Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-12-10 / 50. szám

1903. deczember 10. MAGYAR PAIZS 3 a holnapot, a jövőt, s egyszer csak azon veszi magát eszie, hogy magával is tehetetlen, másoknak kezes bárányu szolgája. Bezzeg kapkodna ilyenkor fűhöz-fához, csak sikere lenne. Ekkor azonban már hiába sirja vissza az elmúlt szép időt. Elmúlt az vibbzajóhetetlenill, bár érette egész nemzet epedne is. Ha pedig egy nemzet már e pusztult: annak nincs többé föltámadása. Ki lenne közülünk az a dicstelen, ki nemzetének pusztulását szándékosan akarná előmozdítani? ! Hiszen ez még gyász magyarnak sem volna magyar. De a pusztulást más utakon és módokon, nem riikán öntudatlanul, ezer féle képen is előmozdíthatjuk ; teszem fel azt, ha van bennem ész, erő, akaiat. s látva a nemzet pusztulását, naprólnapra koldusabb voltát, meiylyel karöltve jár, ikertestvérje : az eladósodás, egyesnél, családnál, községben, városban, s az egész országban ; látva a tömeges kivándoi lást, az idegen portékáknak szertelen és oktalan beözönlőiét, itthon az ennek következ ményeképen iöilépő munkátalan ezeiekntk jajkiáltásait, a magával is tehetetlen áliam ientartó elem lekötöttségét, egyesek kapzsiságát, égbekiáltó visszaéléseit stb. stb. csupán kényelem szeretetből, nem töiődómségből, nem ritkán önző, magán czelból, — nehogy egyes hatalmasabb s kapzsi emberek neheztelését, nem ritkán haragját magamra vonjam, — s itt is, ott is a (rövidlátó tmbernek) jol eső haszontól elűttessero, — semmit sem teszek, s közönbösen egykedvűen nézem a dolgok folyását. Hát bizony a dolog eddig ugy volt, de a fejlődés története, s az örök igazság törvénye arra enged következtetni : nem lesz mindig ugy, hogy a jogosulatlan magán erdek akadályozza meg a jogos közérdek érvényesülését. De hát hol van még tőlünk az a boldog idő ? ! .. Messze, messze . . . Addig is : „Mondottam : ember küzdj és bízva bízzál 1" (Folyt, köv.) Dr. Kele Antul. Pillanatnyi képak. Pestről, ii. Kedves barátom! Nyolcz nap telt el azóta, hogv az én rám örökké emlekezetes ejt Pesten töltem. Most ujhól itt vagyok. A fejem még most is kábult. Oct barangoltam voit e rövid hét alatt, a Kárpátok közt, s azt hivéro, hogy az anny ira óhajtott leiki nyugalmat meglelem ott és — csalódtam. . . . Mindenütt rosszak az emberek, érdekből tesznek mindent é« ha jőh'szemüséged látják, becsapnak. Kevés a kiválasztott, kevés az önzetlen munkás. És a ki van, anuak nagyon tövises az utja. Vagy talán jobb, derekabb náczió vo't-e a többinél az, a ki, midőn Jancsi barátommal elhaladtunk meliette és Jancsi köszöntötte őt magyal ul, feleletül kérte Jancsit, hogy ezentúl kegyeskedjék őt tótul köszönteni. Fizetett náczió Hí is . . . Mindenütt kétes alakokra bukkanunk. A társadalom a mai alapon nem állhat meg. Azaz, hogy nii.cs is még társadalmunk. Teremteni igyekszünk társadalmat, de még mindig a kezdet nehézségeivel küzdüt.l'. Sőt meg odáig sem jutottunk el. Mert hol latjuk összhangzó működését ennek a cag> tönegntk, a mit ma „társadalom" néven csúfolunk. Sehol. Személyes gyülölködtsek ós ezeket létrehozó érdekek uralják ma a világot. Csak a közös vonásaikban egyeznek meg: a talpnyalásnak és a iöilelé való tolakodásban. És azt hiszi d ked\es larátom, hogy a fővárosban kü.