Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-06 / 6. szám

III. év. Zalaegerszeg

, 1902. február 6. 6, szám Egy évre 4 korona. Fél évre 2 korona. Hegyed évre 1 kor. Egyes szám 8 fillér. Hazai dolgok hirdetése féláron : egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal : Wlassics-u. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT OS-ŰTTÖRTÖICÖN ESTE. & szegények, (vi.) Tamás fázik. Shakspere Lear királyában mondja magáról Tamás, hogy szegény Tom fázik. Szorongatja magához a szélviharban szegényes köpenyét és — fázik. Olyan hű szín-jelenet ez, hogy kánikula derekán is vaczog tőle a fogunk, ha eszünkbe jut. Ha pedig ilyen tájban valósággal csapkodja ablakunkat a szél, akaratlanul is eszünkbe jut a sok szegény Tom, akik fáznak. Én ugyan nem fázom most. Rágyújtok a hosszaszáru pipára. Csakúgy hustorog kemenczémben a tüz. S forró teát iszom. Arról nem is szólok, hogy a tánczteremben hány gyertyát gyujtunk meg. »OH de vannak, kik most kint' bolyongnak A viharban szabad ég alatt; Fürteiket megczibálja a szél, A midőn mellettök elszalad.® S szegény Tom fázik. Tavaly ilyenkor láthatták a népszámlálók, hogy bent a házakban is hány szegény Tom fázik. De nem szükséges érzelgősködni. Beszéljünk gyakorlatiasan. A minap meglátogatott Baranyai Péter és Puk Lajos. Ne gondolja senki, hogy pesti vendégeim voltak. Puk és Baranyai itt Zalaegerszegen laknak, szegény munkás emberek, egyik kömives-legény, a másik is olyan napszámos-féle. Azt mondták, hogy hálával vannak s köszönik, hogy a Magyar Paizs a szegény emberek iránt is érdeklődik. Ugy éreztem magamban, hogyha érdemkeresztet hozott volna egy küldöttség, nem vettem volna jobb néven, mint ez ifjú embereknek a beszédjét. Egyszerű józan gondolkozásuknak őszinte nyilvánítása volt. Azért esett jól. De értelmes emberek is ezek a szegény emberek. Le is irták, amit mondani akarnak. Nem szükséges húzódozni tőle. Azt mondják és írják, hogy: »A lapjában levő szegények czimü czikke valóban foghatna azon, akinek módjában áll, hogy segítsen a szegénységen; mert beköszönt a. hideg tél hozzánk, s azt kérdezi tőlünk anyátlan hangjával-, van-é ruhád? van-e kenyered? Igen ám! elment a hosszú nyár, mégis rövid volt, mert nincs munka, hogy megkereshetnők a télire valót« stb. Nagy a szegénység. Ezt legjobban őtőlük tudjuk. Mert ők tudják is, érzik is, mondják is. Hanem azért boldogok, ha valahol csupán egy vigasztaló, egy résztvevő szót hallanak. S még százszorta boldogabbak volnának, hogyha egy kis munka is volna; csak egy kis munka. Ingyen nem kívánják a kenyeret. De munka nincs. M<vt több itt a szegény munkás ember, mint amennyi munka akadhat ebben a kis városban. S ezt a kis munkát is elhalásszák előlök a vidékről be-befutó szegény munkás társaik, akik még olcsóbban vállalnak egy és más dolgot, mert azoknak nincs itt kötelezettségök, városi terhekhez nem járulnak. Másodszor az a kis munka is, a mi akadhat ebben a kis városban, az is egyszerre jön, mint pl. a mult évben, mikor egyszerre tizenöt építkezés is volt; s ez évben egy sincs. Egyszer hopp! másszor kopp! Ezen lehetne segíteni szerintök. A városi építtető bizottság irányítaná a lehetőleg ugy az építkezéseket, hogy ne torlódjék össze egy időre. Igy bizony a munka híjával a munkabér is csökkent s a szegényember ott kell, hogy hagyja családját, feleségét, gyermekeit, messze vidékekről szerzi meg a mindennapit. Pedig nékik is épen olyan kedves a családjuk, mint másoknak. Különös áz — ők beszélnek nem én — hogy ez a város a megye székhelye, mégis olyan sovány, rideg, élettelen; nincs egy nagyobb gyár a magpergetőn kivül, nincs munka, nincs pénz, nincs elég kenyér, nincs elég jó élet. Azt óhajtják ezek az iíju munkások, hogy akiknek módjokban áll, a tehetséges emberek már a városnak általános emelkedéséért is létesítsenek valamely hasznos nagyobbkörü gyári vállalatot; avagy a befolyásos emberek létesíttessenek ilyent közbenjárásukkal . . . stb. És mindezeket nem mondják rosszul az én vendégeim. ők közvetlenebbül tudják, mert éráik is, hogy szegény Tom fázik. De mi is tudhatjuk itt a meleg szobában, égő