Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1905-11-30 / 48. szám
2 Ami némü vagyonkám még voJt, az Gráczi öcsémnek (nővére Cs. Zsuzsanna fia) akartam hagyni, de Ítélet szerint az elkoboztatik, elkoboztatik a Státus részére, melynek én lelkiismeretes szigorúságommal milliókat használtam; azomban az Ítélet változást csak kegyelem utján szenvedhetne, azt jó lenne Gráczinak megki sérleni, tanácslom is, hogy kísértse meg. Hiszem, hogyha egyszer a harag ellenem csillapszik és becsületességem a pénzbeli eljárásban megismertetik, czélt fog érni. A politikát eddig sem szeretted és igazságod volt, ne avatkozzál abba soha, az az élet nyugalmát elrabolja, folytasd gazdaságodat és nősüljél meg kedves Barátom, bizonv-bizony mondom, ha van földi boldogság, ugy azt csak a házi nyugalmas családi élet nyújthatja. Még egyszer kérlek, ne búslakodj felettem, légy szeretett barátom meggyőződve arról, hogy rám nézve ez valóságos szerencse, gondold meg , miképpen szenvedhettem volna én ki eey várbörtönnek kínjait! . . Igaz. megszökhettem volna ugy, mint a többi m ni zterek, de én a szökést, mint az öngyilkosságot, gyávaságnak tartom, ha használni nem bírtam bazám ügyeinek, annak tudok martyrja lenni. ítéletemben a Dinastia lerontásának igyekezetével vádoltatom, Isten tudja, hogy a 14-iki áprilisi határozatban részt nem vettem, én republikánus soha sem voltam, bizonyítja a sereghez adott Proklamáczióm, de ha arról vádoltattam, mit sem tehettem ellene ; az bolond, aki Magyarországon Republikáról álmodik. Légy nyugodt szeretett barátom, utolsó kérésem is hozzád, hogy éljél családi nyugalmas életet, prccul nogitiis, szeresd a hazádat ós királyt, üdvözöld rokonaimat és mindazokat, kik felőlem kedvesen emlékeznek, ölellek száz meg százszor, hived a sírig — Csány. U. i. Bútoraidat is keressed fel, a magadét vedd ki, ami láda a Bródinál elfoglaltatott, abban is csak a Sziditől (Inkey S^idi, Csány Elek özvegve) kapottak az enyimek, Doktorod ismeri a tieidet, két ezüst kis gyertyatartó is, melyek utolsó időben nálam voltak — a tied, és az ezüst szelencze is, azokat minden szomszédaid ismeri. Még egyszer Isten veled szeretett kedves barátom, ki fellebb : Csány. Az ítélet kihirdetése után másnap, vagyis október 10-én történt mag a kivégzés Az „Ujépttlet"-tel szemben lévő Luczenbacher féle faraktár telepen lőn végrehajtva. Reggel 6 órakor az „Újépület" bői együtt kisértettek ki a vesztőhelyre báró Jeszenák Jánossal. Hűvös /évén az idő, Jeszenák kissé fázott, didergett, vagy talán ideges reszketés fogta el az utolsó uton. Csány odaszól JesseDákhoz: Halló levelek. Künn jáiok a Baross-ligetnek immár teljesen elfonnyadt lombjai között. Valami ellenálhatatlan érzés visz oda naprólnapra engemet. Jó ismerősöm úgyszólván minden tUszál, minden galy, s hogjha szellő fújdogál, mindenik mint régi ismerőst köszöut és minden apró kii lombocska oly barátságosan hajlong énfelém — ha elhaladok mellette. És látom mint változik meg minden a nagy természetben. Látom mint hullatják el leveleiket a zizegő nyárfák, hallom, mint panaszkodik a sudár fen\ő s midőn le-le röppen egy-egy galy, egy-egy falevél: sokat hányodott életemre gondolok .... Miként a természetben igy őszszel minden pillanat alatt lélekölő szomorúsággal röppen egy-egy elszáradt falevél: éppen ugy, sőt éppan olyan kérlelhetetlenül s kiméletl nül röppen el az emberi lélek szubtilis, apró szálacskákból összefonódott érzésvilágából is egy-egy szép emlék. •* Lelkemet felüdítő vitámban nem zavar meg semmi sem. A piaczi harangok örökös zúgása, amely közelről olyan bántó lármával zavarja nyugalmamat — ide kiérve, megfinomult panaRzos zsongássá válik, éppen mint a/, elmúlt, eltávozott kedveseink elhomályoeu't emlékei. Ettől eltekintve, csönd van, néma, fullasztó csöndesség! És a csöndesréggef valami titkos bánat, titkos bu, valami néma fájdalom száll a lelkemre." magyar paiz s — „Ne reszkess! Nesze itt a köpönyegem! . . Igy akarta ezt sorsunk ördöge. Vigasztalódjál! Ezek ki fognak fáiadni az öldöklésben, de el fog jönni még a mi hajnalunk. Lásd, nekem ezelőtt tíz évvel már egy kártyavető czígányasszony a tenyeremről megjósolta, hogy akasztófán halok meg. Azóta soha nem gondoltam e jóslatra. íme, most eszembe jut, mert csakugyan teljesül". 