Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-12-10 / 50. szám

2 MAGYAR PAIZS 1903. deczember 10. a Bupestris monticula nálunk nem csak saját hajtásait, hanem a ráoltott nemes taj vesszeit dem érleíi meg biztosan s a meile't termés-hozama sem felel meg a kívánalmaknak. A Vitis berlandieri szintén megél a magas u inósztalajokban is, de gyökeresedése és forradása Dagyon sok kívánni valót hagy maga után s ennek tulajdonitható, hogy említett jó tulajdonaága dacsára sem terjedt el általánosságban. A mésztalajokra alkalmas ós egyéb tekintetekben is kielégítő amerikai alanyfajta előállítása folytonos kísérletezésnek képezi tárgyát ós habár e tekintetben hibridatio folytán nem egy sikerült keresztezés állíttatott elő, azért a kérdést meg megoldottnak máig sem tekinthetjük. Bár uem kétséges, hogy a kitartó elméleti ós gyakorlati kutatások végre is eredményre fognak vtzetni, mindazonáltal addig is, a mig a minden tekintetben beváló alanyfajta előállítása sikerül, számolnunk kell az eddig ismeretes fajokkal, ós meg kell elégednünk azzal, hogy azok közül valaszszus ki az aránylag legmegfelelőbbet. Ott, hol a talaj mész'artalraa a 45—50 °|o-ot nem ha'adja meg, vagy ha ezt a °|o-ot meghaladja is, de a mész a talajban szemcsék — úgynevezett mésr-moivák — alakjában van jelen, még megkísérelhetjük az ojtvunyokkal való telepítést. Ily talajokban a mi vidékünkön legtanácsosabb lesz a Solonis alanylajtát választani, mert a Rupestrist és Berlandierit a már előbb felemiitett rosz tulajdonságaik miatt a mi vidékünkre egyáltalán nem ajánlhatom ; nevezetesen a Eupestris csak a köves, sziklás talajokba való s ott lehet vele kedvező eredmeuyeket elérni. E mellett lehetne, sőt ajánlatos is volna kísérleteket tenni egyes sikerültebb hibridekkel, a melyek mésztiirő tulajdonságuk mellett nélkülöznék a Solonis gyengeségeit is, t. i. hogy a tiloxerának absolut ellenállanának és nem volnának kitéve annyira a csalánosodásnak. Én pl. kisérletett tettem egy alany fajjal, melyet Szilágyi János pécsi vinczellér ii-kolai igazgató al itott elő a Bipária és Bupestris keresztezéséből s a melyet Bipária X Bupestris Sz. N. 1. név alatt hozott forgalomba. Ez a hibrid 50°jo-os mészben még vigan díszlik s mivel vesszőjót is bi/.tosau — akár csak a Ripíria portalis beérleli és talajomban is, a ho! az magasabb móeztaita'mat mutat, feltűnő buján díszlik, amerikai veszötelepemen is helyt adtam e fajnak, hogy igy minél szóiesebb körben elterjedjen és minél alaposabban kiismerhető legyen. A 15—20 °|u os meszet a Bipária is eltűri, azért az ilyen talajban s általán, a hol csak a talaj mésztartalma megengedi, feltétlenül Bipáriára, és pedig lehetőség szerint fajtiszta portalisra ojtassunk és ezzel telepítsünk. A mi tuinyomoan vastartalmú középkötött agyagtalajunkuak és a JDÍ vidékünk éghajlati viszonyainak ez az alany fajta felel meg legjobban, meit nemes hajtásait feltétlenül megérleli, terméshozama minden tekintetben kielégítő és a mellett állandó is, a till^xelával szemben való ellenállása aboolur, vegetatiója kiváló, gyökér képződésé és forradása semmi kívánni valót sem hagy hátra, s/óval a mi viszo nyaink között ideális szőlőalany. E,tul a fajtól c«ak ott térjünk el, ahol a körülményék okvetetlenül megkívánják! Tisztviselők mozgalma. Az állami tisztviselők nem tudnak belenyugodni a fizet esjavitásnak abba a módjába, a melylyel őket a miniszterelnök-belügyminiszter biztatja. Az ország számos tisztviselő köre gyűlést tart ós állást foglal a koimány halogató eljíiásával szemben. Az állami tisztviselők zombori köre feliratot intézett a képviselőházhoz ós ebben kérik, hogy a rendezés-ről szóló törvényjavaslatot minden további halogatás nélkül tűzzék napirendre. — Érdekesek a felirat következő szavai: „A kiszenvedések oly kegyetlen játékát űzik a folytonos biztatással, ígérettel, sőt megkezdett. törvényhozási munka Ígéretével, majd annak visszavonásával, meg ismét kétes értékű kecsegtetésével, mely innen-onnan a felénk hangzó szo komolyságába