Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-30 / 48. szám

VI. év. Zalaegerszeg, 1905 november 30, 48. szám. ElőfiMtési ir: ügy ;ítt® 4 korosa. Fél é*r* 2 korona. Ssi^ysd évra 1 kor. Sgyw saéua 8 fillér. Hirdetések dya megegyezés szerint Wyilttér sora 1 kor, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-ntcza Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELBKIK HETENKÉNT OSTÍTTÖIRTOKIÖIST ESTE. Levél a szanatórium ügyében. Kedves Gizellám! Ezer örömmel sietek kívánságodnak eleget tenni s a József főherczeg nevét viselő szana­tórium ügyére vonatkozólag — tudomásom szerint — a kivánt felvilágositásokat meg­adni, annál is inkább, mert ismerve minden szépért, jóért lelkesülni kész szivedet s a bűntelenül szenvedő emberiség iránt minden­kor tanúsított részvétedet: hiszem és remé­lem, hogy a szép és nemes ügynek tebenned egy buzgó apostolt, egy lelkes bajnokot sze­rezhetek meg. Nagyszerűek, meghatók az emberbaráti művek és intézmények!.. S ha a létezésnek legborzasztóbb, legvisszariasztóbb teremtménye az ember vérittas haragjában és vak elvaduit­ságában ; viszont imádásra méltó félistenné magasztosul a felebaráti szeretet erényében, a könyörületességnek és irgalomnak hivalko­dástól ment, csendes munkájában. Van-e, kell-e szebb elnevezés ennél: „jó ember" : — Emberies és jó! Rövid kis jelző mindkettő és mégis mily hosszú lánczolata az érdemeknek és erényeknek fűződik ahhoz, akit méltán megilletnek. Midőn az emberiesség és jóság kezet fog­nak és egyesülnek a közös munkára, létre­hozva ama jótékony czélu egyleteket, melyek­nek egyedüli jogczime az, hogy az anyagi nyomort enyhítsék: akkor beteljesedik a szenvedő emberiségnek második megváltása nem „az igével, hanem a tettel". Lásd kedvesem azou állitasodat, hogy „a mai nemzedéket gyökerében megtámadta egy pusztító ragály, mely nem hágy belőle mást, mint hust, vért és jóleső kövérséget s amely ragályt ugy hivnak, hogy önzés" — fényesen megczáfolja a tapasztalás. Mert habár tagad­hatlan, hogy az erkölcsök hanyatlanak, köz­és társadalmi állapotaink romlanak, mégis a közöny és önzés sivatagából oázisként ki-ki­bukkannak az idealismusnak mosolygó virányai. Ráutálok csupán az emberbarátság eszmé­jére, mely soha sem aratott fényesebb diada­lokat, mint épen mostanában. Jön a tél könyörtelen, nedves hidegével, ezer viszontagságaival, fájó nyomorával és temérdek az üres, korgó gyomor, a didergő ember és munka nélkül való kéz . . . Csak egy szó, egy kiáltás kell: Kenyeret az éhe­zőknek ! Ruhát a didergőknek! És mintegy varázsintésre terem a kenyér garmadával és a ruha halomszámra. Jut hus is, szalonna is a kenyér mellé, meleg kendő, béllelt kabát a dermedt tagokra. Mert van áld izatkészség és adakozó kedv a nemesen érző magyar közön­ség szivében. Csak a szövetkezésnek és emberszeretetnek bűvös erején törhetik meg ama vasvértezetű sötét hatalom, melynek neve: önzés, nyomo­rúság. Szent dolog az, mikor sok lélek egy aka­ratban egyesül! . . . Most pedig, midőn a szegénysorsu tüdő­betegeknek nyomorúsága és a fájó keblek millió sóhajtásai meddő sopánkodás és tehe­tetlen sajnálkozás helyett ime! tettre ragadta a jó emberek legjobbjait és országszerte el­hangzott gyújtó jelszavuk : „ Sanatoriumot a tüdő vészben szenvedőknek !" megmozdult az egész társadalom és a felebaráti szeretetnek magasztos érzete áramlik végig a hólepte bérczektől le az alföldi rónáig. Városkánk lakósságának minden rétegéből vallás-, rang- és korkülömbség nélkül most szervezkedik ama lelkes, irgalmas sereg, mely­nek czélja leend az emberszeretet jegyében megfogamzott sanatoriumi eszmének diadalra segitése a mi vidéküukön is. Éhhez nemcsak jó szív kell és nemcsak jó akarat, hanem — pénz is; még pedig temér­dek sok pénz, tömött pénztárcza. Ami azon­ban nincs meg az egyesnek: a szövetkezett összességnek bizonyára meglesz. Kezet fognak tehát mindazok, kiknek lelke fogékony a betegek és szenvedők gyötrelmei iránt. Jól gondolta, aki a tüdővészesek menedék­házának a megteremtését női kezekbe rakta le. A üő érzékeny kebíél»en százszoros vissz­hangot talál minden igazságtalanságnak és bűntelen szenvedésnek a jajkiáltása és rész­vétének egész melegével, lelkének őszinte kész­ségével siet mindazon vigaszt, enyhületet nyújtani, amivel az irgalom a szerencsétlen­ségnek tartozik. Most is a nők indították meg az első moz­galmat