Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-09 / 10. szám
2 MAGYAR PAIZS 1965. márczius 9". Méltóságos Hertelendy Ferencz főispáni itinevt-ztetése alkalmával a fogadtatáson a testület zászló alatt nagy számban részt vttt, a beiktatáson pedig küldöttségileg képviseltette magát. A Keszthelyi Balatoni mamim megkeresésére egy régi czéhláda, egv pecsétnyomd és egy artikulus megőrzés végett a testület által elküldetett. A testületi szálló kezelőségénéi az elmalt évben változás állott be a mennyiben Fuchs Benő jbelyebe Borda Ferenaz lett a szállós, azonban, hogy kötelezettségének eleget nem tesz, kényszerülve volt az elöljáróság folyó év május 1-ére pályázatot hirdetni s Bordát az időn tul állásától végkép felmenteni. Az elmúlt év egyik legjelentősebb eseménye az crsiágos iparegyesület átirata, a melyben érteBitett bennünket, hogy Pfeiüer Henrich bádogos mester urat érdemeinek elismeréseül bronz-diezéremmel tüntette ki, egyúttal felkérte testületünket, hogy ezen kitüntetést bocsássuk rendelkezésére. Számos testületi tag s vendégek jelenlétében történt ezen szép ünnepély lefolyása. Kováts László elnök szép beszéd kíséretében ecsetelte e kitüntetés jelentőségét, buzdítván őt a kitartó munkásságra s az érmet átadta. Ezatán a felszólaló ügybarátok az örömtől áthatva elérzékenyülve tudtak szerencsekivánataiknak kifejezést adni. — Kívánjuk mi is, hogy a kitüutetett tagtársunk büszkén viselje az elismerésnek eme zálogát, ne lankadjon, hanem munkálkodjék továbbra is oly kitartóan s oly szorgalommal — jB>nt eddig. Legnrgyobb ipari jelentőségű volt a testületnél s városunkban az elmúlt évben azoknak az iparosoknak áldozat-készsége, a kik a soproni iparkiállitáson részt vettek; — e kiállításon 13 iparágból 21 iparos s azonkívül Gombás István betegsególyző titkár a betegsegélyző pénztárak egyöntetű kezelésére összeállított irodalmi munkájával vett részt. Hogy Zalaegerszeg város iparosai mily eredményt tudnak felmutatni, bizonyítja legjobban az u tanúság, hogv a kiállításjurije derek iparosainknak 4 arany, 2 ezüst, 2 országos iparegyesületi bronzérmet, 8 kiállítási bionzérmet es 5 dicsérő oklevelet ítélt oda, még pedig: Arany érem : Faragó Béla, Keszly Ferencz, Neufeld Izidor és Wapper Ignácz. Ezüst érem : Gombás István és Papp Alajos. Orsz. Iparegyl. bronzéiem : Baly Béla, Pitteruttinn István. Kiállítási bronzérem: flauk Ferencz, Horváth Lajos, Indra és Gaspancs, Jády Károly, Kaszás József, Kovács István, Miszory Béla, Vörös Géza. Kiállítási elismerő oklevel: Németh Gábor, Pfeiffer Henricb, Scnmidt Vilmos, Schwarcz Simon és Singer Tóbiás. Minő szop és magasztos egy városra 8 egy ipartestületre aézve, a mely oly habért tudott magának aratni, a melyet Dunántulnak nemcsak hasonló, hanem iparosai számában sokkal nagyobb város etm tud felmutatni. íme itt mutatták meg derék iparosaink, hogy buzgalmukkal, firadságuskal s tudásukkal minő szép bivnevet tudtak Zalaegerszeg városának és annak ipartestületének szerezni. Tekintsenek ők is önérzetesen vissza, hogy eme messzemenő munkájukban, az oly nagy számban részt vett iparosok versenyzésében mily szép sikert tudtak aratni. Viseljék büszkén e vívmánynak ama szép elismerését, a melyet a kiállított munkájuk megbirálására hivatott szakértő egyének nékik oda Ítéltek! Legyenek továbbra is iparukban oly jelesek, munkájukban oly szorgasmasak mint eddig, hogy hazánk iparának fejlesztésében a jövőben is oly fényes eredmenyeket tudjanak felmutatni mint a soproni kiállításon. Fogadják a kiállítók a kitartó munkásságukért mind pedig áldozatkészségükért, a mellyel mindnyájunknak elismerest szereztek, az ipartestületnek hálás köszönetet. Midőn ezúttal kiemeljük a városi tanácsnak azon készséges támogatását, hogy a soproni kiállításhoz 300 kor. segélyei hozzá járult s kiemeljük Kovács László elnököt a ki a juryben a ikiállitó iparosaink éidekében fáradhatatlan tevékenységével részt vett, fogadják az ipartestület összes tagjainak hálás köszönetét. Sajnálattal kel! azonban ezúttal jelentenünk, bogy a kíméletlen halál 3 kitüntetett kiállítót nur