óubtn van ez. Dthogy is van. Fővárosunknak nincs egészséges társadalmi elete. A fenét van! — Mtg ne tévesszenek azok a sokszori tinnejsegek, a mik itt szekták végbemenni. Budapesten a hazamietet és a honfiúi kegyelet csak játtl. Szórakozás:. És kevés a kivétel. Mert lehet, hogy e pillanatban a legnagyobb hazaszeretettől lángol a szw, a kö\etkező pillanatban már ott látjiik fetrengeni az erdekek kátyújában. Bizony ízcn-oru dolog ez! Ott van Kecskeméthy példája. Az iljuság vezéie, Kossuth sirjánál szónokol és lám, hogy lukik ! Ott \an Szapáiy-Dienes esete. Szapáiyiol ne beszeljünk, meit magyartalanságáról, ősei után ítélve, meg voltunk győződve. De ait szóljunk ahhoz a Kaszinóhoz, a mely egy hazaáiuiót megtűr kekleben! És Dienes esete! Lapot alakított, lármázott, fenyeget ődzött, a másik oldalról megtömette zsebet bűnös pénzzel. De tudom, édes barátom, hogy te kíváncsibb vagy az én pesti „tapasztalataimra" (Göre szerint) mint ezekre a fejtegetésekre. Mert bizony érdekes élet a pesti élet. . . . Furcsa szép érzékük van a pestieknek. Legalább az én felfogásom szerint furcsa. Hallgasd meg csak miért: Délután három óra volt. A hogy megérkeztem a vonattal, rögvest felültem a villamosra. Egy szerre csak rettenetes lármát hallottam. Felhúztam a függönyt, hát uramfia! az én kedvencz falusi alakjaimat, a czigányokat, véltem felismerni azokban az alakokban, a kik itt azzal hivalkodnak, hogy a magyarok bejövetelét mutatják : — diszfelvonulásban! A rajkók kezében, illetőleg szájában sipok voltak, ebben meg az én Náczi bácsimia hasonlítottak. És hátul meg kétkerekű kocsiban (rajta főlirás: Ős-Budavára) egy dádé ült nagyokat szippantva pipájából. Tyüb ! az árgyélusát, hát ilyenek voltak*a mi őseink?! No, hiszen köszönöm szépen az ilyen daliás ősöket! Inkább zu'ukaferiiek vallom magamat, minthogy ilyennel csúfolják a magyart! Igy megszentségteleníteni őseink emlékét! Nem csodálom tehát, ha a külföld ugy képzeli Budapestet, mint valami czigánysátrakból összetákolt várost. Mert bizony a mi daliás őseinket máskép irják le a történetírók. A Cálvin téren leszálltam a villamosról és miuthogy itt dolgom is volt, elvégeztem azt ós aztán újból folytattam utamat gyalog. Egy könyvkereskedésnél megálltam és nézegettem a kirakatot. Ott tündöklött a kirakatban egv „Nemzet gazdaságtan" is. Lahet, hogy nagyon jó a könyv, de annyit mondhatok, kedves barátom, hogy a mig töi vényeink papíron irott malaszt lesznek, addig hiába minden Nemzetgazdaságtan. Itt kellemes meglepetés ért. A mint ugyanis elfordultam a kirakattól velem szemben láttam jönni egyik kedves ismerősömet, a kivel 2 évvel ezelőtt találkoztam volt a győr-pesti vonalon. Kellemesen ujitottuk meg a régi ismeretséget. Mondhatom, ke

vés ily komoly s mindamellett kedves lányt ismeiek. Mer bizony nagyon sok hiányzik a mai lányok neveléséből. És igen, igen sokat tudnak, a mit nem kellene tudniok . . . Kedves ismerősömet elkísértem hazáig a Reviczky utczába, azután meg befordultam a Szentkirályi utczába. A Kerepesi útra igyekeztem, hogy megnézzem a leégett Párisi áruházat. A Szentkirályi uíczában, a kézi ipariskolával szemben, valami szövőgyár félénél megálltam ós lent a pinczelakásban dolgozó lányokat néztem. Lázas sietséggel dolgoztak. Az egyik fel is nézett. De ugy látszik nem tetszett neki, hogy nézem, azért hirtelen függönyt eres/lett le az ablakra. Szegény! A Párisi áruházban erősen dolgoznak a munkások, hogy az épületet kitisztítsák. A piszkot kocsikon hordják el az épüle'től. Lám kedves baiátom mennyi felületesség és könnyelműség jellemzi a jelenkor fiait! Szomoiu példája ennek a Párisi áruház esete! Rettentő sokaság bámulja foly'.o'i ezt az épületet vagyis a romjait. De ez se tart ölökké! Az idő feledtet mindent.. E fölött is napirendre térnek át az emberek. A szürke világ épp ugy tovább fog haladni, mint annak előtte. Nem sokáig nézhettem a szomorú emiékü romokat, mert megeredt az eső. Siettem a m gállóhelyre, hogy a viiiarnosia felülhessek. Útközben egy asszony, kezében tartva csecsemőjét újságot árult. Valahányszor valaki ment mellette mindig a gyermekét mutatta. — Nem, nem szólok, nem irom le az érzést, neked sem mondhatom meg kedves barátom, hogy mily elkeseredést