Magyar Paizs, 1903 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1903-04-02 / 14. szám

2 M A G Y A R P A I Z S 1903. április 2 S ez a kereskedés nem a nemzetért és a közönségért van, hanem megfordítva : a közönség és a nemzet van azért, hogy menjen a kereskedés, hogy fejlődjék a kereskedés. A kereskedés itt nem eszköz, hanem czél. Eszköz a publikum. Különben miért vásárolna a zalaegerszegi asszony skócziai szövetet szoknyának? Nem is ismeri, Imit sem hallotta, szüksége sincs rá: mégis megveszi, mert ajánlják. Vehetne gácsit, vagy zsolnait, járhatna székely szőttesben : mégis a skót kelmét veszi meg. Mert a gácsit, vagy a zsolnait, vagy a székely szőttest a kutya sem ajánlja. Meglehet, mondják ellenem, hogy jól teszi, ha a skócziait veszi meg, mert az erősebb is, szebb is, olcsóbb is. Én azt mondom: a zsolnai lehet erősebb is, olcsóbb is, szebb is, de mégis a skót kelmét veszi meg, mert ezt ajánlják neki és azt nem. Kereskedő és vásárló közönség tett é próbát, tett é összehasonlítást, avagy csak figyelmét is fordította é arra, hogy a hazai iparnak lendületet s a közvagyonosodásnak erősödést adjon közvetítésével és vásárlásával? Legyünk őszinték. A közönség azt vásárolja, amit rátukmálnak. S a kereskedő azt tukmálja, amelyiken neki több haszna van s nem azt, a mi szebb, vagy jobb, vagy tartósabb, vagy olcsóbb, vagy ami a hazai iparnak lendületet adna, vagy a mi közvagyonosodást erősitené. Ki hiszi el, hogy van Magyarországon a magán kereskedésuél magasabb fokú kereskedelem ? A skót kelmét ajánlgató levelekkel nem lehet bebizonyítani. Borbély György. A kereskedőkhöz. Tisztele'tel felszólítjuk városunknak összes kereskedőit, szíveskedjenek a boltjaikban levő hazai iparczikkekröl, hazai terményekről kimutatást készitni, s ha egyben-másban szükségesnek látszik, magyarázatokkal ellátni. Azoknak a„ Magyar Paizs" -ban való közlésével hatni akarunk a közönségre, hogy inkább honi termékeket keressenek ós vásárolj jnak. Nemzeti nevelés. — Iíárom czikkben. — Irta: Dr. Makay Béli. III. Tekintélyt az iskolának! A jellemtisztaság, az erkölcsös és a gyakorlati életre való nevelés a hon minden polgárának közös életszükséglete, ez nem képezheti sem felekezetek, sem nemzetiségek privilégiumát; társadalmi közszükséglet, a mely az embernek, mint társaslénynek természetéből folyik. Vallásnak és nyelvnek egyesülnie kell, hogy a társadalmi életnek ez elsőrendű föladatait vállvetve, egyesült erővel, közös akarattal s egyetértéssel megoldjuk az által, hogy minél nagyobb számban alakítsunk népnevelési egyesületeket. A XX-ik század hajnalán, a vallás-szabadság és szabadelvüség korában a vallás és nemzetiség a közös népnevelési egyesületek alakulásának akadályai már nem lehetnek. Ha a czél közös, pedig az, akkor a felekezeteknek és nemzetiségeknek külön erkölcse és külön gyakorlati nevelése nem lehet. Hogy pedig a magyar nemzetnek az állami elemi iskolákban az erkölcsi és gyakorlati nevelés terén mily nemes a czélja, azt bőven megismerhetjük Halász Ferencznek, »Allami népoktatási czimü kitűnő művéből. Az állami népiskolák tárt karokkal fogadják be felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül a tanulókat, s az állam nem tesz különbséget tanítói között sem felekezeti sem nemzetiségi tekintetekből. Ily iskolákat a társadalom is csak akkor támogathat sikeresen nemzeti föladata teljesítésében, ha a támogatás végett szervezett egyesülés, a népnevelési egyesületek felekezeti és nemzetiségi jelleggel nem birnak. Híven követi az állami népoktatás iránya azt a jelszót, hogy: Add meg az Istennek a mi az Istené, s a nemzetnek a mi a nemzeté. Egyetlen felekezet, egyetlen nemzetiség se lehet tehát ellensége az állami népiskoláknak, s nem tagadhatja meg attól támogatását a nélkül, hogy az állam erejét ne gyengítse. Ez az ország, a mely fölött Szent István koronája lebeg, csak ugy lehet nagygyá a művelt államok között, ha minden felekezet és nemzetiség valódi hazájának tekinti és czéljaiknál egyesül az államalkotó magyar nemzettel. A testileg, szellemileg és erkölcsökben nevelt nemzet nagy és erős s daczol az idő múlandóságával. A nemzet nagysága, ereje, élete — egész sorsa azok kezébe van letéve, a kik a nemzetalkotó honpolgárok nevelésével erőssé épitik a nemzet alkotmányát. sAlulról kezdik építeni a házat.