1) Azorban Jeezenákot e vigasztaló szavak nem nyugtatták meg. Félénken, reszketve haladt tovább a fegyveres csapat és a pribékek közt. De Csány László nyugodtan és bátran haladt utján, egy perczre sem veszitve el lélekjelenlétét. 2) „Egyetlen izma sem jándult meg a bitó alatt, — írja Farkas Emőd, — még csak térde sem csuklott meg. Látja lógni a kötelet, mely majd meg fogja fojtani, és szeméből büszke dacz sugáizik. Csány szinte megifjodva, délczeg tartással lép a bitó alá. A hóhér kissé meghökken, midőn látja a beesett, beteges arczot, de ő megcsókolja a kötelet, mint a hitbuzgó ember a keresztet és azt mondja utolján : — Hazámért ezt is is szívesen". 3) És pár perez múlva ott fekszik Jeszenákkal együtt arezra borulva a szemétdombon, — 1849. okt. 10-én reggel 6 óra 15 perc/kor körülbelül. A két vértanút nemsokára rá közönséges oldalas szekéren, csak ugy egvmás mePó fektetve a szekér fenekére — vitték ki a köztemetőbe a pesti Kerepesi uti temetőbe. Igy vitték ki és egész dísztelenül őket a pribékek, csakhogy éppen le voltak takarva valami piszkos lepedő félével. — Mondják, hogy Jeszenák feje a szekér rázódása következtében a szekér végéről 1p is lógott. Igy bántak velük holtuk után is a barbárok, a gvilkosoK, a hiénák. Csány László kivégeztetése az egész országban főkép Zalában iszonyú megdöbbenést és szomorúságot okozott. Nemcsak a rokonok, a jó barátok, hanem az ismerősök is meggyászolták őt. Állítják többen, hogy egykori menyasszonya: Deák Klára (Deák Ferencz nővére) ferje/ett Uszterhuber Jó/, efné Pusztaszentlászlón azért hordott holta napjáig lekete gyürüt az ujján, fekete főkötőt a fején ós vitelt nagyrészt fekete vagy szürke ruhát, mert egykori ideáljának, vőlegényének halálát gyászolta. De megsiratta Csányt Zalában az egyszerű nép is. Gyászos halálának a zalai nép költészetében is nyoma van. Egy kis négysoros vers igy tzól róla: „Pest városán a vaskakas kukorit, Most vitték el rut halálra a Csánvt. Azt kivánom néked német gazember: Verjen meg az erős Isten ezerszer". 4) ») Hoffmann Ilalis: Zalavárm. évk. 81. L a) U. o. a) Farkas Emőd: „A hazaszeretet vértanai" cz. könyvében. A nyüzsgő, zsibongó embeáradat között ezt a titkos bút, ezt a néma fájdalmat nem igen érezem, mert minden lépés, minden fordulat foglalkoztatja az eszemet, de ide künn, itten agyedül, a lelkem érzelmei csaponganak, mert itt, hol nem lát, nem hall meg senkise, a fűszálnak, a fenyőnek és a rezgő nyárfának elsusoghatja lelkem az ő végtelen fájdalmát s imádkozhatik az Istenhez, ki leküzdhetetlen akadályokat vetett boldogságom ösvénye elé. • De nem panaszkodom I. . . hiába kesergek! . . . Elmúlt! Ugy se láthatom többet sohaBe! . . . . Arczára, alakjára, hangjára már nem is emlékszem .... Csak annyit tudok, hogy szőke volt, szemei őszinteség, bensőség ós ártatlansággal teliek I .... Ott láttam a boldogságot megvillanni először, de utoljára is I . . . Mégis elment és megy-megy most is szüntelen .... Egyre távolodik el éntőlem s már alig láthatom ködbe vesző alakját, melyet még halványabbá tesznek előre toluló könnyeim. Tudom, hogy párjával mindenki csak egyszer találkozik az élet rohanásában. Mert mindenkinek megvan a teremtett párja, melytől az istenek büntetésből elválasztottak és szex te hányva dobtak le mindnyájunkat erre a világra, mint