Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-03 / 31. szám

VI. év. M 31. szám. EiótLcetéí.l ár; érr« 4 korosa, W c»r« g fcorona éTra 1 kor. igytü ízt-a 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint. Nyilttér sora 1 kor Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS lAEGJEI^EJSTXS: HETENKÉKT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Magyar ipar. Magyar művészet. — Feszthy Árpád felhívását-z. — Hazafias, szép lélekkel megirt czikkében többek között ezt mondja Feszthy Árpád ur: „Az iró hivatása, hogy az ügynek prédikátora, ajoostola legyen". Nem esem én abba a hibába, hogy izléstelenültolakodjam; nem =orolom én magamat a magasabb értelemben vett Írókhoz; de ma már nemcsak a költők, hanem a hirlapirók is irók, legalább egy része. Sem álszerénység, sem tulszer^nység nem bánt. Becsületes munkása v ág}ok a hírlapinknak. Hatodik éve már, hogy hirdetem, prédikálom a Magyar Paizsban a magyar ipainak a pártolását, a magyar ijarnak a fejlesztését, a magyar ipainak eljöv- ndő dicsőségét. Jól esik olvasnom Feszthy Árpád urnák említett n ondésát, hogy bizony kell azt prédikálnunk. Mintha vedelmemre kelne e mondásával. Öt esznndő alatt tudatlanul vagy rosszakarólag nem egy tamadás czelzott rém, hogy minek az a fok lárnna, az a sok frázis, az a sok szó? lettet kérünk ! jó példái várunk! stb. Vagjis: alapiak gyárakat és fogjak a botfaragáshoz. Pedig jól tudhatják ^ala, hogy gyárat én nem alapithatok; tehát nem rossz, ha legalabb masokat ösztökélek rá. Botot faraghatok, de ez is föak ugy ér valamit s mindenképpen többet ér, ha többeket is toborzok magam mellé. Mintha azt mondanák ezek az urak, hogy törvényhozó termekben mirevaló az a sok okoskodás, tanácskozás! Egyenesen a tettre! Határozzunk s menjünk haza. Pedig a tudatlanokat fölkeli világositan ; a kétkedőket argumentumokkal meg keil győyn-; az mdolenseket, a mozdulatlanokat meg kell inrlitani. Vagyis meg kell terméken} iteni a lelkeket. Beszéd nélkül ez nem történhetik. A ferde nézetet, a beteges elvet, a rossz indulatot ki kell irtani; helyettök egészséges eszmét kell vetni a gondolkozás talajába Olvan szerszám itt a beszéd, mint a földnek a megtermékenyitésenél a kapa s az ekevas, az eső és a napsugár. Magyarországon ezeréves burjános területek vannak — köm a mezőn s benn a lelkekben. Addig nem arathatunk, amig előbb nem szánlunk, vetünk. Feszthy Áipád uinak a mondása, hogy prédikáljunk és apostoloskodjunk, nem egyéb, mint szántás-vetés. * Feszthy Árpád urnák emiitett remek felhívásában három pontot veszek észre: Teremtsünk magyar ipart. Leheljünk rája és beléje magyar művészetet. S hogy czélt érjünk, kössünk erre szövetséget. Kezdjük meg ipari függetlenségünknek a harcát. Jól mondja, hogy a harczát. Mert noha csak védelemről van szó, ez esetben a magyar ipart nem védelmezhetjük ugy, hogy egyúttal ne támadjunk ,s. De errői mi nem tehetünk. Oh bár csak megkezdődnék máregyszer ipari függetlenségünknek a harcza! Talán mégis kezdődik most Feszthy Árpád felhívásával. Szívesen látjuk ha a művész vezeti a hadsereget. Jó kedvvel felcsapunk katonínak. Az eiső csatározás — nem csalódom — már tart öt év óta, mióta Hegedűs Sándor volt miniszter kiadta a jelszót, a társadalomra hivatkozva. Tart azóta az előcsatározás a parlamentben is, hogy állítsák fel a vámsorempót az ország határon és tart az előcsatározás a közönség körében is, hogy állítsuk fel a vámsorompót saját házunk küszöbén; vagy amint kezdetben is mondtuk s amint most is mondja maga a művész, hogy állítsuk fel azt saját lelkünkben. Nem kicsiny dolog ez az elccsaholás kérem. Cak a portyázás is őt évig tart. A csata még hosszabb ideig fog tartani. Nem a határon felállított sorompó fogja mutatni a győzelmet, hanem a lelkeinkben felállított sorompó. Azt körmén ledönfhetik. De ha hosszas türelmes iskolázással, belészoktatással nj nemzedéket nyelünk, mely jobban szeresse a saját fajtáját, mint a mai; ha türelmes kitartással az iskolák s a nevelő anyák a mainál jobban megtanítják a gyermeket a nemzet-fogalomra, a fajközösség eszméjére ; ha szivünk vérébe oltjuk azt a szellemet, hogy az idegennél jobban szeressük saját fajunkat és saját hazánknak a dicsőségét; ha eg}betorrik lényünkkel az a tudat, hogy nemcsak egyedbeli magunknak, de faj\ beli és többi honfitársunknak az érdekét is ápolnunk kell, mert ez teszi eg}ütt a nemvzet érdekét: ha ezt a szellemet állítjuk fel vámsorompónak és gyökereztetjük meg lelkünkben: ezt a sorompót istennek a mennykő csapása sem fogja ledönteni. Ezt a sorompót akarja felállítani Feszthy Árpád a lelkekben. Nem rövid munka ez kérem. De alapos. Erre vonatkozik az én régebbi mondásom is, hogy egy ujabb, jobb nemzedéket kell nevelni. Beszélni kell az anyákkal is. Be kell vinni az iskolába is a magyar ipar pártolásának az eszméjét s a szeretelét. Sőt itt kell kezdeni. Csak igy teremthetünk közönséget a magyar iparnak, amit Feszthy Árpád óhajt. A hazai ipar pártolásának a másik oldala, amit szintén erős tételként állit fel a művész, hogy teremtsünk ipart a közönségnek. Sok szó fér ehez. Mert nagy igazság, hogy a magyar iparczikkekben s az iparosokban mily sok hiány van még. De én azt tartom, hogy ez szorosan összefügg az előbbi kérdéssel. Mert nagy igazság van Feszthy urnák ama kitűnő feljegyzésében,is hogy „Japánt kivéve nincs egy második nép a föld hátán, amely annyi formaérzékkel, veleszületett művészi hajlammal birna és e folytán ugy ipari, mint m'nden másnemű kifejlődésre annyira x • • ' N alkalmas-' tolna, mint /a- mi ;

