Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-02-19 / 8. szám

2 MAGYAR PAIZS 1903. február 19. Az Eötvös ünnepről. A magyar közoktatás megalapítójának báró Eötvös József halálának 32-ik évfordulóján a közelmúlt napokban oly ünnepély volt a tudományos akadémián, melynek tartalmilag párját a múltban aligha találjuk. Jelentókenynyé tette azt az a nagyszabású emlékboszéd, melyet dr. Makay Béla min. tanácsos tartott, s amely nem a külső behatásokon, hanem az egyéni meggyőződésen, a történelmi igazságon, a reális élet kívánta gyakorlati alapon látott formát. Páratlan, mert nem az üres szóvirágok tömkelege, hanem mementó, mely k«res, kutat a múltban s emlékeztet mindenre, mit a Ivarthaúsi nagy gondolkozója jónak, czélrevezetőnek talált évezredes fajunk szellemi, erkölcsi és faji megszilárdulására. De nemcsak emlékeztető, hanem utmutató, mely biztos kézzel vezet a nemzetiségi aspirácziók és a vallási féltékenykedések tömkelegében az egészséges, a független, az erős magyar nemzeti állam felé. És ennek a kulcsát a népiskolában teszi le, mint olyanba, a mely ha hivatása magaslatán áll, a nemzeti ügynek örökbecsű szolgálatot tehet. Joggal kérdi tehát, hogy szabad e /élnünk saját otthonunkban ! a nemzeti iskolától? És a mint mondja, a magyar haza hü polgárának vallhatja-e magát az, a kinek nem a nemzeti iskola teljes kialakulása lebeg szeme előtt?! Állam a nemzet. Államalkotó nemzet Magyarországon pedig csak a magyar lehet! És mégis naponként hány meg hány idegen ajkú iskolában hangoztatják a Kárpátok bérczei közt az ellenkező tanokat! hány helyen sikkasztják el nyelvünk, fajunk felsőbbségét, sőt meghamisítják a térképeket, mint egyik közelebbi czikkünkben a hires baranyai Jagics-féle térképuél rá mutattunk. Érzi, mert éreznie kell és mint miniszteri tanácsos tapasztalatból ismeri, mert ismerheti ezeket a szomorú állapotokat. Ezért gyüjté össze munkája keretébe azokat a szétszórt gyöngyszemeket, melyeket korunk kiváló politikusai hangoztattak. íme ezek közül az Apponyié, ki a tanitói fizetések kiegészítéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásakor mondá : íNincs a világon állam, niucs nemzet, mely eltűrné azt az állapotot, de csak egy napig is, hogy a népiskolák egy része nem nevel neki hü állampolgárokat, hanem ellenségeket nevel neki," vagy mint VTlassics Gyula minister mondja egyik képviselőházi beszédében : „Nemzeti létünket alapjában ingatná meg, ha nem magyar lenne itt az elsőrendű kultura." Tehát útját. Útközben olyan furcsának tűnik neki elő a dolog — hogy a vacsoránál elmondja, szép iiatal feleségének. — »Lásd,« — mondá erre az asszony, — ilyenek vagytok ti férfiak mind! Uralkodni akartok mindenkor az asszonyon. A szerelem nílatok csak sifli! Csak az erő valami! Ha az asszony nem engedelmeskedik vakon, és valamire nemet mond, azt mondjátok hogy önfejű; de ha egy férfi valamit a fejébe vesz, ettől el nem áll, — ha törik, szakad, el nem áll — azt nevezitek ti férfias állhatatosságnak !« »De Aunuskám« — feleli a biró csodálkozva — »te e szerint védelmezed az engedetlen asszonyokat!« Ugye csak tréfából beszélsz igy? Kérdi enyelegve, a biró »Tréfa ida, tréfa odat — válaszolt a szép aszonyka — ha te például, hozzám jönnél és szépen megkérnél engem hogy: »Annuskám, édesem, mondd, az én kedvemért hogy »bála az ógnek kész a kosár !« Akkor szívesen mondanám. Máskülönben nem. »Annuska! ezt nem szívesen hallom.« Mondja a bú ó. A mi igaz, az igaz! Az asszony nem a férjének a szolgálója — ha sokszor ki is szolgálja őt — de a barátnője, a ki nem fogadja el a parancsait, de igenis meghallgatja a kérését, szívesen. „No pedig öröktől fogva a férfi volt ur a házban" — válaszola a biró —- s a mennyire teheti a jogos hatalmát barátsággal tetézze. De ha az asszony, a barátjának engedelmeskedni nem is akar, kénytelen ezt megcselekedni az urával szemben. »Ő legyen a te urad és parancsolod,« mondja a szentírás is !