Magyar Paizs, 1904 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-25 / 34. szám

V. év. Zalaegerszeg

, 1904. augusztus 25. 34. szám. HU ml fljljw H H) O H H m ©3 ssías IbI H lm I IIK IP M 11 Jl rr.^IllflHl Ifflli 1 fftlfeH 3S:. Alapító és főmunkatárs: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS MEGJELFILNIK HETENKÉNT OSTÍTTÓIRTO^ÖLSR EST EL. Iparkiállitás megnyitásakor. Nagy embertömeg van összegyűlve a csarnok előtt. Végre megérkeznek az urak is. S sorba jőnek az ünnepélyes megnyitásnak a mozzanatai. Kezdődik pedig ez a sorozat a Szózatnak felbarsanásával: Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! Nem tudom, ki mit gondol, s ki mit érez ilyenkor s hogy egyáltalában gondol é valamit, vagy érez é valamit az a sok ember. A gépies kalap-levevésből sem tudok kiolvasni semmit, de gondolom, hogy gondol és érez valamit mindenki. Nekem legalább a soproni iparkiállitáson a nagy ének felbarsanásával, mint a hegedűnek a húrjai, mikor rácsapnak, ugy megrezdültek belső idegszálaim. Poétikusan a kebel húrjának mondják azt az idegszálat, melyen egyszer a fájdalom, máskor az öröm nyargal végig. Bennem a jóleső érzesnek özöne keletkezett, az öröm. A nóta buzdit, lelkesít, tanit, parancsol és jutalmaz. Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! Serkenti a lanyhát, tovább sarkalja a küzdőt, s ha nem többel, egy édes érzéssel, a büszkeség érzetével megjutalmazza a fáradtat, megsimítja kormos kezét s letörli lelke homlokáról a verejtéket. Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! — Hiszen ezek a hangya-emberek hivei a hazának. Sőt magok is apostolai, Tha !! müssens Warta piszli! — A soproni kiállításon. — Megérkeztünk a vasúton reggel ct órakor. De ott kezdem, hogy lószekérre ültünk éjfél után egykor. Mert a ki a zalaegerszegi vasúton akar utazni, az gondoskodjék lószekérről. Ez a vasút olyan furcsa, hogy mikor utasok vannak, akkor 5 nem jár; mikor pedig ő jár, akkor utasok nincsenek. Ha véletlenül akad egy két embere, akkor a ti/perczes ut közepén, Kisfalud-Szentiván mellett, künn a határon megáll egy félóráig — etetni. Az igszi Szentivánon felül az ember a déli vasútra s vágtatunk Sopron feJó, ott meg a kedvezményes jegytelen jegyekkel kell vesződni, hogy a végin többe kerül a kedvezmény, mint a mostoha. Denique ötkor Sopronban vagyunk s mint a ló, amelyik rágja a zablát ós tombo', olyan türelmetlenül rohantunk a kiállításra. Az ajtóban áll egy kis ember, kezében egy nagy bot. A földet pitiszkálja vele. Olyan kisbíró kinézésű. Csókolni való kis ember. Semmi okom sincs az ellenszenvre. Jó reggelt 1 mondjuk egyszerre mind a négyen Gut morgen! feleli ő. Hát bánom is ón, legyen gut morgen. Mindenki ugy dicrcérje az Urat, ahogy jobban tetszik. A rendező unal akarok találkozni; hol van! Erre a kis ember botját a földre Ütögetve, beszédet próbál: Rendez.. . randez. . . Tha!! müssens warta piszli! Ez azt jelenti, hogy tessék csak várni, egy kicsit, nemsokára itt lesz a rendező ur. De hát ugyau bizony mondja csak kis emberem, maga nem tud magyarul? Nó az

