Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-03 / 44. szám

V. év. Zalaegerszeg, 1904, november 3. 44. szám. Előfizetési ár: fcgy Érri 4 korona. Fél érre 2 koron*. Megyéd évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Hirdetések dija megegyezés szerint Nyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-ntcza 2f>. Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELENIK Et E T E 3ST El É INT T GSTÍTTÓRTOKÖHST ESTE. A közélet lázrohamai. Ugyan mi lehet az oka, hogy ez a mai korszak minden nagysága és haladása daczára, pusztul és szenved, mint a fulladozó beteg, a romlott levegőben. Valami elégedetlenség nehezedik a szivekre és ha az emberek egymással bizalmasan beszélgetnek, csak sóhajokat, csak panaszokat hallunk, csak könnyeket látunk. Mindenki izgatott, valaminek a hiányát érzi és erkölcsi járványként pusztit a szivekben a csüggedés, az életunalom. Szóval fáradt, kimerült az emberiség, mintha az egész világ csupa idegbetegekből állana! Amilyen nyugtalan az egyén, éppen olyan boldogtalan a család. Elmondhatjuk, hogy ritka napjainkban a tiszta családi élet és még ritkább a zavartalan boldogság. Mindegyik fél csak a jogaira hivatkozik, a kötelességeket azonban könnyelműen elhanyagolja. A sziveket összekötő szeretet pedig ritkán emelkedik már napjainkban az önfeláldozás magaslatáig. Ugy latjuk, hogy az önzés megrontotta már a jellemeket is. A mai korszak betegsége, ez az erkölcsi senyvedés átharapódzott már is a társadalomra és teljesen megzavarja azt. Valami általános elégedetlenség lappang a közszellemben amely nagy válságoknak veti előre árnyékát. Higyjék meg nekem, az emberiség beteg és szenved. Lázrohamok gyötrik. Néha reszket és didereg a hidegtől, máskor a hőségtől fulladozik. Csak az izgalmak után fut, rohan, mintha ezektől várna egy-egy pillanatnyi fölüdülést. A régi alapok, amelyekeu a mai társadalmaknak szervezete Európaszerte nyugszik, recsegnek ingadoznak. Nincs többé tekintély ! A tömeg előtt a vallás gyermek-mese. A haza nevetséges előítélet, amelyet megmosolyognak és az ügyesebbek iparkodnak megélni belőle. A családi élet békó, amelyet össze kell törni, mert azt hiszik, hogy egyedül az izgalom az élet és a gyönyör minden. Az emberi léleknek minden nemesebb fölhevülése a czinikus lelkek szemében csak beteges ideálizmus; viszont mindaz a bün, amit eddig minden népnek erkölcstana megbélyegzett, az Ők szemükben haladás. Szomorú állapotok ezek, föltűnő jelenségei a rohamos erkölcsi hanyatlásnak, amelynek naponként szaporodó botrányai mellett tanácstalanul és tájékozatlanul állunk. Mint a kivágott erdőségből a nemes vadak, ugy pusztulnak ki szemmel láthatólag a közfölfogásból is a léleknemesitő erények. Önzetlenség, önfeláldozás, nagylelkűség kezdenek ismeretlen fogalmak lenni. Az embert ma már nagygyá és tekintélyessé nem jellemének nemesebb tulajdonságai, hanem vagyoni helyzetének külsőségei teszik. Ugy-e, hogy borzasztó setek ezek