« csak ellenségeink félhetnek a magyar nemzeti iskola varázserejétől. Ezeket a nyilatkozatokat pedig jó lenne, ha megértenék azok, akikhez szólnak, mert illetékes helyről, erős helyről jönek. Elhangzottak e nemes igék az ország első tudományos csarnokában a miniszter jelenlétében százak tapsai közt. mely tapsnak visszhangoznia kell, a merre magyar lakik, ha a tenyereken nem is, de a lelkekben. De nemcsak az erős nemzeti érzés, hanem az erkölcsi kérdések megoldása és a magyar föld népének anyagi boldogulására való törekvés jellemzik az emlékbeszédet. Ez a rész az, melyben az iró keres, kutat, következtet s mindenhol megtalálja a hiányt és megmutatja a tenni valót. Itt látjuk, hogy valóban mily szükség van az ifjúsági egyesületekre és a gazdasági ism. iskolákra, Az emlékbeszédnek ezt a részét egész terjedelmében igyekszünk közölni, hogy mennél szélesebb körben tegyük ismeretessé. Utoljára említem meg, hogy az emlékbeszéd egy más, idáig vajmi ritkán hangoztatott tételt állit fel, s ez az, hegy a „ . . . tanítóság a közművelődési és közgazdasági mozgalmakba mint vezető bevonassék ... Az erkölcsi jutalom mellett pedig nem szabad késni a társadalom és a nemzet igazságos anyagi elismerésének sem. Olyan kijelentések ezek, melyek megnyugvást kelthetnek, mert ezekből látni lehet, hogy ma illetékes helyen nem csupán óhaj, hanem követelés a tanitó szellemi, társadalmi és anyagi helyzetének jobbulása. És hogy ezek megközelitik a megvalósulást, arra erős zálog dr. Makay emlékbeszéd tartó, ki egyúttal kultúránknak első harezosai közé tartozik, s kinek az a jó természete van, hogy a meggyőződését nem szokta cserben hagyni. Székely Tövis. Harczképesség és productivitás. Semmi sem olyan jó, hogy még jobb no lehetne. Ezért a mostani hon- és trónvédelmi rendszer sem olyan jó, hogy még jobb ne lehetne, A háborúhoz pénz, pénz és pénz keli, mond, ják az államférfiak és a győzedelmet jó felszerelésjó képzettség, jó szellem és a vasfegyelem vivja ki, mondják a hadvezérek. Vájjon ellehetne-é ezen qualitásokat érni a productiv rendszerű hadsereggel? Ugy látszik ezen kérdést korunk államférliai és stratégái még mindig a legcsekélyebb figyelemre sem méltatják. Vájjon nem azért é, mert ők még mindig más valamit és nem a népek »Éq a férjben nem ismerem el az urat!« — Mondá a biró felesége — »azért ne is jusson valamikor az eszedbe nekem parancsolni. .. „És ha én neked most komolyan parancsolnám, hogy mondd utánnam, — »Hála az égnek kész a kosár!« Nem tennéd-e meg? kérdi ingerülten a férj ... Az asszonynak már a nyelve hegyén volt egy csipős válasz — mert azt onnét tudom, hogy lángba borult az arcza, — de nem volt ideje feleletet adni — mert a szobájukba benyitott az orvos. Szerencséjükre, mert talán itt is lett volna a nádpálezikáuak dolga. — Az orvos azt újságolta, hogy ép most jön a kastélyból és hogy már ott is tudják a Wodicska Tamás esetét. És hogy a báró is tréfásan azt követelte a feleségétől, hogy ő is mondja utánna: »Hála az égnek, kész a kosár!« és mert a méltóságos asszony nem volt erre hajlandó, a föuri-házaspár is e miatt hevesen összeszólalkozott .. . A biró kibékült erre a kis feleségével. A doktor pedig — még szerencse — hogy nőtlen volt: Máskülönbnn, kitudja, hogy milyen receptet irt volna elő a feleségének ... A kosártörténet, szájról-szájra járt. És megjegyzendő, hogy még tovább bét házaspár veszett össze a faluban. Mert hét asszony vonakodott mondani hogy: íHála az égnek, kész a kosár!