Magyar Paizs, 1902 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-04 / 36. szám

III. ÓV. Zalaegerszeg, 1902. szeptember 4, 36. szám Egy ém 4 korona. 7U évrt S korona. Rogyod im 1 kor. Egyes siám 8 fillér. Hazai dolgok hlrd« tése féláron : egy old. 20 K. Nyilttér sora 1 korona. Szerk. és kiadóhivatal : Wlassics-n. 25. Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. A lap olvasdi közül szeretettel kérjük azokat, akiknek hátralékjuk van, küldjék el a kezüknél levő utalvány felhasználásával. lossuth lajos. Közekdik szeptember 19-ke. Ekkor lesz százéve, hogy a Gondviselés megajándékozta a magyar nemzetet Kossuth Lajossal. És a magyar nemzet gratulálhat magának, hogy Kossuth Lajosban ő adta az embernek a lehető legjobban sikerült eszményképet. Kossuth Lajos magyar is volt, ember is volt. Oh, ha van jogunk a jcghoz: őtőle nyertük ; ha van egy kis szabad gondolkozásunk és erkölcsi bátorságunk : tőle örököltük; ha van egy parányi karakterünk: azt is ő adta. Mert olyan bankház volt ő, kiben a jog, törvény és igazságnak országokat érő kincsei századokon át kamatoztak. Benne összegyűlt a kincs, aztán csak szétosztotta, mint az Isten drága napja szétlöveli az ő sugarait jókra és gonoszokra egyaránt. Ugye kaphatok belőle atyámfiai?! Némelyetek megtartottátok, többen elpazaroltátok. A pazarlók egyúttal gonosz szivüek is. Háládatlanok. A kikben nincs meg a jog, törvény is igazság érzet, — a kikben hiányzik a szabadságszeretet: azok elpazarolták ezt a drága örökséget, azok nem tisztelik gondviselő apjokat, azok háládatlanok, Aíok a roszlelküek nem emlékeznek jó szivvel még Kossuth Lajosra sem. Két ember van, aki nem szereti Kossuth Lajost: a zsarnok és az önkénytes rabszolga. Ti többiek, jertek ünnepeljük Kossuth születésének az emlékét! öregek és ifjak, gyermekek, leányok, asszonyok, férfiak ! Gazdagok, szegények. Hátha többen lennénk mi, kik szeretjük az esz ményit. Jertek, tartsunk emlékünnepet mindenütt: városon és falun, a templomban és isko Iában, az ufcíán és a mezőn. Meit az eszme nem ismer korlátot, nem lehet egyik másik ferembe zárni. Az eszme, mint a madár, leszáll a föld poráig, s felrepül az égig. Virágillat alak jában önti el a mezőt, rónát, halmot, erdőt, — benjcmul a szobákba a kulcslyukon is s kiszáll az ablak hasadékon a templom tetejére; meglepi a tudóst az asztalánál s fülébe süvit a vándornak az országútján. Az eszme mindenkié. Ézt nem lehet lefoglalni. Mindenkinek jussa van hozzá. Kossuth apánk mondta. 0 adta rá a szabadságot. Köszönjük meg neki. Háládatos magyarok! ünnepeljük meg azt a nagy napot, melyen Kossuth Lajos született. B. Gy. á íalmúdzsidó és kétféle felebarátja. Gondolatok a szövetkezeti eszme köréből. 5111. folytatás. 1. Fiat lux, pax et justitia. — 2, Pénz és liaszonhajtó üzlet: Eugem csak e kettő éltet. — Kohn Izrael. Azok, kik a Talmudot egyáltalában nem — s még öregéből sem ismerik, azt kérdezhetik, hogy mi köze van a szóvetkezetnek a Talmúdhoz, és a Talmúdzsidóhoz ? Mennyiben függnek ezek össze? stb. Kik ugy a szövetkezetek lényegét, humánus, és ideális voltát, mint a Talmudot és a talmudzsidót elfogul'ság nélkül ismerik, azok természetesen ily kérdést nem tehetnek, mert igen jól tudjak, hogy a talmudzsidót a Talmud tanai nevelték, a talmudzsidók legnagyobb része pedig létesítette az uzsoráskodásnak ezerféle nemét, a kiszipolyozásnak sokféle fajtáját, a széltébénhosszában felesszámban elterjedt véresváltókat, mindezek szülték pedig a szegénységet, nyomorúságot, elégedetlenséget, az ijesztő mértékűén elterjedt ki V cl LÍILL</X. ióoi, melyeknek szükségszerű következménye a védekezés, a védekezésnek pedig a szövetkezés, mely a fentebbi nyomorúságnak megszüntetésére az egyedüli és kizárólagos orvosszer a mai liberális, sok tekintetben talán nagyon is tul- liberális korunkban. A szövetkezetek tehát kétségtelenül