Magyar Paizs, 1906 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1906-08-09 / 32. szám

frr mu év Zalaegerszeg, 1906, augusztus 9, & i 32. szám. Ki62,«téri ár: Jfcfj trn 4 koro»». fti érr» I koron*. •Sajytá érr« 1 kor. «S7»» niea 8 flUér. Hirdetések dija megegyezés széria Wyilttér sora 1 kor Szerkesztőség él kiadóhivatal: Wlassics-ntca Alapító és szerkesztő: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS MEG-JELEISriK: HETINKÉNT CS-CTTÖKTOJKÖI^ ESTE. A magyar iparért való lángolás lohadni kezd, a tulipán tünedezik a kábátokról. Ebben ráismerünk a hagyományos magyar felbuzdulásra! Élet. Minden rothadás nyomában élet fakad. Az emberi holt testben pondró üt tanyát. Az elrothadt tölgy poraiból iszalag kél. Sőt még légyölő galócza is sarjadzik ki belőle. A hegytetőt ledönti a földrengés, és a büszke csúcson boróka, vagy moh talál táplálékot. A bangyabolyt megbolygatják és a fülemile feleszi a hangyatojásokat. A karvaly, vagy a héja meglesi a fülemilét és kegyetlenül elpusztítja á föld szinéröl. Az erősebb megeszi a gyengét. A rolbadáson, az enyészeten uj élet ül diadalt. Ez a természetnek a rendje. Ehhez a rendhez kell alkalmazkodni mindennek. Embernek és állatnak. Fűnek és fának. Pataknak és tengernek. Még a kőnek is. Tehát a természetnek is vanDak paragrafusai. Csakhogy ezek a §-ok változhatatlanok. Még pedig azért, mert nem emberi alkotások. Ezeknek a §-oknak engedelmeskedik a kőrisbogár, mikor az orgonafa leveleit lerágja. Talán ezektől a levelektől olyan zöld a háta. Ezek a §-ok kényszeritik a nyulhölgyeket a nyulgavallérok udvarlásainak gyakori elfogadására. Talán ezért vannak ők olyan sokszor nászuton. Ezek a § ok nyomják ki a forrást a földből; ezek hengergetik tovább medrecskéjében, hogy egyesüljön a másikkal, amiként egyesül az ember a neki kedves lénynyel: életének sorsosával. Ezek a §-ok hordatják a fülemilével kicsinyke fészkéhez az anyagot ; s ezek késztetik a nászidő alatt arra a remek éneklésre, amelytől hölgyecskéje elbájolódva melengeti életre a jövő nemzedékét. Ismétlem, ezek a §-ok változhatatlanok. A társadalom ezeknek a §-oknak csak részben van alávetve. Tömörül, hogy az élet harcza egyesülten találja. Tömörül, hogy egyesült erővel jólétet, nyugalmat biztositson magának. Tömörül, hogy a nálánál talán erősebbet legyűrje és elfoglalja annak a helyét. Tömörül, hogy mulasson. Tömörül, hogy amint az örömöt megosztotta társaival, ugy osztozzék azoknak bánatában is. A magyarok ősszesége is tömörült a „Tulipán" égisze alatt. Mindenki sietett a harczoló sorok elejére. Élet pezsgett a harczoló sorokban. Azt hittük, hogy az enyészet nyomán, a rothadáson-uj élet fakadt. Csalódtunk. Kérész élet volt az. A vezetők ezt a szép szövetkezést §-okba szorították. Az emberi önérzet nem türi a korlátot. Kivéve a sok közül: egynek engedelmeskedik. Amit önként elvállal, annak becsülettel megfelel. A kényszerítés elől kitér. Ezért nem kell a Tulipán-mozgalmat §-okba szorítani. A magyar ipari termékek pártolásának az eszméje olyan tág fogalom, hogy §-okba szedni lehetetlen. Művészek, akik a mondatalkotást értik, talán az egész eszmét igy foglalnák egybe: ami idegen, az a magyarnak most nem kell. Ez az egyetlen mondatocska többet kifejez, mint amennyit a tulipánról a mozgalom keletkezése óta összeírtak. Ezt a mondatot azonban csupán a magyar lelkek tudják megtartani. A megtartás alatt az ipari termékek pártolását értem. Ennek a mondatnak az alapkészitői legyenek a magyar anyák. Ezt a mondatot elemeztesse a tanitó az iskolában. Ezt a mondatot rebegje a haldokló magyar. Ezzel a mondattal köszöntse egyik magyar ember a másikat. Mert csak akkor marad fenn ez a „mindnyájunknak édes anyja". Ha ez a mondat hangzik a magyar ajkakról: akkor nem kellenek a §-ok és nem kell azoknak a megtartásához a modern tized: a tagsági dij. És akkor nem kell kikötni azt sem, hogy ki léphet be a szövetség tagjainak a sorába. Ez a mozgalom nem monopolium. Ez, hogy ugy mondjam, ükapáink által ránk hagyott kötelesség. Tehát nem szabad meghatározni, hogy ki vehet belőle részt. Az enyém ugy, mint az övék. Szóval, minden magyar emberé. Akár van pénze, akár nincs. Ehhez képest elégnek látszik, hogyha az eszmének tagja a jelvény vételekor ilyen fogadalmat tesz: Én N. N. magyar lelkem mélyéből fogadom, hogy a mai naptól kezdve A fenkölt gondolkodás. A világosság felé törekszik minden s csak mi akarnánk visszafelé menni? Aki nem halad, annak a fejét összetiporják az erősebbek. Hát mégsem akarnánk elfre? Csak a győző, a hatalmas, a helyzet ura részesül a fönséges lót élvezetében, gyönyörében. Nem akarnánk boldogok lenni é?. a mkinket is boldogokká tenni? Kezdetben, ugy mondják a szentköoy vek, paradicsom vala. Mily szomorú látváuyt nyújtott az! Két szegény, nyomorult ember — tudomány művészet, műveltség nélkül ós rendeltetésük öntudata hiányában! De előttünk itt van ezerféle feladat, ezerféle czél. A közösségben , tökéletesedhetünk; a munka felosztása folytán mások teremt.nek — számunkra Í8.