Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-10-06 / 40. szám

V. év, Zalaegerszeg

, 1904. október 6 40. szám. Előfizetési áx: JSgj ém 4 koron*, ént 2 korosa. érr« 1 kor. JEjryes ssim 8 fillér. Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Hirdetések dija megegyezés szerintxVyilttér sora 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Wlassics-utcza 25, Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEO-JELENIE: HETENKÉNT O S TZT T Ö R. T O K Ö N ESTE. Október 6* Ur Isten! eltűnt az éj sötét fátyolával ; kárpitjait fénylő napodnak áldott sugarai leszaggatták, hogy uj hajnal ragyogó dicsősége hirdesse kegyelmed megujulását. Uram! ez uj nap hanyatló hetünknek egyik reggele s mi napod megújulásával feljöttünk szent házadba, hogy megujitsuk fohászainkat, melyek vallásos ihlettel buzognák lel kebleinkből, Tied a hála, ki törvényt és határt szabtál a küzdelemnek és nyugalomnak, a munkának és pihenésnek, a lankadásnak és megújulásnak. A változások árja felett csak te állsz óh Ur Isten változatlanul; te nem ismersz lank&dáöt, fáradságot és a te jóságos kegyelmednek határa nincs ... Mi pedig elfáradunk a munkában, meglankadunk a küzdelemben s törekvéseinkben gyarló erőnk határt vet . . . Oh hála neked jóságos Atyánk, hogy testben, léleklen megujulva ébredtünk fel hanyatló hetünknek e reggelére, hogy e napon is, kegyelmod gyámolitása mellett, felvegyük a vándorpalczát s haladjunk tovább a pályán, a melyen állunk s a czél felé, melyet előnkbe tűztél és emberi elhivatásunk szent kötelességeit végezzük hiven a te törvényed parancsa szerint. Uram! benned bizunk. Valamiut e hét elmúlt napjaiban gondviselőnk, segedelmünk, békességünk, erőnn voltál: óh légy e mai napon is minekünk mindenekben minden. Világosítsd fel értelmünket, hogy törvényeid szüntelen szemeink előtt legyenek. Vezéreld lépéseinket, hogy a te utaidról le ne térjünk. Buzdítsd sziveinket, hogy a jó cselekedetek gyakorlásában meg ne lankadjunk. Erősitsd akaratunkat, hogy a bűnöknek ellentállhassunk s a kísértéseket legyőzhessük. Üzd el a harag, indulat és bosszúállás nemtelen szenvedélyeit belőlünk és szentelj föl, hogy lehessünk a te élő templomaid s a te szent lelked lakozzék mibennünk. Munka és szorgalom, igazság és békesség, jóság és szeretet, erény és becsületesség; ezek vezéreljék szivünk érzéseit, lelkünk gondolatait és kezeinknek minden mozdulatát e mai napon és egész életünkön keresztül . . . Midőn igy könyörgünk áldott segedelmedért, engedd Uram, hogy e mai napon honszerető könyeinkkel és örömeinkkel is áldozhassunk neked . . . Oh, mert e mai nap emlékezetére a fájdalom és öröm könnyei csodásan összevevegyülve ömlenek alá szemeinkből. E mai nap emléke a magyar Golgothára, Arad gyászierére vezérli nemzetünk emlékezetét. Ma a magyar nemzet hű gyermekei könynyekkel áldoznak — népek és nemzetek Istene — trónusod előtt. * Ima az unitáriusok templomában. Ezt az imát, másképen ódát, a Keresztény Magvetőből vettük ki. Íróját, Rédiger tíéza szabédi papot különben ismerhetik olvasóink erős taitalmu, lendületes verseiből i». Zokogó lélekkel szemléljük, mint ülik iszonyatos orgiáikat a hatalom véres kezű bakói . . . Az árulás kifacsarta a nemzet kezéből a a szabadság fényes szablyáit, melyekkel ,,a névtelen hősök és félistenek" csodadolgokat írtak a nemzet történelmébe . . . Gaz árulás következtében a szabadság elbukott . . . s a zsarnok hatalom bakói megkezdték iszonyatos munkáikat. Megnyitották a börtönök dögvészes üregeit s a sebeikben fetrengő hősök ezreit, a hon legjobbjait : nehéz lánczokra verve, hosszú évek sorain át kínozták, hogy azokat, a kiket a harezok viharai megtörni nem tudtak, a hosszú és lassú kinok szaggassák szét, senyvesszék el. S a tizenhárom vezért, a legnagyobbakat, a legdicsőbbeket, oh türelmes Isteni bitóra vonták, idiut valami gonosztevőket . . . És hazánk egy bus temető lett! . . . „. . . bús temető . . . Népetlen pusztaság, Paloták és faluk helyén Fű nőtt s fenyér virág. S kiket megkímélt a balál, A férfi bajnokok — Vagyontalan földönfutók, Hazátlan vándorok . -5 : Roppant zajongó városok Utczáin hallgatás, Sáppadt nők arczán siralom, Bánat, szivszaggatás Romok között erőtlen agg Apák lézengenek, Kik egy jövő szebb kor felett Kétségbe estenek . . Örömittas kozákok száguldó lovai taposták le a nemzet remény vetéseit ... a leégett fplvak és üszkös városok templomainak romjai között a vonagló nemzet zokogva sóhajtott fel: Ur Isten, magyarok Istene ! elfelejtkeztél-e rólunk . . Hát nem te uralkodol-e már felettünk? . . Nem a mi Istenünk vagy-e már'? Mit vétettünk ellened? Uram ne büntess ! Uram irgalmazz: megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt . . . Hosszú éveken keresztül tartott a megpróbáltatás keserves ideje, de letelt az átok súlya s mikor már-már kétségbeestünk, megzendült a próféta szózata: „Lesz még egyszer ünnep a világon!" „Még jönni kell, még jönni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Ti gyászoló nők, őszült apák, Gyámotlan magzatok: EÍgázolt honotok felett Szűnjön siralmatok. E porba omlott szép haza Fel fog virulni még: Van biró a felhők felett, Áll a villámos ég !