« A nemzet kialakuló épületének alapjánál pedig a tanítók serénykednek. Egy nemzet, egy állam sorsa tehát a tanítók kezébe van letéve. Mérhetetlen a kötelesség súlya, végtelen a felelősség és csak a történelem adja meg a nemzet neveléseért a tanítónak az igazi elismerést. A népek az ököljog harczaiban vak eszközei voltak a társadalmi s politikai jogokat egyedül gyakorló hatalma? nemesi rendnek; ma, a társadalmi s politikai egyenjogúság korábau a nép már társadalmi és politikai tényező. »Honesty is the best policy« — mondja az angol. A becsületesség a legjobb politika. A nemzetek fönnállását tehát már nem az eszközöket nem válogató durva, vad erőszak biztosítja többé, hanem a nemzet, a nép erkölcse. Mert minden ország támasza s talpköve a tiszta erkölcs. E talp köre. kell építeni a nemzet serény munkásának az állam konszolidált épületét s képzettségein kívül az erkölcsi érzék az, a mely a tanítóságot támogatja nemes munkájában. S jól gondolja meg a magyar tanítóság egyeteme, hogy a serénynek ismert hangyáknak is van egy válfaja: a nagy vöröshangya, a mely — ellentétben például a termeszekkel, melyek ^;odás nagyságú erős építményeket emelnek, — rombol és megsemmisít, mogöröl alig elpusztíthatatlan alkotásokat. Ezek a hangyák anarkistái, a melyek 4 soczializmus izgató színét testükön viselik, s a melyektől saját társaik, fajrokonaik is rettegnek. Ott azonban, a hol a hangyák munkás seregei egyesülnek s tömörülnek, ott nincs hatalma a pusztító hangyarajnak, a mely a vereség elöl visszavonul rejtett odúiba. Az a boldogító tudat, hogy egy nemzet, szép magyar hazánk erősségén, talpkövén munkálhat, lelkesítse a magyar tanítóságot arra, hogy minden hatalmi törekvés megvetésével kötelességét hiven teljesítse. Csendes munkálkodásának eredménye meg fogja győzni a társadalmat arról, hogy a tanítóság oly társadalmi tényező, a melynek kell, hogy a társadalomban méltó helye legyen! Ha a tanítóság működésével meghódította a társadalmat, már közelebb is jutott hozzá, s ezzel közelebb hozta a családot is az iskolához, ha pedig közelebb hozta, már az érdeklődést is fölkeltette. Az érdeklődés felkeltésének mindenesetre elsőrendű eszköze a népnevelési egyesületek szervezése. Erre buzdítson, ezt követelje a tanítóság a magyar társadolomtól. A magyar tanítóság — ha hivatásának magaslatán akar állni — e társadalmi akczióban a részvételt meg nem tagadhatja, az alól magát önző czélok elérésének gyanúja nélkül ki nem vonhatja. Mert anyagi előnyöket is csak akkor fog elérhetni a tanító, ha minden munkálkodását, minden erejét egyedül szent hivatásának szenteli, csak a tanügynek él, csak a nemzeti művelődés eszközeinek megteremtésére fordítja. Követelje — s ezt követelheti, mást csak kérhet — a tanitó, hogy a társadalom .