vetett hitünket teljesen megingatja és végkifejlósóben belekergeti a tisztviselőt a politikai élet hullámaiba, kárára vesztére a gondozására bizott állami feladatoknak, vesztére önnönmagának. Ettől lelünk ós attól, hogy a további huzavona a magyar állami tisztviselők lelkületét a békés kibontakozás várása helyett agresszív lépésekre fogja tüzelni s mivel ez visszahatás nélkül nem maradhat, attól tartunk, hogy ezzel a. egész kérdés leszorul a napirendről." — A zalaegerszegiek nem fognak lázongani. Értekezletet sem mernek tartani. A tanítók és a szövetkezetek. Kinek nem volt tanítója? És ki nem hálás a tanítója iránt a tőle nyert sok jóért? Hogy megtanította irni és olvasni, megnyitván ezzel előtte a boldogulás útját i A jó tanitó tiszteletet és elismerést érdemel. Hát hiszeu nem is pana«zkodhatik a tanítóság amiatt, hogy tiszteletben és elismerésben niucs része. Országtartó nagy urak is elismerik ós — főleg ugy választások idején — hirdetik népnevelők munkájának nagy fontosságát", koszorús költőnk p°dig megírta róluk, hogv „a tanítóság az a hadsereg, amelynek másodszor kell meg hódítania ezt a hazát!" Idézik is ezt a nagy mondást uton-utfélen, amiből kétségkívül a nép tanítók nagy megbecsülésére lehet következtetnünk. Az elismerés tehát megvan, de csak —szavakban. „S'.ó, szó, szó!" — mondja Shakespeare. Üres szó ! Mert bizony a törvényben még mindig ott van a 300 forintos minimum. Hogy t. i. a tanitó ennyiből éljen meg. rendesen népes Csádjával! Igaz ugyan, hogy közoktatásügyi kormányunk reparálgatja a törvény hibáját azzal, hogv 400 forintra (800 koronára) egészíti ki a tanítók fizetését, de bizony még ez sem az a létminimum, mely egy népes családdal megáldo;t tanítónak elegendő volna. Mivel tehát a tanítók látták, hogy nekik az elismerés reá is ós értékben kifejezhető ,,szánk czió" nélkül jár csak ki, már ezelőtt 28 évvel szövetkeztek ós megalapítottak országos segélyegyesületüket, az Eötvös-alapot, hogy legalabb «tt segítsen, ahol „legnagyobb a veszély". Nehezen ment a dolog, mert a tanítóit szegények, de a kitartás mégis meghozta a gyümölcsét. A szegény tanítók filléréiből, a kormány és a társadalom koronáiból az, Eötvös-alap (melyet a népoktatási törvény m-^alkotójá ói, a nagy báró Eötvös Józsefről neveztek en lábra kapott ós erőihez képest immár 28 é^e enyhitgeti a tanítói nyomort. Mert — fájdalom! — Magyarországon még tanítói nyomor is van! (Bízouv van!) Visszapillantás. Bevezetés. Partra ntm szállottunk; le nem vonjuk vitorlánkat anuak daczára, hogy sok istentelen közt sok cse'epatéban izzadó orcánk, már t. j. azoknak, kik az idealizmus szolgálatába álluk, hogy az örök igazság s a felebarati es hazafiúi szeretet alapján intenziveob módon védekezzenek korunk tuls;íg)s realismusa e'len. Nem köunvü feladat! Nemzeti és kö/.érdekiől levén szó, a megkezdett harezot nem hagyjuk, nem hagyhatjuk abban, azon erős meggyőződésben, hogv az igaz ügyvédeimétől nem kell, nem szabad félni, s kitartó és lankadatlan munka u'án kell, hogy azé legyen a győzelem: észszel, tanulással, te:tel, erős akarattal és összetartással, ki ezt erősen akarja. Bízzanak az illetők első sorban önmagukban és ügyük igazságában. Ne váljanak mindent másoktól, s különösen a kormánytól. A mely kerítést, nagy házfalat minden oldalról megtámasztani kell: nem ér az mar semmit sem. Természetesen <rre vonatkozólag elengedhetetlen feltétel, hogy egész* — s nem elernyedt emberek kellenek a gátra. Ha jó, szép és nemes a czél, mit kitűzőnk magunknak, ugy hiszem elernyedt, az idealizmus iránt éppen nem lelkesedő korunkban is majd akadnak egyesek, kik bátor lélekkel, s önként táborunkba állnak, s abban kívánnak élni, általános emberi s nemzeti ideálokért elszántan lankadatlanul harczolni, nem rettenve vissza semmitől, és senkitől; kik nemcsak ébren tartják ezen ideálokat, de azoknak útjait folytonosan egyengetik, s lépésről-lépésre, lassan, de biztosan haladnak a kitűzött czél feló. Persze, hogy ezt a czólt, melynek elóróseórt a világ teremtésétől