arra, hogy segítsék megépíteni az emberi szenvedéseknek ezt az enyhitő állo­mását „a szenvedés enyhülésére és a huma­nizmus dicsőségére". Ha iehet mindjárt itt a közvetlen közelben, városunkban, vagy leg­alább a környékbeli városok egyikében. De ha a szomszéd vármegyében vagy esetleg távolabb lesz is: mindegy! A mai kor köz­lekedési eszközei mellett megszűnt a távolság fogalma. Létesülhet ma itt, holnap ott egyike azon emberbaráti intézeteknek, melyek anuyi nyomornak, annyi szenvedésnek és annyi boldogtalanságnak a kegyes enyhítésén és jótékony megváltásán fáradoznak. Ne sajnáljuk filléreinket a nemes czéltól; könnyen meglehet, hogy áldásthozó kamatai­ban közvetve — vagy közvetlenül mi is részesülhetünk. Hisz! uton-útfélen találkozunk a rettenetes tüdővésznek egy egy elkínzott, meggyötrött áldozatával, kinek bánatos lel kébe a boldogságnak legalább muló csalódá­sát varázsolandja a szeretetünk hatalmával feltámasztott és újra éledő remény! S nem vagyunk e egészségesen és betegen egyaránt egy nemzetnek a gyermekei 's testvérek az emberi sors közösségében? — Járuljunk te­hát készségesen a szeretet müvéhez, mindegy a haza határain belül bárhol létesüljön is az! Leirtam gondolataimat, kedves Gizellám s mind azt, ami után érdeklődtél. Adja Isten, hogy megnyerhettelek volna ennek az esz­mének. Gondold el csak, minő nagyszerű perspektívája nyilik itt a felebaráti szeretet magasztos gyakorlásának! Lépjetek hát akczi­óba ti is! Neked jó példával kell előljárni s a példa gyújt, mert hidd meg nekem a bibliai kegyes Joztébák ésNj^tö-'Thabiták szellemei itt járnak közöttünk. . . Figyelmedbe ajánlom s mellékelve küldöm B. Gy. tanár barátunknak a M. P.-ban meg­jelent lendületes, kedves és meleg hangon irt czikkét, melylyel a szent ügynek bizony­nyal több s nagyobb hasznára vált, mintha azt bármily más alakban nyújtani akarta volna. Olvassátok el s megerthetitek, miért kivánok a szanatórium többi választmányai­nak sok ilyen idealista tagot! Maradok szerető hived Kelt Zalaegerszegen, 1905. nov. 29-én. Németh Elekné, Andaházy Irén. Csány László utolsó napjai. (II.) — Világostól az akasztófáig. — (Nóvák Mihálynak a Csány-ünnepélyen tartott felolvasásából.) Így Csány okt. 9-én már a siralomházban volt Jeszenák János báró felvidéki kormánybiztossal együtt. Itt és e napon irta utolsó és örökemlé­zetü levelét Schmidegg Kálmánhoz. A levél igy szól: Pest, okt. 9, 1849. Szeretett kedves Barátom! Az itélő bíróság eljárása napja óta bizony­talanságban éltem, mai napon kihirdetett Ítéle­tem úgyis már koromnál fogva rövidre nyúl­ható életemnek s ezzel beteges állapotommal kapcsolatban levő folytonos szenvedéseimnek véget vetett, — és igy öiülj ós ne búslakodj felettem kedves Barátom; higyjed, a halálos Ítéletet tartom legkegyesebbnek, maly érhetett. Egy kényelemhez szokott emberre nézve minő sanyatuság lett volna a böitöni szenve­dés I!! Én nyugodt lélekkel lépek mindnyájunk ura, az örök Isten elébe, mert érzem és tudom, hogy sorsom ott a síron tul csak jobb lehet, hol hitem szerint kedveseimmel találkozhatok. Azon 1380 darab species arany közt, mely összeget Zichy Ferencz gróf tőlem Nagyvára­don elvétetett, a te tulajdonod 581 darab arany, ereket még nálam maradott kustáni eladott jószágod pénzeiből váltottam azon adó­ságod pótlására, melylyel özvegy Dőryné assz­szonyeágnak aranyokban tartozol, ez roppant dolgozatok közt készített számadásomban nem foglaltatik, de nem lehet arról kételkedni sen­kinek, midőn azt ezennel is, a bíróság előtt is nyilván elismerem és bevallom, ón, ki soha hazudni nem szoktam, a halállal szemközt, hol még az igazságnak ellensége is reszketne a hazugságtól, hazudni nem fogok, e részről reménylem, ismernek mindenek, még ellensé­geim is. — Azon 581 darab aranyat rekla­málni kötelességed, azokat tőled, mint tulaj­donodat senki meg nem tagadhatja. Az emiitett összegen kivül Nagyváradon Józsa kir. biztos beleegyezésével szükségeid fedezésére 500 forintot tevéi le a várnagvnál, azokból 400 frtot a kir. biztos ur az idekísérő tisztnek átadott, ez pedig azokat Nedelkovich kapitány auditornak kézbesítette, kitől én mit­sem vettem ki a pénzből, igy azokat is vissza­követeld. Nedelkovichot dicsérettel hallottam mindenektől említeni, ő meg fogja mondani az igazat. Mai számunk 19 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents