Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-17 / 11. szám

¥. étf. Zalaeqepszeg, SSQ4. márczius 17 II. ezám. Előfizetési ár: J£gy érre 4 koron*. Fél évre 2 koron*, begyed érre 1 kor. Sgyes szám 8 fillér. Hazai iparczikkek hirdetése féláron : Egy oldal 20 korona. Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség ég kiadóhivatal: Wlassics-utcza 26, Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: /,. HORVÁTH LAJOS MEG-JEL-ENIK! HETENKÉNT OST^TÖIRTOKIÖLSR ESTE. lárcziusi jegyzetek. Elől kell kezdeni. Alól a nagy néptömegnél, és talán más módszerrel, mint a hogy eddig próbálgatták. Kicsapott a medréből és messze elkalan­dozott a 48-as szabadság-lárma. Folyásának nincs iránya, nincs czélja, nincs terméke­nyítő ereje. Szavaljuk a Talpra magyart, énekeljük a Szózatot, puffogtatjuk a nagy szólamokat, kokárdát tüzünk a mellünkre, ünnepélyekre megyünk szép ruhában, tapso­lunk akarat nélkül, éljenezünk itélet nélkül, és lelkesedünk lélek nélkül. Alakoskodunk tartalom nélkül. A történelemnek nagy isko­lájában csak szinmüvészetet tanulunk. Az eszmék és a tettek nem követésre, csak szó­beli előadásra számitnak évenként egy-egy óráig. A drámát szinésnek játszódják, — előadók és hallgatók számára, pillanatnyi kedvtelésért. Gondolom, bizonyítást senki sem vár. Históriát mondok és nem politikát. Széchenyi azt mondta, hogy tegyük gaz­daggá a népet, aztán nyomban ott van a sza­badság. De ez a gazdagodás, látjuk, nem igen megy. Amint látjuk, inkább rongyosodunk, züllünk. S ennek oka, a mint a közgazdasági iró mondja, az, hogy évenként egy miliárd (ezer millió) koronát küldünk külföldre szük­ségleteink fedezésére, iparczikkekért. Ennek pedig az az oka, a mint a politikus mondja, hogy nem lehetünk függetlenek. Nem lehet boldogulni, azt mondj i, avval a bizonyos vám-sorompóval. Tehát a folytonos gazdagodás helyett foly­tonosan szegényedünk. Hát akkor mégis inkább Kossuthnak van igaza, aki azt mondta, hogy tegyük szabaddá a népet, aztán nyomban ott van a gazdag­ság. Igen, de Kossuth Lajos megbukott. Tehát egyik irány sem vezetett czélra. Dehogy! mondjátok. Csak az ember bukott meg. Az eszme nem. 48 győzött. Csak a legszorosabb politikai szabadság bukott meg. Az emberi és társadalmi szabadság — Egyen­lőség, Testveriség czimén győzött. A szegény ember is tagja lett a nemzetnek. Nemzet lett maga a nép, a ki eddig nem volt az. Ez fölér egy uj élettel. — Igaz. De mit érsz vele? Egy uj élettel, de egy rosszabb rövid élettel. A nép csak rabszolga volt; a nemzet koldus és rabszolga és vérében meg­csapolt lett. Jobb lesz tehát a Széchényi iránya. De a Kossuth módszerével, a Védegylet szelle­mében, társadalmilag. Minthogy már másként nem is lehet. Meg is alakult a Magyar Védő Egyesület Budapesten s országosan szervezkedik. Az a czélja, hogy nem politikai utón gazdaságilag emelje a népet. Ez az egylet a márczius 15 iki szónoklatoknak lép a helyébe — tettel. Jöjjenek most ide a szónokok — dolgozni. Az ország népe egy nagy erő lesz és kívánsága parancs lesz. Hogy ne adjunk ki évenként idegen haszon­talanságokért egy miliárd koronát. — Egy társadalmi iskola lesz a Védő Egyesület, mely uj irányt ad a gondolkozásnak. Nem gyorsan. Keletkezik egy uj generáczió, melyet jobb nevelők, jobb iskolák és jobb anyák nevelnek, munkásságra, szorgalmatosságra, önérzetre és függetlenségre, kiknek keze alól vérszegények helyett egészségesek, majmok helyett emberek, s léha emberek helyett magyarok kerülnek ki. Erre az alapra jöhet a tudomány, a derdiedasz, a latin dekliná­czió és a csillagászat s tetejébe a filozofia és a művészet — még ha fényűzéssel is. De nem megfordítva. A márczius 15-íki ünnepélyeken a szónoklatokat és szavalatokat és a szent frázisokat morzsolgatjuk értelem nélkül. És morzsolgatjuk az iskolák tudomá nyának kétharmad részét is mint szent hieroglifeket, a melyeket senki meg nem ért, s a melyeket senki nem kíván, és a melyek­nek ránk nézve nincs sem tárgya, sem tar­talma, sem oka, sem czélja. Morzsolgatjuk szajkó módra, mint a hajdani szent remete morzsolgatta vala, a káromkodás imádságát értelem nélkül. Pedig nem igy kell tenni. Legelőbb gazdasági iskola és ipari iskola kell a nemzetnek, hogy saját emberségéből legyen kenyere, ruhája, egészséges vére és vidám képe. Ennek a vagyoni iskolának a tudománya megadja a Széchenyi féle gazdag­ságot. S nyomban ott van a szabadság, melylyel párhuzamos a szellemi iskola tudománya, s mely a művészetet megteremti és táplálja. A gazdag és szabad nemzet boldogságának koronája lesz a művészet. Erre a hármas lépcsőre rá kell lépni, ha azt akarjuk, hogy müveiteknek neveztessünk. B Oy. Márczius 15-én. Irta: Németh Blekné Andaházy Irene Azzal