Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-05-14 / 20. szám

2 MAGYAR PAIZS 1903. márczius 156. Igy vonjuk el a mi gyárainktól és ezek munkásaitól az életerőt s tápláljuk vele az osztrákét, azét az osztrákét, a mely engesztelhetetlen ellensége mindannak, a mi magyar. Nem az őrültséggel határos bűnös könnyelmüség-e a magyar társadalomnak ez a megrögzött szokása ? És nem nemzeti érdekek elárulása-e ez a könnyelműség? A mi munkás osztályaink, a nyers anyagot termelő földmives és az ezeket feldolgozni hivatott iparos küzd, szenved, nyomorog és mi két kézzel hajigáljuk pénzünket az osztrák ipar feneketlen gyomrába. A sok buzditó szó és ujságczikk mind mind nyom nélkül hangzott el. A magyar társadalmat vastag bűnös közönyéből felrázni nem tudta. És nem tudta fölrázni a nemzeti sorvadásnak az az ijesztő és megdöbbentő képe sem, amely ma már mindig rikítóbb szinben jelenik meg a közélet nyilvánulásaiban. Mi küldjük pénzünket a külföld zsebébe, népünk pedig veszi a vándorbotot s indul Amerika felé. Mert azok a sporadikus jelenségek, amelyek itt-ott feltűnnek, csak égy csöpp a tengerben s a magyar ipart megteremteni sohasem fogják. Itt általános, a nemzet egész lelkét átható erős, sovinisztikus mozgalomra van szükség. A társadalomnak ez az állásfoglalása a leghatalmasabb tényező a magyar ipar megteremtésére. Azokkal az állami szubvencziókkal, amiket egyes gyáraknak, iparvállalatoknak juttatnak, lehet eredményeket elérni; ám ezek mind kevés és részleges eredmények maradnak és szinte eltörpülnek ama hatalmas nagy támogatás mellett, amit az egész társadalom iparpártoló mozgalma nyújthat. E nélkül a társadalmi támogatás nélkül a magyar ipart megteremteni merő lehetetlenség s az az idők végtelenéig csak puszta ábrándkép marad. Most, midőn a nemzet ismét milliókat ad ki a tavaszi ruházat beszerzésére, tegyünk szent fogadást, hogy csakis hazai kelméből készíttetjük ruházatunkat. Megbánni nem fogja senki. E sorok írója évek óta csakis brassói posztóban jár. Egy garassal sem drágább, mint a külföldi s tartósságra fölülmúlja azt. Van egy-két ember, a ki hazai szövetet használ. Ezek csak egyes példák. Sajnos, a mi viszonyaink között dicséretreméltók e szórványos jelenségek is, mert a magyar társadalom óriási zöme bizony nem tudja azt, hogy a magyar iparczikkek pártolása nem dicséret és dicsőség, hanem egyszerűen hazafiúi és nemzeti kötelesség. Ismételten kérünk minden magyar embert, forduljon megrendeléseivel a hazai czikkek felé s tegyen szent fogadást, hogy elhatározása mellett kitart a sirig. Hagyják tehát a brünni Siegelhot posztóit, a rumburgi és reichenbergi vásznat a hazájában. Ott vau Brassó és Zsolna s ott vannak a magyar vászongyárak. A negyvenes években Zalamegyében is megalakult a magyar iparvédő egyesület, még pedig a nagy Deák Ferencz vezetése alatt. Legalább ebben kövessük ama nagy idők derék, lelkes magyarjait s bizony mondom: — A haza fényre derül. csenek. Nemcsak uralkodik magán, nemcsak szenvedélyeit fékezi, de mások iránt is megőrzi jóindulatát, gyöngédségét, nyájasságát, sőt megtudja őrizni derültségét is, — mely — miként a finomság — arra való, hogy máaoknak a vele vaió érintkezését könyebbé tegye; és figyelmes és lekötelező marad még ellenfeleivel szemben is. Tárgyilagosságát mindig megőizi. Nem zárkózik el saját érdekei közé. Mindig föléjük tud emelkedni. A kicsinyes önzés kizárja az előkelőséget. Kizárja a gőg is. Kedves olvasóm! Légy mint egy szikla, melyen a viharzó tenger hullámai iolyton széttörnek. Szilárdan áll az a hullámok rohamai között és szilárdságával mérsékli, sőt elfojtja a dühüket. Ha egyszer a jó, szerény, igaz, eszes, egykedvű, nagylelkű nevet megszerezted magad számára, vigyázz, hogy az ellenkező megnevezést soha meg ne érdemeld; gondold meg ezen jellemzések mindegyikének mely értelmét, őrizd meg azokat bogy el ne veszítsd. Tegyen, beszeljen valaki, a mit akar; hozzád illik, hogy becsületes légy. Éppúgy, mintha a ízinaiany, a smaragd folyton azt hangoztatnák: „Beszéljen bárki bármit, ón mégis csak smaragd maradok, s színemet megtartom !" Csollcó József. Gazdasági