Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1902-09-25 / 39. szám
tw. ét . ZalacMgQPSzog, unptomboi* 29. 39. /mém. Alapította: BORBÉLY GYÖRGY. Felelős szerkesztő: Z. HORVÁTH LAJOS. Egy érre 4 korona. Pö évre 2 korona. Jegyed évre 1 kor. Rfiyaa nán 8 Hllér. Hazai dolgok hirde tése féláron: egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal : Wlassics-n. 25. MEGJELENIK HETENKÉNT O S Ú T Ö E T Ő K Ő N ESTE. Szerkesztő változás. A Magyar Paizs szerkesztését átadom z. Horváth Lajos harálomnak. És megkérem, hogy viselje gondját. Egyfelől megköszönöm neki, hogy át^ —teszi, — másfelől igérem, hogy a többi munkások mellett én is segítségére leszek. Mert a teljes ottbagyásra nincs okom. Es a hir nem is lehet meglepő azok ©lőtt, akik csak valamicskét is tudnak abból a történetből, hogy a lap megalapításának, két évi fentartásának és fejlesztésének dolga és áldozata mellett milyen irtózatos küzdelmet kellett kiállani a félreértések vagy talán a visszás értelmezések miatt. Elfáradni nem fáradtam el. De a mi nem embernek való, arra nem vállalkozhatom. Átadom tehát és hiszem, sőt tudom, hogy az uj kéz alatt szerencsésebb körülmények között, tapasztaltabb figyelemmel jobb sikert ér el a jobb sorsra váró Magyar Paizs. Megvallom, olyan formát érzek, mintha egy gyermekem szakadna el tőlem, kit a véremmel tápláltam, kinek életéért megvontam a számtól a jobb falatot, a kiért megloptam a nyugalmamat s álmatlan éjszakákon virrasztók, hogy őtet takargassam, melengessem. Siránkoznom azonban n ncs okom. A gyermek nem hal meg, csak eltávozik. Eltávozik azonságosképen, mint mikor az iparos ifjú vándorútra kél. S ha az Isten élteti, még visszatérhet. ÉNEK Kossuth Lajos születésének százados fordulójára. Irta: SámtiLB. Károly. Dallam : Mint a szép hives patakra. Szállj imádság, zendülj ének, Üljünk örömünnepet: Vezérünk sok ezeréinek Ma száz éYe született. Hála Déked Istenünk, Ki úgy adtad őt nekünk, Hogy bölcsőjét csókolgassák Honszeretet és szabadság. Mint Mózes rég az igéret Szent földjére vezetett ; Ámde maga, — gyötrő élet — Oda be nem mehetett. Nébo halmán állt magán: Az aggkor magaslatán; Az egész hont átölelte S benne csak azük sirját lelte. De sírja lett a Dicsőnek Itt minden SZÍT, mely magyar; Évek mennek, évek jönnek, Mindent feledés takar -. Ö él! „Hogyha meghalok, Akkor én feltámadok 1" Jóg-szava a bujdosónak Megbizonyult szép valónak. hoz való viszonyukb; n, sőt a jó ügy érdekében fejtsenek ki kettőzött buzgalmat annak terjesztésére. Magam melegen megköszönöm, hogy a lap tartalma mellett sokszor saját személyemet is kitüntették bizalmukkal és őszinte barátságukkal. Ugyanekkor tisztelettel kérem, vegyék jó néven Horváth Lajos barátomnak s a hazafiasságban elvtársamnak jövőbéli szerkesztői működését. Ugy tartom, hogy az ő keze alatt még erősődik a lap inkább, mintsem gyengülne. Újságírásban és szerkesztésben több éven át forgott és tapasztalt ember. A közügy szeretete, s a magyarság ügye szivén fekszik. Ezt talán eléggé biztosithatja az az érdekes, elég szerencsés és büszke körülmény is, melyikei az ő családját Kossuth Lajos megtisztelte^ mikor neki keresztapja lett. Ismeri a nép életének és bajának szívverését — és ezért sem fog benne csalatkozni a Magyar Paizs szelleme. S ugy látom, még erősebb munkatársakkal lesz körülvéve, mint az eddigi szerkesztő. Ezért ajánlhatom melegen. Téged pedig burarum, még egyőzfct kérlek, viseld gondját a Magyar Paizsnak. Hit, remény és szeretet legyen a lobogó fáklyád. Borbély György. II. Mikor a Magyar Paizs felelős szerkesztőségét elvállalom, tudom, hogy nem könyü munkára vállalkozom; de azt is tudom, hogy nemes, szép munkára vállalkozom. Erőmet megaczélozza az akarat, munkámat