kezébe ezt az ügyet — mint német országban. Mert már nemcsak a szegény felvidéki tót vándorol ki, hanem a gazdag alföld scegóny magyarja, sőt nemcsak az élelmes dunántuli magyar, hanem a szapora vend és horvát is ; ugy terjed a kivándorlási láz mint a tűz, — okairól ezúttal nem akarok szólani — van elég. A kivándorlást az uj kivándorlási törvény sem megszüntetni, sem lényegesen befolyásolni nem fogja, mert nincs gondoskodva a kivándorlás okainak megszüntetéséről. Legfőbb ideja volna kivándorlóink zömének, a földmives és napszámos embereknek megmutatni es szájukba rágni, hogy ne észak-amerikába menjenek, ahol van keresetnélküli bennszülött is elég banem dél-amerikába, a magyar telepítési közpjntokba. Parsze, hogv elcsúszott a tollam! mert ilyen nincs, pedig lehetne. Területet olcsón lehetne szerezni, sok állam ingyen is ad 20—30 hectáitegy egy bevándorlónak. Hanem a legfőbb baj, hogy magyar Dr. Blumenauink nincsenek, s igy magyar collonia subventiójára nem kerül évenkint 50—60 ezer korona (pedig egy ilyen volna hivatva megmutatni a helyes irányt, s nevelni colonialis segéderőket, s irányítani a magyar földmiíest haszonhajtó földmives munkára.) A magyar kormány ily irányban móg nem tanulmányozta az ügyet (félek, hogy későn kap majd bele), a társadalmat nem igen érdekli, de meglehetősen tájékozatlan is ebben, tőkepénzeseink ós nagyiparosaink ós kereskedőink pedig nem mernek a kezdeményezés terére lépni, mert nem ismerik a viszonyokat. Nem mernek nagyszabású hazafias aktióra néhány száz ezer koronát kcczkáztatni, mely biztosan meghozná búzás kamatait néhány óv múlva, s a hazai kiviteli kereskedésnek állandó jó vevőket biztositana; a bankokról nem is beszélek, mert azok móg idehaza sem tudnak segíteni sem a kis sem a nagyobb birtokosokon — ósdi becslési eljárásuk s nehézkes ügyvitelük folytán. Majd ha fél Magyarország tul lesz az oczeáncn, akkor talán majd gondolnak egyet. Addig azonban jó magyarom, csak talicskázd a szenet a Pennysilvaniai bányákban — nincs rátok szükségünk —* nagyon sokan vagyunk móg idehaza. (Vége.)