és bázi ipari tanfolyamaint. Visszük gabonánkat messze idegenbe és éhínség dühöng hazánk belsejében. Finom kenyeret süt lisztünkből angol és franczia és itthon soknak nincs betevő falatja. Mélyen lejebb szállott terményeink ára, mégis növekedik a közterhek súlya. A nemzet gerincze : a földműves osztály, a mely katonaságunknak zömét, javát adja: a honnan a dolgos munkás auyag kerül s a mely békében-viharban nemzeti nyelvünknek, szokásainknak védője, megőrizője volt, — sorvadásnak indul a nagy teher alatt. Kuruzsló van elég, a kik mézes-mázes csodaszereiket ajánlják a sorvadó gerinczre. De lelkiismeretes orvosra van szűkség, a ki segíteni képes népünk sorvadísán. Darányi Ignácz dr. földmivelésügyi miniszter gyógyítgatja a beteg »kis emberok«-et, számos gyógyszere közt nem utolsó helyet foglal el a gazd. és házi ipari tanfolyam. Ezekkel óhajtja a földmivelésügyi miniszter népünkkel elsajáttitatni azt a szaktudást, melyre annak szerény működési körében is oly nagy szüksége van. Szakembereket küld ki a nép közé a kik tudásukat, tapasztalukat egyszerű, érthető nyelven közlik a földművesekkel. A vidék éghajlatai, talaj viszonyai s lakosainak főfoglalkozási ágai adják meg előadásuknak vezérfonalát. Ahol állattenyésztésből él a nép, ott a helyes álattenyésztést adják elő a tanfolyamon s az ezzel szoros kapcsolatban levő takarmány-termelést és takarmányozást. Bortermő vidéken szőlöszet, borászat elöadásuknek tárgya; a kalászt érlelő rónán az okszerű talajmüvelés és növénytermelés. Buzditó, felvilágosító szót is hall ott népünk, hogy saját erejéből mikép könnyíthetne életének terhén a szövetkezéssel. A gazdasági könyvek, melyeket a tanfolyam hallgatói között oszlanak szét, vezetőik lesznek munkásságuk terén, megadva az irányt, melyben haladniok kell. A házi ipari tanfolyamokkal uj jövedelmi torrást akar nyitni népünk számára földm. miniszterünk. Olyan ma a helyzet, hogy a zsellér bir'okos, mikor az idö beszorította házacskájába, tétleni l kénytelen áthúzni a telet. Mezői munkát sehol sem kap, más dologhoz nem ért; fogyasztja tehát családjával azt ai kis élelmet, melyet kamrájába ősszel betakarított. A kamra kiürül s vendég gyanánt bekopogtat hajlékába a nyomor. Hogy ezt a hívatlan vendéget kiüz/.e, kölcsönt vesz fel a jövő termésre. Igy tesz évről-évre s hogy mi ennek a vége. megmutatja a dobnak pergése, mely mellett évenkint 20000 birtok kerül hazánkban kótya-vetyére A nkis emberek* pusztulásának akar gátat vetni miniszterünk, mikor a gazd. tanfolyamokkal kapcsolatban házi iparra is oktattatja őket. Kosár-gyékény-szalmafonásban, kefe és seprükötésben vagy egyszerűbb gazdasági eszközök készítésében nyer a nép kiképzést vidékek szerint. A hosszú téli napokat, melyeket a búbos kemencze padkáján nyújtózkodva ütöttek 'agyon eddig zsellérbirtokosaink, ily oktatás után anyagi javukra fordíthatják. Mert ha nem is csurran, de legalább csöppen egy néhány korona készítményeikért s az a pár garas is, mehet előbb kosárért, kapa-, villanyélért s ily apróságokért kényszerűitek kiadni, a zsebükben marad. A nép át is érzi az »ő minisztere« jóiudulatu szándékát, mert évről-évre nagyobb számmal vesz részt e tenfolyamokon. Ezen érdeklődés s a nyomában mutatkozó eredmény a miniszter legnagyobb jutalma, mert látja, hogy megértik öt, a »kis emberek« a kiknek a javáért boldogulásáért annyi sokat tesz már. Az erkölcsi hatás, melyet e tanfolyamok idéznek elő, talán nagyobb értékű az anyagi sikernél. Elsmeri a nép, hogy mégsem oly elhagyatott ő, mikép eddig vélte. Tapasztalja, hogy nemcsak követválasztásnál, a mandátum vásárban állanak velük szóba az »urak«, hanem anyagi jólétén is dolgoznak. S oszladozni kezd a bizalmatlansága, a melylyel a nadrágos ember irányában viselkedett. Földmivelésügyi miniszterünkrvk mult évi költség-előirányzatában a gazd. tan >lyamok czéljaira 90009,- a házi iparére >000 korona szerepelt. 