éber figyelemmel kisérje munkálkodását, mert ez csak akkor mondhat az eredményről igazságos Ítéletet, csak akkor bírálhatja el a nevelésügy hiányait. A tanitó anyagi helyzetének javulását jogosan várhatja, «t« csak hivatásával kapcsolatban ama munkálkodás révén, a melyet a nemzeti kultúra kiépítésére fordított. Semmi más önző czélok, tisztségek, a tanítóság iránt a társadalom bizalmit s jóindulatát tartósan föl nem kelthetik; különösen pedig »örömünnepet tart a pokol s gunykaczajával megrémíti a jókat« akkor, a midőn az egy czélért küzdök közt a visszavonás lelke elhatalmasodik. A tanítóság hatalmas phalanxának a társadalommal szembeszállnia nem szabad, mert veszve az ügy és sárba tiporva az eszme. Ámde, ha a társadalmata közös czél, a nemzeti kimüvelódés fejlesztésére, annak hiányai pótlására, bajai orvoslására egyesíti és összetartja, akkor kell, hogy a nemzet is igazságosabb legyen iránta és fölemelt fővel járulhat a történelem ítélőszéke elé is, elmondhatván, hogy: teljesítettem kötelességemet. Van-u szebb, magasztosabb erkölcsi jutalom, mint a kötelességteljesitésuek érzete, s vájjon késhetik-e ezután a társadalomnak, a nemzetnek igazságos anyagi elismerése is? Természetszerű folyománya a helyzetnek, hogy a tanitóság a közművelődési és közgazdasági mozgalmakba mint vezető bevonassék, mert a tanitó van legközelebb a néphez, a melylyel nap-nap után érintkezik. Legalkalmasabbak e czélra a népnevelési egyesületek Ezekben vezető helye vau a tanítóságnak, sem egyik, sem másik nem lehet el egymás nélkül Követelje tehát a tanitóság a társadalom érdeklődését, hogy Ítélete igazságos s közvetlen tapasztalatokon alapuló lehessen — követelje megismerését és orvoslását az erkölcsi és gyakorlati nevelésen tapasztalt hiányoknak, a melyek társadalmi uton orvosolandók, mert azokra egy czentralizált kormány eszközökkel ma sem rendelkezhetik, — hívja föl a nemzetet lelkesítő szózatban, hogy társadalmi uton e czélra szervezkedjék, — s ha kell, minden egyes tanító induljon hódító vándorútra, terjeszsze a népnevelési egyesületek ideális eszméit — s ez utja — meglássa, nem fog Golgotára vezetni. Az anya és gyermekei. Nem az a szándékom és czélom, hogy jelen soraimban a gyermeknevelés s a családi élet eszményét ecseteljem. Ez alkalommal csak arra akarok rámutatni: milyen fontos dolog az a nőre, mint anyára nézve, hogy gyermekeinek nemcsak az oly gyöngéd, s annyira befolyásolható lelkeinek, hanem a kis, gyönge testecskéinek ápolását magára vállalja s azokat fizetett, gyakran hűtlen kezekre ne bízza, mint az ma sok családnál szokásban vau. Ez által az anya nemcsak a legnagyobb befolyást szerzi meg és biztosítja magának gyermekei szivének és jellemének fejlődésére, a miből azután minden egyébb keletkezik, hanem szerez magának oly befolyást, mely távolról sem hasoulitható össze azon művelési hatalmakkal, a melyek, később az olyan gyermekre hatnak. Ez által a gyermekek biztonságban érzik magukat édes anyjuknál; hozzáfordulnak minden kisebb vagy nagyobb kérésükkel; s ezáltal oly kapcsok kötik össze őket, melyek sohase szakadnak szét; még akkor sem, ha a gyermekek felnőttek és ha oly műveltségben s oly elömeuetelben részesültek, a milyen nem jutott osztályrészül édes szüleiknek. A szülék, nevezetesen pedig az anya befolyása tehát sokkal inkább erkölcsi, mint értelmi; s ha az anya tiszteletre méltónak tűnik föl gyermekei előtt; akkor eltekintve műveltségi fok&tól és állásától mindig befolyással fog bírni gyermekeire s áPaluk mindenre, a mi részükről történik; ez által pedig befolyása lesz a nép, a nemzet összes szellemi életére is. Megemlítendő itt egy másik, igen fontos dolog is. Ugyanis a gyermekkorból az érettebb, serdülöbb korba való átmeneti években beállani szoktak testi és szellemi tekintetbsn különféle esetek, oly változások, a melyek a móg tapasztalatlan, tiszta ártatlan kedélyt gyakran sokszor erősen nyugtalanítják és kínozzák; gyakran még akkor is, midőn már túlestek ezen kritikus éveken. Egyúttal pedig oly gerjedelmek szoktak ébredezni s oly kísértések mutatkozni, melyek az egész további életre nézve döntök sőt végzetszerüek lehetnek. Ezektől a gyermekek csak igy ' óvhatók meg, ha kellő időben azon esetek tar-