« Hét házaspár! Csak akikről nekem van tudomásom, hát még akikről nem jött el a hir, hányan lehetnek — egy kosár miatt! Reviczky Irma. boldogulását nézik rég-czélnak. A nép nekik termelési, adózási eszköz és hadi anyag. Talán ez képezi látó körüknek chiuai falát. Talán öle azért még mindig ott tartanak a sociológiábaa, holaközépkori tu lósok tartottaka csillagászatban mikor hitték hogy ők a központ, mely körül kell a mindenségnek forognia. Hol van a pénz értéke és forrása ? Nem az össznép termelő munkájában é ? Mely nemzet]képes hadseregét tökéletesebben felszerelni? Az-e, mely dolgozik és vagyonosodik, vagy az, mely tétlenül éli napjait és szegényedik ? Lehet-e a nélkülözésektől satnyuló népből ügyes, kitartó katonaságot kiképezni ? Lehet-e puszta terrorizmusra, kikötő oszlopra, kurta vasra felépíteni a hadsereg szellemét és fegyelmét? Mi fogja feltüzelni, hősiességre, önfeláldozásra lelkesíteni a hadsereget a válságos időkben, ha a közviszonyok azon tapasztalatot érlelik meg benne, hogy rosszabbat nem, csak jobbat hozhat a győzte* hóditó ? Ha semmi mást nem tekintenénk állami végczélnak, mint kizárólag néhány kiváltságos család uralmát, még akkor is érdemes lenne a hadtartási rendszernek productivitásával komolyan foglalkozni, mert a productiv hadsereg létszám, kiképzés, felszerelés, fegyelem és szellem tekintetében oly fokra emelhető, melyről a mostani improductiv rendszer hívei még álmodni sem mernek. Nem miliciát és nem népfelkelést jelent a productiv hadtartási rendszer. Ne ebbe a vágányba zökkenjen a sablonos tudás, mikor a produktív hadsereget neki emiitik. Állandó önkéntes sorakozással is tetszés szerint szaporítható, mérnöki képzettség által vezényelt, nem két, se nem három, de sok évi szakadatlan kiképzésben részesülő békelétszám az, mely a nemzetgazdasági szükség parancsszava szerint váltakozva tanul, gyakorlatoz és nagy nemzeti feladatok megoldatásán dolgozik. E szavakkal lehetne definiálni az állandó productiv hadsereg fogalmát, azon hadseregét, m«ly előtt előbb vagy utóbb, de matema'icai bizonyossággal meg kell retirálnia és meg kell semmisülnie a mai kor improductiv hadseregének. A nemzeteknek, hogy hadseregeiket fentarthassák, hogy azokat uj és uj hadi szerekkel elláthassak, képezhessék és szaporíthassák, fokozott termelésre van szükségük. Ehhez azonban szükségük van ugyanazon hadseregnek a munkaerejére is, mely miatt minden más erőferrás már ki van merítve. A hadsereg szellemi és testi munkaereje még azon egyedüli, kiaknázatlan nemzeti aranybánya, melyet ha feltárunk, jövedelmeiből nem csak a nemzet terhein fogunk könnyíteni, hanem magát a bányaüzemel is képesek leszünk tovább fejleszteni. A mai békelétszámot két absurd hiedelem tartja lábon, AZ egyik az, hogy a katonát a gyakorlatozáson és tanuláson kivül hasznosabb dolog, mint asphalttaposás, kávéházi tereferélés, tiszti ló és czipő puczolás, kaszárnyai sütés-főzés harczi szelleméből és vitézi büszkeségéből kivetkőztetné. A másik az, hogy az ilyen békeszolgálatra csak a nép szine-java jó még akkor is, ha azt hasznos munkaköréből, otthonából, családjakarjaiból erőszakkal kell kiragadni, az az besorozni. Pedig igazán vakhit miudakettő, mely felett amaz utókor, mely majdan más viszonyokat lesz szerencsés maga előtt látni, nem fog győzni eleget csodálkozni. Ha a mai katona évi munkaidejét, melyet hivatásának betöltésére, nevezetesen a fegyvergyakorlatra és a tanulásra kell fordítania, összegezzük, abból átlag egy napra két óránál több nem esik. A többi munkaidő bármely vézna inas gyerekkel végeztethető személyi szolgálatokra, heverésre, sétálásra és kaszinózásra pocsékolódik el. A katonaságtól, a nemzetnek a legmunkaképesebb elemétől az igazság, az észszerüség, de főkép a honvédelem és a közgazdaság nagy czéljai megkövetelik, hogy a rendes napi munkaidőnek legalább egy részét töltse el hasznosan, hogy foglalkozása ne átlagosan napi két óra, hanem nyolez óra legyen. Ennyi a polgári ólat átlagos munkaideje is. Igy a harczképességnek legcsekélyebb mérvű koczkáztatása nélkül a katonaság muukára való idejének hetvenöt százalékát bátran lehetna productiv munkára fordítani. De ha ezen óriási