a nyomorúságnak, a szegénységnek szülöttei. Nagy oknak kell lenni, mikor még a mi népünk is, habár nem is valami nagy erővel, pénzáldozattal, kitartással, de legalább immel-ámmal a szövetkezés terén megmozdul. — Ez is nagy sor már minálunk Mozdulni megmozdult ugyan közönségünk, de hát ugy, hogy nincs sok köszönet benne. Persze, mert a szövetkezeteknél nem csak hogy nem osztogatnak nagy kitüntetéseket, nagy javadalmazással járó állásokat, hanem még ráadásul sok mindenféle kellemetlenségeknek is vannak a vezetők kitéve, miben az ellentábor alacsony gondolkozású emberei sem nem fukarkodnak, sem ki nem fogynak, gondolván, hogy ezen az uton — módon majd csak elkedvetlenítik azt a néhányat is, kik — szerintök elég meggondolatlanok voltak a szegények, elhagyatottak, agyongyötörtek pártjára védelmére állni — önzetlenül — a helyett, hogy a pénzes zsákhoz szegődtek volna. Mindjárt mennyivel jobbak, műveltebbek, s okosabbak lennének. Hiszen tudhatnák, hogy az okosnak áll a világ, vaknak az alamizsna. Mit nekik állampolitikai érdek, az államfentartó elem jóléte, az állam jövő szilárdsága, nagysága stb. Szerintök mind ezek csak frázisok, még pedig helytelen frázisok, mert az ő czirkulusaikat igen erősen zavarják, s a harácsolás és a könnyű szerrel való gyors meggazdagodás sem megy oly könnyen, mint ment eddig. Ezért, lehetőleg minden valamire való számbavehető embert vagy érdekhálójukba vonnak, vagy függőségi viszonyba helyeznek, hogy igy vezetők nélkül álljon a nyáj, s kínlódjék magában a száraz ugaron. Igy van ez jóformán nemcsak nálunk, hanem az egész országban. — Ezért van az, hogy vidékenkint ujjainkon könnyen megszámlálhatjuk azokat, kik a közjó érdekében, tettel a cselekvés terére mernek lépni, s aktív részt vesznek kitartással, lelkiismeretes buzgósággal és lelkesedéssel a humánus munkában. A müveit társadalomnak csak egy nagyon csekély része ez. A nagyobb rész: Sétál, pipál, meg-rnegáll, bilieg-ballag- majd megáll a húsos fazéknál, s maga jól lakván, kicsinyes szánakozásal tekint le az ideális humánitáríus harczosra, s gondolja magában: Szegény bolond, fut, a délibáb után, melyet soha el nem ér. Mennyivel okosabban tenné, ka közénk állna, a húsos fazekak mellé, legalább könnyebben élne ő is, mi is, s nem turbálná folytonosan czirkíiíüsáinkat. — Persze ily alacsony észjárás csak mi nálunk van elterjedve, hol a társadalom már elernyedt, s minden, jóravaló munkára képtelennek érzi magát. Persze a müveit külföldön ez egészen máskép van, mint nálunk; ott nem a tespedés a jelszó, hanem: Excelsior! De mégis van mindenütt a maga látszatja: Nálunk a nyomorúság, — ott a jólét! Természetes, hogy ez nem is lehet máskép. Ott, hol mindenki egyedül a magánérdekét hajtja, nem tekintve a közérdekre? ez utóbbi elsorvad, elsenyved ; egyesek ugyan meghíznak, némelyek fel is fúvódnak, de a nagy többség elszegényedik, s megkezdődnek a társadalmi bajok, és kipkednek, kapkodnak az orvoslás után. Erre nézve első kellék, hogy a diagnózis jó és alapos legyen. Az emberi gondolkozásnak és elmének jellemző vonása, hogy a tásadalmi bajok okai között legnehezebben és legkésőbben mindig azokat ismeri fel, a melyek legközelebbiek és legszembeszökőbbek. — Látjuk ezt a széltében-hosszában megtartott kongresszusoknál. Hogy ezekkel és ezek által a tagadhatatlan szegénységet, nyomorúságot, s a földhöz tapadt, erős munka alatt roskadozó szegény népet el nem tüntethetjük, illetőleg meg nem védhetjük : az már több mint bizonyos. Itt nem szóvirágra, hanem tettekre van szükség. Sajnos, hogy közönségünk nem érezte, és nem értette még át a szövetkezeti mozgalom lényegét. — Nem látta még eddig át annak a szükséges és elkerülhetetlen voltát. A továbbiakban úgy hiszem a kételkedőket és kishitüeket is meg fogom győzni arról, hogy nem kicsinyes torzsalkodásról, hanem az idealizsmusnak, a realismussal