a kettéválasztott mogyorót. És mi keressük, kutatjuk igazi párunkat egy egész életen át. Némelyik megtalálja, más meg azt hiszi, hogy megtalálta. Egy-egy pedig, ha találkozott is az igazival — tovább hajszolja a hamisakat .... Valami titkos bánat, valami titkos bú nyomja 1905. november 30. De megemlékezett róla az akkor száműzetésben levő költő ministertársa is, Szemere Bertalan, szép költeményben, melynek négy utolsó sora igy szól: Sokban, igen sokban birtá! sas büszke szemóve! v S ált még sem láttad Görgei lelkületét, Bíztál benne, mint a hon bizott s lőn szüle[gyilkos, Téged atyjának hitt, a hon anyja vala. 5) «) Bátorfi: Adatok Zalam. tört. m k. 76. 1. 5) U. a. II. k. 136. 1. Tanitógyülés. A „Szombathely-egyházmegyei róm. kath. tanítótestület" alsólendvai esperesi köre folyó hó 15-én tartotta meg rendes őszi körgyülését, melyen a tagok — daczára a rossz utaknak — szép számmal vettek részt. A gvülés kiemelendő mozzanatát képezte az a szép óváczió, melyet a kör Murkovics János volt elemi iskolai kántortanító s a legutolsó 9 éven áliami polgári iskolai tanítónak, mint a kör tiszteletbeli tagjának rendezett azon alkalombol, hogy 50 évi tanitói működése után a jól megérdemelt nyugalomba vcnult. Koller Ferencz körelnök megnyitója után Tóth Pál a kör jegyzője a következő beszéddel üdvözölte Murkovica Jánost: Mélyen tisztelt körgyülés! Szeretett Kartársaim ! Szives engedelmökkel, még mielőtt a gyűlés szorosan veit programjának tárgyalását megkezdenők, bátor leszek figyelmüket pár perczre igénybe venni. Az idő halad. Folyásában, haladásában megállítani nem lehet — Az ifjú tavasz viruló pompáit a nyár erőteljes, érlelő, alkotó melege, ezt az ősz, a hervadás, az elpihenés korszaka váltja fel, majd jön a természet kimúlásának, halálának jelképe a tél. Mi más az emberi élet is, mint a természet eme rendszeres változásának hasonmása ? Átéljük viruló ifjúságunkat, utána következik a munkálkodás, a hivatás betöltésének ideje, életünk nyara. — De jön az ősz. Munkában kifáradt, elgyengült testünk a nyugalomra, a pihenésre kényszerít benünket, mig az élet tele, a halál mindent letarol, megsemmisít. Alig pár hete, hogy a helybeli polgári iskolai lanitó testület egy szerény kis össszejövetel keretében, de annál bensőbb érzéssel ünnepelt egy kiváló férfiút, egy igazi tanítót, ki fél századot futott meg a tanitói hivatás magasztos, de rögös pályáján s e hosszú érdemdús nyár után elérkezett életének ősze, a nyugalom, a pihenés a lelkemet . . . Vájjon ón nem találkoztam-e az igazival, 8 mégis a hamisakat hajszolom ? . . . „ Szomorú ősz, hogyha szeretsz, izend meg a tavasztól! . . . . Addig ped'g bolyongok tovább egyedül, hordozom a boldogtalanság nagy keresztjét. Addig pedig csak tűrök, megszakgatott lélekkel mind elhalóbban dobogó szívvel, balga, hiu reménykedéssel .... dr—s. Gondolatok. Mi a — gondolati Vannak, akik azt mondják, hogy a gondolat semmi. Testi érzékekkel az fel nem fogható, meg nem érthető; tudomásukra jön bensőleg, befogadjuk szellemileg. Mig mi magunk a testi érzékek számára megérthető módon ki nem fejeztük a gondolatot: addig arról kívülünk senkinek sincsen tudomása. Mert a gondolatot meglesni nem lehet, azon ember akarata nélkül, akiben az megszülemlett. Ez bizony igaz marad, akármit mondjanak hozzá a gondolatolvasók I Nem irom alá azt a definicziót, hogy a gondolat — semmi. Mert bizony a gondolatok képezik az ember tulajdonképeni életét; 8 minden beszéd, minden tett a gondolatök szüleményei. Azt mondanám, hogy a gondolatok minden életnek gyökerei, beeresztve, szétágazva azon talajban, melynek neve: emberi test. Mindenki tudja, látja, (nem is kell ahhoz semmiféle okoskodás), hogy a gyermeknek gondolatai lassan fejlődnek, nehézkesen és határozatlanul nyilvánulnak. Innen következ.