nemesiti az öntudat, s törekvésemet segiti a jó szándék, Kérem a lap közönségét, fogadjanak jó szívvel. —a—aga—— Nem halt 0 meg. Nincs elveszve: Hogy meghalt, föltámadott 1 Lángol, gyújt és él az eszme, Melyért küzdött s fáradott. Ki „törik, de nem hajol," Zúg az égből s föld alól : Fel, magyar nép, a hazáért, Drágán szerzett igazáért 1 Millióknak egy imáját Halld meg népek Istene : Áldd meg magyarok hazáját Csendben, vészben légy vele! Parancsolja szent szavad : Legyen boldog, — nagy, — szabad — S késő unokáink vére Buzduljon Kossuth nevére! Gárdonyi Géza s az 8 otthona. A sok oldalú tehetse'ggel megáldott iróról s otthonáról érdekes dolgokat tudnak beszélni az egriek, a kik előtt Göre Gábor megteremtője általános tisztelet tárgya. Gárdonyi Géza saját erejéből küzdötte fel magát. Iskoláit Egerben végezte. A tanulói évek alatt rendkívül sokat éhezett. Ez azonban nem csüggesztette el a SZÍVÓS kitartással előre küzdő ifjút. Programmot nem szükséges mondanom. Elődöm és barátom elég jó indulattal ajánlott. Már ez is jó programm. A programm elég részletesen és szabatosan ki van fejtve legösszevontabban a Magyar Paizs 1. évf. 1. számában. Abból elvenni, vagy ahhoz hozzá tenni nem szükséges. A több pontból álló programnak összesége: a magyarság karakterének a védelme minden téren: nyelvben, szokásban, művészetben ; mesterségben, s a megélhetés jobb-jobb módjának a keresése, s a földmüvelés, ipar és kereskedelemnek karöltve való fejlesztése, egyiknek vagy a másiknak elnyomása nélkül, de mindig az egyetemlegest és nem az egyeseket tekintve. A programúinak bővebb részletezésébe azért sem bocsátkozom, mert nem anyira ígérni, mint inkább adni szoktam. S hiszem, hogy a közönség nem fog erőmön felül kívánni és várni. A lapszerkesztés nehéz munkájának elvállalásakor elég szerencsésnek érezhetem magamat akkor, amikor a többi ügybarátok között e lap megalapítója, Borbély György barátom is felajánlotta a segitő munkásságát, kinek jártassága Viielíeít nemes szándékához és igazságérzetéhez még az ellenségei sem férkőzhetnek. A Magyar Paizsnak a jövőre is erős támogatói vannak. E lapnak jóindulatu barátja Bartha Miklós is, ki az országos magyar nemzeti ügynek egyik legerősebb zászlótartója s a magyar írásnak kétségkívül első büszkesége. Tőle számtalan czikket közöl a Magyar Paizs, főleg a honi ipar~védelmére vonatkozólag. — Felsoroljuk ím a többi munkatársakat is: Helybeliek: Németh Elekné-Andaházy Irén, dr. Kele Antal, dr. Gombás Aladár ügyvédek Borbély György, Kern Antal, Erdő' ínséges éveiben elhatározta, hogy ha az isteu neki módot ad, egy alkalommal visszatér Egerbe hogy ott, a hol annyit koplalt, bár egyszer ked vére jóllakhassék. Ez elhatározása elé sok akadál* gördült. A tanítóskodás sovány kenyerét időközber <felcserélte a hirlapiró rögös pályájával. Hol a fővárosban, hol Szegeden, hol egyebütt - 4 tünt fel Göre Gábor tőről metszett, egészséges! £ és jóizü humora. Ez a humor éltette őt s kitartást adott a f ktlzdelemteljes évek megpróbáltatásainak leküzdóséhez. | Évek multával kezdtek eltünedezni a sovány esztendők. Gárdonyi azon vette észre magát, hogy neki van egy kis pénz-magja s immár volna mit aprítani a tejbe. Ekkor eszebe jutott Eger. Nyomban vonatra ült s felkereste azt a várost, melynek hegyeiből a piros bikavér fakad. Evés közben jön meg az étvágy. Ő már nem Is elégedett meg ifjúkori óhajtása szerint egysz^ri jóllakással. Egy kis otthonra vágyott, salugáteres ablakokkal, rácsos keritéssel körül vett virágos kerttel, tiszta levegőjű udvarral, melyet a gonosz emberek betörései elől haragos komoador őriz. A Magyar Paizs összes olvasóit, előfizetőit, munkatársait és barátait pedig i tisztelettel kérem, maradjanak meg a lap- |