elragadott, a kikről jelentésünkben még mtg fogunk emlékezni. Az elmalt évbe-r testületünk tanonczmunkakiallilást is rendezett a melyen 18 iparág 73 tanoucz által volr képviselve. A biráló bizottság 20 tanonczot I. reodii, — 18 at II. rendű s 35 tanonczot III. rendű kitüntetésben részesített. — A tanonczok ,.dicsérő oklevél"' és pénzbeli jutalomban lészesittettek. Evi jelentésünk még egy jelen'ősebb pontjára akarjuk a tek. közgyűlés figyelmét felhívni. — Testületünk az elmúlt évben 3 congresszoson képviseltette magát, — 1. a budapesti országos iparosak küldöttségének személyes tisztelgése és emlékirat átnyújtása a nagyméltóságú kereskedelmi miniszter urnák, az ipartörvény revisió tárgyában, — kepviseitetert Vörös Gyula alelnök áJtal. A második volt a ezipész és csizmadia iparosok kamara kerületi congresszusa Sopronban, a melyen a ezipész és csizmadia iparosok saját batásköi ükben munkájnkat 20°/o áremeléssel biztosítani akarták, képviseltetett Zámbolt Kálmán tagtárs által. ,> harmadik a soproni kerületi ipar kamarai congresszus. E congresszus lefolyását ugy hiszem a tek. kózgyüJésuek majdnem minden tagja ismeri a Magyar Paizsnak az 1904. évi szeptsmber 15-én megjelent számából; de mégis engedjék meg, hogy ezúttal ezen congresszus egyik pontjára röviden visszatérhessünk. Ismeretes a tek. közgyűlés előtt, hogy ezen congresszuson az iparosok nyugdíjintézet létesítése tárgyában az előadói tisztséget Papp Alajos testületi tagtársunk fogadta el. Hogy ezen megbízatásnak Papp Alajos mily szépen felelt meg, bizonyítja legjobben az ő szaktudásával összeállított előadása, életből merített tapasztalatokkal boncz kés alá vette a szegényebb iparos helyzeté*, vázlatokkal ecsetelte, hogy az a megtört, kifáradt iparos-társunk, a ki teljes életeben a munkának élt — öreg napjaira kénytelen ugy magát, mint családját könyöradományokból fenntartani. Ezen bajokon úgymond csak a törvényhozás segíthet, s ajánlotta, hogy forduljunk a magas kormányhoz 8 kérjük őt, hogy nyújtson alkalmat és adjon módet az országos iparos nyugdíj egyesületnek megalakulására. Eire nézve előadó egy határozati javaslatot dolgozott ki s terjesztett elő, a melyet a congresszus eg< sz terjedelmében óe egyhangúlag elfogadott s a nagyméltósága kereskedelmi miniszter úrhoz felterjeszteni határozta. Ebből kifolyólag Papp Alajos előadó egy a minisz terhez küldendő feliratot szövegezett 8 egyúttal a congresszuBnak előterjesztett, a melyben az iparosok panaszait oly körültekintéssel körvonalazta, hogy azt olvasva a legkeményebb szivén is a meghatottság vesz erőt s iehetetlen, hogy a magas kormány ia ki térhessen előle. Kéri végül a Minisztert, hogy vegye pártfogásába e nagyfontosságú kérdést, nyújtson alkalmat az iparosok bálájára és adjon az utókornak egy őrökké fennmaradandó emléket a*, iparos nyugdíj intézménynek törvénnyé való emelésével. Még bővebben Írhattam volna Papp Alajos tagtársunknak gondosan és szakértelemmel összeálitott előadásáról, de hogy jelentésemmel ne nyúljak oly hosszura, fogadja befejezésül a tisztelt tagtárs ur testületünk iparosainak hálás köszönetét s büszkén gondolunk reá, hogy Papp ur előadásával nemcsak önmagának, hanem testületünknek is egy méltó elismerést sz rzett. Még említésre méltó Major Károly hedosáni áll. iskolai igazgatónak a „Magyar Paizs-"ban irt czikke, a mely első sorban ipartestületünket, másodsordan pedig tanoneztartó iparosainkat érdekli. Többek között ajánlotta annaí az eszmének megvalósítását, hogy a Muraközét magyarosítsák a magyar városoknak jó magyar iparosai. Azt ajánlotta, hogy hozzunk inas gyerekeket Muraközből, itt m^jd azok az ipar mellett nemcsak hogy megtanulnak magyarul, de megismerkednek a magyar természettel is és derék magyar iparosok válnak belőlük. Az elöljáróság felkarolta ez eszmét, felhívást, tett közzé a helybeli lapokban, hogy vigyük gyakorlatba ezen ajánlatot, vegyünk műhelyeinkbe muraközi horvát gyermekeket. Az elöljáróság elhatározásából megkerestetett a városi tanács, hogy legyen segítségünkre, s hogy a horvát gyermekek a tandíj lizetés alul felmentessenek. Tehát