szült lelkemben ez az élő kép. Fölühem a villamosra, hogy vigyen ki az állomásra. Közben zuhogott az eső. Esnék bár igy, hogy 'emosna az emberekiő! minden érdekeszmét, a mely szennyessé teszi őket . . . Végre megérkeztem az állomási a. Most tsak félnyolez óra van, a mig a vonatom indul, neked irom ezt a levelet. Adja Isten kedves Alim, hogy óhajaink e néhány szóban összpontosuljanak : Szabad, boldog kell, hogy legyen a magyar! Ö'.el barátod. L. R. J. A közönség köriből. Válasz az épitő iparossegédek nevében. A j Zalamegye 48. számában egy ránk nézve bántó ' czikk jelent meg „Ugy beszélik" . . . kezdettel. . Ugy beszélik — azt mondja ez a lap, hogy az épitő iparosok egylete szakított eddigi eljárásával s külföldi szoczialis eszméknek hódol. Aztán rémképeket fest a czikk, hogy majd nemsokára megjelenik a mi utczánkon is a piros zászló s tévutia vezet bennünket. Végül pedig azt mondja, hogy a szabadságból is megárt a sok azoknak, a kik nem tudnak vele élni. Ezeket a feltevéseket sem én, sem az egylet nem fogadjuk el. Tárgyilagos és igazságos bírálatot kérünk szerény egyletünknek küzdő munkásságáról ós nem feltevéseken alapult hideg sőt ellenszenves kritikát. Tessek megjelenni a gyűlésünkön, végig nézni jegyzőkönyveinket, tanulmányozni alapszabályunkat s meghallgatni beszédeinket, nem talál azokban hóbortos eszméket. Mi szeretjük a munkát, családunkat, városunkat, hazánkat: de engedje meg a czikkiró, hogy ha törekszünk mi is munkánk után minél tisztességesebben megélni s ha már iskolákban nem tanítottak olyan sokra, legalább önképzésünkkel művelhessük magunkat, hogy megérdemeljük a szabadságot, melyet a czikkiró nem jó szívvel ad nekünk Legyen meggyőződve, hogy megérdemeljük a szabadságot, amiért szegények vagyunk s legyen megnyugodva, nem használjuk rosszra a szabadságot legalább a mi kis egyletünkben, legalabb, a mig ón vagyok az elnöke. Egyesekről ne Ítélje el a czikkiró az egy esületnek a szellemét, s főképen ne sajnálja tőlünk azt a kis szabadságot, sőt segédkeznék, hogy abból a drága kincsből minél több jusson nekünk is, — önnek is. Mert tessék megérteni, hogy ezalatt én nem a féktelen szabadságot értem. Zalaegerszeg, 1903 deciember 8. Baranyay Peter a zalaegerszegi épitő iparossegédek szakegyletének elnöke. életből. Sok és kevés. — Kisasszony, Őszinte leszek. Nőül nem vehetem, de ha kész . . . Ah uram ez sok! — ... ugy szeretni engem, havonként 200 koronát ajánlok fel. — EÓ kevés uram, ez kevés. Azonkívül. Somiyainé (egy úrhoz, ki borsos viczczet mesei) Ne tovább uram! Hogyan merészkedik tisztességes asszonynak ilyen históriákat beszólni, azonkívül pedig már ismerem ezt a disznóságot. Jogos kérdés. Bella ábrándozva : Oh én csak olyan férfit tudnék szerelni, ki kész lenne értem mindent feláldozni. Gizella. És hány ilyent tudnál egy esztendőben tönkre tenni? Szabó és czipész (egy tanítónál) mikor remélhetjük tauiló ur, hogy megkapjuk a pénzünket? Tanitó: Mindig remélhetnek édeseim; mert lássák, engem is, magukat is s mindenkit a remény táplál. — Mi van a pofádon Laczi? Anyajegy? — Dehogy ! Auyósjegy ! Leányiskolában. Tanár : Mondják meg nekem, melyik a hetedik nagyhatalom ? Felsőbb leányok (unisono) A mama! a mama! Sok ember azt hiszi, hogy az emberek ő miattuk teremtettek. Kohn ur! Kívánom, hogy térdét, használhassa fogpÍ8zkálónak. Li Tsüng. Országgyűlés. Országgyűlést keveset tartottak ezen a héten, inkább alkudozésokat folytattak, meg ünnep s több effele szünnap volt. Nevezetes esemény azonban történt. A Kossuth párt feje Kossuth Ferencz ; alkura lépett Gr. Tisza István miniszterelnökkel, hogy az obstrukeziónak véget vet, ha valami nemzeti vivroányt elér. Erre a miniszterelnök visszavonta a nem tetsző pálhuzamos üléseket.