szokás vádolui korunkat, hogy materialis­ticus szivársága kipusztította a költőiségnek utolsó illúzióit, — kiölte az idealismusnak utolsó fel­lobbanását is a didergő lelkekböl, — és a nagy józanságnak ezen fagyos klímája alatt nincsen disze többé a sziv és kedély gyengéd virágainak, nincs termő talaja a nemes felbuzdulásnak, az eszmékért való igaz lelkesedésnek! . . . Ne kutassuk, váljon jogos-e a vád vagy sem? Mert ép a mai alkalommal örvendetes tudomást szerezhetünk arról, hogy a lelkesedésnek vissza­fojtott kis szikrája még fel-fel lobbaDik a közöny vastag hamurétege alól és felcsillanik a leáldozott idealismusnak is egy-egy réveteg sugara a prózai józanságba borult lelkekben bizonyságául annak, hogy még nem pusztult ki minden szépért és nemesért buzduló jobb érzék belőlünk! Hisz! ma nem a hiu mulatni vágyásnak léha szándéka indított, nem is önző czél vagy anyagi érdek hozott össze bennünket. Mégis eljöttünk, összesereglettünk, ifjak vének, kicsinyek és nagyok, — egy gondolattal, egy czélból, mint a hivők gyülekezete az Urnák házában. És ahogy ünnep­napokon a buzgó lelkű híveket áhítat, kegyelet és hála vezérli a templom megszentelt falai közé : ugy minket is ma, a nemzet szabadság ünnepén a történelmi nagy események iránti kegyelet, a honszeretet nemes felbuzdulása és a mártiusi halhatatlanok iránti hála hozott össze, hogy a megnyilvánuló közlelkesedés és egy egész nemzet közös együttérzése e napot a hazaszeretetnek ünnepi napjává avassa. — Eljöttünk, hogy be­mutassuk kegyeletünk és hálánk szerény áldo­zatát azoknak, kiknek munkája, lelkesedése, ön­feláldozása és vértanusága alkotta meg amaz epochális korszakot, melynek vívmányain, átala­kulásain lett naggyá, szabaddá nemzetünk! Üres kézzel jöttünk ugyan és nem hoztunk sem aranyat, sem ezüstöt az emlékezésnek ünnepi oltárára. De elhoztuk ennél százszor értékesebb kincsün­ket : az igaz lelkesedés egész melegét, szívveré­sünk őszinte hódolatát! Bármennyire is elharapódzott manapság az anyagelvüség uralma, szellemi és reális életünk minden mozzanatát megtámadva, a kor szellemét hatalmába ejtve: — megtámadni, hatalmába ejteni még sem tudta ama »minden földi rútsá­gokon felemelő idealismust, mely a haza — és szabadságszeretet, nemzeti nagyjai iránt táplált hála és tisztelet erényeiben gyökerezve fajunk lelki világának egyik legerősebb, leghatalmasabb alapja'« s melyen megszégyenülve törik meg a haladó századoknak változó szelleme! Egy szikla, ez, az idő folytonosságának zajló hullámtörései között; szikla, melyet nem birt megingatni ezer év viszontagsága, a bősz elemek romboló hatalma, — sem ármáuyos politika, sem idegen befolyás. Sőt szilárdabb, ellentálló képesebb lett a jövendő évezredek jövendő küzdelmeivel szemben! Ez az idealismus hajtó ereje volt az, mely az 1848-iki tavasz eljövetelével, az elnyomatás zord tele alatt nemzeti szabadságunknak már-már ki­haló félben lévő fáján, dermetten szunnyadó rü­gyek bői egy varázsütésre zöldelö lombsátort fakasztott; mely nélkül ama korszakalkotó evö­lutiókat és a szent ügynek diadalra vitelét kép­zelni sem lehet! A kikelet szellőjével érkező ezen márcziusi napon az hevíti milliók agyát a rajongásnak szédítő mámorával és ez az a teremtő áram, mely a mindent ujjá alkotó nemzet ébre­désével átjárja valamennyikünk lüktető ereit, melj a tavaszi napsugárral beoson a legridegebb kebelbe is, hogy diadalmasan hirdesse nemzetünk szabadságra ébredéséjek nagy ünnepét ! . . Ünuepi hangulat, kegyeletes áhítat van ma mindenütt széles e Hazában, a föld kerekén mindenütt sahol magyar képzelet szövi ábrándjait és mereng az elmúlt idők emlékein . . . .< Meg­lepi az izzadó robotost nehéz munkájánál, a hiva­talnokot penészes aktái mellett, — a bujdosót vándjrutján, — a világ fiát léha örömei között. Benne van a nemz»t szivében, vérében meg­győződésében és századok századai, nemzedékek nemzedékei lelkesülni fognak ezen történelmi nagy nap példáján! — — — — — 1848. márczius 15-ikének dicsőségét megte­remtette azon fontos körülmény, hogy a száza­dokon át reánk nehezedett zsarnoki járom alatt rég chimaericussá vált ősi alkotmányunk, függet­lenségünk és a szabadságért, az anyagi és szellemi kultura haladásáért való törekvéseink jogait, egy vészterhes politikával szemben a szentesitett tör­vényeknek megdönthetlen alapjára helyette ! Az az elkerülhetlenül szükségessé valt társa­dalmi és politikai átalakulás nemzetünk életében, mely szerint jog és kötelesség egyaránt el legyen osztva a haza polgárai között s melyért évszáza­dokon át vívott harczokban annyi honfi vér om­lott ; — azok a népszabadságot, önálló, független állami létet czélzó nemzeti aspiratiók, melyeknek

Next

/
Thumbnails
Contents