r

r.népünk, a „magyar". Természetes. Mert ősi tulajdonsága mellészegődött még a jó körülményeknek is a fejlesztő hatása. Nincsen a föld hátán egyetlen nemzetnek sem változatokban oly gazdag n gazdaságokban oly változatos országa, mint a magyarnak. De a természetnek fejlesztő hatása előtt mesterséges akadályok voltak és vannak máig. Én azt mondom, hogy ha a közönség meg van a magyar ipar számára, akkor ebből következőleg ön' ényt fog fejlődni a magyar iparos és fog fejlődni kezében a munka. * A felhívás második pontiát még szorosabban hozzáfűzöm az első pont összeségéhez, a magyar ipar létéhez. „Olvasszuk be a magyar iparba a művészetet, még pedig a magyar művészetet". — A hol magyar ipar nincs, ott nem is lehet látni magyar iparczikken magyar művészetet. A hol pedig magyar ipar van, ott mindenütt önkénytelenül is van, nem mondom épen hogy művészet, de van magyar, izlés vagy ha nem speciális magyar is, de legal bb természetből folyó. Meri a nnui Fco^tiiy A.pád" ur is tudja, és mondja, a magyar embernek természetes, egészséges ép Ízlése van. Sőt azt is mondjuk, hogy dus képzelő tehetsége, „formaérzéke s veleszületet művészi hajlama van". Ennélfogva én azt állítom, hogy ha a fogyasztó közönséget megteremtettük annak a bizonyos sorompónak a lelkekbe való gyökiereztetésével, akkor már nincs több dolguuk. Akkor lesz magyar ipar s önmagától fejlődik az vigan, mint a karikacsapás, a hozzá illő művészet pedig nem azuta'n, hanem vele együtt, egyszerre egy anyaméhből születik meg. Sőt többet mondok. A művészeti hajlam előbb meg van az emberben (mert az érzék) mint a mesterségre való elhatározás (mert ez csak akarat). Száz embert tudnék elővezetni csak egy megyéből, kéményseprő segédet, földművest, pásztort, kanászt, zsákhordót akikben művészi hajlam van s egyikből sem lett még mesterember sem, mert tudja, hogy portékáját a kutyának sem tudná eladni, amig a külföldi fabuba-müvészetek a nyakunkon ü'nek. Szóval én nem ugy fejezném ki a dolgot, hogy olvasszuk bele a magyar iparba a magyar művészetet, hanem ugy, hogy: a fogyasztó közönség megteremtésével engedjünk utat a magyar iparral járó s azt ékesítő magyar művészetnek. Fakadjon ősi talajon, jöjjön ősi forrásból a mi iparunk s vele együtt a mi művészetünk. Micsoda balga felfogás uralkodik nálunk Deák Ferencz idejétől máig is. Micsoda szomorú szánalom az, hogy: Szegény Magyarország, te neked nincsenek gyáraid, ipartelepeid. műhelyeid, mert fiaid nem alkalmasak