4? Pedig még nem is nyúltam a mélyére. Az anyagiasság és az önzés megszülte a gyönyöröknek századát. Ebben merül ki a mai korszak élete. Az embereknek üres szive csakhamar megtelik unalommal s bogy ennek gyötrelmeit ne érezzék, a mai nemzedék csak éppen ugy, mint minden egyéb hanyatló korszak, mesterséges izgalmakkal akarja magát elkábítani . Ugy tesz, mint a morfinista! Testi fájdalmait ölő méreggel csillapítja JBIdegesség és tulizgatottság a mai kornak a karaktere, a melynek nyomai még irodalmi és művészeti termékeinkben is felismerhetők. Ez nyilatkozik meg a családok hallatlan fényűzésében. a hol a belső boldogság • hiányát ragyogó külsőségekkel, fényes divattal, vagyont emésztő öltözetekkel akarják pótolni. Ez található föl a magánéletben is, amelynek minden törekvése csak oda irányul, hogy minél Könnyebben szerezhessék meg a testi kényelemnek, vagyis az érzéki elpuhultságnak eszközéül a pénzt, a vagyont, a mely azután megnyitja az utat a tekintélyhez, a földi örömökhöz, sőt sajnos, némelyek szemében még a becsülethez is. Igy értünk a betegség gyökeréhez, a mely ott pusztit társadalmunkban, s amelyet fáradt lépésekkel vonszol az magával, mint a tüdővészes kebelében B, P.u. Iáit. Az a mocsár pedig, amely emez erkölcsi járványnak a fészke s amelyből minden fertőző raeály kipárolog, — ismétlem, — az anyagiságnak és a testiségnek tulhajlott kultusza. Ezért lépett mindenütt a lélek helyébe a test, a szellem helyébe, az anyag, a szent eszmények helyébe az arany borjú imádása. Egy mérgező anyag van tehát beoltva a huszadik szazad vérébe. Valóságos pogány észjárás. Modern epikureizmus, mely a földi élet czéljává egyedül a gyönyört az élvezeteket teszi. Ennek a fekélyei ütnek most ki a XX. század társadalmának testén. Ez bomlasztó és nem U|já teremtő erő. Vegyük kezünkbe a történelmet, üssük föl, lapozzuk. Mit látunk ? Ugyanazt a tömeget, nyomort, ugyanazt a léha fényűzést és testi kícsapongást, ugyanazt a képmutatást és csúszó nirt^zó rabszolgaságot, amely mindenkor az erkölcsi sülyedésnek szomorú jelensége volt. A tartalom ugyanaz, csak a keret más. Csak a viszonyok változtak, a melyekbe az erkölcsi hanyatlásnak eme gyászos kórtünetei beleilleszkedtek. Krisztus korszakát egyfelől a zsarnokság, másrészről az elnyomott rabszolgáknak, szomorú élete jellemzi. Néhány dúsgazdag mellett ott látjuk a legmélyebb nyomort. A kőfejtőkben, a bányákban, a földeken dolgozó rabszolgákat a kik éheztek, rongyokban jártak, s ha kidőltek a járomból és többé már a korbács sem segít, naponként hajóra rakják közülök az elgyengült betegeket és kiteszik a Tiberis szigetére vagy a görög partokra, hogy ott haljanak meg elhagyatva, segély és irgalom nélkül. Ezeknek a szerencsétleneknek emberi jogai sincsenek. Adják, veszik őket, mint napjainkban az állatot; éjjelenként, hogy megne szökjenek, földalatti kamarákba hajtják össze őket a fölügyelők és ott laknak családjaikkal, gyermekeikkel, közösen a legnagyobb erkölcsi elvadulásban. Minő nyomor, minő sülyedés. Igy sóhajt föl az ember, mikor a történelemnek eme szomorú lapjait olvasgatja. Pedig nekünk nem is kell ilyen példákért olyan nagyon messze mennünk. Nyissuk ki a szemünket és megtaláljuk a mi társadalmi viszonyainkban is ugyanezt a nyomort, ugyanezt a rabszolgaságot. Nagyon kevés külömbséget látott a lelketlenül kihasznált szegény nép és a krisztus korabeli rabszolgaság között. Ma is csak éppen olyan nagy a tömegnyomor. — Ma is megtaláljuk a fővárosok túlzsúfolt pinczelakásaiban ugyanazt a dögleletes levegőt, ugyanazt a nyomort és éhséget, ugyanazt az erkölcsi elvadulást és szemérem nélkül való életet, mint a régi rabszolgáknál. Ma is csak olyan piaczra vitt áruczikk az ember, mint hajdan és a lelketlen üzérkedés hajókra rakja a mi elszegényedett, vagy elzüllött testvéreinket, hogy elszállítsa őket messze idegen földre, a hol munkaerejüket kizsarolják, vagy a mi még rosszabb, kihasználják őket egy névtelen bűnnek, egy irtózatos erkölcsű ragálynak terjesztésére. Az anyagiasságnak és a festi kicsapongásnak terén pedig nem is teszek összehasonlításokat, mert ez a század, e bűnökben minden megelőző korszakkal versenyezni akar. A csúszó mászó hízelgés, az aljas szolgalelkűség talán soha sem volt nagyobb, mint éppen a mai képmutató — farizeus korszakban, a mely a podvás cserfához hasonlít. Csak a kérge ép, belül azonban száraz és kirothadt. Várja a legelső vihart, amely ledönti és porát is széjjel szórja. Cselkó József. A „Zalamegyei Hírlapírók Szövetsége" megalakulésáról j egyzőJsön

^ v. Keszthelyen 1904. szept. 25-én d. u. Mérei Ignácz lapkiadó lakásán. Jelenvoltak: „Alsólendvai Híradó:" Balkár.yi Ernő szerkesztő és kiadó; „Keszthelyi Hírlap:" dr Csák Árpád, Lányi Viktor, Sági János szerk. tagok, Mérei Ignácz kiadó ; Magyar Paizs : Borbély György s. szerkesztő és kiadó; Löwv B. kiadó. „Zala" : Szalay Sándor szerkesztő, Győiffy János munkatárs (Nagykanizsa.) Zalai Közlöny : dr. Villányi Henrik szerkesztő (Nagykanizsa). Békefi Elek író (Zalakoppány). A zalamegyei lapok közül nem képviselték a „Muraköz

a-t ; a „Nagykanizsai Friss Újság"-ot ; a „Sümeg és Vidéké"-' ; és a „Zalamegyé"-t. A „Nagykanizsai Friss Újság" kivételével az utóbb emiitett lapok részéről üdvözlés éi kezeit, s egyúttal bejelentették az értekezlethez való csatlakozásukat. Az ér'ekezleteu kimondották a Szövetség megalakulását. Sági János előadó indítványára elfogadták a következőket: 1.) Elnök: Szalay Sándor; Löwy B. inditvánvára jegyző: Sági János. 2.) A Szövetség legfőbb czélja, hogy a lapok egymást szellemiekben támogassák. Ezért minden lap a többinek hetenkint megküldi eredeti híreit, legalább is a 2 legérdekesebbet. Nehogy hírrovatok egyformák legyer.ek, minden lap másként, saját szelemében alakítja át, eommentálja,