Magyar Paizs, 1905 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-25 / 21. szám

VI. év. Zalaegerszeg, Í9G5 május 25. 21. szám Előfizetési ár: flnf| JÍlÍi ÍsÍÍ W H iffik ÉjnK i jiíg^' JSS^ f ^^ j Hirdetések dija érr* 1 kor. ^^^^ ^B^W^ wB^ | ^F/lS^ W ^^ 0 g ^

^^^ Szerkesztőség^ és Alapitó és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z HORVÁTH LAJOS IVZL E G J EJ L £1 N I K HETENKÉNT CS^TÓRTOKÖISr ESTE. Ne ölj! Irta: Németh Elekné Andaházy Irene. Madárdal és virágillat adja meg a tavasz és nyár évszakának báját, szépségét. Hosszú, zord télidő multán, mily örömmel üdvözöljük az első langyos tavaszi fuvalommal jelentkező kis tollas dalnokot, mily elragadtatással hallgatjuk vidám csicsergését, mely a még alig zöldülni kezdő lombok közül felhangzik vidáman, Ígéretteljesen, győzelmesen, mint a közelgő tavasznak csalhatatlan praemonstratiója! És még a legelkeseredettebb lélekbe, a legbánatosabb szivbe is belelopja magát ilyenkor az eljövendő szebb időkbe vetett reménynek s boldogító hitnek egy-egy nyájasaa mosolygó napsugara . . . Erdőt, mezőt, kertet és ligetet el sem lehet képzelni vidáman csicsergő madársereg nélkül. Ez a madarak birodalma; itt tartja kötve őket az a nagy és fontos missió, melyet a Teremtő számukra kijelölt. Mert nemcsak azért él és uralkodik ez a kedves, jókedvű kis népség, hogy puszta kedvtelésből és az ember nagy gyönyörűségére betöltse a levegőt az őrömnek, szabadságnak és szerelemnek ezerbangu symphóniájával: hanem, mivel a természet nagy háztartásában az ő gyenge kis csőrükre, éles szemecskéikre és picziny éhes gyomrocskájukra felette fontos feladat vár, Ma már minden, — műveltségre igényt tartó ember tudja, hogy serény rovarpusztitó buzgalmuk nagy hasznosságánál fogva az emberiségnek valóságos jóltevői, a közgazdaságnak pedig legfontosabb tényezői a madarak. Vetemény eink, gyümölcsfáink tisztántartása, az erdőkben, ligetekben és kertekben való éber, rendőrködés és az összes gyümölcstermésnek sikeres megvédelmezése az ellenséges rovarinvaziők eilen: kizárólagosan az ö érdemük. Irántuk táplált szeretetünkön és rokonszenvünkön kívül tehát nemcsak elismeréssel ts hálával tartozunk picziny jóltevőinknek; hanem a méltányosság és igazságosság nevében komoly kötelességet is teljesítünk, midőn az élvezett örömökért és hasznokért legalább annyi jótéteményben részesítjük, hogy védtelen és oly gyakran megtámadott kis életüket és szabadságukat oltalmunkba vesszük éB megőrizzük a gonosz kezek és rosszakarat bántalmazásaitól. Daczára annak, hogy bölcs és tudós codilicátt rok sem tartották méltóságukon alattinak behatóbban foglalkozni az éneklő madarak védelmi ügyével s törvénykönyveikbe iktatták, szigorú rendeletekben meghagyták, hogy a hasznos állatokat, — különösen pedig az éneklőmadarakat üldözni és pusztítani nem szabad: évenként mégis ezrekre, milliókra megy a pusztuló madarak száma és uton-utfélen az állatkínzásnak, lelketlen visszaéléseknek vérlázító jeleneteivel találkozhatunk. — Mert a rendeletek és törvények szigorú §-ai bizony csak holt betűk, üres szavak maradnak a végrehajtásukra illetékes hatóságoknak közönyös és nehézkes ügykezelése mfelletl. Merev bürokratia és PontiustólPilátusig való irka-firka mellett aztán a sok egymással ellentétes rendeletek halmazába fullad bele ez a jobbsorsra érdemes ügy. A vezető körök hivatott egyéneinek lelkéből, — mi tagadás benne! legtöbbször hiányzik az a finomabb érzék és fogékonyság, mely az állatvédelem üdvös eszméjének kellő szeretettel és buzgalommal való felkarolására és megértésére szükséges. Pedig egy kis szeretet és meleg érdeklődés az ügy iránt többet ér, mint száz körmönfont paragrafus! E tekintetben Németország jár elől szép és buzdító példával, amennyiben minden egyéb alkalmas eszköz mellett, a sajtó utján is igyekszik e nemes eszmének minél szélesebb körben híveket szerezni. Az eszme győzött s átment a köznép lelkületébe is, amint ezt ott a madárvédelem áldásos fellendülése mutatja s ma már uton-utfélen, a fa-sorok és kertek fáin költő-házikókat alkalmaznak a madarak számára, hogy őket az időjárás viszontagságai ellen megvédelmezzék, — télen pedig a sanyarú éhínségtől megkímélendő, asztalt terítenek, vagyis etető helyeket állítanak fel számukra. Minálunk azonban a köznép valóságos réme és szörnye a madaraknak s apraja-nagyja egész irtó hadjáratot folytat ellenük, tüzzelvassal pusztítva őket, csellel és erőszakkal törve amugyis sokat zaklatott életükre. Faluhelyen kanász, pásztor, csordás legeltetés közben kalap- és vékaszám szedi össze a szegény madárfiakat, hogy azokat odahaza a falusi ifjúság mulattalására addig-addig kínozza, mig egyre gyengülő vergődéseiket megunva, egyenként földhöz csapkodják, vagy nyakukat tekergetik ki a szegénykéknek. De nemcsak a tanulatlan, dirva és miveletlen lelkű része az emberiségnek esik a vandalismns ezen visszataszító vadságába, — hanem — fájdalom, az úgynevezett intelligens osztályból is akad elég olyan, aki szivés kedélyműveltség hiányában kegyetlenkedési hajlamait és rombolási szenvedélyét a szegény védtelen állatokon tölti ki. Alig hagyja el a jobbmódu szülők fingyermeke az elemi iskola első osztályát, midőn szerzett ezen érdemeiért egy flóbert kiván és nyer jutalmul, Tudjuk, hogy ez mindenkor egyrészt az éneklő madarak és a sétáló közönség veszedelme; másrészt a gyermeki lélek mélyén szunnyadó rombolási szenvedélyének az oktalan legyezgetése. Mit szóljunk azonban azon felnőttekről, akik okos fejjel, higgadt gondolkozással ilyen embertelenségre vetemednek és ahelyett, hogy a fiatalságot elfajult mulatságaitól visszatartanák: maguk is ilyetén bűnbe esnek? . , . „Tréfának, vadászszenvedély" nek nevezik el, és még csak lelkifurdalást sem éreznek felette! — Pedig az emberrel hasonló létjogosultságra teremtett eme kis lényeknek hasznothozó élete sokkalta becsesebb és szentebb, semmint éretlen suhanczok s elfajult egyének durva tréfáinak tárgyát képezhetné; vadászszenvedélynek meg épen semmi helye, sem értelme egy védtelen, gyenge és ártalmatlan állatkával szemben. Nem egyéb biz' ez, mint az ember lelkében szunnyadó ősi vadállat, mely felébresztve, eldurvítja a kedélyt és felszabadítja az elfojtott vérengzési hajlamot benne; eleinte csak kisebb visszaélésekre, — majd kegyetlenkedésekre is ragadtatja magát és végül még a legszörnyűbb rémtettek elkövetésétől sem borzad vissza .... Aki czél nélkül pusztít, mikor kímélnie kellene; aki könnyelműen sérelmet ejt ott