fogva folyik a harcz, változó szerencsével, — nem lehet sem könnyen, sem egyszerre elérni. Hol emelkedőben, hol nyugovóban olyan veszedelmek közt vannak ezen ideálok, hogy már-már az.! hiszik az ellen'ábor ön^ő, kap/.si, hiszonlesó, szívtelen, s az ideálizmust megvető emberei, hogy győzelmük telje-, uralmuk hosszú századokra biztosítva van, gőgjük, fenhéjázásuk, elbizakodottságuk, vakmerőségük é-i szivteleusógük nem ismer batárt. De közbe jön mindig valami, előttük jelentéktelennek látszó esemény s nagy garral, s csillogó pompával felépített kártya váruk, — hatalmuk legnagyobb teljében — romokba dől. j A történelem mindezekre nízve elég ós kót| ségbe vonhatatlan fényekkel szolgál, hogy többet ne említsek, ctt van p

!. a híjdan nagy, hacalmis és virágzó zsidóország, mely akkor dőlt romokba végrelen nagv realizmusában, mikor hataima tetőpontján képzelte magát! Nem ismerte föl az intő szót: széthullott, mín^ oldott kéve, s netn tudta összeszedni magát — mint nemzet — soha . . . Van mindenü't, de mint állam alkotó nemzet ninc< sehol. A kiválasztott nép hazátlan lett. Ez a peld • nem áll egyed il a világtörténelemben. SOK nemzet volt, s — nincs. Mi reánk — szumir rokonaink revén — négyezer esztendő tekint. Kell, hogy megkülönböz'.e ett gondossággal járjunk el; annyival inkább, mert minden barát, s rokon neLül egyedül és kevesen vagyunk; elhullanak legjobbjaink a hooszu ha cz alatt. A ! föld, melyet A'pái apínk vitéz és hős eleinkkei szerzett, meaingott és csúfosan megmozdult alattunk. Nagy resze már idegen kézben van, a többit négyezer milliónál nagyobb idegen tőiie nyomja. Eíen rengeteg tőke kaniUai évről-évre | külföldre vándorolnak, s leeszik rólunk a ruhát. | Húsúnkból, vérünkből pedig a külföldi portékák ' lakmaroznak. Honfiaink koldusbottal elhagyni kenytelenek az eyykori hires Kánaánt. Özönlik be helyettük a vereczkei szoroson idegen faj, .aely nem tudja nekünk pótolni kiköltözött véreinket soha, sőc a szomorú helyzetett meg szomorúbbá teszi. Kiknek jó szívvel — száiiást ad uuk, minden részünket rágják, marják, s kitúrnak abból. Mindebből az a legszomorúbb, hogy igaz. — Igaz. már régtől lógva de sohasem volt oly :gaz, mint mo^t. A költő ugyan azt m ndj\, h >gy : Rég veri már a magyart a teremiö, Azt sem tudja, milyen tesz a jövendő, s ezért zokogja a magyar: Hol vigy István király, Téged magyar kiván, Gyászos öltözetben: Keseiegven, sirván. A dolog azonban ugy van, hogy csak önmagunkat okozhatjuk, mire ha oly kot -olykor ideig óráig vau is egy csipetnyi szalmaláugunk, az hamar eloszlik, mint a szappan buborék, s mint ! a kinek mindenekben rendben van a szénája: megdeiiwdve als/unc, vagy szinczeri'.álva pitópáloskodunk, azt tartván: Valahogyau mindig volt, s busuljon a lo, mert annak nagy feje van. Persze, hogy egészen mis általánosságban —a zsidóság karaktere. Vau neki eletre valósága, erős reálizmusa, gondos, előrelátó számító, praktikus, s igen sokszor mások eszén tujáro fui fatigos észjárása, kifogyhatatlan leleményessége, határtalan pénzvágya, szorgalma, kitartása, takarékossága, tanulékonysága, ad abszurdum menő összetartása; jóban ioszban magukat azonosítják: egy az összesért, összes az egyért; kózzel-lábbil való tülekedése a hasznot hajtó ós jobb társadalmi poziczióért; erős a vágy benne lefoglalni magának mindenből a javát, gondosan kerülni a szolgai munkát; jelszava: pénz és hasznos üzlet; de nincs idealizmusa, önze leasége ós államalkotó ereje. Ha ezekből ki lehetne a jó tulajdonságokat válogatni, a magyar karakterbe olvasztani s a magyarság javára órtókesiteni ! . . . Jaj annak a nemzetnek, a mely nem ismeri föl a kor intő szavát, a mult idők nagy tanulságait, az abszolút igazságokban rejlő nagy erőt, azt a nagy mozgató erőt, mely kópés a nemzetet vagyonilag, s politikailag nagygyá, hatalmassá, ós virágzóvá tenni; még veszélyesebb, ha nem halad a nagyok által kijelölt helyes ós jó uton, vagyonában, erkölcseiben megromlik, csupán a jelennek ól, csak tesped, senyved, s nem tekinti