mind amaz iparosok, a kik ily horvát gyermekeket felfogadni akarnak, földúljanak az ipartestülethez, a hol mindenre bővebb lelvili^i- sitás nyerhető. Testületünk mult óv folyamán 1 rendes k gyűlést, 12 rendes és 4 rendkívüli elöljáróéi ülést tartott. A békéltető bizottság 21 esetben tartott tírgyalást, a melyen 51 Ugy nyert elintézést. Az ipartestületnek 1904. évi összes bevétel ó* kiadás, vagyon és teher állapotát feltüntető -íii zárszámadását az ipartestület minden egyes tagja kézhez kapta s igy annak részletes elsorolását ezúttal mellőzni fogjuk, azonban ha az igeu tisztelt tag urak közül bárkinek « bármire kétsége lenne, készséggel fogunk felvilágosítással 9 gálni. Ügydarab 379 intéztetett el. Tanoucz szerződós köttetett 131, taaomv bizonyítvány 86 adatott ki. Jelentésünket ama szomorú veszteság bővítésével kell befejeznünk, hogy a köoyörtóea halál 6 tagtársunkat szólította el közülünk, szerint : Horváth Ferencz lakaton, Leopold Nándor vállalkozó, Mansz Ferencz aranyműves, Náateld Izidor szabó, Pált Sándor sütő és Rázat József szitás tagtársunkat. Jó emlékükről kegyelettel akarunk megemlékezni, mert oiyaaok&t veszítettünk el bennük, a kik az ipartea;C.M megalapításának mozgalmában részt vet:el a részint pedig a kiket az életük delén a mkiLnnapi élet küzdelmeiből ragadott ki a halál. Midőn ezen jelentésünket az igen tisztek kisgyűlés elé terjeszteni szerencsénk vau, mea vagyunk győződve, hogy a tisztelt közgyük jiüíM évi működéseinket tudomásul veszi s ezen reményben kérjük évi jelentésünk és zárszámadási J.ÍC elfogadását, valamint a felmentvónyt az 1904. évre nekünk és a számvizsgáló bizottságnak megadni. Végül fogadják mindazon tagtárs urak, kik az elmúlt év folyamán ipartestületünk erkölcíi Ü anyagi érdekeit előmozdítani gxivesek vi>tnk őszinte hálás köszönetünket Városunk rendőrsége. *) A legutóbb megtartott városi képviselőtestíie:' gyűlés alkalmával indítvány tétetett a városi rendőrségnek, csendőrséggel leendő helyetteskése iránt. Ezen indítvány meleg pártolásra talált, ós íihozták érvül, hogy a rendőri közegeit nem tnégbizhatók, tudatlanok, ós azokat begyakorol; azokat kioktatni annyira, hogy feladatuknak m«>4felelni képesek legyenek, nem lehet; meit eire idő nincsen. Ezen érveles ellen csak egyetlen városatya volt bátor nyilatkozni, önérzetesen megmondva, hágj szegénységi bizonyítványt állit ki a város magról, ha közbiztonságát maga hatáskörében megvédelmezni nem tudja. Nézzük tehát ezen érveléseknek helyességet közelebbről. A városi rendőrségek szervezése alkalmával s törvényhozás czélja nem lehetett az, hogy sz életfogytiglan kinevezett lendőrkapitány íemfes egyenruhájában tündököljön, hogy állását zsarolási a, duhajkodásra és pénzszerzésre használj a fel, hanem az, hogy hivatásának fontosságát felfogva annak mindenben pontosan megfelelni töre« kedjék. Hivatása pedig nem más. mint őrködni a város polgárainak élete ós vagyona fölött, tb'oőw tehát kifolyólag kötelessége rendőreit oktatai, azokat kitanítani és e czélból ép ugy mint a csendőrségnél naponként legalább egy órai iskolát tartani. Kötelessége közegeit ellenőrizni es ha netán mulasztást követnéuek el, az.t szigorra! megtorolni; de kötelessége ellenben őket megvédelmezni és érettük mindenkor felelősséget vállalni. Nem e'ég továbbá, hogy a rendőrség legétivsége felfogadta ssék es ha a követelményeknek meg nem felel, mindeu további intézkedés nélkül elbocsájtassék, mert ily körülmények mailett nem lehet csodálkozni azon, ha a rendőri állások neon megbízható egyénekkel tölthetők csak be, holott erre csakis képzettebb és megbízhatóbb elemekből kellene kinevezni és pedig oly egyéneket, kik vagy a katonai, vagy a csendőrségi szolgálatban állottak; és pedig oly feltétellel, hogy egy évi *) Az igazat megvallva, nekünk nincs szólásunk ehet & dologhoz, sem pro, sem kontra, szerintünk mindegy, ha a rend felügyelőjét Pálnak hivják-e, vagy Péternek, "ni" őrnek-e, vagy ceewrf-őrnek. Csak végezze becsületein a dolgát s a városnak ne kerüljön sok költségóh*. - At egyesek véleményének tért nyitónk. —