f látom, hogy nem papjai ennek a parancsolatnak. Azt hirdetik ők magok is. Azt hirdetik iparczikkeik. Munkáiknak mindenik tényes lapja a magyar Szózatot sugározza ki. Kézi és elmebeli müveiknek mindenik porszemében a hazaszeretetet látom. A magyar hazaszeretetet. Mert a határon belől minden a hazáé. A mi hazánké. A fű is, a fa is, az ember is; a munka is ; a fájdalom és az öröm, a gyalázat és a dicsőség is. Nem gyalázatjára, l anem dicsőségére van ennek a földnek az a sok szép és jó műremek, mit ezek a hangya- emberek a soproni kiállításon fölmutattak S ezért tükröződ k munkájokban a hazaszeretet. A ki hasznos dolgot művel, az nemcsak magának, de a hazának is dolgozik. A ki palotát rak magának, az a hazának is épített benne legalább egy kis kunyhót. A ki magának és honfitárs linak javára van, az a hazáját is szereti. Ezt a hazaszeretetet látom én itt a kiállításon. Látom a kis lisztporban, melyből pogácsát sütnek; látóin a ruhadarabokban, melyeket testünk védésére és díszítésére készítenek; látom a fában, a kőben, avasban, a sárban; a fában, a melyből hasznos és kényelmi közlekedő eszközt teremtenek, a magyar találmánynak remekét, az országútra, — s amelyből hasznos és kényelmi és diszbutorokat faragnak lakószobáinkba, — látom a hazaszeretetet a sárban, a melybői házékességet gyúrnak s melyből családunk tud, az nem is olyan nagy baj, nem is muszáj tudni, ha nem akar, talán nem régen van Magyarországon, ez teljesen felmentheti önt a kötelesság alól, hanem hát inkább, ha nem tud egyúttal magyarul is, miért áll éppen maga itt, a hol annyi különféle emberrel kell érint kezni? mart hát tetszik tudni, inkább egy ember tanuljon meg valamit többezerembernek a kedviórt, mintsem több ezer ember tanuljon meg valamit egynek, éppen önnek a kedviórt. Ugy-e ez világos dolog ? Avagy hogy esik, hogy nincs itt maga helyett egy más ember, a ki véletlenül tud németül is, magyarul is, s talán tótul is, horvátul is? Mert van elég olyan ember is. Ugy-e? Lássa kérem, most milyen szépen tudnánk itt fecsegni a világ folyásáról .... Persze maga olyau ember, mint Magyarország követei. Azok sem tudnak mugyarul. Még itt a szomszéd Gyurgyevoban s Ruszcsukban is alig böknek ki egy-két magyar szót a magyar konzulok. Konstantinápolyban pedig még eszem ágában sem volt, hogy br. Calice úrral magyarul beszéljek. Pedig hány soknyelvű ember van Magyarországon ! Ugy-e kérem, ön is tudja ezt? . . . Ezeket hadartam el neki nagy gyorsan, vagy csak ugy magamban gondoltam s ő bámult. Kér dezem végre tőle, hogy hát itt Sopronban körülbelül mennyi idomulva fog ön megtanulni magyarul? — ThaH müssens warta piszli! A kiállítók között ott van — zsákban macskát nem árulok, meglehet a nevét mondani, igen derék iparos, kitűnő esztergályos, Vass János ur. Ügyes szivartzipkái vannak. Rögtöi akartam venni egy párt, de nem lehet, mert egy inas van a kirakat mellett, aki nem tud magyarul. Hát mikor gyün melegségének és szentségének a jelvényét készítik, a tűzhelyet, — látom a vasban, az érczben, melyből kenyérszerző ekét égetnek s melyből istentiszteletre hivó harangot öntenek; látom a hazaszeretetet a durva kőben, melyből ki tudják faragni jeleseink számára a halhatatlanság eszközét, a szobrot. Ezek a hangya-emberek hivei a hazának s valamennyien ők magok is hirdetik, hirdeti müveiknek fényes lapja a többieknek is : Hazádnak rendületlenül légy hive oh magvar. Ezek a dolgos emberek, kik legszebb müveiket elhozták az oltárra, büszkék lehetnek, hogy őket Széchenyi lelkével a Vörösmarty szózatja buzdítja, jutalmazza. A nóta hangzik s a remek müvek fényes lapjairól ezerszeresen visszaverődik a nagyszózat : Hazádnak rendületlenül légy hive oh magyar! Itt a határszélen megrezdülnek a erre bennem az idegszálak, mint hegedűnek a húrjai, mikor rácsapnak. Ugy érzem, mintha felszakadozott volna a nagyczenki kis sírhalom, mintha szegény nagy Széchenyinknek báiatos lelke itt bolyongana előttünk, hogy világítson, vezessen, lelkesítsen ; hogy édesítsen bennünket a hittel, bátorítson a reménynyel és ébresztgessen az önérzettel: „Nem volt, de lesz!" csak légy hive rendületlenül. Ugy látom, mintha előttünk világitana ez a nagy lámpás. Borbély György. meg az eszetek, gyermek, mondom neki, az üzleteszetek, hogy te csak ott kereskedjél, a hol németül tudnak, s a magyar vásárlók közé menjen olyan gyermek, vagy ember, a ki magyarul is tud; hiszen van a mesterednek fia, vagy lánya, vagy felesége, vagy egy magyarul-tudó inasa, küldje azt ide. Hát, mikor gyün meg az eszetek? — Tha! / müssens warta piszli! Besétálunk a városba. Legelső a Kossuth-utcza.. Ennek legelső házán fel van irva : Moritz Grabel. Az isten szerelméért Moritz Grabel ur, semmi nyomatékos kifogásom nincs sem a háza ellen, sem a neve ellen, de hát miért nincs egy pár lépéssel bentebb, hogy ne legyen éppen az első, mely az utas szemébe ötlik? Meg kell említenem, hogy hibásan ítélne az, aki az első hatásra ítélne. Egész kiállításon azoa a két kis emberen kívül nem lehet többet találni, a ki magyarul ne tudna. S a városban 24 órai járás-kelés után nem láttam több olyan megfordított írást, mint a Moritz Grabelét. A hirdető táblákon párosával van az írás, elől magyarul, azután németül. A Moritz Grabel sem tűnnék fel, ha nem volna éppen az első ház abban az utczában, éppen a Kossuth-utczában. Azt a megfordított nevet a háznak a belső falára keil tenni. Pedig biztos hogy Moritz Grabel ur magyar embernek mondja magát — s németnek csak írja. Nézem, nézem, vájjon mikor jön el az a boldog idő, — ezer óv már elmúlt, — vájjon hányadik ezerben érjük meg, hogy Magyarországon őszinte magyarság legyen ? Gondolkozom, gondolkozom s a fülembe cseng : Tha!! müssens warta piszli\ Baran-Ooló