^ Talán többet nyerünk, többet kapunk, mint a mennyit mi adunk. Öntudatos teljéivezetek paradicsomáia lehet kilátásunk messze jövőben — erős testvéreink egyesülésében. De már most is a létnek nagy bősége, nagy előnyei kínálkoznak nekünk! Már most is nagy gyönyör ós boldogság az a tudat, hogy egyet képezünk a mindenség fejlődés folyamával és hogy a világtörténelem készítésében tényleg részt vehetünk. Mint Phoebus Apollo, ugy kormányozzuk mi az isteni eszme nap-kccsiját; s áthatva ezen eszmetői és mint annak megbízottjai bírunk magasabb öntudatot nagyobb méltóságot s valóban papjai vagyunk az isteneégnek. Emelt fővel járunk minden alázatosságunk mellett, mégis telve öntudattal, képmutatás, szemlesütés nélkül; magunkba szívjuk a mindent foglaló levegőnek balzsamát és gyönyörködünk, kéjelgünk szivünk virágának, a testvér-szeretet hatalmas eszméjének üdítő illatában. A nemesnek, szépnek s igaznak fejlődésben levő eszméje vÍ3z minket hatalmas isteni kéz gyanánt; s aki önként, bátran ós küldve reá bízza magát ezen áramlatra, az benne erős segítőt talál a szükségben s amig csak hívei maradunk ezen eszmének : addig hiieu marad mellettünk az Isten is. S egyedül ebben áll a gondolkodásnak fenkölt, nemes volta ! Egy embernek megítélése nem függhet csak egyes tetteitől, mert ezekre igeu gyakran oly okok ós körülmények indítják őt, a melyek erején, befolyásán, hatás kőién kivül vannak. De a tiszta érzelmet, a nemes gondolkodást, mely bennünk folyton uralkodik,, s amely a jót teszi a jó kedvéért: ezt az érzelmet egyúttal egyesítenünk kell azon erélyes akarattal, hogy a kötelességellenes ellen, a rossz ellen az ész minden eszközével küzdjünk. Ebben áll a nemes szilárd jellem s ebben áll a feddhetetlen embeiek élete. Ahol pedig ezen állapot minden képmutatás s önámitás nélkül fellelhető s ahol ezen állapo. az igaz alázatosság s tiszta igazság őszinte követésében és gyakorlásában áll: ott létezik egyúttal az abból eredő többi nyugalom is. S ha egyszer megszoktuk ezen eszmebeli életet: akkor fulánkjukat vesztife a gondok, bajok és szerencsétlenségek; mert ba itt ott bánkódunk és szomoikódunk is, de türelmetlenekké és tanácstalanokká nem leszünk és mindig nrndenütt szabad, nemes eszmékhez emelkedni törekszünk. Minden mélyebben meghatott kedélyben létezik egy fő érzület, melytől a többi érzelem függ. Ha tiszta, világos és kedves, vidám az az érzelem, akkor olyanná válik az egész lélek hangú lata is. Éppen azért fel kell emelkednünk a nemes eszmek tiszta légkörébe. Higyjünk az eszmény győzelmében. Ez a hit, ez a mély, kiirthatlan meggyőződés magasra fel fog emelni minket a földi létnek apró és n8gy bajai és kínjai fölé. Ha pedig elértük a legmagasztosabbat: akkor készen vagyunk minden egyébre, minden veszteségre. Minthogy pedig a legrosszabbat is várjuk : ennek folytán valuságos ajándékká lesz minden boldogság. A sors sohasem talál minket készületlenül ós soha se fog minket meglopni, mert gondolatainkban elébe megyünk. De azért ne higvje kedves olvasóm, hogy az a feddhetetlen ember, aki a nemes eszmében él, ellensége a valóságnak ós hogy ettől elfordul; ellenkezőleg ő szereti a valóságot ós mélyebb n megérti azt, mint sok más ember, akik még fel nem fogták a mindenségnek összefüggését. És nem is érzéketlenebb azért az ő szive, mert ő a legmélyebben átérzi a gyöngédebb B a leghalkabb hangváltozásokat, hang-kiilömbsógeket is. De hát kedves olvasóm, mit is értünk az eszmék alatt? Hát ebből mit sem érezne életében a bájos leány, a szerető feleség, a gyöngéd anya? Semmit sem érezne a gondolkodó, a művész stb? Ez lehetetlen ! Aki élete elvéül azt tűzte ki magának, hog/ működése körében hűen, bmületesen, lelkiismeretesen teljesíteni fogja kötelességeit a családja, társadalma, nemzete ós hazája iránt s csakis azt az elvet követi, abban lélekemelő, szivüdítő örömet talál: az át ís érzi, hogy ez képezi nemes eszméjét, élete eszményét. Cselkó József.