pipa és forró tea mellett, ha kinyitjuk a szemünket és fülünket. Erre a télre, ezen a télen már nem lehet gondoskodni, de lehet ezen a télen a jövő télire. A tea mellett lehet gondolkozni, eszközöket találni, terveket szőni. Az általános szegénység keretén belül kisebb körökben is lehet enyhíteni a nyomort társadalmi uton — de nem kéregetéssel és ajándékozással. Egy általános házi ipartelepet kell létesíteni e városban, mely legalább a téli sanyarú időben működnék. Farsang berezeg sétaloVaglása. (Téli rege.) Tél hava volt még, midőn a tavasz királya ekkép szóía Farsang herczeghez, a hü bohóczához, kit magas szine elé hivatott. »Ülj fel bohóezom a leggyorsabb paripámra és vidd el üzenetemet az éjszaki királynak, a tél kemény lovagjának.«. nitt az ideje, hogy haladéktalanul az útra kelj; a verőfényes napsugár, ime leolvasztja már a havat. Hosszabb a nap, fakad a rügy, nem érzed a szellők enyhébb fuvalatát?« »Síess tehát a tél királyához és mond meg neki: hogy a tavasz királya lóra ül nemsokára — és ót valamint óriási kíséretét is legyőzi a kemény harezban... » Mondd, hogy kezemben villog már a dárda, a melyei az ősöm egy szép hölgyért dárdázott — és ezzel kiszabadítom én a jéggelbővült földet!« íNi, bogy ragyog a »Paizs« — minta nap!c ... »Eredj bobóezom és hirdesd az egész emberiségnek e széles világon: hogy a zord tél távozó félben van és jön a szép kikelet, bűbájos örömeivek . . . .j>És megleshetik mihamar a rügyek fakadását — s a bimbók pattanását és magukba szívhatják a balzsamos bájillatu tavaszi léget... A tavasz királyának e kecsegtető beszéde hallatára, nem soká vesztegelt oda haza, a farsang ö Herczegsége : de felült a legezifrább s egyszersmind a leggyorsabb paripára és vigan kirándult a nagy világba. Rövid idő múlva azonban búsan tért vissza egy fáradt és sánta lovon . . . »Uh uram királyom, te szépen lépre vezettél engem®, mondá. »De hidd el, szavamra mondom, hogy én nélkülem is, az egész világ a fejre van állítva — és ugy ül, mintha egy nagy bolondok háza lenne e szép földgömb.® .... » Ellovagoltam száguldva, parancsaidat teljesítendő. De hasztalan volt minden fáradozásom. Kutatólag néztem a szememmel mindenfelé — erre is, arra is — meg amarra is: de a tél királyára sehol sem akadtam. Egy pille felrepült, az is kereste, de nem találta. Egy leveli-békával találkoztam — de az nem ismerte. Körülöttem enyhe tavaszi szellők szállingóztak. Igv lovagoltam be az egész országot: tajtékot hányt a lovam szája, nehéz verejték ült ki rajta. Oh uram királyom, nagy bolondság volt ez a czéltalan lovaglás, mert a tél királyára sehol sem akadtam! . .. aVégre egy nyúl, aki többet tudott mint én — erdő sötét rengetegjébe elvezetett engem és ott megtaláltam a téli király fegyvernökét, egy fehér képű gyenge legénykét. Én nem bántottam és mégis ugy orditozott és e mellett folyton könnyezett . . . Halvány orczáin szüntelenül végig ömlöttek a könnyei ... És engem megpillantva ekkép kiáltotta el magát: Oh lovag, légy oly kegyes és adj tanácsot, hogy e nap sugarak hevében, miként juthatnék legelébb a tavaszi király magas szine elé ?« »Engem kü/dött ki az uram :« mondá tovább, »Követnek« »mert ő maga otthon maradt, a mennyiben a szövetségesei e világon, mind leakarják vetni fegyver-ruházatukat és örökös békét tanácsolnak . . .« «Azért is az uram, a téli király ismét lefegyverező a hadseregét — és ezzel kikerülve a háború viszontagságait, egyszersmind azt is óhajtja, hogy e béke — esztendőben — a harcz a felséges urakkal is elmaradjon.« »Ezeket mondá a nyomorúságos kinézésű fehér lovag és én megszántam és a lovamra magam mellé felemelém.« »Magammal vittem tehát őt is és haza felé lovagoltunk, ketten egy lovon.® »Forró nap hullámok hömpölyögtek az uton és ettől izzadós lett a vézna legényke arcza.® »Ugy égetett a nap, mint a tüzes vas« — és szegény lovag,om — mire 5 róla megemlékeztem; oh uram ekkor már elúszott egészen® ,,. Ezek hallatára arany fürtös fejét komolyan rázá a tavasz királya ... és büszkén felnézett tiszta jszemével és e szavakra fakadt: »Mi Királyok régi időkből származunk, dalra és harezra