r ahol gyógyítania lehetne és aki ront és bont, mikor alkotni nem tud: az minden esetleges nagy tehetségei, társadalmi állása és hírneve mellett tagadhatatlanul szellemi sötétségének, lelki eldurvultságának a és műveltségben valé elmaradottságának bélyegét viseli homlokán. Akinek pedig durva gyönyörűsége telhetik abban, hogy egy bizalmas közelbe merészkedő bármely állatkát, — egy gyanutlanul csicsergő madárkát kicsiny, ártatlan életétől orvul megfosszon: annak a szivében nincsen egy kevés könyörület, lelkében nincsen egy csép irgalom sem, — ellenben veszélyes örvényekkel, sötét szenvedélyekkel van az telvetelve és minden jó érzésű, nemesen gondolkodó ember leküzdhetlen irtózattal fordul el tőle .... Hisz' aki az ártatlan állatokon kezdi, — majd-talán embertársain végzi. Szülők! Oltsátok azért zsenge gyermekeitek fogékony lelkébe a szeretetnek és irgalomnak nemes csiráit! Tanitók! Nyissátok meg a reátok bizott szellemek előtt a természetnek nagy mysteriumait! Lelkészek! Tanítsátok a természet képében tisztelői és imádni ama teremtő Akaratot, mely maga sem egyéb túláradó isteni szeretetnél ! Az ajjnló Hévíz. Vázlatos képet akarván alkotni Hévíz jövőjéről, szükségesnek találom visszatekinteni múltjába, mint az aggastyán, ki, hogy gyermekei elé tárja fáradságának eredményét, eléjük festi életének egész történetét: ifjúságától agg koráig. Héviz élete homályosabb, mint egy korlátolt életkorú emberé ; jövője pedig virágosabb, reményteljesebb, mert igazi élete nem a lefolyt hosszú évszázadokon volt, hanem a közel jövőben lesz. Átalakulásának mesgyéjénél áll ma, honnan, mint erőt nyert vándor halad előre, vagy mint a fejlődő leány, ki titkon, észrevétlenül lép be a a sejtelmes, a titokzatos, de alapjában szép életbe. Miből lett, miből alakult ? -- ép' olyan homályos, mint legtöbb csodaszeiü természeti tünemény eredete. Hogy évszázadokra nyúlik keltikezése vissza, azt nemcsak a róla fennmaiadó nyomtatványokból, hanem inkább a nép száján szóló hag\ománvokból tudjuk. Talán már a régi világ népei is ismerték gyógyító erejét.; hány harcos keresett gyógyulást elkínzott, megbénult testére ? AZ indusok szerint a tavak én patakok az istenek személyes harczainak következményei. Ezek a hatalmas felsőbbségek olyan óriási szik-