1897-ben 39 vármegyének 670 községéoen 472 előadó 2005 gazd. előadást tartott több mint 200000 hallgatónak. Kiosztottak ekkor 88000 nél több gszd. tárgyú füzetet. Ugyanazon évben 11 téli tanfolyamot tartottak mintegy 1000 hallgatónak. Ujabb adat hiján említem ezt itt fel, hogy ezen fiatal intézményünk működését pár> vonással bemutathassam. Drága ez a gyógyszer, beadása nagy számlába kerül; hatása bár lassan, de biztosan elkövetkezik. Kenyeret ad a »kis emberek* kezébe; igy nem lesz az kénytelen koldusbotot fogva bujdosó .'enni saját hazájában. Emberség és kenyér kelt a mi népünknek! S ezt csak megszolgálja pénz és véradóval?! 8zafló.a Lajos. Fóldmifelés, ipar, kereskedelem. Tekintve a szőnyegen levő megélhetési viszonyokról szóló kérdéseket, nem lesz érdektelen, hogy ha egyet mást népünk bajaiból elmondok, noha érzem, hogy nem leszek képes eléggé hi ven ecsetelni a valót; de hát Uram Isten! mégis csak könnyebb az ember lelkének, ha kipanaszkodta magát. A társadalom mostoha gyermekeit a fold ni velőket veszem legelőször. Ezek sajna, de ugy az anyagi, mint a szellemi téren legjobban érziit a gondos kéznek, a vezetésnek a hiányát. Anyagi téren: az okszerű gazdálkodás atmatatását nem követelheti, mert nincs aki megtanítsa iá, habár ott a falujában a tanitó, aki ha jövedelmét akarja szaporítani, nem földet bérel, hanem a mivel kevesebb befektetést igényel, pióczát, kőrÍ8bogarat, meg hársfavirágot szed. Szellemi télen : nohát kérem az meg elijesztő, mert ha novemberben beadja is a paraszt a gyermekét az iskolába, az több mint bizonyos, hogy február végén már havi 28—20 félnapi mulasztással kimarad a gyermek, tehát e kevés idő alatt a tanítónak nincs ideje arra, hogy a gyermek lelkébe oltsa a legelemibb műveltséget. Talán ennek tudható be, hogy ha egy-egy göcseji faluban kabátos embert látnak, azt mint a fehér hollót megbámulják, s u am bocsá'-zsidót nak tartják. Jó magammal is megesett, hogy a mikor megláttak a porban játszadozó gyermekek, az udvarra szaladtukban kiabálták u^ánnam: „Zsidó bugyogó! zsidó bugyogó" stb. pedig mondhatom, hogy nem vagyok „jesztölék," ami jó . magyarul ijesztőt jelent. Az iiyen neveletlenséget ' aztán az iskolának jó vastagon felrójják, pedig más, mint a nép nemtörődömsége, nem oka. Nevelne az iskola, hogyha kellően tudnák méltatni a tanitó munkáját, de bármely irányban kezdje is meg a tanitó a társadalmi tevékenységet, áldozat nélkül nem boldogul, ha pedig áldozatot kér, a nép azt meg nem adja, mert, és ez tény — az állami egyenes adótól fogva egész a sárga répa mag vételig minden kiadás az ők vál'aikat nyomja. Majdnem egy hosszú esztendő telik el, a mig egyik bevételük a másik után jön, s ha netalán gabonanemüiket az elemi csapás megsemmisíti, a burgonyát pedig — a melyre mint teli eledelére számított — az adó emészti fel, mit tegyen? Hitelben kell vásárolnia a jövő aratás reményében, s ha ez semsikeiül, lop egy vándorbotot a tilosbol, s a statisztikai hivatal tudatja a nemzettel, hogy egy magyarral kevesebb, azaz Amerika szaporodott egygyel. De nézzük a falusi iparosok helyzetét. Ezek néhanapján még az iparágukban is dolgoznak, hanem nyáron, az bizonyos, akárcsak földmives — napszámosok volnának, kapálniok kell ha azt akarják, hogy a télen legyen a m:t — nem a tejbe apritni, hanem a szájba tenni. A munka nem szégyen — mondják erre sokan. Igazuk van, én pedig megtoldom azzal, hogy a foltos ruha sem szégyen. Higyjek el kérem, sok iparos kénytelen rongyos ruhában járni, mert nincsen kereset. Engedjék továbbá azt is kimondanom, hogy mindenki legszívesebben teszi azt a mit tanult, s ha azt nem teheti, hanem más munkakörbe kell kontárkodnia, meghasonlik önmagával, elveszti hitét, reménységét, s kész a szocziálista. Az iparosok vannak legközvetlenebbül, a földmivelőkre utalva, de mivel azok a muukadijat kifizetni nem tudják, adósságba kergetik az iparost az örökös hozomra való dolgoztatással, s igy egymásnak mintegy támaszul nyújtják a vándorbot kíséretében az amerikai hajók menetrendjét. Hogy a czikkem cziméül irt szavaknak összekötő kapcsa legyen, néhány szóval megemlekezem a vidék igazi urairól, a kereskedőkről. Ez az egyedüli keresetforrás amely az életre való mellett még pipára valót is hoz, más szóval tuljövedelmező. Ha követ a szives olvasó, ő is igazat ad nekem.