K És te Isten, magyarok Istene — megmutattad, hogy te a mi Istenünk vagy. A letiport hont dicsőülten támasztád új életre . . A vérrel öntözött mezők új barázdáin magasbra nőnek immár az aranykalászok, erőt adva a nemzet megifjult millióinak . . . Oh hála neked, hogy újra láthatunk: „. . » hármas bérczen, folyók mellett Sürgő osoportot, hangyabolyt, Kén ég alatt, nyájas szigetről Bibor habot, ararvy hajót. Fényárban uszó palotákat, Aranyos márványt, templomot, Kunyhók fellett fennlebegőben Fehér angyalt, álló napot. És nagy teremben koronás főt, Bölcs véneket, ősz szónokot, Mérlegben ott szinbe verődni Igazságot, törvényt, jogot ..." Oh Ur^m! bizony a mi Istenünk vagy te: a szenvedésekkel is ami javunkat munkáltad. Igy engedted a Jézust is keresztre vonatni, de csak azért, hogy, a sötétség emberei rémülve lássák, hogy a te szented rothadást. nem szenvedhet. Megengedted, hogy a tizenhárom vértanú is rettenetes halállal haljon meg Arad Golgotháján, de csak azért, hogy őket a nemzet szentjeivé avasd s a halhatatlanság egében — jobbod dicsőségére ültesd, mint a nemzet megváltóit. Az eszme, az elv, melyért halíanak Örök időken halhatatlanok. Egyenlőség, testvériség, szabadság: Örökké él, mig ember lesz s világ! Bitó, keresztfa, vérpad — mind hiába! Nem döntheti, mi szent, halálba. Az eszme él! s ti benne szent halottak — Minekünk mindig föltámadtok. A halhatatlanság dicső egében Istennél vagytok örök dicsőségben . . , Az Ur jobbjára ültetett, Hogy onnan lelkesítsetek : Hit- és hazáért küzdeni. S ha kell — dicsőn elvérzeni . . . Oh áldott légy Uram, hogy a te mindenható hatalmadat megdicsőítetted nemzetünk erőtlenségében. Áldott légy, hogy a megaláztatást dicsőséggé, a halált örökéietté s a nemzet siralmát öröménekké változtattad . . . Hadd ömöljenek össze a fájdalom és öröm könnyei e napon. Változzék át minden sirhalom, melyben martyrjaink nyugosznak, egy-egy oltárrá . . . és érzéseink koszorúi borítsák azokat. Zúgjanak a harangok az egész magyar hazában és minden honfisziv hálával áldozzon ne-ed, magyarok Istene, hogy a vész idején mindig adsz nagyokat, megváltókat, kik a haza dicsőségét életök feláldozásával örökéletüvé teszik . Adj erős hitet, hogy soha se kételkedjünk benned s tanits el nem felejteni, hogy a vérkeresztségekkel tetted s teszed nagygyá nemzetünket: „Hol legtöbb honfivér lepé A harczi sikokat: A népszabadság ott tenyészt Legszebb virágokat . . Segélj meg, hogy e virágokat védjük, ápoljuk s örökség gyanánt hagyhassuk gyermekeinknek is. Add Uram, ha szükség, hogy vérünkkel tudjuk öntözni e virágokat, mint őseink, hogy azok soha el ne hervadjanak, ki ne vesszenek. Tanits hálával emlékezni vértanúinkról s az ők dicső halálukkal ints bennünket: „Romlott sziv és romlott elme, Kit hazája hő szerelme: Nagy tettekre nem hevit . . Ezekben kérünk, ezekben hallgass meg Atyánk, Istenünk, szent fiad a Jézus nevében kérünk. Amen. Rédiger Géi*.